Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-21 / 16. szám
I. évfolyam, 3. szám 1990. április 21. Áprilisi Sárpilis Április szeszélyessége, bolondos hangulata jár a köztudatban, de az újrakezdés, a változás hónapjaként is emlegetik. A lehetőségeket hordozó, tél utáni frissebb, mozgalmasabb élet eljövetelének alkalma e hónap. Azt, hogy Sárpilisen is így látják, igazolja az a három férfi, aki egy este a falujában érlelődő elhatározásról beszélgetett. Míg hallgattam a községükért aggodalmasan, indulattal síkraszállókat, eszembe jutott Egyed Antal összeírása Tolna vármegyéről. A tudós plébános kérdéseket tett föl a helységek elöljáróinak „szociográfusi” szemlélettel. Előkerestem a dokumentumot. A „Pilis helységről való hiteles feleletek” között első helyen ez áll: „Tekintetes Tolna Vármegyében a Földvári Járásnak, Sárköz Vidékén helyeztetett Pilis Helységet a Mltgos Báró Jányi Férdi- nánd, volt Püspök és Báttai Apátur, Egyező levele mutatja 1772 dik Esztendőben szállották meg.” Az utolsó, a huszonkettedik kérdés így hangzik: „Milyen indulatúak? (tudniillik az sárpilisiek) Szelídek vagy Szilajok? bé- kességesek vagy pert szeretők? engedékenyek vagy makatsok?” A válasz: ’’Átallában az Lakosok szilaj indulatúak, pert szeretők és igen Makatsok.” Mindez „Költ Pilisen Junius 8 kán 1829 dik évbe. Duzs Sámuel sk. hites Jegyző által.” E bevezető gondolatok után figyeljünk a három férfi - Ács János, Erlich János és Fig- ler Csaba - mondandójára. *- Mindent erre a szárnybontogató elöljáróságra akarnak hárítani - magyarázza Erlich János. Mondtam már néhány magam korabelinek, öregebbnek, de fiatalabbnak is, ha annak idején egységesen kiállt volna a falu legalább azért, hogy az alsó tagozatú iskolát ne vigyék el, akkor biztosan meghagyják.- Igen, de közben jött egy olyan hullám - szól Ács János - mikor kevés lett a gyerek, a fiatalok elmentek. Decs és Sárpilis kapcsolata sosem volt felhőtlen. Kezdjem azzal, hogy nem lehet kisajátítani egy tájegység jussát egy falunak. A Sárköz népművészete nem egyenlő a „hírős decsi” népművészettel. Egyébként is: Decs volt az első falu, amelyik „kivetkőzött”, vagy talán másként hangzik: ahol polgárosodtak. No és akkor ki viszi, ki éltette tovább a néphagyományt? Legelőször a falu összetartó erejét, a népi együttest támadták meg.- Nem támadták - helyesbít Erlich János -, egyszerűen az állami gazdaság együttese lett. Először az újberekié, a várdombié, aztán a szekszárdié.- Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megszűnt. Ezt követte sorban minden. Mi most azért kezdtünk aláírásokat gyűjteni, hogy elszakadjunk a decsiektől - lapozgat jegyzeteiben Figler Csaba. Amióta hire ment ennek a dolognak, én egyre több arcot látok falugyűlésen, tanácsülésen, olyanokét akik korábban nem jártak oda.- Községünk elöljárósága - vesz kézbe egy írott „Nyilatkozatot” Erlich János - 1990. április 9.-én megtartott ülésén megtárgyalta ezt a lakossági kezdeményezésre indított „elszakadási nyilatkozatot”. Megállapítottuk, hogy Sárpilisen 479 szavazásra jogosult állampolgár közül eddig 165 írta ezt alá, ami 34,44 százaléknak felel meg. Ez azt jelenti, hogy népszavazást lehet összehívni, de majd a választásokat követő harmadik hónap után. * „így cselekszik Sárpilis a két világháború között, mindig követelvén magának a jogot az önrendelkezésre és a bizonyos fokú különállásra, ami igények nagyban meghatározzák a falu külön, a Sárköz többi községétől is lényeges jegyekben eltérő életét.” - Kunszabó Ferenc fogalmazta megállapítását Sárpilisről immár két évtizeddel ezelőtt megjelent Sárköz cimű könyvében. Azért