Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)

1990-05-18 / 37. szám

1990. május 18. <Í5éPÚJSAG 3 „Mit mond a józan ész a sajtórul?” (Folytatás az 1. oldalról.) Az elmúlt hetekben sok szó esett a sajtóról, lapokról, sót a megalkotásra váró sajtótör­vényről is: ezért jutott eszembe a jó öreg Táncsics hajdani könyvecskéje. Amiből az is kö­vetkezik, hogy a kérdés nem új, pedig már az 1848-as XVIII. törvénycikk kimondta: „Gon­dolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti.” Ennek idestova másfél év­százada, közben a sajtó szabadságát újra meg újra megkérdőjelezték. Életünk szabályozott, nem is lehet másként A közlekedés rendjét éppúgy biztosítani kell, mint az állampolgárok védelmét s még „az én házam, az én váram" elv is hamis, mert a szomszéd nyugalmára is gondol a törvényhozó. A szabályozottság életünk jellemzője, s teljesen közömbös, hogy valaki kályhásmester-e vagy szociáldemokrata, a rendelkezések mindenkire vonatkoznak. Akkor pedig teljesen felesleges újra szabályozni azt, ami min­denkire kötelező, akár olvas, akár ír újságot. Ezért gondolom, hogy sajtótörvényre nincs szükség, mert csak elismételni tudná az általános normákat esetleg beleszőve, hogy gon­dolatait mindenki szabadon terjesztheti, de ha így van, akkor meg minek. Valaki azt javasolta, hogy a meglevő lapokat a pártok szavazatai arányában osszák el. Függetlenül attól, hogy kivihetetlen, mi lenne a legközelebbi választáskor, amikor a pártok­ra leadott szavazatok esetleg másként oszlanak meg? S mit kezdhetne az, aki éppen napi­lapot akar alapítani? Egyébként is, aki a meglévő lapok pártok közötti elosztását forgatja a fejében, csak arra gondolhat, hogy a vélemény áru, ami bármikor gazdát cserélhet. Régen rossz lenne, ha idejutnánk. Olyan aggodalmak is elhangzottak, hogy az új helyzetben bizonyos tőkeérdekeltségek monopolhelyzetet teremthetnek. Ez megtörténhet, de a szabad gazdaságban volt is, van is hasónlóra példa. A két háború közötti Magyarországon igazi sajtónagyhatalom volt Miklós Andor, akinek nevéhez „Az Est Lapkiadó RT és az „Athenaeum RT’ fűződik, de a magyar sajtó és irodalom éppenséggel nem látta kárát Miklós Andor hatalmának, elég arra a jóté­kony szerepre utalni, amit Móricz, Babits, Karinthy, Kosztolányi munkásságára gyakorolt. A szabad gazdaságban sok minden előfordul, az ellenkezője is, amikor a vállalkozás a remélt siker helyett kudarcot hoz. Nemrég egyik napilapunk megszűnt, az okokat nem tisztem fir­tatni, ám tény, hogy ezzel a magyar sajtó lett egy lehetőséggel szegényebb. Viszont a játék- szabályok ezt sem zárják ki, miként az ellenkezőjét sem. Miklós Andorról például tudjuk, hogy mesebeli összegeket keresett, miközben olyan összegeket előlegezett legjobb íróinknak, ami manapság elképzelhetetlen. Aki vállalkozik, a siker reményében teszi, a saj­tó területén sem lehet másként. A kérdést nem is így tenném fel, végtére a szabad sajtó is lehet nyereséges. Csak szabad legyen, adassék meg a véleménynyilvánítás lehetősége, s a köz ügye legyen az, ami valóban a közre tartozik. Az elmúlt évtizedekben nem is az volt a magyar sajtó legnagyobb hibája, hogy hazudott, hanem az, hogy nem írhatta meg az igaz­ságot, nem is jutott hozzá, mert az úgynevezett állampárt mindent elhallgatott vagy éppen letagadott. Ilyen viszonyok között az újság csak olyan lehet amilyen volt, tiltások között megtorpan a gondolat, s ha