Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-21 / 39. szám
4 - TOLNATAJ 1990. május 21. A M ajor utca - árvíz idején Az a kis iszap... Hát, szó se róla, nem ér fel egy kisebb Balatonnal, ami esőzés idején, inkább utána kisvelencévé avatja a szekszárdi Major utcát. Már csak azért sem, mert az aszfaltot nem is víz, hanem iszap borítja. De tudja ezt évek óta mindenki. Egy évvel ezelőtt is közöltük mindezt; de akkor még nem tudtuk, hogy Csiga József tavaly májusban az iszap eláraszHollendus István igyekszik tóttá járdán hazafelé haladtában balesetet is szenvedett: a páros oldalon egyik ház gazdája kiásta a vízbekötőt, de nem tett ki jelzőcölöpöket. így Csiga József mellmagasságig esett az iszapba. És nyolc és fél hónapig feküdt gipszben ín- szaíagszakadással, tokszalagszakadással, két műtéten esett át. Most meséli, amint állunk az iszap partján, amit a 18- as számú ház előtt Hollendus István fáradhatatlan szorgalommal lapátol. Sziszifuszi kísérlet. Egyik háznak a szute- rénje telt meg iszappal. Rózsavölgyiéknél is bement a házba, Kecskéséknek 40 csirkéjét vitte el a víz negyedórás eső után. Úgy tudtuk, a tűzoltók kiszálltak segíteni - de mondják a lakók: a tűzoltókocsi kijött ugyan, ám el is ment. Túl sűrű neki a szippantáshoz az iszap. Ha a Major utca lakóinak meg kellene építeniük Noé bárkáját, bizonyára nem vennék föl rá a Ga- meszt, amelynek rendben kéne tartania a tanyák magasságában húzódó utakat, amint az szavaikból kivesszük. A városi tanács szolgálati kocsija fut be végszóra., Ribling József műszaki ellenőr mondja:- Egyebet nem igen tehetünk, mint hogy az utca végére építünk egy támfalat, és így leirányítjuk a nagy vizet. Ez az út társadalmi munkában épült, 50 centiméterrel lejjebb van, mint a többi. Tegnap tisztították ki az árkot a keddi zápor után, most ismét tele van... Varga Ferencné megjegyzi:- Tegnap még térdig álltam benne. Varga Ferenc színes felvételeket mutat az előző napi állapotokról. A felvételek kitűnőek. A tanácselnök szerint ez a terep családi házak építésére alkalmatlan. Akkor miért adták el a telkeket nekünk? Az ilyen telek eladáskor belterület, ha gond van, külterületnek számít. Mi látjuk, honnan folyik le ide a víz. Tavaly megállapították, hogy nincs probléma, megcsinálták az árkot és a vízlevezetést. Csakhogy az utca két vége magasabb, mint a közepe - mondja. - A vizet nem lehet leengedni a főútra a balesetveszély miatt. De mi is, a gyerekeink is szenvedhetnek balesetet. Ha amiatt kell elköltöznünk, mert a terep valóban alkalmatlan, kártérítést fogunk követelni. . Tudják, hogy élünk itt? Éjszaka, ha dörög az ég, ugrunk ki az ágyból, rohanunk a deszkáinkkal... Nem tudunk elmenni nyaralni, rossz időben vásárolni se. Ha lehetetlen a megoldás, csinálják vissza a boltot, de ne intézzenek el bennünket vállveregetéssel. Felesége megerősíti az elhangzottakat.- Lekezelnek bennünket. Azért a kis iszapért miért olyan idegesek, kérdik a tanácsnál. Elküldték bennünket azzal, hogy heti értekezlet van, csak másnap tudnak intézkedni Látták volna, mik úszkáltak a vízben: ürülék, gyomirtó szeres palackok... Nézzük „azt a kis iszapot”, amitől ezek az emberek, ki tudja, miért, ilyen idegesek. Ami túl folyékony ahhoz, hogy fel lehessen lapátolni és elszállítani, de túl sűrű ahhoz, hogy felszippantsák.