Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-21 / 16. szám
6 - TOLNATÁJ 1990. április 21. Írás (Oroszlánok a madocsai kertek alatt) Később elmesélték, hogy abban az időben - 1954 táján történt - a madocsai gazdák titkon kivezették lovaikat a faluból s az ártéri erdőben őrizték őket, mert a kertek alatt kóbor oroszlánok ólálkodtak, képletesen szólva mindenképp. Az történt, hogy a szövetkezet nagyeszű elnöke, megértve az idők szavát, szerződést kötött a fővárosi állatkerttel, s ennek értelmében Pestre szállították a madocsai paripákat, ahol oroszlánok elé vettettek. Őrült ötlet volt, melyben legkevésbé az oroszlánok vétkesek, róluk ugyanis jól tudjuk, nem szénán, zabon élnek. A kor - szavakban - a vélt haladás bűvöletében élt, hetenként adták hírül, hogy miben előztük meg a Nyugatot, amiből ugyan egy szó sem volt igaz, de az elvadult propaganda mit sem törődött ezzel, aki pedig ellent mert mondani, legott Recsken találta magát. „Minden nap győzelem” - harsogta a rádió, hirdették az újságok, a szocializmus győzelme alapjaiban változtatja meg életünket, a mező- gazdaság gépesítése pedig azt is jelenti, hogy nem lesz szükség lovakra. Ez sugallta a madocsai tsz nagyeszű elnökének, hogy eladja a közösbe vitt lovakat, ne pusztítsák hiába a drága takarmányt. A részletekre is jól emlékszem, mert bizonyos részem nekem is volt az egészben, annyi mindenképp, hogy én tudattam az országgal a hírt. Újságíró voltam, s az volt a feladatom, hogy naponta beszámoljak arról, mi történt a megyében. Nem kell rosszra gondolni, ártatlan hírek voltak, munkasikerröl, begyűjtési versenyről s megnyugtatott a tudat, hogy senki sem hiszi el egy szavamat sem. Egyebek mellett a mezőgazdasághoz sem értek, a lovak lemészárlása így is viszolygással töltött el, a magyar sajtó viszont felkapta a hírt, többen lelkesen kommentáltak is, mint szocialista fejlődésünk újabb bizonyítékát. A tsz-ben nyilván áldomást ittak, éltették az elnököt és az oroszlánokat, s azt kívánták nekik, éljenek az oroszlánkor végső határáig, de addig mindenképpen, amíg tart a madocsai lovakból. A nemes paripák közül néhányan túlélték a heródesi vérengzést, az ártéri erdőben rettegő gazdáik virrasztónak velük, akik azt sem tudták, saját életükét féltik-e jobban vagy lovaikét. Nem tudom, mi lett a nagyeszű elnökkel, aki annak idején győzelmi jelentésként telefonálta meg nekem, milyen óriási üzletet között az állatkerttel, de ennek nincs is jelentősége. Miért idéztem fel ezt a baljós történetet? Talán szolgál némi tanulsággal zaklatott napjainkban. Aki a nemlétező tyúktól aranytojást vár, nagyon buta ember, mert a valóságot téveszti össze a politikai vágyaival, de az se reméljen semmi jót, aki lemészárolja a lovakat. Közben azért sok mindennel számolni kell. Azzal is, hogy az oroszlánok ideológiai érvek hatására sem lesznek vegetáriánusok, s eszük ágában sincs, hogy bárányok társaságában legelésszenek. Valamit azért mégiscsak ki kell találni, nehogy újra oroszlánok ólálkodjanak a madocsai kertek alatt. (Bocsánatos bűn) A húsvéti lapokat forgatva fennakadok az egyik cikk első mondatán. így hangzik: „Virágvasárnapon a keresztény világ legnagyobb ünnepét éli, Jézus feltámadásának 1957. évfordulóját.” A fogalmazás nem elég szabatos, de az évfordulót jól számította ki a cikkíró: ez is valami. Az ünneppel viszont baj van, a virágvasárnap, Palmsonntag, az