valakinek mégis más jut eszébe, mint amit előírtak, lesújt rá a törvény. Éppen ezért ha mégis lesz sajtótörvény egy mondatból álljon, úgy, ahogyan eleink 1848-ban Táncsics szellemében megfogalmazták: „Gondolatait sajtó útján mindenki sza­badon közölheti és terjesztheti.” Azt majd az olvasó eldönti, hogy milyen az a gondolat s ér­demes-e terjeszteni. CSÁNYI LÁSZLÓ Az ezüsttál titka Elkésett tanúk „A földön a természet nem eszelt ki sosem gonoszabbat, mint ki barátságot színlel, a képmutatót...” (Lukianosz) 6. A már megismert, erősen domborított rajzolatokban, apró, pontozásos tehcni- kával készített újabb képeket találunk. Ezekből ismerhetjük meg az ajándékozó kapcsolatát a megajándékozottal. Több oldalról szemlélve, Seuso életrajza tárul elénk, de egy jövőkép is kibontakozik. Valahogy olyan formán, mint a régi et­ruszk festményeken, ahol az egyik kép alapja a következőnek, a másik a harma­dik folytatása, stb. Ma ezt a közlési módot képregénynek nevezzük. Tiberius emlékeztet, figyelmeztet és fe­nyeget. 1. Ha a betűk között kezdőpont­ként használatos isteni jelet 90 fokkal balra fordítjuk, az imént még vágtató ló alakjában balról, hatalmas sisakkal a fe­jén, földig érő köpenyben egy gyermeket látunk. Melle, hasa szabadon van. (Ezt a fiúcskát - akinek lovagi származását a rajta lévő sisakkal és köpennyel érzékel­teti a művész és melynek tényét a törté­netírók is megemlítik - Tiberius a Rajna menti hadjáratból vitte Rómába. A kép hátterében fekvőhelyen könyöklő, ülő alakok, a kisfiú és a neki hátat fordító alak kapcsolata félreérthetetlen, mivel az tel­jesen meztelen. Ha ugyanilyen szögben tovább fordítjuk a képet, vagyis alulra ke­rül a kezdet jele, egy bika fejét pillantjuk meg, tőle jobbra vízparton álló ház, csó­nak, s abból kihajoló ember, kicsiny meritőhálóval a kezében. Ez Seuso volt lakóhelyét ábrázolja. És ismét megfordít­juk a rajzot, most fejjel lefelé van a ló. Nem is őt látjuk, hanem egy sötét hajú férfit, támlás széken ülve, előtte hosszú hajú alak térdel, bal kezében áldozati tál­cát, esetleg dobot tart. 2. A fa alatt futó szarvas alakjában fia­tal nőt fedezhetünk fel, ha a jelet 3 óra irá­nyába fordítjuk. Fején csúcsos süveg, kecskeszarvakkal, melyek a nő varázsló (boszorkány) voltát jelzik. Valószínűleg azért került e gondolat jegyében ide, mert a felcseperedő fiatalembert megba­bonázva elhódította Tiberiustól, megfog­va azt, mint a halászok a halat. 3. A Hold-lovat forgatva magas támlás szék (trón) van. Benne süveggel a fején, almával a kezében egy büszke tartású alak ül. Ha 180 fokkal balra fordítjuk, fér­fifej néz velünk szembe, szögletes süve­gén gombdiszítéssel. Ő Pannónia hely­tartója. 4. A vizek istenasszonyának szoknyá­jában léckerítés előtt kétkerekű kocsi­ban (taligában) széles karimájú csúcsos kalappal a fején, rövid, és kalapja alól ki­göndörödő hajú fiatal nőt látunk valami­féle állattal. A háttérben álldogáló alakok, jobb szélen bokor. 5. A futó szarvasban házak vannak, egy település képe. Megfordítva egy anyamedvét, két bocsot és egy kutyát lá­tunk. 6. A vaddisznó és őz összeérő testé­ben, ha a jel 9 óra irányában áll, egy em­berpárt láthatunk. Különös pár, rövidült testű nő, nyakába kapaszkodó kisgyer­mekkel, a szakállas férfiarc haltestben folytatódik. 7. A Balaton fölött egy hanyatt fekvő ember és egy kövér patás szörny (ördög) között, mintha az ördög ágyékából bújna elő egy - a nagyobb figurákhoz viszo­nyítva - gyermek látszik. (Ó lenne a szö­vegben leírt „szörnyszülött”?) 