Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)

1990-06-09 / 56. szám

6 - TOLNATÁJ 1990. június 9. ¥ Kiállítás Pakson Kettős zsoltár Orosz János: Csoóri Sándor portréja A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művé­szeti Társaság elnöksége illusztrációs kiállítást állított össze és rendezett Pak­son a művelődési központban. Irodalom és képzőművészet kapcsolatát kutatták és rokonították. Leginkább arra kerestek választ, hogy az irodalmi „alap­anyag", vers, novella, regény miképp hat az alkotó emberre, annak képzelőerejére és tehetségére. Van erre példa a művészettör­ténetben, hogy neves festők megfestettek egy verssort. A grafikai illusztrálás elfoga­dottabb és népszerűbb műfaj, ami a könyv­művészet útján vált ismertté. Az ilyen illusztrációk mindig az egyén, a szubjektum értelmezésének szülöttei. Az alkotók között találjuk Bakallár József, Ba- kázs Imre, Bazsonyi Arany, Bálványos Hu­ba, Cs. Kovács László, Eigel István, Ger­zson Pál, Kádár János Miklós, Kovács Imre, Kő Pál, Macskássy Izolda, Orosz János, Plugor. Sándor, Szervátiusz Tibor, Széles Judit, Tar László, Zugor Sándor nevét, akik úgy nyilatkoznak festők, szobrászok, grafi­kusok nyelvén, hogy nem egy előadómű­vész produkciójával találkozhat a néző, a tárlatlátogató, de vallomás is egy-egy kiállí­tott alkotásuk. Pakson, június 18-ig tekint­hető meg ez a kiállítás. D. K. J. Kő Pál: Vázlatok Balassi Bálint verseihez Korallszínű ég Darvas Ferenc versei mellé Ismerem-e azt az embert, aki gyakran jelenik meg egy megyei újság szer­kesztőségében és egyszer tudósítást, máskor valami fontos információt, har­madszor verset hoz, közlés céljával? Mit tudok Darvas Ferencről, aki har­minc éve él Szekszárdon és naponta vívja az önemésztő, marcangoló, bel­ső-külső kínokkal tűzdelt harcót, amit a pálya szélén levők mondhatnak iga­zán magukénak? Darvas Ferenc legutóbb egy füzet vastagságú verskötettel lepett meg, cí­me Korallszínű ég. Most jelent meg az idei ünnepi könyvhétre. Ötszáz ember­hez juthat el az az üzenet, amit Darvas Ferenc kiált. Mind gyakrabban hallani, hogy csökkent a vers tekintélye és egyáltalán, kinek van igénye a költé­szetre!? Cáfoljuk nyomban! Legyen bármilyen apró ünnep, azonnal a vers­hez nyúlunk, hogy az alkalmat emléke­zetesebbé tegyük, nyomatékot adjunk a percnek. Ezt teszi Darvas Ferenc is. Verseit: (idézzük Csányi László lektori véleményét e kötetről) „az egyszerű­ség, közvetlenség jellemzi, meghittség, szerető ragaszkodás a családhoz, a szülőföldhöz. Ez jelenti versei igazi ér­tékét, s ebből következik egyben az is, hogy távol van a mai lírai törekvésektől, nem akar feltétlenül modern lenni, ahogy a megszokott értelemben a ha­gyományos formákhoz sem ragaszko­dik, mindig azt írja, amiről úgy érzi, éle­tében és zaklatott korunkban versbe kívánkozik.” A versírás - szóművészet. Darvas Ferenc olvasói bizonyára többször ta­lálkoznak olyan gondolatokkal, ame­lyekre azt mondják: megéltem magam is. Ez az a pont, amikor a két ember azonosan rezdül és ezen a ponton dől el, ki kapott az élettől olyan talentumot, amivel kereskednie kell. Kérdés: a mű­szaki pálya hétköznapjai, mennyire te­szik alkalmassá a perceket, hogy a szavak szavakat szüljenek? Lehet-e olyan erős hite bárkinek önmagában, hogy leküzdjön minden megbélyegző mosolyt, vállrándítást, gáncsolást? Elegendő-e a mustármagnyi remény, hogy helyet találjon idővel, a versfor­mákra alakított gondolat? Válaszokat keres, talál e kötetében Darvas Ferenc, aki, mint vallja: „mon­dandóm mindig