Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)

1990-05-21 / 39. szám

4 - TOLNATAJ 1990. május 21. A M ajor utca - árvíz idején Az a kis iszap... Hát, szó se róla, nem ér fel egy kisebb Balatonnal, ami esőzés idején, inkább utána kisvelencévé avatja a szekszárdi Major utcát. Már csak azért sem, mert az aszfaltot nem is víz, hanem iszap borítja. De tudja ezt évek óta mindenki. Egy évvel ezelőtt is közöltük mindezt; de akkor még nem tudtuk, hogy Csiga József tavaly májusban az iszap elárasz­Hollendus István igyekszik tóttá járdán hazafelé haladtában balese­tet is szenvedett: a páros oldalon egyik ház gazdája kiásta a vízbekötőt, de nem tett ki jelzőcölöpöket. így Csiga József mellmagasságig esett az iszapba. És nyolc és fél hónapig feküdt gipszben ín- szaíagszakadással, tokszalagszakadás­sal, két műtéten esett át. Most meséli, amint állunk az iszap partján, amit a 18- as számú ház előtt Hollendus István fá­radhatatlan szorgalommal lapátol. Szi­szifuszi kísérlet. Egyik háznak a szute- rénje telt meg iszappal. Rózsavölgyiéknél is bement a házba, Kecskéséknek 40 csirkéjét vitte el a víz negyedórás eső után. Úgy tudtuk, a tűzoltók kiszálltak segíte­ni - de mondják a lakók: a tűzoltókocsi kijött ugyan, ám el is ment. Túl sűrű neki a szippantáshoz az iszap. Ha a Major utca lakóinak meg kellene építeniük Noé bár­káját, bizonyára nem vennék föl rá a Ga- meszt, amelynek rendben kéne tartania a tanyák magasságában húzódó utakat, amint az szavaikból kivesszük. A városi tanács szolgálati kocsija fut be végszóra., Ribling József műszaki ellenőr mondja:- Egyebet nem igen tehetünk, mint hogy az utca végére építünk egy támfa­lat, és így leirányítjuk a nagy vizet. Ez az út társadalmi munkában épült, 50 centimé­terrel lejjebb van, mint a többi. Tegnap tisztították ki az árkot a keddi zápor után, most ismét tele van... Varga Ferencné megjegyzi:- Tegnap még térdig álltam benne. Varga Ferenc színes felvételeket mutat az előző napi állapotokról. A felvételek ki­tűnőek. A tanácselnök szerint ez a terep családi házak építésére alkalmatlan. Ak­kor miért adták el a telkeket nekünk? Az ilyen telek eladáskor belterület, ha gond van, külterületnek számít. Mi látjuk, hon­nan folyik le ide a víz. Tavaly megállapí­tották, hogy nincs probléma, megcsinál­ták az árkot és a vízlevezetést. Csakhogy az utca két vége magasabb, mint a köze­pe - mondja. - A vizet nem lehet leen­gedni a főútra a balesetveszély miatt. De mi is, a gyerekeink is szenvedhetnek bal­esetet. Ha amiatt kell elköltöznünk, mert a terep valóban alkalmatlan, kártérítést fo­gunk követelni. . Tudják, hogy élünk itt? Éjszaka, ha dö­rög az ég, ugrunk ki az ágyból, rohanunk a deszkáinkkal... Nem tudunk elmenni nyaralni, rossz időben vásárolni se. Ha lehetetlen a megoldás, csinálják vissza a boltot, de ne intézzenek el bennünket vállveregetéssel. Felesége megerősíti az elhangzotta­kat.- Lekezelnek bennünket. Azért a kis iszapért miért olyan idegesek, kérdik a tanácsnál. Elküldték bennünket azzal, hogy heti értekezlet van, csak másnap tudnak intézkedni Látták volna, mik úsz­káltak a vízben: ürülék, gyomirtó szeres palackok... Nézzük „azt a kis iszapot”, amitől ezek az emberek, ki tudja, miért, ilyen idege­sek. Ami túl folyékony ahhoz, hogy fel le­hessen lapátolni és elszállítani, de túl sű­rű ahhoz, hogy felszippantsák.