8. Ezzel a lóval és nyakába boruló lo­vasával Nap-lóként találkoztunk az iste­nek ábrázolásában. Fordítsuk 6 óra irá­nyába. Két karjánál fogva oszlopok közé feszített emberi alakot látunk, jobb válla fölött holló, bal vállánál kígyó tekereg, bal lába messze előre nyúlik, jobb lábát, mintha éppen levágni készülne az előtte álló kis emberforma. Vesta templomának oldalánál egy szárnyas lény (angyal) óvón karol át egy hozzásimuló ülő alakot Ha 90 0 -kai balra fordítjuk a képet, egy bika feláldozásának vagyunk tanúi. A kö­vetkező fordulat után jobbról fehér fatör­zset látunk, fekete ágakkal, alatta sötét hajú nő, mögötte hatalmas fekete szár­nyakkal sötét angyal (vagy a fa szellem). A nő feje mögött apró figura hajtja fejét egy áldozókő fölé. Ha a lovat eredeti állá­sába fordítjuk, szemünkbe ötlik valami, ami elkerülte figyelmünket. A ló egy rö­vid hajú, szakállas alakot vonszol, akinek merev teste halfarokban végződik. (folytatjuk)- SZNÉVÉ ­Véleményünk szerint A lakástulajdonról Az elmúlt negyven esztendő termelés­centrikus szemlélete alapján a legtöbb ember számára talán meglepő, hogy ma­napság fogyasztói társadalomban na­gyobb értéket képvisel a lakásvagyon, mint a termelő célú vállalkozások vagyo­na. Nő a lakások száma ott is, ahol stag­nál a népesség, mert egyre kisebb a csa­ládnagyság. Ez ad magyarázatot arra, hogy például Angliában ma 50 százalék­kal több a lakás mint 1951 -ben. A meny- nyiségnél is jobban nő a lakások nagy­sága és javul felszereltsége. Az meg egyenesen eltitkolandó volt a hazai közvélemény előtt, hogy a tőkés or­szágokban a második világháború után gyors ütemben kisajátították a bérlaká­sokat. Jó példa ez arra, hogy a tőkések kisajátításához nem diktatúrára volt szükség, hanem emelkedő életszínvo­nalra. Ha a tőkéstulajdon felett eljárt az idő, a természetes fejlődés gondoskodik spontán kisajátításukról. Ezelőtt száz esztendővel Angliában is az volt a politikai pártok szinte egységes álláspontja, hogy a lakosság szegény többsége számára csak úgy lehet meg­felelő számú lakást biztosítani, ha azt az állam, illetve a helyi tanácsok építik fel és adják bérbe. Ám az élet, - mert ott hagy­ták -, keresztülhúzta a politikusok elkép­zeléseit. Feltartóztathatatlanul emelke­dett a tulajdonos által lakott lakóházak száma. 1951-ben még csak 3,5 millió ilyen lakás volt, az is többségében a falu­si körzetekben. Ma 15 millió az ilyen laká­sok száma többségében városokban. Az utolsó tíz év során a tanácsi lakások ne­gyedét is eladták a lakóknak, megfelelő árengedménnyel. Először nem is a politikusok, hanem a szociológusok vették észre, hogy nem jó megoldás a tanácsi lakás. Az ilyen lakó­telepeken nagyon hamar tönkremennek a lakások és szinte minden szociális vo­natkozásban sokkal rosszabb a helyzet, mint ott, ahol a tulajdonosok laknak. A politikusokat ott is, mint nálunk, a költ­ségvetési hiány vette rá, hogy feladják a szociális gondoskodást a lakásellátás­ban. A változás motorja azonban a lakos­ság volt. Aki tehette, igyekezett lakást vá­sárolni. Ez a legjobb vagyoni befektetés­nek bizonyult ott is. A saját lakásnak a legnagyobb pozití­vumait azonban még mindig nem tárták fel. A kertes házakban egészségesebb a családi élet, nagyobb a gyermekszám, és nagyobb a szakmai ambíció is. Magam is meglepődtem, amikor