egyértelmű, az egy­szerűen megfogalmazott mindennapi- ság felvillanása, érzelmi képek által.” Ezt vállalta és teljesítette e kötetében mely munkásságának ez állomásán összefoglaló gyűjtemény. - decsi ­Darvas Ferenc Megismerhetsz Itt és most megismerhetsz olvashatod elektronok csípte és csipkézte gondolataimat, láthatod tenyerem kapavágott kéregre érett barna barázdáit ázott sebeimet lelkem mélyében összegyűjtött drága ocsukat egyszerűnek vélt drágaságokat úgy mint boltosnál megkapod, ha figyelsz és értően hallgatsz megismerheted egy Senkinek egy Valakinek sem mondhatónak de mégis mindenkinek szólónak tévelygéseit, gyarlóságait gyötrelmeit vagy örömeit, emberhez embernek szólónak kívánságait, féltő intelmeit, nos kérlek figyelj és hallgass sorok sorsok sodrásában rejtve és rejtetlenül vagy Te, Ö és Ők Ti értőn és Ti féltőn figyelők. Kutak Ilona: Fekete spirál Félek! Azt hiszem meghaltam, istenem, biztosan meghaltam, hiszen itt lebegek a he­verő felett, kéznyújtásnyira a mennyezettől, és ha lenézek ott látom a testemet, ott alszom! Alszom? Ott lent biztosan az vagyok, aki meg­halt Lehet, hogy van lélek? De ez is a testem itt fent érzem ahogy elmozdulok, a lábam már az ajtónál van. Félek lenézni, mert ha már nem vagyok ott, akkor meghaltam, és érzem azt ha egészen kilibegek az ajtón, akkor elvesz­tem a testem. Nem akarok meghalni! Görcsösen kapaszkodom az ajtókeretbe, a kezem izzadt, megcsúszik, de valamiben meg kell kapaszkodnom! Muszáj kapasz­kodni valamibe, mert különben önmagam nélkül maradok ott fekve, és az akkor már csak egy halott lesz! NEM TUDOK MEGKAPASZKODNI SEMMI­BEN! Időt nyerni, valamit kitalálni! Afejemben gomolygó mákszürke semmiből előkúszik egy gondolat; - próbálj meg visszamenni magadba! Óvatosan manőverezni kezdek, hátha sikerül visszalibegni a testem fölé. Az ajtót még nem merem elengedni, de aztán egyszerre érzem, hogy menni fog a dolog. Szép lassan navigálok míg a testem fölé nem érek, és leereszkedem. Óriási, ez sikerült! Új­ra benne vagyok saját testemben, a kettő szép lassan elfedte egymást és összeolvadt. Takács Béla rajza Nagy nehezen felülök. Alig hiszem el, hogy vagyok és élek. Az állólámpa feldőlt, a faliszö- nyeg leszakadt de csak egy a fontos, hogy izzadtan és dideregve, de megvagyok. Kivánszorgok a fürdőszobába és a csap alá tartom a fejem. Ömlik a hideg víz, határo­zottan jót tesz, lassan már gondolkodni is tu­dok. A konyhában rágyújtok egy cigire, rög­tön el is nyomom, az első slukkk után roha­nok hányni. Elgyötörtén megyek vissza a csap alá. Valahogy rendbe kell jönnöm, mielőtt ha­zaér anyám, ha Így meglát a frász fogja kitömi. Amikor először látott ilyen szédülősen, rög­tön elkezdte, pont olyan vagyok, mint apám volt. Vajon tényleg nem tudja, hogy van az italtól keményebb dolog is? Mi lett volna, ha nem tudok visszamenni magamba? Betántorgok a szobámba meg­nézni nem fekszem-e ott, hátha kettő lett be­lőlem. Meg kell néznem, mert hihetetlenül va­lóságos volt az egész. Ahogy a heverőre nézek, az elég rossz érzés. Mi lenne, ha tény­leg meghaltam volna? Persze ha jobban be­legondolok az a lebegés nem volt olyan ször­nyű, két helyen lenni egyszerre. Most tényleg, lehet hogy van lélek? Mi a csoda volt az, hogy két helyen voltam egy időben, de nem az volt az igazi, aki ott lent feküdt, mert az nem gon­dolkodott. Én ott fent lebegve gondolkod­tam, és biztosan az vol­tam én... vagy az volt a lelkem? Nézem az ajtókere­tet, annyira soha nem tiszta a kezem, hogy ne legyen nyoma, ha én abban valóban meg akartam kapaszkodni. Semmi, furcsa... a fali­szőnyeget meg letép­tem, pedig ahhoz hoz­zá sem értem. Azért er­ről a lélekizéröl nem beszélek senkinek, mert biztosan marha­ság. Lenyomom a mag­nón a gombot Zene, sok-sok decibellel. Azt mondják a kilencven már halálos, ez nyolc­van körül van. A szom­széd rögtön örjöngeni fog, pedig a zene csak így igazi, ha az egész testet átjárja, minden idegszálban külön dö­römböl és zeng,és én már nem is vagyok, fel­oldódtam, elolvadtam, szétáradok a hangok­kal együtt Jól van öreg, ne rug­dald a falat, lehalkítom egy kicsit, persze csak egy nagyon kicsit, hogy neve legyen a gyereknek. Várd ki, míg haza jön anyám, majd akkor kapod a szerinted normális hangerőt. Hohó! Itt a szokásos cédula! Már direkt hiányzott. „Légy szíves vásárolj be, és hozd el az altatómat a gyógyszertárból. Anyú!” Egyszer a változatosság kedvéért írhatná rövid u-val is... Recept, csak altató, és csak egy doboz. Római egy „unó” vagy „unos". Hát akkor ezt megduplázom, húzok még egy vonalat, oké, akkor az már kettő, és idepörgetek az elejére egy szép vézna dé betűt. Kész, egy doboz anyukának, egy doboz a kisfiának, megérdemli mert olyan okos! Feladatok teljesítve, a közért egy téboly volt, totál hányingeres lettem attól a min­denféle ételszagtól. Hát, ahogy így elnézem magam a tükör­ben, nem. nyújtok valami nagy látványt! Rögtön hat óra és kezdődik anyu szövege. - Hogy nézel ki!? Ittál? Ettél? Miért nem et­tél? Ha elmegyek hazulról, hogy ne talál­kozzunk, akkor meg az lesz a gond. A cetli, hátsó oldala még üres... „Anyu! Nagyon ne­héz napom volt az iskolában, két dolgozatot is írtunk. NE ÉBRESSZ FEL!” Kicsit korán beraktam a bogyókáimat a tomacsukámba, de kihalássza azt onnan az anyukának jó kisfia, aki egy csepp alkoholt sem iszik, és bekap egy, kettő, három... ennyi biztosan elég...altatót mert azelőbbi adagból már kitisztult és most elmegy alukálni. Alu- kálni, mert megviselte a két dolgozat - amit nem írt meg -, meg az iskola - ahol nem volt -, mert lazítani kell egy kicsit a mai túlterhelt ifjú­ságnak. Dobozka vissza a tomacsukába és irány az ágy. Jó, ez nagyon jó! Remek sötét lett hirtelen és zuhanok, zuhanok lefelé. Ezt ismerem, ezután majd nem emlékszem semmire, csak az álmok vannak, a szép tiszta álmok és fé­nyek, mert ez egy rendes gyógyszer, és vízzel vettem be... Már nem olyan félelmetes ahogy felemel­kedem, hiszen vissza tudok menni magam­ba... Lenézek, ...igen újra ott fekszem! Nem, nem félek, akkor megyek vi^za amikor aka­rok... És nem kapaszkodom meg, mi baj lehet abból ha kilibegek a másik szobába? Ügyes kanyar volt nem is éreztem, hogy hozzáértem volna az ajtóhoz, ...ez a másik szoba, de itt sö­tét van, és ha visszanézek akkor is sötét van! Ebben a sötétben én eltévedek! Már nem is tudom merre van az ajtó! ...Vissza akarok menni magamba! Hol van a testem!? Hol van az ajtó!? Kapcsolja fel valaki a villanyt mert nem találom magamat! Miért lett ennyire sö­tét? Eltévedtem... Érzem, hogy az erkélyajtón úsztam ki. Vissza akarok menni a szombám- ba! Miért nincs még itthon anyám? Ő felkap­csolná a szobában a villanyt hogy visszata­láljak! Talán ha a kezemmel csapkodok és nem maradok ilyen mozdulatlan, akkor sikerül... Mint a madarak. A madarak élnek, repülnek, és MINDIG VISSZAREPÜLNEK, ha akarnak! Nem jó! Nem sikerült! Zuhanok! Hatalmas fe­kete spirálban zuhanok lefelé, egyre lefelé... Anya, én soha többet, de kérlek, könyör- gök kapcsold fel a villanyt! Macskássy Izolda: Bánk bán

Next

/
Thumbnails
Contents