Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-05 / 26. szám
4 - TOLNATAJ 1990. május 5. Egy szer volt, hol nem volt Tolnából indult A Herbária- Béres-cseppek nélkül Előzönge (Hőskor) A Herbária országos cég. Szövetkezeti közös vállalat. 53 szövetkezet és 3 egyéb vállalati tag alkotja. 13 üzeme van széles e hazában. A tolnai még gubóraktár volt, mikor átvették - könyvjóváírással majd ismét visszaadták a selyemiparnak - könyvjóváírással - majd újra a Herbáriához került - most már pénzért - hárommillióért, 1966- ban. (Akkoriban olcsón adták a köztulajdont. Olcsón is kapták.) A hetvenes évektől a tolnai üzem fokozatosan ráállt a környéken megtermelhető és begyűjthető gyógynövények raktározására és feldolgozására. Jelentős készleteket szedtek össze, vásároltak fel gyapjas gyűszűvirágból, majoránnából, bazsalikomból, borsikából, macskagyökérből, kakukkfűből, ezüst hársból, fehér mályvalevélből, ebszőlű- szárból és más varázsfüvekből. Nem sokkal később megkezdték a kivonatgyártást a boripar részére. Aromaanyagokat állítottak elő. E bemelegítő időszak után, 1980-81 -ben indították a Béres-cseppek gyártását Ekkorra már a „nagyüzemhez” szükséges épületek, eszközök és szakemberek jó része rendelkezésre állt. Zönge (Egy csepp dömping)- Ez év januárjában gyártottunk utoljára Béres-cseppeket - mondta Csatordai József üzemvezető.- Hogyhogy?- Elvették tőlünk a jogot. Megalakult a Béres rt. és Béres-csepp plusz néven új termékét dobott a piacra.- Nagy érvágás volt ez a Herbáriának?- Nem, mert a kereslet időközben visz- szaesett. Mi jó szelet fogtunk ki. A film bemutatása előtt ez a szer termékeink ranglistáján csak egy volt a sok közül. Évi félmillió darabot adtunk el. Utána pedig olyan igény jelentkezett, hogy több töltőhelyen napi 120 ezret raktunk dobozokba. Csak itt, Tolnán 40 ezret Hirtelen jött a dolog, nem voltunk felkészülve sem göngyöleggel, sem alapanyaggal, sem nyomdai háttérrel. De év végére egyenesbe jöttünk.- Mire elvették önöktől. Mivel voltak elégedetlenek? Igaz az például, hogy egyes szállítmányokból négy alkotóelem is hiányzott?- Kezdjük az elején! A Béres-csepp, mikor hozzánk került, nem volt egy megfelelő készültségi szintű termék. Olyan instabil szert nyertünk, aminek minden baja volt ha rásütött a nap vagy kétszer-háromszor kinyitották az üvegét: bezavarosodott, elment a színe stb... Sok gondot okozott, míg helyrepofoztuk. De hogy valamennyi alkotórész benne volt azt tanúsíthatja a megyei A tolnai üzem élelmiszer- és vegyvizsgáló intézet, akik minden legyártott tétel után rendszeresen ellenőriztek bennünket- Ez a Béres-féle részvénytársaság nyilván nem saját maga töltögeti az üvegekbe a medicinát. Tehát valami oka csak van, hogy a bérmunkát nem önöknél rendelték meg.- Az, hogy nem tudtuk megoldani az exportot. Mikor ezzel kísérleteztünk, még nem létezett nálunk a paramedicinák (gyógyhatású anyagok) kategóriája. Gyógyszernek nem volt minősíthető, élelmiszerként pedig a benne lévő nyomelemek miatt nem fogadták el a nyugati partnerek. Nem lehetett változtatni a komponenseken, hisz egy szabadalmat vettünk meg. A szert és a nevét. Utózönge (A rózsaszín tégely) A gyógynövényeké a jövő. Világszerte nő a kereslet irántuk, illetve azon készítmények iránt, melyek - gyógyszerek helyett - gyógyhatású szereket tartalmaznak. A