a 60-as években egy felmérés alapján kiderült, hogy közel 30 százalékkal nagyobb azoknak a bá­nyászoknak a teljesítménye, akik családi házat építettek, mint azoknak, akik in­gyenkaptak lakótelepi lakást. Azóta szin­te minden felmérés azt igazolja, hogy a munkateljesítményt semmiféle bérezési ösztönzés nem fokozza úgy, mint a la­kásépítés céljára szolgáló megtakarítás. A dolgozók nagy többsége nem hajlandó azért több áldozatra, munkakör-változta­tásra, hogy megtakarított pénzét a taka­rékba tegye, de azért igen, hogy szép családi lakáshoz juthasson. Ha meg egy­szer már ez sikerült, szinte folyamatosan kívánja bővíteni, szépíteni, vagyis a telje­sítményt növelő hatás nem hal el. Mindeddig csak a rideg közgazdasági szempontokat soroltuk fel. A legfonto­sabb azonban az, hogy a családok négyötöde sokkal jobban érzi magát a családi kertes házban, mint a bérlakás­ban. Márpedig nincs biztosabb záloga a gazdasági sikernek, mint a lakosság jó közérzete. A modern termelőerők azért számolják fel nemcsak a tőkés és az álla­mi lakástulajdont, de a diktatúrákat is, mert hatékonyság és a jó közérzet egyre inkább elválaszthatatlan egymástól. K.S. Adatok a nyugdíjasokról 1990 márciusában Tolna megyében több, mint 45 ezer fő volt az öregségi és rokkantsági nyugdíjasok együttes száma. Az öregségi nyugdíjasok létszá­ma az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt, ez év márciusában 36,6 ezer volt, a rokkantsági nyugdíjasoké mérséklődött. A saját jogon nyugdíjasok kormegoszlá­sát vizsgálva szembetűnő, hogy a nyug­díjkorhatárnál fiatalabbak száma az átla­gosnál nagyobb mértékben növekedett mind a férfiak, mind a nők körében. Az öregségi nyugdijak átlaga idén márciusban 5866 Ft, 1987 januárja óta 68,4%-kal növekedett. Összehasonlításul: a fogyasztói árin­dex 1987. január és 1990. február között 170,0 volt. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a nyugdí­jas társadalmi csoportra vonatkozó árin­dexek általában néhány százalékponttal alacsonyabbak az átlagnál. Az inaktív háztartásokra 1989-re szá­mított létminimum 3640, a társadalmi minimum pedig 4360 Ft volt. A bérekhez, keresetekhez hasonlóan a megyei nyug­díjak átlaga is alacsonyabb az országos­nál: az 1989 januárjában kifizetett öreg­ségi nyugdijak átlaga a megyében 4632, országosan 5172 Ft volt. Jelentősen különböznek a nyugdíjak nemek szerint: idén márciusban a férfiak átlaga 6454 Ft volt, több, mint 1000 Ft-tal magasabb a nőkénél, ez összefügg a szolgálati idő és az aktív tevékenység so­rán elért keresetek különbségével. A fér­fiaknál az idősebb korú nyugdíjasok ellá­tása minden korcsoportban alacso­nyabb, mint a fiatalabbaké; a nőknél 1990-ben fordított a helyzet: a nyugdíjas korúak közül a 85 éven felüliek alapellá­tása 3 legmagasabb, de eléggé kiegyen­lített a nyugdíjátlag az egyes korcsopor­tokban. Mindez összefügg azzal, hogy a nyugdíj növekedése 1987. január óta az idősebb korúaknái volt nagyobb mérté­kű. 3000 Ft alatti nyugdíjat kapott 1987. ja­nuárban az öregségi nyugdíjasok több, mint 45%-a, 1990 márciusában ilyen ala­csony összeg 12-szer fordult elő. Négy évvel ezelőtt a saját jogon öregségi nyug­díjasok közel 90%-a 2-5 ezer Ft közötti havi ellátást kapott, idén több, mint 80%- uk a 4-6,5 ezres kategóriába került. 10 ezer Ft feletti nyugdíjat élvezett 1987-ben a nyugdíjasok 0,4, 1990-ben 2,6%-a. Az utóbbiak részére kifizetett nyugdíj összege a teljes nyugdíjkiadás 5,3%-át tette ki. (Elsősorban a társadalombiztosítási igazgatóság adatainak felhasználásával összeállította a KSH Tolna Megyei Igaz­gatósága.) Nem lett botrány... A napokban egy műszaki rendezvényen történt, hogy a meghívott előadók közül egyik kicsit eltért a témától. Elkez­dett politizálni. Ami egyébként érthető is lett volna, hiszen nem csupán mint szakember érkezett, hanem egyik párt gazdasá­gi tanácsadójaként. Csakhogy a széksorokban szakemberek ültek, műszakiak, akik ráadásul a sorolt politikai téziseket az újságokban már ezerszer olvasták. így történt az a majdhogynem példa nélkül álló dolog, hogy valaki a hallgatóságból feltartotta a karját, s mikor az előadó ránézett, már mondta is, hogy elnézést, de ez nem politikai fórum, ha lenne szíves a műszaki dolgokkal foly­tatni. És az előadó a műszaki dolgokkal folytatta. Az eset az előadások végére már feledésbe is ment volna, ha az egyik hallgató, aki azonban nem mint műszaki, hanem az előadó által is képviselt párt nevében volt jelen, nem megy oda az egész tanácskozást vezénylő elnökhöz, hogy azért rendre kellett volna utasítani a közbeszólót, jobban meder­ben tartani a rendezvényt. Gyerekkorom egy, akkor úgy mondták, sok évet érő vicce jutott eszembe: A generalisszimusz beszédet mond. Az egyik sorban valaki köhög. Jöszif Visszarionovics odanéz, int két ci­vil már karon is fogja a zajongót. Kiviszik. Rövid sorozat. Kész. Később valakiből feltör a köhögés. A szónok megáll, nézi, majd megszólal: adjanak neki orvosságot. Magyarázón hoz­záteszi: mert, ugye, nálunk a legfőbb érték az ember. Ennek a legsötétebb kornak utóhatása évtizedekig élt. Hi­szen nem is olyan régen is még természetes volt, hogy a pó­diumon az illetékes elvtárs órákon át a hallgatóságot cseppet sem érdeklő dolgokról beszélt. Sőt, a hozzászólók fontossá­gát is abban lehetett lemérni, ki mennyi időt kapott. S nem, hogy mit mondott. És még emlékezünk az ügyeletes hozzá­szólókra, akiknek mindig volt mondanivalójuk. Pontosabban beszélnivalójuk, mert a mondanivalónak tartalma is kell, hogy legyen, ők viszont csak panelszövegeket daráltak, fűszerez­ve hangzatos jelszavakkal, udvarias tiszteletkörökkel. Bízom abban, hogy a rendszerváltással ennek időszaka le­járt. És a pódiumon állókat nem övezi majd nekik „eleve meg­járó” tisztelet, hanem azt ők vívják ki. Az ájult tisztelet ugyanis az értékek és mértékek torzulását eredményezi, s mostani változó, formálódó időszakunkban ez mindennél veszélye­sebb. Legyen szabad tehát udvariasan figyelmeztetni az előadót, ha eltér a témától. Legyen szabad szóvá tenni, ha igazságta­lanságok történnek. Ez is demokratizálódásunk tartozéka, és ez csak azokat zavarná, akik jogtalan tiszteletet, ebből faka­dóan jogtalan előnyöket követelnek maguknak. Egyébként a közbeszólásból az említett műszaki rendezvényen sem lett botrány, sőt, segítette az előadót, és így lett még tartalmasabb az előadás.- szí ­Tea - alkoholistáknak A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógynövény- és Drogéria Inté­zete - az egészségmegőrzés programját szem előtt tartva - az alkoholról való leszokást segítő gyógynövénykeveréket kísérletezett ki. A Dezalko tea­keveréket a pásztói Mátramed GT-ben állítják össze, csomagolják és az év végéig folyamatosan 60 ezer dobozt adnak át a kereskedelemnek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents