Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-12 / 32. szám
6 - TOLNATÁJ 1990. május 12. Mözsi Szabó István alkotásai Vigyázó tornyok Kiállítás a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban Nincs, mert nem található szépségért rajongó ember, aki meg nem rendülne lelkében ennyi bizonyság láttán, amely elénk sorakozik e kiállításon, a festőművész Mözsi Szabó István jóvoltából. Erdély templomai. Őseink kezének munkái, a hívek, a gyülekezetek otthonai, a Kőrösök, vgy a Kalota partjaitól a Kelet-Kárpátok aljáig, az Olt, vagy a Feketeügy partjáig, ahol szorongó szívvel, vagy megtelt lélekkel dicsérték az Urat az erdélyi közösségek. Magyarul, románul, németül? Egyik nyelven sem volt idegen az ének, mert az együvé tartozás volt a fontos. A művész sem felekezetek szerint válogatott, amikor ecsetért nyúlt. „Amikor ezeknek a templomoknak a rajzait készítettem, még nem nyugtalanított alkotásra az akarat, csak megragadott az a csodálatos egyszerűség, ezzel együtt a tökéletesre csiszolódott forma, kövek és fák épímeghazudtoló izgalommal festeni kezdte a közösségek alkotásából megszületett műkincseket. Hűséggel a tájhoz, a formához, a színekhez, az ősi ötfokú zene gyönyörű dallamaihoz méltóan a színek pentaton skáláján: kék, vörös, zöld, barna és a fehér árnyalataiban „felépítette festményekben Erdély templomait”. Megrendítőn, elgondolkodtatón, földbegyökereztetőn, de egyértelműen a jövendőnek. Őrizzük hát magunknak, magunkban a jövőnek. FÁBIÁN GYULA tészeti együttese, amelyből alkotott művek születtek, megcsodálásra valók.” Aztán közbeszólt a történelem, s belülről ragadta tettre Mözsi Szabó Istvánt. Mi lesz Erdély templomaival? Hiszen megindultak a romboló gépek. Gépek, az ember segítői. Valami értékben meghatározhatatlan művelődési kincs eltemetői. Ezek az építmények, melyeknek egyike-másika nyolc-kilenc évszázados múltat hordoz és őriz, vak, tébolyult parancsra megsemmisíthetők? Nem! De ebben a tagadásban benne feszült az elszánás, a telítettségből fakadó akarat, majd abban az igében változott valóra: megmenteni! A művész lázasan szedte elő félre rejtett rajzait, és a megszokott tempót Magyarvalkó örizöi Kiss Benedek: Pillanatkép, este, tavasz Mit kezdjek ezzel az estével ebben a nagyvárosban? Az asztalomon ezernyi limlom, fényképek, könyvek, mappák, Szokratesz-szobor, az ablakban a fokföldi ibolya megbolondult, és csak lilul, lilul, lilui, az ablak mögött nagy tavasz van, galambok homálylanak a fákon, s a fák most préselik ki magukból a nyomelem-hiányos csöpp leveleket, buszok húznak el megfáradt hazaigyekvőkkel, fél óra múlva itt mindent villanyfény permete sápaszt, - mit is kezdjek ezzel az estével ebben a nagyvárosban? Itt élek, de lelkem a G20-as gyorsvonattal szabad mezőkön száguldozik, mint reklámautókon városszerte a választási kampányba bonyolódott szabad demokraták, itt élek, s várom, hogy a nyugati dombság fölött a Nap tűzgolyója kitegye ez után a nap után is a pontot. Drescher J. Attila: Levéltöredék Ady Endrének Érmindszentre ... Bandi bátyám, ott túl, konok Szilágyságban, adyfalvi méla elfogódottságban, vajha hitted-é, mit mai magyar ésszel senki fia nem hisz, föl nem fog s nem ért el - hogy megint a kisebb, a szerényebb bánja, mert odáig terjedt gyámoltalan vágya: e\suttogta halkan, mit dobolt a lelke, aztán már mindegy volt, hordta a szél szerte... Lám, ez a té néped, ilyen balga fajta, kemény volt, ha kellett, s béklyós átok rajta. Első volt a sorban, ő vitte a lángot, s szemére vetik, hogy szabadságra vágyott. Nyújt baráti jobbot - kardot vél a másik, hét halom és hét vár földje könnyel ázik. Itt volna ideje enyh’hozó igéknek, karácsony világít utat a békének. De mert még nem tudtuk a Rémet lebírni, egy dolgunk maradt most: igazakat írni... (1990) Leányka CífffC. 'Tik kijiáuy«* Cseh Gábor rajza Ketesd Menyö