olaszoknál domenica déllé palme, pontosan egy héttel előzi meg húsvétot, Jézus feltámadásának ünnepét. Nem kötelező ismerni a naptárt, ake- resztény ünnepeket, még az indokolt tévedés jogát sem vitatom el senkitől. Nem is ez tűnik fel. Ma divat a vallásra hivatkozni, Jézusnak pedig kifejezetten jó sajtója van, a húsvéti újságokban többször írták le nevét, mint az elmúlt negyven évben. Ezzel sincs bajom, inkább arra gondoltam, milyen felületes az a szemlélet- váltás, amelyik még a közismert tények felett is átsiklik. Jézus bevonult a magyar zsurnalizmusba, ideje is volt, de hajómodorból hivatkozunk rá, mint annak idején Leninre, csak a szavakat cseréljük fel, főleg amikor valaki az ünnepeket is összekeveri. A kérdés az, jól ismerjük-e világunkat, legyen szó akár az ünnepek rendjéről, mert ha nem, akkor könnyen felcserélhetjük a fogalmakat is. CSÁNY1 LÁSZLÓ közben Drescher J. Attila: A Mont-Blanc csúcsán... Lelkemen ránc nem rezdül Ajkamon szőke csend ül Itt a tava.. A fák ágai közt átlátok rajtad én tavasz zöld asszonya lányod küldöd felém illatos szellő-lánykád nyakamba fuvoláz s puhán bár meglegyint ez még nem az a láz ez még nem az a tűz a szívmelengető vonzalma ingatag visszatekintgető a tél meg nagy zsivány hószín haj - kész ficsúr. jeges lehelete ' a lány torkán szorul s e bájos gyermek is lámcsak milyen zavart langy esőhöz szelet tavaszba télt kavart Fürtös barkát hintáztat a szél egy nyírfaágon vetkőzőszámodat - tavasz - hiába várom Domokos Eszter: Április Vad szélben illan a tavaszi pára telik az idő de a megbékélésnek csak nő az ára akár a honvágy nehéz a kabát útilapunak néztem a rebarbarát mint mézcseppek zöldülő szőlőtőkén fájdalompermetet zúdít rám a verőfény minden cseppjében egy mozdulatod minden árnyékban te öltesz alakot ily kegyetlenül bánik el velem a testetlenné fakult szerelem. Juhos László illusztrációja A szemközti házban valaki leengedett egy redőnyt. Csak a zajt hallotta. Később autóberregés csapódott a nyitott erkélyajtó felől. Egyre erősebben. A kocsi elhúzott a szűk, rövid utcában, az erkélyek alatt. „Kétütemű motor, Wartburg” - gondolta Tímár az ágyban fekve. Felesége a fürdőszobában volt. A vékony téglafalon áthallatszott a kádba zuhogó víz. A szomszédok lekapcsolták a rádiót. Az erkélyajtó felől lánynevetés kúszott a szobába. „Az erkély alatti pádon ülnek” - gondolata Tímár. Felesége visszajött a fürdőszobából. Arcát bekente uborkás tejkrémmel, felkapott egy újságot a rádió kisasztaláról, felkattintotta ágya fölött az olvasólámpát. Abban a pillanatban Tímár eloltotta a sajátját. A könyvét - amit eddig a kezében szorongatott, de nem olvasott - a földre dobta. Az asszony alatt reccsent a rekámié, ahogy végigdőlt rajta. Megint autóberregés verődött az erkélyajtó felől. A kocsi a szomszéd kapu elé állt, túráztatták, csikordult a fék. „Volkswagen” - gondolta Tímár.- Hát gyönyörűen lesültünk - mondta’ egy férfi.- Csak azt röhögöm, hogy fogsz éjjel ordibálni - heherészett egy nő. Becsapták a kocsi ajtaját. Egyszer. Kétszer. Valaki kulccsal zörgött. „A kocsikulcsot a kezében lóbálja - gondolta Tímár. - Biztosan a Balatonon voltak.” Aztán káromkodott, csak úgy magában, és lekászálódott a díványról. Hátára terítette a fürdőköpenyét, kisétált az erkélyre. A szomszédos kapualjba épp akkor mentek be a Volkswagen-tulajdo- nosok. Kezükben szatyrokat és bambusznádat szorongattak. Tímár elfordította a fejét, és a kurta utca másik vége felé nézett. Aztán az erkélyek felé kapaszkodó ritkás akácfákat bámulta. Levelük meg se rezdült Az utca fölött, feszített lámpák fényében, mozdulatlan ágaikkal színházi díszleteknek tűntek.- Nem csuknád be végre az erkélyajtót - csattant mögötte a felesége hangja. Tímár nem válaszolt, meg se mozdult.- Neked szóltam.- Majd beqsukom - mondta Tímár, anélkül, hogy visszafordult volna. Az.erkélyükkel szemben, a túloldalon, üzletlakás ajtaja csikordult. Férfi lépett az utcára, kezében a kilincset tartva, valamit visszaszólt az ajtóban álló nőnek. Elsietett. Erőteljesen vágta cipősarkát a betonhoz. Néhány perccel később a magános utcán feltűnt egy másik féri. Óvakodva, lassan csússzant a cipőtalpa. Megállt az üzletlakás előtt, kopogott. Az ajtó olaj után áhítozva megcsikordult. Bement. Tímár elröhögte magát.- Azt mondtam az előbb, hogy csukd be az erkélyajtót. - Csappant mögötte a felesége. - Süket vagy? Tímár most sem mozdult. Nekidőlt az erkélyoszlopnak, kezével a korlátot ütö- gette. Halkan dobolt ujjaival a vason. Az erkélyükkel szembeni üzletlakás ajtaja kivágódott.- Eredj a fenébe, te csibész - kiabálta nő az ajtóban, és meglökte a férfit.- Te ócska kurva - szisszent vissza a férfi.- Azt hiszed, nem tudom, hogy ma is itt volt valaki.- Te senkiházi. A férfi az akácfák tövében húzódó virágágyások felé köpött, és csak annyit mondott: - Te kurva. A nő becsapta az ajtót. Tímár nem mozdult. Ujjaival sem dobolt tovább a korláton, nyugodtan tenyereit a vason: rezdületlen akáclevelek, az utca fölött feszített lámpák fénye, a távolodó férfi betonon csusszanó lépései. Tímár kis idő múlva megfordult, hogy bemenjen a lakásba. Az erkélyajtó zárva. Halkan ko- cogtatta az üveget. Semmi. Visszafordult, nekidőlt a korlátnak. Valami olyasmi jutott eszébe: ülve, és vízszintesen sokszor viselkednek úgy az emberek, ahogy séta közben, vagy egy utca sarkán ácsorogva soha. Aztán eszébe jutott egy alig százméter magas dombtetőn meredező romkápolna. Mindenütt gaz és dudva verte fel a falak közti törmelék- és földkupacokat, a falak pedig csorbul- tan az ég felé ágaskodtak. Ha nagyon vizsgálgatta valaki, még rájöhetett, hol volt a főoltár, merre kezdődtek a mellékhajók, hol volt a bejárat Egyébként csak piros téglahalmaz volt az egész. Forrón vert a délutáni nap a kövekre, a kövek között burjánzó gazra. Darazsak, méhek döngtek a falak tövében, de a kápolna körüli orgonabokrok mellet szamárkoró nélküli zöld fű terpeszkedett Magas gyiksás. Tímár és a lány - mostani felesége - le- hemperedtek a bokrok tövébe. A dombtetőről messze lehetett látni: körben kukoricatáblák, szántók, azokon túl pedig egészen új családi házak. Volt, amelyik előtt még az állvány is ott állt Lefelé bámészkodtak a dombról, és néhány perc múlva izzadtan szeretkeztek. Egymás teste felé kapkodtak, gondolkodás nélkül rángatták le egymásról a ruhát: inget szoknyát Erre gondolt Tímár, amikor váratlanul kurta kiabálás és ostorpattogás csattant az utca másik végében. Lovas kocsi fordult nyekeregve az utcába. Alig haladt néhány métert, a ló megállt. Hangosan fújtatott, remegtek a lábai. A kocsis a ló háta fölött csattogtatta az ostorát rekedten, sziszegve káromkodott. Az ostor nem ért a lóhoz, csak fölötte rebbent közvetlen a füle mellett A ló nem mozdult Csak állt, fújtatott, remegett. A kocsis leugrott a bakról, megigazította a hámot Már nem káromkodott Csak a ló fújtatását lehetett hallani. Tímár mögött megreccsent az erkélyajtó, a felesége kinyitotta.- Gyere be - mondta az asszony. A férfi nem válaszolt Az asszony visszament a rekamiéjához. A ló összerogyott, alig pár méternyire a Timárék erkélye alatti akácfától. Csak a hám tartotta. - Bélcsavarodása van, biztos - gondolta Tímár. Mögötte a szobában hirtelen berrent az ébresztőóra. Az asszony bőröndjében volt Oda csomagolta be veszekedésük közben. Az óra csörgött, a kocsis megint hangosan káromkodott Valamelyik erkély felől élesen csattant néhány elektromos gitár. Valaki maximális hangerőre állította a rádióját De lehet hogy magnetofon volt Tímár bement a lakásba, kinyitotta a bőröndöt és lenyomta az óra kis fémpőckét A csörgés megszakadt A kocsis is elhallgatott A zengő, csattogó gitárok is elhallgattak. Tímár leült az íróasztalához. Kattanás: kislámpafény. Papírok zizzenése, aztán írógépkopogás. Mögötte a félhomályos szobában hangos sóhajtozás, reka- mié reccsenés. - Csukja be az erkélyajtót ha csörömpöl azzal a vacakkal! - kívülről hallatszott, az utcáról. A szemközti házak valamelyik földszinti ablakából. Talán az üzletlakásból. Irógépkattogás tovább.- Azt mondták, csukd be az erkélyajtót Ha velem nem törődsz, legalább törődj másokkal. Már nem figyelt a feleségére.- Maga barom, ne zörögjön éjjel azzal a szarral! Ez már ordítás volt A szomszédos ház erkélye felől csattant - Talán a Vokswa- gen-tulajdonosok - gondolta Tímár. Kisasztalt tett az erkélyre, felkapta az írógépet kivitte, ott kopogott tovább. A kocsis csendesen ült a járda szélén. Előtte a ló keresztbe nyúlva az úttesten. Ablakok csi- kordultak, felesége becsapta az erkélyajtót A kocsis lassan felemelte, lehorgasz- tott fejét ránézett, fel az erkélyre.- Maga szerencsétlen, azt mondtam, hagyja abba ezt a csörömpölést - vágott Tímár felé a szitok a szomszédos erkély felől.- Mások alszanak - csipogott egy nő a szemközti erkélyről. Tímár felállt, odalépett az erkélykorláthoz, és leszólt a kocsisnak.- Magát nem zavarja, hogy kopogok?- Gyúnyolodni tetszik velem? - kérdezte a kocsis nagyon halkan.- Szó sincs róla - mondta Tímár. - De ha magát zavarja, abbahagyom.- Tőlem azt csinál az úr, amit akar. Látja, mi van itten velem.- Segíthetek magának valamit?- Ha csak le nem jön az úr virrasztani, amíg elmegyek segítségért - mondta a kocsis, de ez úgy hangzott, mintha azt mondta volna, „eredj a francba”. Tímár az erkélyajtóhoz lépett, hogy bemenjen a lakásba. Megint ki volt zárva. Tímár mutatóujját begörbítve kocogott az üvegen. Reccsent az ajtó, belülről elfordították a kilincsetTímár lement az utcára, kezet fogott a kocsissal. Aztán egyedül maradt A kocsis keményen lépett: nagyokat toppant a cipősarka a járdán, ahogy az utca vége felé baktatott A z ablakok becsukódtak, az akácfák rezdületlenül meredtek az utca fölé feszített lámpák fényében, az egyik erkély mögött surrogva-csattogva leszaladt egy redőny. Tímár egy akácfának támaszkodva bámulta az elnyújtózott, puffadt hasú lovat. A ló időnként fújtatott, miközben a has fel-le járt. Valahonnan távolról a házak fölött, az utca fölött, az egymással szemben csillogó ereszcsatornák között villamoszörgés ereszkedett alá, mint egy szélfútta röpcédula, lassan lebegve, és leesett a ló mellé. Tímárral szemben. Szakítópróba