Béres-cseppek nyomában keletkezett űr betöltendő. A Herbária erőlködik, hogy kitörjön, és betörjön külhoni piacokra. Kevesebb-kevesebb sikerrel. Mivel lehet gond? Az áruval? Nem. Az árral? Nem. A csomagolással! Csatordai József elmondta, hogy egy holland cég már három éve kéri a tolnaiak cserszömörcés szájvizét De olyan megfelelő zárókupakkal ellátott speciális üvegben szeretnék látni az árut amilyet a magyar ipar egyelőre nem képes produkálni. Vagy itt a másik exportképes cikkük, a Herbanat pakolókrém. Már sok pozitív visszajelzés érkezett: remek készítmény. Büszkén ajánlották az érdeklődőknek, azok meg bólogattak: jó, jó, de rózsaszín tégelyben?... Óvatos kérdésemre, hogy közel annyit számít-e a termék külső megjelenése a piacon, mint a béltartalom, egyetlen szóval válaszolt: - Többet WESSELY Csörög a telefon. Hosszan, türelmetlenül, majd ahogy az idő telik, egyre kevesebb reménnyel. Este ismét, ezúttal sikerrel. Kiderül, hogy dr. Vejkei Kálmán csakis ekkor ér rá, napjait kertészkedéssel tölti évek óta, mióta nyugdíjba vonult. A csendes pécsi belváros különösen meghitt utcájában, egy családi házban él Vejkei ügyvéd úr.- Tulajdonképpen gyerekkorom nagy részét Tabódon töltöttem, ahol apám igazgatótanitó volt. A puszta, ahol éltünk, a családi együttlét - édesanyám velünk, gyerekekkel foglalkozott, s a háztartással - és a barátságok nagyon szép időszaka az életemnek. Kisebbfajta vitába keveredtünk: a nők dolgozzanak-e vagy sem? Ha elkerülhetetlen, mert szükség van a fizetésére, természetesen igen, ezzel az ügyvéd úr is egyetért. De érvként hozza fel a gyerekkort, milyen biztonságérzetet adott az anyához való odafordulás lehetősége, jelenléte. Ha lehet, minél tovább otthon maradni a gyerekekkel - summázza.- Ön ezt a saját életében meg tudta valósítani?- Igen, a feleségem két lányunkkal volt otthon, akár milyen szűkén is voltunk a házasságunk első időszakában.- Hol kezdte a jogi pályát?- Bírósági fogalmazóként kezdtem, majd vállalati jogászként folytattam. 1955-ben kezdtem az ügyvédi gyakorlatot. Soha nem a formális, hanem a valódi igazság szolgálatát tűztem ki célomul, elsősorban peres ügyekben képviseltem ügyfeleim érdekét. Nagyon ritkán, ha előfordult, hogy ügyfelem szándékosan megtévesztett, akkor azonnal lemondtam a képviseletéről. Ha nem láttam lehetőséget arra, hogy az ügyet biztosan megnyerem, ez esetben el sem vállaltam.- No és a pénzkereset? És ennek alárendelve, a kockáztatás ténye?- Én a munkámban mindig a lelkiismereti meggyőződésem alapján döntöttem, és csak az igazság érdekelt. Igazi értéknek soha nem a pénzt, a vagyonszerzést tartottam. Ha valamibe belekezdtem, arra törekedtem, hogy jól végezzem el, hogy tartós megoldást találjak. Nyugdíjas éveimben is a tétlenség lenne számomra a legnagyobb teher.- Kezdem érteni, hogyhogy egy nyolcéves Trabant áll a garázsban. Ismerőseim azt mondták, ha egy ügyvéd Trabanttal jár, az csak kezdő lehet.- Nem ilyen egyszerű a dolog. Én nagyon szeretem a tárgyaimat és nehezen válók meg tőlük. Nézzen körül, az öreg bútoraimtól is képtelen vagyok elszakadni, mert kötődöm hozzájuk, szeretem őket. Hozzám tartoznak. S a Trabanttól sem kívánok megválni, nagyon elégedett vagyok vele.- Végül is évtizedek múltak el, emberekért’- ügyfelekért harcolva. Mi tölti el elégedettséggel, ha pályájára gondol?- Tizenöt évig az egyik pécsi munkaközösség vezetője voltam, amíg 1 egy súlyos közlekedési baleset után csökkentenem kellett a megterhelésemet. Azt hiszem, volt munkatársaim megbecsülését is élveztem, s örömmel veszik, ha meglátogatom őket. A legnagyobb öröm az, ha volt ügyfeleimmel összetalálkozom, s szeretettel köszöntenek, elbeszélgetünk... tudom, hogy ez nemcsak az ügyvédnek, az embernek is szól. CSEFKÓ JUDIT Az ügyvédből kertész lett Házimuzsika Bátaszéken Taps az imateremben Ritka alkalom, amikora csendességre, lelki megnyugvásra, békére tervezett, az egyházi rendtartásokhoz igazodó, azt szolgáló épületben a tetszésnyilvánítás taps formájában hangzik fel. Bátaszéken a református imateremben ez történt. A kiváltó ok nem volt egyéb, mint a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola végzős növendékeinek hangversenye. A helyi lelkipásztor - Ócsai Barnabás - meghívására érkeztek a diákok. Fellépésük egyben főpróbája is volt - ezt osztályfőnöküktől, Sárosiné Szabó Mártától tudtuk meg annak az előadásnak, melyet hagyományosan az intézettől való búcsúzáskor ballagás előtt tartanak Kecskeméten. Nem első alkalommal járnak Bátaszéken. A negyedikesek: Berta István, Czi- bulya Zsuzsanna, Csereklyei Andrea, Erényi Adél, Fülöpp Csenge, Kadácsi Tamara, Kiss Gyöngyi, Kocsis Attila, Kovács Emese, Lengyel Orsolya, Lévai Andrea, Madarász Éva, Molnár Anikó, Négyessy Katalin, Ócsai Judit, Pados Krisztina, Sári Erika, Szőllősy Andrea, Varga Ágnes, Vas Emese, a tudásukat reprezentáló komolyzenei művek megszólaltatása mellett a diákos humorra, a paródiára való érzékenységüket is bemutatták. Mozart, Preyel, Händel, Bach, Brahms muzsikája csendült fel olyan előadásban, melyben érződött a zenei pályát élethivatásnak tekintő szándék, akarat. Ez utóbbi szónál érdemes egy gondolat erejéig időzni. A kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola idén bocsátja útjára az ötödik érettségiző osztályt. Az eddigi felvételi tapasztalatok, hogy a továbbtanulók kilencven százalékát felvették felsőfokú intézménybe. A most végzősök közül tizennyolcán a Zeneművészeti Főiskolára jelentkeztek, Az osztály kórusát Sárosiné Szabó Márta vezényli Hegedűk versenye Derű a közönség soraiban ahol az egyetemi tagozaton művész és középiskolai tanárképzés folyik. Másik két társuk tanárképző és óvónőképző főiskolára készül. Az akaratnak azért is hangsúlyosabb a szerepe az ő életükben, mint kortársaiknál, mert nekik látniuk kell azt a zsákutcát, melybe akkor léptek, mikor hangszert fogtak a kezükbe. Gondoljuk csak végig, hat, hét esztendőn át zenei alapképzésben vesznek részt. Ez már önmagában komolyabb időtöltést jelent az önfeledt gyermeki játéknál, szórakozásnál. Ezután a középiskola. Itt napi négy-öt órá$ gyakorlás mellett tudnak csak minőségi, szinpadkész eredményt produkálni. Az érettségi bizonyítvány megszerzése után ők más pályára nem igen alkalmasak, hiszen a reáltárgyakból kevesebb óraszámban kaptak ismereteket... A célt tehát naponta látniuk kell! Természetesen nem érződött a báta- széki koncertjükön semmi a feszített, vérejtékkel végzett munkából, hanem az a jókedvű együtt muzsikálás uralkodott, melyben Wagner gondolatát igazolták: „Álművészet hivatása, hogy pótolja az életet, melyet nélkülözünk.” DECSI KISS JÁNOS FOTÓ: ÓTÓS RÉKA