- Nem kell tanácsi szakembernek len­ni, hogy ezt a helyzetet felismerje valaki - mondja Varga Ferenc búcsúzóul. - A kí­nai paraszt kimegy a rizsföldre, és semmi kétsége nincs afelől, hogy a víz lefele fo­lyik. De mennyi víznek kell még vajon le­folynia a Major utcában a szuteréneken át ahhoz, hogy többé ne legyen iszapár? DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Lakók és szakértők Nem balesetveszélyes Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Bejön hozzám a világ Olyan világban élünk ma, amikor magunkra maradunk a gondjaink­kal. Van, aki meghallgat, van, aki úgy tesz mintha figyelne ránk, van, aki meg sem várja, hogy kiöntse az ember a lelkét, máris a saját problémái­val hozakodik elő, de akad - igaz kevés - olyan is, aki sok év távolából, nem éppen a közvetlen környezetünkből akkor jelentkezik teljesen vá­ratlanul, amikora legnagyobb szükségünk van rá. Ilyenkor legtöbbször az a levél vége: „Ugorj ki hozzánk! Otthon vagyok egész nap.” Igen, ilyenek, ilyen vegyesek vagyunk mostanában mi emberek, mi egois­ták... Igazi barátság? Ritka, mint a fehér holló... Mindezeket a Faddra tartó autóbuszban gondolom végig, amikor egy, 17 év alatt egyszer, akkor is csak néhány pillanatig látott barátom­hoz, egykori iskolatársamhoz, Ragóné Gáti Mariannhoz igyekszem. Tisztességesen dolgozik a gép, gyorsan felfalja az előttünk lévő né­hány kilométert, így hamarosan örülhetünk a viszontlátásnak. Üzenetem előre ment, várnak. A hosszú parasztház folyosóján vé­gigbaktatva mégis csukott ajtókra találok. De hátul, az egykori volt istál­lóban kialakított parányi műhelyben valaki csendben dolgozik. Álmait, gondolatait, formázza agyagba. Köszönésemre megdöbben egy pilla­natra - mondja is -, aztán kis ideig hagy körülnézni, majd a lakásba tessékel. Az első, ami megkap, az az otthoniasság érzete. Lám-lám, gondolom magamban, régi házban is lehet élni modern körülmények között, és talán jobban, mint a mostanság épülő többgenerációs palo­tákban, vagy az építészet „csúcsát” jelképező panelokban. Kár a sok lebontott, vagy a moderneskedő, átalakítással elrontott régi épületért! Mielőtt jobban elmerülnék hirtelen jövő gondolataimban, vendéglá­tóm szava visszaterel a jelenbe. Megárad a szópatak, aztán órákon át - még a finom halászlé fogyasztása közben is - Kaposvárról, a tanító­képzőről, a közös barátokról, ismerősökről beszélünk. Elmúlt évek, él­mények mogyoróhéjban - jelennel megtoldva.- Tudod, Mariann - terelem látszólag más mederbe a beszélgetést és próbálom mindkettőnket az elvégzendő feladatra hangolni -, én azért is jöttem, hogy írjak rólad. Megkérdezzem: hogy vagy?- Nem, nagyon zavar a jegyzetfüzet - tiltakozik -, olyan ez, mintha portrét akarnék készíteni rólad és elkezdenélek méricskélni. A magnó is zavarna - toldja meg, s ebben van némi biztatás.- Alapjában véve jó a közérzetem, bár hatnak rám a társadalmi válto­zások - kezdi. - Nagyon fontos azonban az, hogy milyen atmoszférát teremtünk magunk körül.- Miért?- Hogy is mondjam? Lényeges, hogy annak az embernek, aki az én kö­zegemben van, annak valami pluszt adjak, tudjon meríteni belőlem érzelmi többletet Nem ékszer akarok lenni csak, akit megtalálnak... Vagyis hasz­nálni akarok, nem tündökölni... Mert ha jelenleg nem is tanítok, azért peda­gógus maradtam. Agyagot formálok, s az ugyanaz, mintha gyerekeket ala­kítanék, csak ez egy kicsit könnyebb. Azt kérdezted, hogy érzem magam. Egy kicsit boldog ember vagyok... Bár manapság nem illik ilyet mondani... Boldog vagyok, mert olyasmivel foglalkozhatok, amit nagyon szeretek, s ez ugyanolyan alkotó munka, mint a tanítás, nevelés. Olyan tevékenység, amit csak szeretettel, tisztelettel és alázattal lehet végezni.- Már kint a műhelyben és itt bent is megcsodáltam a kisplasztikái­dat. Mi adja az ihletet?- Az a sok szép - no meg a csúnya is - az életben, amit magamba szí­vok. Maga az élet... A versek. Szeretnék mindent megragadni, ami emberi.- Ez, ahogy látom, sikerült is.- Többé-kevésbé. Egy biztos, amit csinálok, azt őszintén teszem. Hogy jók vagy rosszak az én alkotásaim, az nem érdekel...