Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)

1990-05-05 / 26. szám

I. évfolyam, 5. szám 1990. május 5. TOLNATAJ A templomépítő „Dávid összegyűjtötte Jeruzsálemben Izrael minden főemberét., és ezt mondta: ...én magam akartam állandó hajlékot építeni az Úr szövetsége ládájának, Istenünk zsámolyának. Az építkezést már előkészítettem, de az Isten igy szólt hozzám: Nem te fogsz házat építeni nevemnek, mivel harcok embere vagy és vért ontottál... Összes fiaim közül - az Úr ugyanis sok fiút adott nekem - a fiamat, Salamont választotta ki az Úr, hogy az Úr királyságának trónján üljön Izrael fölött Azt mondta nekem: Had­nak, Salamonnak kell a házamat és udvarait felépí­teni.’- Nézze - gondolkodik el Zsúnyi Illés a 45-től 90-ig terjedő időszak a vallás korlátozása, tiltása miatt annyi hátrányt hozott a magyar nép számára, hogy azt nehéz elmondani. Két generáció nevelé­se kimaradt, erkölcsi válságról is beszélhetünk. Egy biztos, a tízparancsolatnál jobbat nem talált ki senki, még Lenin sem, hiszen abban tömören min­den benne van... A galambősz, korát meghazudtolóan fiatalos, magas, szikár, 65 éves férfi dolgos kezét kék mun­kásnadrágján összekulcsolva pihenteti, miközben nagydorogi lakásukban beszélgetünk. Történel­met idézünk.- Sztálin milliókat gyilkoltatott le, az élelmezés, a körülmények nem emberhez méltóak voltak - pél­dálózik. - Kikerültem a GULAG-ba, s azt mondtam, meglátszott az orosz népen a nevfelés. Amikor szétszedték a fatemplomokat, hogy abból építse­nek barakkokat - a falakon még rajta voltak az iko­nok -, akkor az öreg orosz sírt, és megcsókolta az ikont. Itthon utaztam egy emberrel, aki azzal büsz­kélkedett, ő olyan brigádban dolgozott, akik lever­ték Zombától Szekszárdig a kereszteket... Kommentár nincs, a pusztahencsei templom- I építő - merthogy Zsúnyi Illés nagydorogi létére a hencseiek templomát építi - szabatos mondatai, logikus érvei meggyőzőek. Egy élet tapasztalata, kálváriája mondatja ki a szavakat.- Pusztahencsén előbb volt templom, mint Nagydorogon, vagy Györkönyben, a törökök azonban lerombolták... - gondolkodik el, mi­közben hosszú, erős ujjaival galambősz fürtjeibe túr. „Salamon hozzá is látott, hogy templomot épít­sen az Úrnak Jeruzsálemben, Moria hegyén, ahol az Úr megjelent atyjának, Dávidnak; azon a helyen, amelyet a jehuzita Omán szérűjén kijelölt... A 4. esz­tendőben, Ziv hónapjában rakták le az Úr templomá­nak alapjait. All. esztendőben, Dúl hónapban - ez a nyolcadik hónap - elkészült a templom minden ré­sze, s minden, ami csak hozzá tartozott. Hét évig építették.’- Az 1957 utáni években vetődött fel újra az igény az Isten házának felépítésére - emlékezik tovább Zsúnyi Illés. - Odavitték az építőanyagot, de a hatóság nem engedélyezte az építkezést. Eladták a téglát, s így továbbra is templom nélkül maradt a falu. Az istentiszteleteket azért megtartot­ták az iskolában. Később újra előjött, hogy temp­lom kéne. Megkérdeztük a püspök urat, aki támo­gatta az elképzelésünket... Aztán kiválasztották a telket... Mit mondjak? - kérdezi. - Bekerült a házak közé. Megkezdődött a szorgalmas tevékenység Pusz­tahencsén. Holczer József a pécsi püspökség ter­vezője - ő álmodta meg a kismányoki templomot is - elkészítette a tervet, dr. Cserháti József akkori megyés püspök egy paksi technikust, valamint Zsúnyi Illést és három társát bízta meg a munka összefogásával, szervezésével, irányításával, az ügyek intézésével. Négyen elosztották egymás között a dolgot. Volt, akinek a pénzszerzés, a kül­földi kapcsolatok kiépítése jutott feladatul, más­nak a pénztárral való foglalatosság, Zsúnyi Illésre pedig a templomépítés maradt. A munka minden fázisában - alapásás, falazás, tetőfedés - részt vett.- Azt kérdezi, miért csinálom? Nézze, géppisz­tolyok előtt álltam halálra ítélve, 40 fokos hidegben dolgoztam orosz fogságban, megjártam a poklot a GULAG-ban, hazasegített az Isten, erőben, egész­ségben nyugdíjba mentem. Most Istentől egy lehe­tőséget kaptam. De szívesen végzem ezt a munkát a fiatalok érdekében is azért, hogy kerüljenek visz- sza Istenhez. Mert ha abban tudnak hinni, akkor hazánk felemelkedésében is hisznek. Megdöb­bentő érzés volt azt látni, amikor egy évvel ezelőtt 70 éven felüli asszonyok is jöttek alapot ásni. Esett az eső, s én megkérdeztem tőlük, nem lenne jó megvárni a másnapot, addigra talán eláll. Azt felel­ték erre, ha templomot építenek, nem érdekli őket az eső... Emlékszem arra - említi csillogó szemmel a templomépítő, amikor egy idős, beteg néni azt mondta, adja az Isten, hogy addig ne haljon meg, amíg a falujának felszentelt templomába be nem tud menni. Úgy éreztem, ezek után nekem tennem kell... „Dávid... igy beszél az összes egybegyűltekhez: A fiam, Salamon, az egyetlen, akit az Úr kiválasztott, még fiatal és gyenge. A vállalkozás azonban nagy, mert ez a palota nem az embereknek készül, hanem az Úrnak... Én minden erőmet latba vetve szereztem az Úr háza számára aranyat az arany, ezüstöt az ezüst, bronzot a bronz, vasat a vas, fát a fa (részek­hez), ónix köveket, betétköveket, színes és tarka köveket, mindenféle drágakövet, és alabástromot nagy mennyiségben. De most, ami arany és ezüst még a birtokomban van, azt az Istenem háza iránt való szeretetböl hozzáteszem ahhoz, amit előkészí­tettem a szent templom számára.- Ki kötelezi el még magát közületek, hogy bármilyen aranyat, ezüstöt, vagy mesterek keze által készített ékszert felajánljon az Úrnak?... Az önkéntes felajánlás örömmel töltötte el a népet, mivel őszinte sziwel adták az Úrnak...’- Elkövettünk mindent - a pénzgyüjtéstöl a munka megszervezéséig -, hogy ez a nemes cél valóra váljon. Sikerült a pécsi püspökségen ke­resztül valutához jutni. Ugyanis a mai nehéz hely­zetben Hencse nem tudta volna az anyagiakat fe­dezni. Akkor hoztuk be a valutát az országba, ami­kor mindenki menekítette ki. Az egyházközség vi­lági elnöke, dr. Soós Géza gyógyszerész a püspök úr engedélyével felkereste a müncheni prelátus urat, aki az említett valutával segítette a cél eléré­sét. Hencse a szakipari és a segédmunkát adta, megközelítőleg egymillió forint értékben. Ha valaki azt gondolná, könnyű volt a templom- építésbe kezdeni, az téved. A hivatalos szervek imaházat engedélyeztek - ez szerepel a terveken is -, és azt javasolták járjanak be Paksra vagy Nagydorogra istentisz­teletre. A társadalmi vál­tozások azonban eljut­tatták oda az ügyet, hogy már nincs ez a megszo­rítás. No és még valami: jelenleg már azok az em­berek is segítenek, akik ezt előtte nem tették vol­na meg. Nem vonatkozik azon­ban ez a megállapítás az ERBE beruházási igaz­gatójára, Márton János­ra, aki az első segélyké­résre kiment a helyszín­re, mindent megbeszél­tek és a legmesszebb­menőkig támogatta a templomépitőket. Az összes állványt és az emelőgépet, amivel többek között a haran­gokat is beemelték, in­gyen adták a munkavég­zéshez. Apropó, harangok. Az egyiket Ausztriából kap­ták, áthozták onnan a pécsi püspökségre és dr. Cserháti József „irá­nyította” Pusztahen- csére, a másikat, ami Isten dicsőségére önte­tett 1905-ben Szekszár- don, Wágner Károly munkája nyomán, azt Bagóhegyről vették le. Nagyon szép kiképzésű harang. „Belül a falakat códnisfa burkolattal látta el... a templom padlóját meg ciprusdeszkákból rakta ki... Azután oltárt emelt a hátsó rész elé cédrusfából és azt is bevonta arannyal. Az egész templomot bevon­ta arannyal, az egész épületet mindenestül.’- Az első téglát 1989. július 6-án tettük le - em­lékezik Zsúnyi Illés -, gyakorlatilag akkor kezdő­dött a munka. Úgy néz ki, május 5-ig kívülről telje­sen kész lesz. Az ablakok a helyükön vannak, ka- tedrálüveggel, hőszigetelten oldottuk meg, a fes­téssel is végzünk. A padok és belső vakolat 90 százaléka elkészült. Még a kórust és a kórus alatti részt kell bevakolni. A szentélyben az a rész nincs lefestve, ahova Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor művészek seccója kerül. A főoltárképen majd az apostolok lesznek láthatók a Szűzanyával és a stációképeket is a művész házaspár alkotja meg. A márványburkolatot, az oltárt, a keresztelőkutat, a felolvasót, a siklósi Épületszobrász és Kőfaragó Vállalat készíti el. Pünkösdkor, a Szentlélek ünne­pén akartuk felszentelni, mivel Szentlélek-temp- lom lesz, de ekkor szentelik a paksi templomot, így mi augusztus 19-én délután tartjuk a katolikus li­turgia szerint. Remélem, maga is eljön?!- Ha tehetem, igen - válaszolom.- Mivel a falu lakossága adakozásból és társa­dalmi munkából felekezeti hovatarozástól függet­lenül kivette a részét, így a keresztények, a refor­mátusok, az evangélikusok és a metodisták is itt tartják istentiszteletüket... Tudja - gondolkodik el egy pillanatra Zsúnyi Illés -, a balsorsom és az idáig végzett munkám után az életemre akkor tu­dom rátenni a koronát, amikor augusztus 19-én megszólalnak a harangok és a templomot felszen­teljük. „A mérleg és serpenyője az Úrra tartozik, a tar­solyban minden súly az ő műve.’- Valójában kicsoda ön, Zsúnyi Illés? - teszem fel a kérdést a pillanatra közénk telepedő csend­ben.- Bácskában, Temerinben születtem, onnan ke­rültem 194Vtől újra Magyarország kötelékébe. Meghatározó volt számomra amikor polgári isko­lás voltam 1941-ben és szülőfalumban egy szob­rot állítottak fel, ami a magyar anyát ábrázolta, amint tartja leány és fiú gyermekét. A fejéhez Sajó Sándor költeményéből tettek idézetet: „Magyar­nak lenni, tudod mit jelent? / Küzdelmet, fájót, vé­ges-végtelent...” Amikor leventeként zárt alakzatban misére mentünk, itt, a szobor előtt díszmenetben kellett el­lépni. Ezt a mai napig nem tudom elfelejteni. Bajban, sok nehéz helyzetben mindig a szemem előtt lebegett: Miért kell szenvedni? 1944-ben átjöttek Magyarországra és Zsúnyi Il­lés a balatonfüredi hajógyárba ment dolgozni. Onnan leventeként kiemelték, majd egy rövid átképzés után Marcalinál az orosz csapatok mögé jutottak, de az akció nem sikerült, így fogságba került 1944. december 23-án a 18 éves fiatalem­ber.- Nem sokon múlott az életem, felkészítettek a kivégzésre - emlékezik -, de aztán mégis hadbíró­ság lett a vége. Kaposváron 1945. január 11 -én megkaptam a tíz évemet... Dombóváron, Sásdon keresztül Pécsre, onnan a Duna jegén át Bajára vittek. Ott vagoníroztak be bennünket, Galacban raktak át széles nyomtávra, aztán február 15-én az odesszai börtönben kötöttünk ki. Az a pokollal volt egyenlő. Úgy éreztük, annál rosszabb már nem le­het... A megpróbáltatások és megaláztatások sora következett ezután. Átkerült Vinicára, majd a kemrovói SZIBLÁG-ba (szibériai lágerokba). Amikor a hidegháború tom­bolt, tovább szállították őket, elkülönítve a köztör­vényesektől, a hírhedt GULAG lágerokba. Az Ir- kutszk és Krasznojarszk közötti Tajsetbe került. In­nen indították aztán Sztálin halála után, 1953 má­jusában hazafelé.- Az utazás legdöbbenetesebb élménye volt - vallja a templomépítő -, amikor az Urálban a kocsi rácsán kinézve egy hatalmas obeliszket láttam, aminek egyik oldalán, a nyugatin, az Európa, a má­sikon az Ázsia felirat volt - oroszul. Ázsia... A láger­állapotok ezt igazolták. Az út Lembergben (ma Lvov) hat hónapra meg­szakadt, s ott őrség nélkül többé-kevésbé szaba­don éltek. Szokatlan volt az a GULAG-ok éjszakára bezárt barakkjai után, de nem érezték a szabadsá­got, s nem voltak itthon. Eljött azonban ennek az ideje is.- Hazaérkezve a Tisza-hídon egy pillanatra megállt a vonat, az orosz kísérők leszálltak és fegyveres alakulat vett át bennünket. Akkor még nem tudtuk, hogy a nevük ÁVH... A vagonablako­kat be kellett csukni, az ajtókat bezárták, majd Nyíregyházán, mivel a főpályaudvarra nem enged­ték be a szerelvényt, a nyílt pályán leszállítottak és gépfegyverkísérettel a sóstói táborba kísértek bennünket. Döbbenetes érzés volt... Kilenc év után nem ezt vártuk... Azt hihetnénk, hogy ezután minden másként alakult. Amikor Zsúnyi Illés, aki munkájában mindig bi­zonyítani akart, és a teljességre törekedett, üzem­gazdászként kívánt elhelyezkedni és erkölcsi bi­zonyítványt kért, akkor 1965. április 17-én (!) a já­rási rendőrkapitány az említett okiratban azt közöl­te, hogy bűnügyi nyilvántartásban szerepel, mi­után a szovjet hadsereg katonai törvényszéke tíz év szabadságvesztésre ítélte. Új munkáhelyet ke­resett és talált - a téesznél. Negyven év becsülettel végzett munka után, mi­kor nyugdíjba vonult, akkor még mint háborús bű­nöst tartották nyilván. Utánjárásra az Igazságügyi Minisztérium 1986. szeptember 8-án közölte, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága hatályon kívül helyezte a büntetést - bűncselekmény hiá­nyában!- Nincs a lelkemben harag, nem fűtött sohasem bosszúvágy - hangzik egy újabb vallomással fel­érő kitárulkozás. - Új világot kell építeni. Egy olyat, ahol az alap az iskola és a temlom. Említettem elébb, két generáció nevelése kiesett, de bíznunk kell. Bíznunk kell, mert visszatérnek az élni és élni hagyni, és a tudom, hogy mi az enyém, mi a másé szabályai... ÉKES LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents