Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-24 / 42. szám
A szovjet-amerikai csúcstalálkozó várható menetrendje Miniszterelnök: dr. Antall József Mellette 218-an, ellene 126-an voksoltak, 8-an tartózkodtak A kormányprogram vitájával folytatta munkáját szerdán délelőtt nem sokkal 9 óra után az Országgyűlés. Az elnöklő Vörös Vince bejelentette, hogy az ülésnap kezdetéig már 42 képviselő jelezte hozzászólási szándékát Az Antall József beterjesztette, A nemzeti megújhodás címet viselő kormányprogramról a frakciók nevében a .vezérszónokok” már kedden délután véleményt nyilvánítottak. A második napon is a már elfogadott elveknek megfelelően a kormánypárti és az ellenzéki képviselők egymást követve tették meg észrevételeiket a kormányprogram irányelveivel kapcsolatban. Az első szavazáskor - amellyel a felszólalások időtartamát 5 percben szabták meg - mindössze 229-en szavaztak. A parlamenti pártok számának megfelelően hatos csoportokba sorolva, gördülékenyen követték egymást a felszólalások. A vita során több méltatandó hozzászólásból kiderült, hogy a bírálók nem úgy fogadták a kormányprogramot, mint aminek azt kidolgozói, előterjesztői szánták. Ugyanis megfogalmazói elsősorban a legfontosabb alapelveket kívánták tisztázni ebben a dokumentumban, a tennivalók tételes felvázolására, meghatározására csak később kerítenek sort. Újra és újra elhangzott, hogy e napirend tárgyalásakor kinek mi lenne tulajdonképpen a szerepe, és talán a félreértések elkerülése miatt többször is leszögezték: az ellenzéknek éppen a kormány és a nép érdekében kell bírálnia a programot, a koalíció tagjainak pedig védeniük illik azt, felvilágosítással szolgálva a még kimunkálatlan elemekről. De hogy még e szereposztás betartása mellett sem haladt simán és indulatok nélkül a polémia, arról árulkodott az a momentum, amikor is a vita menetét megszakítva soron kívül kért szót Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke. Felszólította a soros elnököt, hogy indokolt esetben éljen a rendreutasítás, sőt, a szómegvonás jogával is. Emlékeztetett arra, hogy a vita hevében az egyik képviselő olyan általánosító minősítésre ragadtatta magát az egyik párttal kapcsolatban - nevezetes pöziciómohóságot emlegetett -, ami szerinte nem illik a Ház méltóságához. Kérte képviselőtársait: kritikájuk élét ugyan ne tompítsák, ám véleményformálásukkor ne éljenek méltatlan eszközökkel. A soros elnök is többször felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselők tartózkodjanak a személyeskedéstől. A Szabad Demokraták Szövetségének képviselői közül Szent-lványi István örvendetesnek nevezte, hogy a dokumentum kiemelten kezeli a magyar nép óhaját: a kiválást a Varsói Szerződésből. Úgy vélekedett, hogy a kiválásra minél gyorsabban szükség van. Figyelembe ajánlotta, hogy a VSZ-tagság fenntartása behatárolhatja az ország mozgásterét, illetőleg érvként említette meg, miszerint az európai rendezés meggyorsítása érdekében is szükség van a VSZ felszámolására. Wekler Ferenc hiányolta a programból, hogy nem foglalkozik megfelelő súllyal sem a rendőrség, sem a belbiztonság, sem a bűnözés kérdéskörével, (folytatás a 2. oldalon.) A Himnusz hangjaival és Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés alelnökének üdvözlő beszédével szerdán déíelőt megnyílt a 91. BNV, a beruházási javak tavaszi szakvására Szűrös Mátyás köszöntötte a 28 országból, Nyugat-Bertinből és Hongkongból érkezeit 1200 kiállítót, továbbá a csaknem 600 magyar résztvevőt és a megnyitóünnepségen jelen levőket Mint mondotta: a BNV - miként a múltban - a jövőben is gazdasági életünk rangos eseménye, olyan kereskedelmi fórum, amely nemzetközi kapcsolatainkban a hid szerepét tölti be. Örvendetesnek nevezte, hogy ezúttal - a gazdaság decentralizálása és privatizálása jegyében - 30 százalékkal több vegyes vállalat rt és kft mutatkozik be itt, mint a múlt évben. Szólt arról is, hogy napjainkban korszakos változások jellemzik egész Közé-Kelet- Európát Hazánkban idejében felismertük - hangsúlyozta hogy a gazdaság átépítését szorosan össze kell kapcsolni a politikai rendszerváltással, a pluralista demokrácia kialakításával. E rendszerváltásnak ma még csak a kezdetén vagyunk, több évtizedes termelési struktúrát nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. MaSzűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke megnyitja a BNV-t (Telefotó) gyarország aktív külkapcsolatokra törekszik és e tekintetben is jó jel, hogy az év első negyedében a konvertibilis forgalomban több száz millió aktívumot sikerült elérni. A BNV-n délelőtt 14 órakor nyitották ki a vásárkapukat a nagyközönség előtt, és egyúttal megkezdődtek a szakmai rendezvények is. Megnyílt a tavaszi BNV A szovjet-amerikai csúcstalálkozón bejelentik majd, hogy megállapodás született a hadászati fegyverzetkorlátozási egyezmény fő kérdéseiben. A két nagyhatalom megegyezett, hogy vegyifegyver-készleteit a jelenlegi amerikai készletek 20 százalékára szállítja le, megszünteti e fegyverek gyártását, s együttműködik a készletek biztonságos megsemmisítésében. A hagyományos haderőcsökkentési tárgyalásokon nyárig megállapodásra van szükség ahhoz, hogy az év végére megszülethessen az egyezmény, s megrendezhessék az összeurópai csúcstalálkozót. Erről beszélt kedden egy vezető amerikai kormánytisztviselő a sajtó előtt. Megerősítette, hogy a moszkvai külügyminiszteri tárgyalásokon egyetértés született a START-egyezmény legfontosabb nyitott kérdéseiben, a tengeri, illetve a légi indítású robotrepülőgépek ügyében. A hátralevő kérdésekről a héten Washingtonban folytatódnak a tárgyalások, s remélik, hogy a 30-án kezdődő csúcstalálkozón a két elnök közös nyilatkozatban rögzítheti a megállapodásokat, az irányelveket a fennmaradó problémák megoldásához, s kijelöli a hadászati fegyverek további, távlati csökkentésének útját A hagyományos fegyverzetkorlátozás kérdéseiben a nyilatkozó szerint nem volt haladás: a szovjet fél nem reagált az újabb amerikai javaslatokra, hanem saját, korábbi indítványaira várt volna választ, ezek azonban Washington szerint nem voltak komolyak. Az illetékes közvetetten megerősítette azokat a találgatásokat, hogy a szovjet álláspont megmerevedése mögött a közép-kelet-európai változások állnak: Németország egyesülésével, a térség többi országának átalakulásával, a VSZ felbomlásával új helyzet állt elő, ami Moszkvától tanulmányozást igényel. A Szovjetunió azt javasolta, hogy a „4 + 2” tárgyalások keretében tűzzék napirendre a biztonsági kérdéseket, erre azonban Washington nem hajlandó. Amennyiben a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon nyárra nem egyeznek meg az alapvető kérdésekben, az év végére nem születhet meg az egyezmény. Annak hiányában sem Washington, sem Moszkva nem kívánja összehívni a 35 állam csúcstalálkozóját, mondotta a tájékoztató. A csúcstalálkozón egyébként aláírják majd a békés célú atomrobbantásokat korlátozó egyezmények ellenőrzésére vonatkozó megállapodást. Vita a szerb alkotmány módosításáról Ismét módosítják a szerb köztársasági alkotmányt. A módosítási javaslatról társadalmi vita kezdődött. Az egyik kulcs- probléma a két autonóm tartomány: Koszovó, illetve a Vajdaság autonómiájának új meghatározása. Kertész Mihály, a Szerb Köztársasági Elnökség tagja apatini beszédében elmondta, hogy a szerb politikai vezető testületek továbbra is a föderatív Jugoszlávia mellett szállnak síkra. Kifejtette, hogy a két autonóm tartománynak a jövőben nem lehet alkotmánya, nem lehetnek a Föderáció alkotóelemei, s