- Van-e valami ars poeticád?- Sok is. A legfontosabb az, hogy meggyőződésem, minden ember tehetséges valamiben. Számomra mindennek van jelentősége. A tár­gyaknak is, amelyek körülvesznek. Fontos dolog megerősíteni az em­bert, a gyereket abban, hogy szükség van rá. Érted? Az egyik szépen mos, a másik seper, a harmadik versel... Ki miben tehetséges, azt fej­lesztem. Még csak annyit: nagyon megtanultam az életet tisztelni...- Nem vagy gyakorló pedagógus jelenleg, de mégis tanító vagy...- Igen. Most is több iskolától megkeresnek a gyerekek, s örömmel foga­dom őket. Pedagógusoknak is tartottam továbbképzést... És nem mon­dom azt, hogy soha nem megyek vissza tanítani. Jászai Mari önéletrajzá­ból veszem a hasonlatot: olyan vagyok mint egy fekete klott anyag, amit ha kitesznek a napra, teleszívja magát meleggel, hogy aztán tudjon adni belő­le. Én is ezt a meíeget próbálom kisugározni... Vagy olyan vagyok, mint az akkumulátor, ha feltöltődtem, visszamegyek tanítani. De csak, ha tudok többletet adni. Ez most egy másik életút, de hasonló a pedagógiához.- Itt tárgyak vesznek körül, amelyek mind más-más anyagból van­nak, más-más karakterűek. Ezek a te gyermekeid, az osztályod - így fogalmaztad. Boldoggá tesz-e ez az alkotómunka?- Jelen pillanatban boldognak érzem magam, de tudom, hogy ez nem tarthat örökké. Bennem is van egy kis szorongás a világ eseményei miatt- Optimista vagy?- Most igen. Annyi szépet olvasok, annyi zenét hallgatok mostaná­ban és ezt továbbadom a barátaimnak levél formájában.- Politizálsz is?- Mindenki politizál, így én is. Persze nem úgy, mint te, aki újságíró vqgy.- Mit vársz a társadalomban végbemenő változásoktól?- Tudomásul kell venni a szegénységet a nehézséget, együtt kell élni vele, ez nagyon fontos. Újból felfedezni a jót s ebbe kapaszkodva leélni az életünket A gyerekek ne a sopánkodást, a panaszt hallják, hanem őértük próbáljuk széppé, gazdaggátenni azéletet. Ne feledjük: mi vagyunk a min­ták.- Hogyan lehet széppé tenni az életet?- Ha kinn sétálsz, észreveszed a szép köveket, vagy - ezt kérlek, szó szerint írd! -, vagy olvasom a Népújságban Domokos Eszter verseit, vagy megnézünk egy képzőművészeti kiállítást, de így is, ahogy ma tesszük: 17 év után itt ülsz velem és egy jót beszélgetünk...- Tizenhét év alatt nagyon sok minden változott...- így van. De tudod, azt is elmondom, a családi élet is művészet.- Mennyiben?- Nagyon nehéz a mai világban egy olyan légkört kialakítani, hogy az mindenkinek megfeleljen. Szeretettel, a családtagok egyéniségének tiszteletben tartásával lehet ezt elérni. Ma, amikor válságban van a csa­lád, nekünk anyáknak a legfontosabb a kis családi közösségek fenn­tartása, a klasszikus családi tűzhely melegének a biztosítása. Én sze­rencsés vagyok, mert itthon dolgozhatok.- Nem jelent-e ez zártságot, magányt?- Nem, mert ide mindennap jön vendég a faluból, a megyéből, meg­nézik a munkáimat, segítséget kérnek. Bejön hozzám a világ. Ha meg nem jön be, akkor én megyek ki hozzá.- Végül is kiegyensúlyozott vagy. Mi kell ehhez?- Jelen pillanatban az vagyok, de valami biztos kizökkent majd. Egyébként a kiegyensúlyozottsághoz hit kell. Az a hit, ami most nem nagyon van meg az emberekben. Ezt hitet, ami bennem van - mint ahogy semmit - nem kaptam készen. Meg kellett küzdenem érte. Nem tudok ugyanis vakon elfogadni dolgokat.- Miben hiszel?- A gyerekekben, a jövő nemzedékében, abban, hogy ők sok min­dent jobban csinálnak, mint mi. Hiszek a fiaimban, az életben.- Nemsokára pedagógusnap lesz...- Értelek... Mit üzenek nekik? Próbáljanak meg nem középiskolás fo­kon tanítani.- így legyen, és köszönöm a rám fordított időt, meg a jó szót. ÉKES LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents