Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-16 / 62. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. június 16. Mi lesz veled Steig ház? A magyar szoba marad A híres szekszárdi Steig fazekasmester családja az 1700-as évek végén a Németalföldről, Csehországon át telepedett meg itt, Tolnában. Az egykori habán - fehéredényes - mester alkalmazkodott a Sárközben élő megrendelők igényéhez. Steig István keze munkája nem csupán a megyében lett ismertté, de országszerte elvitték tanítványai is azt a tudományt, amit a szekszárdi műhelyben kaptak. A neves keramikus halála után, leánya Steig Ágnes vitte tovább az agyagedény-készítés örökölt mesterségét. Társa lett ebben a mai napig Jaszenovics Géza, aki szívesebben készíti - korongolja, mintázza - a habán edényeket, mint a sárközit. Aki járt már a szekszárdi Munkácsy utcában található Steig házban, tudja, hogy a fazekasműhely egyéb látványossággal is szolgál. A lakóházban van az a gyűjtemény, amit a család magyar szobának nevez. A sárközi festett ülő- garnitúra - sarokpad, asztal, székekkel - az ugyancsak festett vetett ágy, szemes kályha mellett a fazekas szakma dicséretét hirdető tálak, tányérok, bo- kályok, korsók sorakoznak, beborítva a falakat. Minden egyes darabhoz egy-egy történettel szolgál Jaszenovics Géza és Steig Ágnes. Pontosabban szolgált, hiszen amit a címben foglalt kérdés is sejtet, változás történik a család életében. A körülmények úgy alakultak, hogy a műhely elköltözik, de a magyar szoba marad a Munkácsy utcai házban, amitaz Alisca Patent Kft. vásárolt meg olyan céllal, hogy ott vendéglátóegységet alakítson ki. A Steig műhely a Sárköz egyik szép fekvésű falujába, Alsónyékre költözik, ahol a család folytatja a kerámiakészítést. Természetes, hogy a falusi életforma más tevékenységet - állattenyésztést, zöldségtermelést - is kínál. A népi mesterség tisztelői érkezzenek bár - mint eddig - Amerikából, Japánból, vagy Püspökladányból, Budapestről, ugyanúgy meg fogják találni a Steig kerámiákat, mint eddig. Legfeljebb eredetibb, autentikusabb környezetben, a Sárközben. decsi - gottvald Sárközi sarok A szemes kályha környéke A mesterség címere Jaszenovics 6éza alkotása Steig Ágnes és Jaszenovics Géza a műhelyben Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Múltidéző Misi bátyámmal Gyorsan változó világunkban általában úgy van, hogy aki csak beül az autójába, aztán reggel a munkahelyére, este haza hajt, az csak addig jut el, hogy a kérdőjel helyére pontot tesz. Ez a cseppet sem természetes dolog szerencsére azonban kevesekre jellemző. Több ma a mozgó, politizáló ember, mint régebben, és ez így van jól. Mindez a Tamásiba tartó autóbuszon jutott eszembe, miután alapos körültekintés után elhelyezkedtem a poros ülésen - megjegyzem, mindegyik az volt -, s miközben megtapasztaltam, hogy nemsokára kasza alá érik a gabona, a leesett csapadéknak köszönhetően egyre magasabbra nyújtózkodik a haragoszöld kukorica. Néha jó buszon utazni, hiszen ilyenkor picit kitárul a világ. Megtudhatjuk fél füllel „kihallgatott” beszélgetésekből, hol is tartunk, mi foglalkoztatja a népet. Irritálja az embereket ugyanis a felröppent álhfr, miszerint 48 forint lesz a benzinnek literje, mivel ők szerényebb hasznot tudnak elképzelni az állami költségvetésnek. (A fogyasztási adó jelenleg - 92-es oktánszámú benzint számolva - a termelői ár 201 százaléka, 16,80 forint.) Hogy kinek az igazsága érvényesül, az majd elválik... Aztán beszélnek az aláírásgyűjtésről is, ami azt hivatott szolgálni, hogy legyen-e újabb népszavazás a köztársasági elnök dolgában. Citálják a belügyminiszter indulatos veszprémi megnyilatkozását, miszerint ez önös érdekeket, - néhány ember elnöki ambícióit - van hivatva szolgálni, közvetve pedig a magyar köz- igazgatás szétverésére irányul.- Azt írta az újság - harcog egy borostás, borízű bariton -, egy újabb népszavazás 500 millió forintba kerül.- Na és? - replikázik az előtte ülő pici, kopasz. - Meg lehetne azt a pénzt menteni.- Hogyan, aranyapám? - tudakolja a bariton.- Úgy, hogy nem lesz új szavazás, hiszen már az ősszel döntöttünk! Nemde? A választ elnyomja a rácvölgyi megállóban feltolulók lármája, ám a kérdés még jó ideig tartja magát. Néhány perc múlva Tamásiban vagyunk. Mindenki szétszéled. E sorok (rója a városi tanácsra megy, ahol az ízlésesen berendezett szobában a Családi Iroda vezetője, Pelcz Mihály várja egy kis beszélgetésre. Az az irodavezető kínál hellyel, akit a Koppány menti városban nagyon sokan ismernek, tettei, szerénysége miatt tisztelnek - nem tud róla, hogy haragosa lenne - és akit az ismerősei Misinek, Misi bátyámnak szólítanak. Kérem, tessék csak elgondolni, mi minden van ebben a becézésben! Nos, szemben ülök a pedáns, a mindig a feladatra koncentráló emberrel, s a néhány évvel ezelőtti találkozásunkat próbálom felidézni. Megállapítom, az évek rajta is nyomot hagytak. Amint felmértük újból egymást, nekikezdek:- Misi bátyám, most hivatalosan is azért jöttem, hogy elbeszélgessek veled, nézzünk vissza egy kicsit a múltba - mondom.- Nem szeretem én a reflektorfényt, soha nem is kedveltem - szabódik kissé, aztán rááll a beszélgetésre.- Úgy tudom - kezdem -, 1946. augusztus 1 -jén kerültél az államigazgatásba Páriban és a felmentésed szerint 1990. szeptember 7-én mész nyugdíjba. Mit jelent neked ez a 44 év?- Mit? Hát többek között azt, hogy mindig olyan munkát végeztem, amit nagyon szerettem. Ebben benne van a vb-titkári tevékenységem, mert az a családi ünnepek lebonyolításával is kapcsolatos volt. Tamási 1970-ben lett nagyközség, akkor elnökhelyettesként dolgoztam, azután pedig 1974. április 15-én megalakult a Családi Iroda, akkor én lettem a vezetője. A kezdet nem volt könnyű, mint ahogy a folytatás sem az, mégis igyekeztek a lakossági igényeknek mindenben megfelelni. Munkájukra panasz nem érzékéit, dicséret annál több, s ez alapozta meg hírnevüket is. Egyre többször álltak ott az élet jelentős állomásainál.- Névadó, házasságkötés, temetés... Ezeknél a munkáknál nagyon oda kell figyelni az emberekre - hangsúlyozza -, mert akik hozzánk fordulnak, különleges érzelmi állapotban vannak. A kicsiny dolgok felnagyítódhatnak, a jók katarzist hoznak létre az emberekben. Olyanokban is, akikről úgy gondoljuk, nincs bennük érzés. Nekünk ki kell találnunk a hozzánk jövők gondolatait...- Bizonyára hozzájárult az irodák létrejöttéhez az, hogy csökkent az egyház szerepe, befolyása.- Igen. Ismert okok miatt az állam, az egyházak fönnforgását vissza akarta fogni. Valamit ki kellett találni. Tudod jól te is - magyarázza -, aki nem akarta gyakorolni a vallását, de a családi ünnepeket meg akarta tartani, mi azoknak álltunk, állunk a rendelkezésére. A munkánkat sosem tekintettük vallásellenes, istenellenes tevékenységnek, hanem az ismert politikai légkörben a fellépő igényeket próbáltuk kielégíteni.- Most ismét erősödik az egyház, az eddig sokat hangoztatott vallásszabadság végre az lesz, aminek lennie kell. Milyen szerep vár ezután a Családi Irodára?- Az elmúlt negyven évben felnőtt egy olyan generáció, amely nem kötődik a valláshoz, vagy amely ideológiailag nem kötődik az egyházhoz, ezért úgy vélem, e generáció számára is meg kell teremteni azokat a feltételeket, amikkel a három említett alkalom ünnepélyessé tehető. Ha az új önkormányzat igényt akar kielégíteni, akkor támaszkodnia kell a Családi Irodákra.- Misi bátyám, térjünk vissza kicsit a tanácsi munkára! Úgy emlékszem, a legalacsonyabb lépcsőfoktól a tanácselnök-helyettesig minden posztot végigjártál - eredményesen tevékenykedtél - és az ehhez szükséges iskolákat jeles eredménnyel végezted el. Hogyan látod most a tanácsok szerepét?- Hivatalosan tudjuk, hogy eddig felülről irányítottak bennünket. Itt alul, aki megkereste magának a kiskaput, az tudta támogatni a lakosság minden rétegét.- Ne haragudj, hogy közbeszólok, de meg kell jegyeznem: mostanság egy felülről irányított, sztálinista modellnek tekintik a tanácsokat. Te hogyan látod (láttad) ezt belülről?- Én akkor nem ilyen sémákban gondolkodtam. A tevékenységemet jogszabályok szerint - nem önkormányzati módszerrel - kellett végezni. Mi mindenáron megalázkodni kényszerültünk, hogy legyen út, művelődési ház, úttörőház, pártház stb. Nem gondoltuk akkor, hogy ez sztálini struktúra. A saját bevételeinkkel a felettes pénzügyi szervek rendelkeztek és tervlebontás alapján adták a pénzt. Ők „tudták”, hogy itt Tamásiban milyen létesítmény kell és arra biztosították az anyagiakat.- Most utólag milyen gondolatokat vált ez ki belőled?- Átgondoltam... Valóban az melegedett jobban, aki közelebb volt a tűzhöz. Nem a vezető rátermettsége volt a meghatározó...- Pári származású vagy - fordítok a szón a neved „árulkodik”.- Értelek. Egy időben fellendült a nemzetiségi dolog - a hagyományápolásra gondolok -, ami elsősorban Lehr Jánosnak és néhány segítőtársának köszönhető, akik felébresztették az öntudatot az emberekben. Abban az időben tanácselnök-helyettesként dolgoztam és az volt a vágyam, hogy Páriban egészséges ivóvíz legyen, fürdőszobával rendelkezzen ez a szorgalmas nép. Le akarták szavazni akkor, mert sokallták a 6 ezer forint hozzájárulást. Kiszámítottam nekik akkor, hogy ez napi két forintot jelent. Mondtam, több tutyitalp kopik el ennél. Azóta a páriák semennyi pénzért nem engednék elvinni ezt. Nagy probléma azonban, hogy a fiatalabb évjáratúak között nincs olyan, aki a németség dolgát szívesen vinné, vállalná - vált. - Nekem az is gondot jelent, hogy a német szülők gyermekei nem beszélik a nyelvet. Ma a világ nyitott, a német világnyelv, mindenütt meg lehet élni vele. És, ha a pári gyerekek társalgási szinten beszélnének németül, akkor ez óriási lépés lenne a nemzetiségek életében is...- A hivatalokban használhatják-e nyelvüket, beszélhetnek-e németül?- Itt a tanácson ketten, hárman beszéljük a németet, s ha olyan valaki jelenik meg, akkor mi vagyunk az alkalmi tolmácsok.- Hogy érzed, az új parlamentben H mennyire vállalták fel a nemzetiségi kérdést?- A nemzetiségek nagy része nincs megelégedve. Különösen a nagy létszá- múaknak - németeknek, délszlávoknak, szlovákoknak - kellene egy-egy képviselői helyet biztosítani a partementben, akik az egyéb nemzetiségiek érdekeit is képviselnék, védenék.- Misi bátyám, az eddigi beszélgetésből is következtetni tudtam a közérzetedre, de most mégis megkérdezem: hogy vagy?- Említettem már, nyugdíj előtt állok, ez a természet rendje. Az egészségem megkopott, 78-ban volt egy infarktusom, most reumatikus fájdalmaim vannak, de ennek ellenére nagy élvezettel végzem a munkámat. Igaz, biztosított a jó, kiegyensúlyozott családi háttér, a feleségem, a lányom és a vejem jóvoltából. Augusztusban várom (várjuk) az első unokát, aki nagy-nagy örömet okoz mindnyájunknak. A nagyobb családról gondolkodva elmondom, azt várom, hogy a kiteljesedőben lévő demokráciában emelkedik majd a nemzet tagjainak életszínvonala, a jólét, a politikai szabadság pedig meghozza a magyarok életkedvét. Bízom abban, hogy kimászunk ebből a nagy bajból.- Hogyan tervezed a nyugdíjas napjaidat? ■R- A társadalmi elfoglaltságaimról nem tudok és nem is akarok lemondani. (1960-tól a tűzoltóegyesület titkára - többszörös kitüntetéssel végzi munkáját -, áfész elnökségi tag - A szerző megjegyzése.) Kertem van, és több idő jut majd a szenvedélyemre, a horgászatra is. No, meg az unokám neveléséből is ki akarom venni a részemet. Az irodával kapcsolatban mi a tervem? Megbeszéltük, elvárják, hogy időnként látogassam meg őket, én pedig felajánlottam, ha igényt tartanak rá, átadom a tapasztalataimat. • *- Mit tehetnék mindehhez? Kívánok békés, betegségmentes, hosszú nyugdíjaskort, sok örömet a családban és értékálló nyugdíjat. Köszönöm, hogy időt szakítottál rám. ÉKES LÁSZLÓ Korsók, bokályok, fazekak, szőttesek és festett láda Szekszárd, a Munkácsy és Lehel utca sarka