a tartományi képviselőházak szerepe is megváltozik. A belgrádi Politika, a szerb Népfront központi orgánuma szóvá tette, hogy az előterjesztett javaslat a „tehetetlenség hatására” továbbra is a nemzetiségek kifejezést használja a kisebbségek helyett. Az 1963-as alkotmányban - íra a lap - felhagytunk a „nemzeti kisebbség” kifejezés használatával, s elkezdtük a-teljesen értelmetlen „nemzetiség" szót használni. (...) A nemzetek és nemzeti kisebbségek sehol a világon nem egyenjogúak, mert érthető okokból nem lehetnek azok. Egyenjogúak az egyének, a nemzetek és a nemzeti kisebbségek tagjai, de a nemzeti entitások, mint olyanok, nem. Kárpáti Ferenc kitüntetése A Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszternek több évtizedes, eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Göncz Árpád a Parlament nándorfehérvári termében szerdán nyújtotta át. A kitüntetési ünnepségen jelen volt Németh Miklós ügyvezető miniszterelnök és Lőrincz Kálmán altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. Leszerelési világkonferencia Szekcióüléseken folytatja munkáját az Interparlamentáris Unió, az IPU első leszerelési világkonferenciája. A hatvanegy ország 171 képviselőjének részvételével folyó tanácskozáson várhatólag pénteken adnak ki zárónyilatkozatot. A magyar képviselők közül dr. Balogh György (FKgP), az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke és dr. Perjés Gábor (MDF) az atom-és hagyományos fegyverek továbbadásának tilalmával, a vegyi fegyverek betiltásával kapcsolatos problémákat tárgyaló szekcióban, Zom- bori Mátyás (SZDSZ) és Kovács Jenő (MSZP) a bizalomerősítő intézkedésekről tárgyaló munkabizottságban vesz részt. A nemzetközi bűnözés fészke lett Harkány A nemzetközi bűnözés egyik hazai fészke lett Harkány - állapították meg a Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának szerdán Pécsett tartott ülésén. A nemrég még békés, szinte idilli hangulatú népszerű fürdőhelyen súlyos közbiztonsági helyzet alakult ki az utóbbi időben. A lakosság egy része - sajnálatos módon - közvetlenül vagy közvetve haszonélvezője lett a kaotikus állapotoknak. A rendőrség erőfeszítéseket tesz a rend helyreállítására, s ehhez széles körű támogatást kap mind a tanácsi szervektől, mind pedig a politikai pártoktól. A baranyai közrend helyzetével foglalkozó testületi ülésen dr. Lusztig Péter rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője arról tájékoztatta a tanácstagokat, hogy - Budapest mellett - immár Harkányban is kialakult a szervezett bűnözés, amely ott is szorosan kapcsolódik az úgynevezett „ká- géestépiachoz”. A jelek szerint nemzetközi bűnözőcsoport telepedett meg a fürdőhelyen, tagjai között jugoszláv, lengyel, román, bolgár és szovjet állampolgárok vannak, olyanok is, akiket több nyugat-európai országból már kitiltottak a hatóságok. A rendőrség nemrég olyan adatok birtokába jutott, miszerint Baranya a kábítószerkereskedelem egyik tranzitútvonalává vált, s ennek egyik állomása Harkány. Az úgynevezett kemény drogok még nem jelentek meg, de a hasis és más hasonló kábítószerek igen. Különféle csempészárukat kínálnak eladásra, szerencsejátékokat folytatnak, valuták cserélnek illegálisan gazdát. Mint megfigyelték: százméterenként osztották fel a területet és ezekben a „szektorokban” szervezetten zajlik a tiltott pénzváltás. Amilyenek az életkörülmények, olyan az életmód Szőlőhegy Az őcsényi szőlősgazdák présházai álltak csak itt valaha. Ma Szőlőhegy Szekszárd külterülete: se város, se falu. Mióta világ a világ, elhanyagolt. Néhány csepp esőtől már csúszik, egy zivatartól járhatatlanná válik az utca. Szennyvízcsatorna? Ugyan... Vezetékes ivóvíz a legtöbb házban van már. Itt is emberek élnek, szekszárdiak. Csak nehezen. d. e. - g. k.