- Nem kell tanácsi szakembernek lenni, hogy ezt a helyzetet felismerje valaki - mondja Varga Ferenc búcsúzóul. - A kínai paraszt kimegy a rizsföldre, és semmi kétsége nincs afelől, hogy a víz lefele folyik. De mennyi víznek kell még vajon lefolynia a Major utcában a szuteréneken át ahhoz, hogy többé ne legyen iszapár? DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Lakók és szakértők Nem balesetveszélyes Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Bejön hozzám a világ Olyan világban élünk ma, amikor magunkra maradunk a gondjainkkal. Van, aki meghallgat, van, aki úgy tesz mintha figyelne ránk, van, aki meg sem várja, hogy kiöntse az ember a lelkét, máris a saját problémáival hozakodik elő, de akad - igaz kevés - olyan is, aki sok év távolából, nem éppen a közvetlen környezetünkből akkor jelentkezik teljesen váratlanul, amikora legnagyobb szükségünk van rá. Ilyenkor legtöbbször az a levél vége: „Ugorj ki hozzánk! Otthon vagyok egész nap.” Igen, ilyenek, ilyen vegyesek vagyunk mostanában mi emberek, mi egoisták... Igazi barátság? Ritka, mint a fehér holló... Mindezeket a Faddra tartó autóbuszban gondolom végig, amikor egy, 17 év alatt egyszer, akkor is csak néhány pillanatig látott barátomhoz, egykori iskolatársamhoz, Ragóné Gáti Mariannhoz igyekszem. Tisztességesen dolgozik a gép, gyorsan felfalja az előttünk lévő néhány kilométert, így hamarosan örülhetünk a viszontlátásnak. Üzenetem előre ment, várnak. A hosszú parasztház folyosóján végigbaktatva mégis csukott ajtókra találok. De hátul, az egykori volt istállóban kialakított parányi műhelyben valaki csendben dolgozik. Álmait, gondolatait, formázza agyagba. Köszönésemre megdöbben egy pillanatra - mondja is -, aztán kis ideig hagy körülnézni, majd a lakásba tessékel. Az első, ami megkap, az az otthoniasság érzete. Lám-lám, gondolom magamban, régi házban is lehet élni modern körülmények között, és talán jobban, mint a mostanság épülő többgenerációs palotákban, vagy az építészet „csúcsát” jelképező panelokban. Kár a sok lebontott, vagy a moderneskedő, átalakítással elrontott régi épületért! Mielőtt jobban elmerülnék hirtelen jövő gondolataimban, vendéglátóm szava visszaterel a jelenbe. Megárad a szópatak, aztán órákon át - még a finom halászlé fogyasztása közben is - Kaposvárról, a tanítóképzőről, a közös barátokról, ismerősökről beszélünk. Elmúlt évek, élmények mogyoróhéjban - jelennel megtoldva.- Tudod, Mariann - terelem látszólag más mederbe a beszélgetést és próbálom mindkettőnket az elvégzendő feladatra hangolni -, én azért is jöttem, hogy írjak rólad. Megkérdezzem: hogy vagy?- Nem, nagyon zavar a jegyzetfüzet - tiltakozik -, olyan ez, mintha portrét akarnék készíteni rólad és elkezdenélek méricskélni. A magnó is zavarna - toldja meg, s ebben van némi biztatás.- Alapjában véve jó a közérzetem, bár hatnak rám a társadalmi változások - kezdi. - Nagyon fontos azonban az, hogy milyen atmoszférát teremtünk magunk körül.- Miért?- Hogy is mondjam? Lényeges, hogy annak az embernek, aki az én közegemben van, annak valami pluszt adjak, tudjon meríteni belőlem érzelmi többletet Nem ékszer akarok lenni csak, akit megtalálnak... Vagyis használni akarok, nem tündökölni... Mert ha jelenleg nem is tanítok, azért pedagógus maradtam. Agyagot formálok, s az ugyanaz, mintha gyerekeket alakítanék, csak ez egy kicsit könnyebb. Azt kérdezted, hogy érzem magam. Egy kicsit boldog ember vagyok... Bár manapság nem illik ilyet mondani... Boldog vagyok, mert olyasmivel foglalkozhatok, amit nagyon szeretek, s ez ugyanolyan alkotó munka, mint a tanítás, nevelés. Olyan tevékenység, amit csak szeretettel, tisztelettel és alázattal lehet végezni.- Már kint a műhelyben és itt bent is megcsodáltam a kisplasztikáidat. Mi adja az ihletet?- Az a sok szép - no meg a csúnya is - az életben, amit magamba szívok. Maga az élet... A versek. Szeretnék mindent megragadni, ami emberi.- Ez, ahogy látom, sikerült is.- Többé-kevésbé. Egy biztos, amit csinálok, azt őszintén teszem. Hogy jók vagy rosszak az én alkotásaim, az nem érdekel...- Van-e valami ars poeticád?- Sok is. A legfontosabb az, hogy meggyőződésem, minden ember tehetséges valamiben. Számomra mindennek van jelentősége. A tárgyaknak is, amelyek körülvesznek. Fontos dolog megerősíteni az embert, a gyereket abban, hogy szükség van rá. Érted? Az egyik szépen mos, a másik seper, a harmadik versel... Ki miben tehetséges, azt fejlesztem. Még csak annyit: nagyon megtanultam az életet tisztelni...- Nem vagy gyakorló pedagógus jelenleg, de mégis tanító vagy...- Igen. Most is több iskolától megkeresnek a gyerekek, s örömmel fogadom őket. Pedagógusoknak is tartottam továbbképzést... És nem mondom azt, hogy soha nem megyek vissza tanítani. Jászai Mari önéletrajzából veszem a hasonlatot: olyan vagyok mint egy fekete klott anyag, amit ha kitesznek a napra, teleszívja magát meleggel, hogy aztán tudjon adni belőle. Én is ezt a meíeget próbálom kisugározni... Vagy olyan vagyok, mint az akkumulátor, ha feltöltődtem, visszamegyek tanítani. De csak, ha tudok többletet adni. Ez most egy másik életút, de hasonló a pedagógiához.- Itt tárgyak vesznek körül, amelyek mind más-más anyagból vannak, más-más karakterűek. Ezek a te gyermekeid, az osztályod - így fogalmaztad. Boldoggá tesz-e ez az alkotómunka?- Jelen pillanatban boldognak érzem magam, de tudom, hogy ez nem tarthat örökké. Bennem is van egy kis szorongás a világ eseményei miatt- Optimista vagy?- Most igen. Annyi szépet olvasok, annyi zenét hallgatok mostanában és ezt továbbadom a barátaimnak levél formájában.- Politizálsz is?- Mindenki politizál, így én is. Persze nem úgy, mint te, aki újságíró vqgy.- Mit vársz a társadalomban végbemenő változásoktól?- Tudomásul kell venni a szegénységet a nehézséget, együtt kell élni vele, ez nagyon fontos. Újból felfedezni a jót s ebbe kapaszkodva leélni az életünket A gyerekek ne a sopánkodást, a panaszt hallják, hanem őértük próbáljuk széppé, gazdaggátenni azéletet. Ne feledjük: mi vagyunk a minták.- Hogyan lehet széppé tenni az életet?- Ha kinn sétálsz, észreveszed a szép köveket, vagy - ezt kérlek, szó szerint írd! -, vagy olvasom a Népújságban Domokos Eszter verseit, vagy megnézünk egy képzőművészeti kiállítást, de így is, ahogy ma tesszük: 17 év után itt ülsz velem és egy jót beszélgetünk...- Tizenhét év alatt nagyon sok minden változott...- így van. De tudod, azt is elmondom, a családi élet is művészet.- Mennyiben?- Nagyon nehéz a mai világban egy olyan légkört kialakítani, hogy az mindenkinek megfeleljen. Szeretettel, a családtagok egyéniségének tiszteletben tartásával lehet ezt elérni. Ma, amikor válságban van a család, nekünk anyáknak a legfontosabb a kis családi közösségek fenntartása, a klasszikus családi tűzhely melegének a biztosítása. Én szerencsés vagyok, mert itthon dolgozhatok.- Nem jelent-e ez zártságot, magányt?- Nem, mert ide mindennap jön vendég a faluból, a megyéből, megnézik a munkáimat, segítséget kérnek. Bejön hozzám a világ. Ha meg nem jön be, akkor én megyek ki hozzá.- Végül is kiegyensúlyozott vagy. Mi kell ehhez?- Jelen pillanatban az vagyok, de valami biztos kizökkent majd. Egyébként a kiegyensúlyozottsághoz hit kell. Az a hit, ami most nem nagyon van meg az emberekben. Ezt hitet, ami bennem van - mint ahogy semmit - nem kaptam készen. Meg kellett küzdenem érte. Nem tudok ugyanis vakon elfogadni dolgokat.- Miben hiszel?- A gyerekekben, a jövő nemzedékében, abban, hogy ők sok mindent jobban csinálnak, mint mi. Hiszek a fiaimban, az életben.- Nemsokára pedagógusnap lesz...- Értelek... Mit üzenek nekik? Próbáljanak meg nem középiskolás fokon tanítani.- így legyen, és köszönöm a rám fordított időt, meg a jó szót. ÉKES LÁSZLÓ