is érdemes pár mondat erejéig az említett könyvben lapozni, mert példát találunk arra a különbözőségre, amellyel Sárpilis a többi sárközi falutól eltér és amiről a mai Ács János úgy fogalmazott, hogy „a sárközi népművészet nem egyenlő a hirős decsi népművészettel.” Míg a decsi, őcsényi vagy alsónyéki gazda - írja Kunszabó Ferenc -, ha már tehette nem dolgozott, csak ellenőrzött és szőlőjével pepecselt, addig Pilisen nem dolgozó gazdát, gazdafeleséget vagy gazdagyereket alig-alig lehetett látni... a pilisi módbeliek is szerettek vásározni, az asszonyok piacozni... női ruháikon sosem volt annyi islóg és szalag, arany és ezüst sújtás, mint a decsin vagy az őcsé- nyin. Pilisen maradt meg legtovább és legtömegesebben a sárközi kultúra, tiszta formájában, túl nem cizelláltan. Csakúgy lehet ez, mint a hétköznapi esti szórakozás a lányos házaknál, vagy a szüreti bálok a kocsma udvarán: nem dúsították túl, nem terhelték merev szokásokkal, így élő, mivelhető és élvezhető maradt... Egyetlen megjegyzés még, ha már a módbeliekről esett szó: „közülük egyetlen egy sem tagadta meg a földhöz való aktív kötődést.” *- Két évvel ezelőtt elkezdtük már itt a faluban az elszakadás gondolatának alaposabb és főleg reálisabb elemzését - mondja Ács János. Később ehhez pártprogramok kapcsolódtak éppen a földtulajdon rendezésével. Mi nem az egyénekét követeljük vissza, hanem a valamikori sárpilisi határt. Nagyon jó adottságúak a mi földjeink, csak soha, senki ki nem próbálhatta, aki értett volna hozzá. Azt mondjuk, hogy kerüljön vissza Sárpilisre a föld, mert akkor olyan kincs birtokába jut ez a kis falu, a maga 640 valahány lakosával, hogy biztos lesz a jövője. A falu létének értelme a föld. Ezt bárki belátja. A falu megművelésére, hasznosítására hozunk vállalkozókat, akik az itt lakóknak munkahelyet biztosítanak. A bérleti díjból, az adókból megteremtődik az iskolatelepítés feltétele és szépen sorban meg fog erősödni minden ebben a faluban.- Az riasztja az embereket ebben a gondolkodásban - mondja Erlich János - elég sokat épített itt a közös tanács az utóbbi években. Leginkább utakra gondolok. Félnek, ha elszakadunk Decstől, akkor még ennyi sem jut.- Megfogalmaztuk mi néhány pontban az elképzelésünket - veszi át a szót Figler Csaba - ahol első helyen szerepel, hogy különválni Decstől. Kértük az iskola visszaállítását, orvost és azt is, hogy a kisiparosok letelepedhessenek. A kisgazdák és a volt MSZMP is egyetértett ezzel. Ök is fölvetették programjaikban, de valahol elakadt a dolog és a legutóbbi gyűléseken már finomítva úgy szerepelt, hogy majd a jövőben ezeket kell megvalósítani. Jövőben, jövőben! Nem érünk rá. Olvastuk a Népújságban, hogy Bátaapáti kistelepülés is levált, hasonló gondokkal küzd. Elmentünk Erlich Jánossal Bátaapátiba és ott meggyőzött bennünket az elöljáró, hogy nekünk is érdemes önállónak lenni, mert a fejkvóták szerint jobb anyagi lehetősége lenne a falunak.- Nekünk előre kell gondolkodnunk - vág közbe Ács János - mert mi van akkor, ha az önkormányzatok megválasztása után a de- csiek mondják azt, hogy nem kell nekünk Sárpilis. Ennek reális esélye van. Miért cipelnék a mi terhűnket. Ha elkezdenek számolni, rájönnek, hogy nekünk több utunk van mint nekik. Az viszont nem elég, hogy kimondom, én el akarok szakadni. A falu népének tudnia kell, hogy mit akarunk. * Azt már tudjuk, hogy a földet vissza akarják, ami az egykori Sárpilisé volt, de vajon menynyi, mekkora az a terület? Tán csak nem a Bacsó Miklós uram szerezte birtok? A történet még a török idők előtt játszódik a népmese szerint: ....néhai Bacsó Miklós kint kapál a szőlőjében, s egyszer csak látja ám, hogy alant közeledő díszes hintóra haramják támadnak a berbecses úton. A kísérő katonák szertefutnak. Bacsó Miklós elordítja magát:- Gyertek ide, sógor, Miska! Elüttök a lovat!... Mit csinálnak ezek?! A kiáltás mindenképpen tüsténkedés volt, de amilyen váratlan, olyan hatásos: a haramják megijedtek és uccu neki, árkon-bokron át! A hintó utasa kilép, díszes bársonyban- aranyban, s előszállingózó katonáival lehozatja a högyröl Bacsó Miklóst. Aki akkor már jócskán ódzkódik... Sógor, Miska gondosan elbújtak, hevesen szidva magukban a vigyázatlan rokont, ki majd most mindjárást megkapja magáét, de úgy is kell neki, mit avatkozik urak dolgába!... Aha, már ott viszik! Fogják a karját, még a lábát is, hogy ne rúgkapálhas- son!... Már ott vannak a hintónál, már le is állították a nagyúr elé! ...Brr!... És az egyik léhűtő most üti le a süvegét, mert ijedelmében még azt is elfeledte lekapni az oktondi! Az aranyruhás pedig - király volt, csak a király lehetett - azt mondta: „Hát igen jó szíved van Bacsó Miklós és bátor szíved!” Mire hősünk rémülten védekezett, mert ki tudja, mire akar kilyukadni ez a fényességes: „Aj, dehogyis, jó nagyúr, rossz énbennem már minden, öreg vagyok én már, öreg, buta jobbágy!” De a nagyúr csak mosolygott - a nagyurak ilyenkor mindig mosolyognak - s fél karját megmentője vállára tette. (Annak bal oldala rögvest lerokkant.) „Jól van, jól. Hát akkor mondd meg nekem nemes Bacsó Miklós, hogy meddig látsz el innen a berbecses út emelkedőjétől?” Emberünk a nemes szó hallatán fölszusz- szant és flirteten azt találja mondani: „Aj, nagyúr, én csak a Leányvártól a bátai hegyorrig, evvel a rossz két szememmel”. „Jól van, de mivel itt se kalamáris, se kutyabőr, bemegyünk Tolnára és megírjuk a pasz- szust neked, ahogy illik.” Erre azonban hősünk megind csak csudamód nemszeretem pózba vágta magát, mert a jófene tudja, hogy ki is ez az aranyruhás végeredményben és a szegény emberfiának ez a legcélirányosabb, ha nem keveredik ilyesmikbe. Az úr azonban már be is ült a hintóba, a nyikhajok meg elmarkolták Bacsó Miklóst, s feldobták hátra. Tolnán aztán valóban kiállították az adománylevelet, latinul, határnevekkel, lógó pecséttel, minden.- Huszonnyqlcezer hold! - mondják a pilisiek és egyforma arckifejezésükhöz tudni kell, hogy a szűkén vett Sárköz határa éppen ennyi. A hagyomány szerint mindjárt jött a török kor és a Bacsó család nem tudta érvényesíteni jogait...- Öregek elbeszéléséből tudom - néz körbe Erlich János - meg a magam búvárkodásaiból, hogy valójában mekkora is lehetett a sárpilisi határ. *- Annak idején egy gyűrűbe zárták a falut vált Ács János - akkor azt találtam mondani, mikor megépítették itt a nyúlgátat hogy ennek politikai jelentősége volt A sárközi emberben nem született volna meg ez a döntés. Tíz kilométerre a Dunától nem kell arra gondolni, hogy másfél méter magas jeges hullám jön. Ha bárki leás egy ásónyomot látjá a talaj szerkezetét amiből nyomban kiderül, hogy erre hiába döngölök egy nyúlgátat amin nem megy át a víz. Amikor én ezt mondtam, sokaknak nem tetszett Nem akarok személyeskedni, nem lett belőle különösebb bántódásom, csak annyit értem el, hogy megjegyezték a nevem. Ma már szerencsére más szelek fújnak. A falu jövője ott alakul a falu szélén. Azt le kell fényképezni mert ott új házhelyek tesznek. Akik oda építenek, azok fiatalok, akik gyerekeket fognak szülni, nevelni. Ha gyerek tesz Sárpilisen, akkor él tovább a falu. Ki kell menni oda, ahol már látni, hogy eltúrták a töltést, a nyúlgát egy részét és szabad a kilátás. DECSI KISS JÁNOS