Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-30 / 74. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. június 30. Bevezették az ápolási díjat Ki fizeti a révészt? Több a jelentkező, mint várták - Finanszírozási gondok Előbb-utóbb mindenki ápolásra szorul Régóta várt jogszabályt hozott a Minisztertanács, amikor három hónapja rendeletet adott ki a tartósan ápolásra, gondozásra szoruló személyek családi környezetben történő ellátása érdekében. Ápolási díjra jogosult az önmaga ellátására képtelen, az állandó és tartós felügyeletre, gondozásra szoruló személy ápolását ellátó hozzátartozó. A március elsejével hatályba lépő rendelet az ápolási díjjal kapcsolatos feladatokat a helyi tanácsok szociálpolitikai szakigazgatási szerveinek a hatáskörébe utalta. A május végi adatok szerint megyénkben ápolási díjban kétszáz- negyvenhárman részesültek, közülük harmincötén Szekszárdon.- Milyen körből kerülnek ki az ápolási díjat igénylők, - kérdeztem Czemmelné Bálint Gyöngyitől, a városi tanács egészségügyi osztályának szociálpolitikai főelőadójától.- Főleg azok kérik az ápolási díjat, akik aktív dolgozók, de kénytelenek fizetésnélküli szabadságra menni, mert családjukban olyan beteg személy van, aki tartósan ápolásra szorul. Ezek az emberek a dolgok nehezebbik oldalát vállalják, hiszen könnyebb lenne szociális otthonba, vagy különböző egészségügyi intézményekbe utaltatni az agylágyulásban szenvedő nagypapát, vagy a halmozottan fogyatékos, képezhetetlen gyermeket, mint otthon, 24 órás szolgálattal ellátni.- Mennyi az ápolási díj összege?- Alacsony, ez az összeg azonos a jogszabályban meghatározott, mindenkori legalacsonyabb munkabérrel, s egyben független az ápoltak számától. Szekszárdon az eddig megállapított minimális ápolási díj 3800 forint, a maximális 4800.- Kik kérhetik az új ellátási formát?- A jogszabályi feltételek megléte esetén a súlyos, fogyatékos személyek, - életkoruktól függetlenül, - ezenkívül a tartósan beteg gyermekek 18 éves korukig, valamint a 18 évet betöltött, tartósan beteg felnőttek, idős korúak otthoni ellátását végző hozzátartozók.- Munkaviszonynak számít-e ha valaki ápolási díjat kap?- Nem számít munkaviszonynak, de nyugdíjra jogosít. * Ha egy családot azzal vert meg a sors, hogy súlyosan fogyatékos gyermeke született, akkor eddig két dolgot tehetett meg a gyed, a gyes lejárta után. Vagy kerestek egy intézetet, ahol elhelyezték a gyereket, hogy az élete hátralévő napjait, - az esetek döntő többségében közel sem ideális körülmények között, - ott élje le, vagy feladták munkahelyüket és kisebb fajta anyagi csődbe taszítva magukat, otthon ápolták fiúkat, lányukat. Tipikus eset az alábbiakban közölt 14 éves gyereké és családjáé. A szekszárdi gondozott nevét az apa kérésére nem közöljük.- Kétéves korában, lázasan kapta a Di-Per-Te oltást a fiam, annak következtében szenvedett agykárosodást, mondja a fiatalon őszülő anya. - Másfél év eltelt, mire Pécsett egy kivizsgálás után végre közölték, hogy az oltás következménye a gyerek állandó rosszulléte, ájulása, és hogy ez élete végéig el fogja kísérni. Akkor gyógyszeresen beállították, iskolába is járt. 1986-ban mindezek tetejébe vírusos agyhártyagyulladást kapott a fiunk, élet-halál között lebegett, fél évig kórházban volt. Azóta mindent megpróbáltunk vele, de hiába. Iskolába nem tud járni, egyedül nem lehet hagyni. Az egész család életét felborította ez a tragédia. A férjemmel együtt föladtuk a szakmánkat, mivel az eredeti munkánk mellett nem tudtuk volna ellátni a gyereket. Olyan megoldást kellett keresnünk, hogy mindketten itthon dolgozhassunk, de mellette meg is éljünk valahogy. A férjem maszek lett, én eddig kisegítő családtagnak voltam bejelentve. Segítséget sehonnan "nem kaptunk, csak „jó tanácsot”: adjuk a gyereket intézetbe mert később nagyon fog ragaszkodni a családhoz. Úgysem lehet vele mit kezdeni, mondták, a kisegítő iskolába nem járhat. Még szerencse, hogy a nevelési tanácsadóban Simon Judit pszichológus néha tud vele foglalkozni, bár rengeteg a munkája, hónapokra előre be'van táblázva az ideje. Jártunk Paradicsompusztán is, de az ottani intézeti körülmények borzasztóak, ráadásul azoknál a gyerekeknél az enyém többet tud, ott csak szellemileg visszafejlődne. Most én foglalkozom vele itthon, egy hónapja kapom az ápolási díjat. Hogy később mi lesz velünk, arról fogalmam sincs. * A törékeny öregasszony szinte elveszik a patyolatfehér ágyneműben. Csont és bőr, nyolcvanéves múlott. A menye ápolja, eteti, mosdatja, emelgeti, pelen- kázza. Az ablak nyitva, a függönyt lebegteti a szél, az ágy körül mégis nehéz szag terjeng.- Sipoly van a mama gerincén, annak van ilyen szaga, hiába kötözöm, - mondja a nyugdíjkorhatár alatt lévő meny. - Lebénult a bal fele januárban, azt hittük agyvérzés, bevittük a kórházba, agysorvadást állapítottak meg. Két hétig volt az osztályon a mama, ezzel a sebbel a hátán adták haza. Január 29-e óta gondozom. Előbb kivettem a szabadságomat, aztán fizetés- nélkülm voltam; egész május elejéig. Azóta kapom az ápolási díjat, a körzeti orvos szólt, hogy van egy ilyen lehetőség. Itt alszom a szomszéd szobában, a nyitott ajtó mellett, ’ hogy halljam, ha éjszaka kell valami. Morfiumtablettát kap, nagy fájdalmai vannak. Napról napra rosz- szabb a helyzet, egy ideje már csak fecskendővel tudom etetni. Van aki csak rövid ideig kapja az ápolási dijat, bevezetése óta Szekszárdon az ápoltak közül négyen már meghaltak, mondja a szociálpolitikai főelőadó. * Az eltelt három hónap tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az új ellátási forma bevezetésére a megfelelő pénzügyi háttér biztosítása nem történt meg. Bár országos szinten egymilhárd-két- százötvenmillió forintot utaltak erre a célra, de a pénzt nem különítették el a fejkvóta alapján egyébként a tanácsokhoz utalt egyéb pénzeszközöktől. Ráadásul az ápolási díj megállapítására a vártnál nagyobb az igény. Megyénkben a tanácsoknak több mint a fele már jelezte, hogy emiatt finanszírozási gondjaik lesznek, ezért lehet, hogy lesznek akik hiába kérik majd áz ápolási díjat, nem fogják megkapni. Pedig sokkal olcsóbb az államnak, ha a házi betegápolást finanszírozza, mint ha egy szociális otthoni férőhely után fizet 20-25 ezer forintot havonta. F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY Csak tiszta forrásból Levél települési kultúránkról Drága fiaim! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretek aludni. Az alvás és az álom a természet gyengédségének legmagasabbrendű megnyilvánulása. Ez az a tele\(ény, meleg, lassan örvénylő és simogató élet, ami körülvesz, véd, biztonságot ad, ahová naponként visszavisszatérhetünk, mint a szülői házba. Az értelem és az akarat száraz viharai, a kudarcok és a kétségek lárva-léte alatt ott lüktet a mélységek biztonságos csendje, az élet forrása, amit csak alvás közben éltek át. Elmerülni benne nem regresszió, nem a személyiség fejlődésének egy korábbi stádiumába való visszamenekülés, nem alacsonyabbrendü létfokozat, hanem inkább alámerülés az ős-valóságban, a lélek és a szellem szentségtarlójában, valódi magunkban. A vihar tépheti a fa ágait, leveleit, lesodorhatja termését, de a gyökerek tartanak. Higgyétek el, drága fiaim, az alvás nagy kincs, ilyenkor megkapaszkodtok a természet gyökereiben, táplálkoztok a valóságból. József Attila írja, hogy „hiszek az erő jó szándokában”. Nemcsak a jó szándék, hanem a szeretet is innen fakad. Mert csak az a szeretet hiteles, amelyik ezzel a személytelen, biztonságot nyújtó meleg televénnyel vesz körül és óv meg a kétségbeeséstől. Aki igazán volt már vesztes az életben, az tudja, hogy csak a szeretet elmúlása halálos. Mindezt azért bocsátom előre, drága fiaim, mert ami nekünk a természet, az a népnek a hely, a föld, a telek, a hagyományok és az ősi kultúra jelenléte. Enélkül gyökértelen újgazdagok volnátok csupán. A földdel, a tájjal, az évszakok változásaival, a növényekkel és az állatokkal való bensőséges kapcsolatnak ugyanis története és törvénye van: átszövi az élet egészét, gyengéd szeretettel biztosítja a folyamatosságot, miként alvás közben a test meleg vegetációja is ezt teszi veletek. Ezért miként a testet, a lüktető életet, úgy a földet, a falvak természetes világát is szeressétek. Mert a görbülő, puha utcák, a lágy fasorok, az ■árnyas udvarházak és a telkek organikus szövétneke ugyanaz, mint az életnek a test És ha úgy érzitek, hogy intellektusotok légüres térbe került, ösztöneitek felmondták a szolgálatot, ha már mines bennetek elég szeretet és hit, forduljatok vissza a faluhoz, a tiszta forráshoz és merüljetek el benne. Ébren álmodjatok, drága fiaim, mert ez életünk és kultúránk gyökere! Tudjátok-e, hogy a „kultúra” szónak eredetileg három jelentése is volt? Ezek a megművelés, a kialakítás és a tisztelet. Az első jelentés arra utal, hogy a kultúra eredete a föld megműveléséhez, megszelídítéséhez kapcsolódik. A földhasználat kultúráját azonban tágabban értsétek: nemcsak a föld, hanem a lakóhely, a település, a környezet megműveléséről is szó van. Ehhez kapcsolódik a másik jelentés: a mű- vesség kultúrája, a kialakítás, az építés, a megformálás, a lakájossá tétel hagyománya, ami egyben az anyag megnemesítését, emberivé formálását jelenti. A nemes mindig egyszerű, valahogy ősi és archetipi- kus, a klasszikus minta sajátja és'a szedett-vedett, az éretlen, félmüveit, nyegle és gyökértelen ellentéte. És végül, de nem utolsósorban kedves fiaim, a tisztelet a kultúra legmélyére utal. A kultúra ugyanis nemcsak tiszteletet'érdemei, hanem maga is a hagyományok iránti tiszteletből és szerétéiből fakad. Az ősök megbecsülése, a múlt értékeivel való szolidaritás és egyfajta alázat nélkül - higgyétek el - nincs kultúra. És most figyeljetek ide, mert nagyon fontos. A kultúrának ne csak a látható, hanem a kevésbé érzékelhető vagy láthatatlan, rejtett dimenzióit is becsüljétek és védjétek meg. A telekosztás és a zegzugos utcavezetés, az érthetetlen törésvonalak, a látszólagos szabálytalanságok a település alaprajzán őrzik a történelmet, a tájhoz és talán régmúlt adottságokhoz való alkalmazkodást. Mindez települési kultúránk tudattalanja, gyökere és ha erre nem vigyáztok, úgy jártok, minta gyökerében pusztuló fa. Akkor is tiszteljétek, ha nem értitek az okát, ha irracionálisnak tűnik. Ha ezt megteszitek, higgyétek el, hogy nem marad el az ősök áldása. Nézzétek csak az egykori mezővárosok kuszának látszó utcáit és tereit! Térképen még látszik a palánk helye és még mindig apróbbak a telkek a belsőségen, mint a volt kertségek övezetében. Tudjátok-e, hogy hány évszázad történelmét őrzik a szabálytalan telkek, utcák és terek, kiszögellések, szűkületek és törésvonalak? Fölfedeztétek-e már, hogy az egykori palánkkapukból befelé úgy ágazódnak szét az utcák, mint a fa gyökerei? Hogy e gyökerek áthatják egymást és törzzsé egyesülnek a túloldali palánk-kapuból kiinduló gyökérzet erősebb ágaival, hogy..középen kijelöljék a központi helyek sorát? Tudtátok-e, hogy 150 éve még nem voltak itt kerítések és szabadon lehetett járni-kelni a házak között? El tudjátok-e képzelni, hogy amikor végre körülkerítették a házakat, a leggyakrabban használt, vagyis leginkább letaposott utakat hagyták csak meg és hogy ezzel a „népi szabályozás”-sál egy valóban organikus, rendetlenségében mégis hallatlanul magas szinten szervezett települési környezet jött létre? Elhiszitek-e, hogy egyedülálló képletről van szó, ami páratlan Európában? És mégis úgy tekintettünk minderre, mint az átkos múlt hagyatékára, aminek végleges eltüntetése a szocializmus győzelmét jelenti majd, ahol egészséges és napfényes panelbunkerek geometrikus halmaza és a motorizáció mindent elsöprő fontosságát hirdető egyenes utcák rendszere váltja fel az árnyas, kanyargós utcákat és a lakájos udvarházakat. Rájöttetek-e már drága fiaim, hogy e települések a nemzet történelmének földbe írt lapjait képviselik és szakadozott, sárgult pergamenjeinek nem az anyaga, az állapota, hanem a rajta és még mindig olvasható üzenet a fontos? Rájöttetek-e már, hogy nem csak a Securi- tate égette porrá egy nemzet archívumát, hanem hogy nemrég még ti is részt vettetek városirtó kulturális pogromokban saját házatok táján? Tényleg elhittétek, hogy ezeken a szabálytalan, apró telkeken és a motorizált közlekedést - hál’ Istennek valóban - megnehezítő kusza utcákon nem lehet korszerű, lakókörnyezetet teremteni? Drága fiaim! Tényleg azt hiszitek, hogy a 300 négyzetméteres telken U alakban behajlított és délre néző tornácos lakóház, aminek udvarát egyetlen diófa is lefedi nyáron és magas falazott kerítés választja el az akácfák lombalagútjában haladó utcától, míves nagykapun járhat ki s be a szénásszekérnél nem nagyobb furgon vagy személygépkocsi, szóval tényleg elhittétek, hogy ez rosszabb, mint a panelház 9. emeletének nyugatra tájolt 52 rrf-es lakása? Tényleg elhiszitek, hogy az árnyas, kanyargós utcákat azért kell eltüntetni és görbéket csak azért kell kiegyenesíteni, hogy a panelház, vagy az újgazdagpalota bejáratáig 60 km-es sebességgel akadálytalanul hajthassatok? Nem vagytok ti olyan szamarak, drága fiaim, csak elárultak és becsaptak titeket. Becsaptak, mert szép udvarházaitok felújítására nem adtak kölcsönt, csak akkor, ha lebontjátok és az új házat az udvarra építitek a mindenható Szabályzat szerint. Elhittétek, hogy amit fönt kitaláltak az okosak, az csak jó lehet. És sorra építettétek a torz lakótornyokat sikátorrá szűkülő oldalkertekkel, a tisztaszobát az emelétre és a garázst az alagsorba, hogy az utca felől mindenki lássa: erre is telik. Elszakítottátok az épületet a telektől, a kertet fölszabdaltátok használhatatlan sávokra és elfelejtettétek őseitek bölcs tapasztalatát, hogy a mi klímánk alatt udvaron él az ember. A tornác hagyományát fedetlen terasszá torzítottátok, az emeleten bajor és alpesi álomházak elemeit vegyítettétek abban a hitben, hogy ettől európaiakká lesztek. Nem európaivá, hanem gyökértelenné lettetek. Drága fiaim! Nézzétek csak, azért nem pusztult el még minden. Igaz, hogy többnyire a szegénység és a magárahagyatottság szürke takarója alatta „gazdaságilag elmaradott”-nak nevezett helyeken, de létezik még az ősi települési kultúra. Létezik a kisvárosokban, sőt, a nagyobb városok peremén is. Ahol a hivalkodó újgazdag-palotaépítés még nem torzította el a települési tájat, ahol a szakadozott pergamen üzenete még olvasható, ott egy új feltámadás lehetősége szunnyad. Ne áhítozzatok a szomszéd utca, falu, város palotáira! A tietek különb lehet, mert még épek a gyökerek. Legyetek büszkék, hogy ti kelthetitek újra a magyar táj géniuszait! Ne hagyjátok tovább, hogy a belső és külső pusztítás erőt vegyen rajtatok! Hiszen tudjátok, hogy árnyas udvarházaitokból nem a szegénység, hanem generációk hosszú sorának bölcs tapasztalata és kultúrája árad. Tudjátok azt is, hogy az udvarházas kultúra az évszázadok során az elmúlt évtizedeknél jelentősebb életmódváltozásokat is túlélt már anélkül, hogy identitását föl kellett volna adnia. A józanság, a mértéktartás és az egyszerűség sose volt hajlandó gyökértelen minták átvételére és a meglévő, átöröklött kulturális minták lecserélésére. Nézzétek csak meg, hogyan fejlesztették ki őseink az egyszerű háromosztatú parasztházból a polgáribb mintákat! Az első nagyszerű újítás a tornác felfedezése volt: a tornácról ugyanis háromnál több, az oldalhatáron sorolt helyiség is megközelíthető anélkül, hogy a nyakunkba csorogna az eső. És milyen szép megoldás, hogy a délre tájolt helyiségekbe a tornác szűrőjén át télen besüt a nap, nyáron pedig nem! És amikor további helyiségekre lett szükség, nem bontottatok, hanem a tornác utcai szakaszát építettétek be, majd a meglévő házat az utca felé behajlítva bővítettétek tovább. Drága fiaim, hiszen ismeritek, amikor megjelenik az utcával párhuzamos tetőgerinc az új szárnyon, miközben a régi oromfal még csaknem érintetlen. Ez az a jellegzetes polgári ház, amelyiket városok kertes övezeteiben is láttok és amelyik a későbbi villaépítkezésekben is tovább él. A mezővárosokban a régi oromfal is eltűnik és az épületszárny lassan kitölti a régi telek utcai frontját, de addig is megmaradd 3-4 méter magas falazott kerítés, amelyik a szomszéd ház hátfalával zárt térhatású, otthonos udvart vesz körül. Ugye, hogy olyan mindez, mint a természet, amelyik szép nyugodtan új fajokat nevel! Nektek ne lenne jó ez az okos minta, amikor Észak-Európában, ahol pedig az éghajlat ezt kevésbé indokolja, a gazdagok átriumházakat építenek maguknak? Miért lenne ez épp nekünk alkalmatlan mai igényeink kielégítésére? Higgyétek el drága fiaim, a legszebb és legemberibb hagyományokat folytathatjátok és ezzel lesztek európaiak! Csak ne hallgassstok a gyökértelenekre és a bürokratákra. Vegyétek kézbe sorsotokat! És bízzátok magatokat arra a melég, lüktető tele- vényre, lakóhelyetek láthatatlan, de nagyon ás kitapintható dimenziójára, ami körülvesz térben és időben. Olyan legyen ez nektek, mint saját testetek, mint a természet, amiből fakad. És merjétek elhinni, hogy mindez igaz és magyar. Hogy ez a tiszta forrás, amiből innunk kell, drá9a “ MEGGYESI TAMÁS (egyetemi tanár)
