Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-05 / 03. szám

/ 1990. április 5., CSÜTÖRTÖK Ára: 4,30 R I. évfolyam, 3. szám Castro marad (ni akar) Kuba többet változott, mint egész Latin-Amerika? Kubában szilárd a forradalmi irányvonal - jelentette ki Fidel Castro államfő egy keddi sajtóértekezleten Havannában. Ö maga jól van, s ha energiája és egészsége engedi, államfő lesz egy év múlva is, annak ellenére, amit egyesek jósoltak - mondta. Téved­nek, akik a forradalom vereségéről beszélnek. Ha ő egy év múlva már nem lenne a helyén, az csak azt jelenti, hogy elesett az ország védelmében, mert Kuba legyőzéséhez külföldi hadse­reg kell - tette hozzá. (Folytatás a 2. oldalon.) RMDSZ-Vatra megállapodás Pártpénzek elszámolása A Romániai Magyar Demokrata Szö­vetség és a Vatra Romaneasca kedden Marosvásárhelyen közös nyilatkozatot fogadott el, amely hat pontban összegzi az elfogadott megállapodásokat. Közö­sen kinyilatkoztatják, hogy Marosvásár­helyen és Maros megyében a feszültség csökkent és „ha mindkét fél őszintén be­tartja a megállapodást, az eddigi nyilat­kozatok szellemében, akkor a helyzet to­vább fog javulni”. Leszögezik: a közel­múltban történt nemzetiségi kérdések to­vábbra is álljanak a központi és helyi ál­lamhatóságok figyelmének előterében. Marosvásárhelyen kedden a késő éj­szakai órákban ért véget a kormánybi­zottság ülése. A tanácskozás azért húzó­dott el, mert a bizottság előbb a Vatra Ro­maneasca szervezet képviselőivel külön tárgyalt, majd külön folytatott megbeszé­lést a Romániai Magyar Demokrata Szö­vetség Maros megyei szervezetének kül­döttségével is. Ezt követően került sor az együttes ülésre, amelyen elfogadták a közös nyilatkozatot. Fontos feladatnak tartják a helyzet ren­dezésére, a megbékélés' reményében, hogy a hazai és a külföldi közvéleményt tárgyilagosan tájékoztassák a fejlemé­nyekről. A román lakosságot biztosítani kell arról, hogy a kisebbségek jogainak garantálása nem csorbítja az ő érdekeit. Ugyanakkor biztosítani kell a nemzeti ki­sebbségeket - jelen esetben a magyar nemzeti kisebbséget -, hogy a jelenlegi politikai hatalom és a választásoK utáni alkotmányos államhatalom garantálja a nemzetközi egyezményekben lefektetett jogaikat. , A dokumentumban kinyilvánítják, hogy a megállapodásokkal a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség és a Vatra Romaneasca országos vezetősége egyetért. Gyógyszersegély Magyarországnak Több mint 60 millió forint értékű gyógyszersegély érkezett Budapestre, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba. A külde­mény a nyugatnémet Szent Lazarénus Lovagrend Szeretetszolgálatnak az aján­déka. Mint azt Soboltynski Róbert, a Keresz­ténydemokrata Néppárt sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, a segélyszállítmány­ról még az év elején állapodtak meg a Szent Lazarénus Lovagrend akkor Ma­gyarországon tartózkodó küldöttségé­vel. Mivel az adományhoz a betegek in­gyen juthatnak hozzá, a szétosztás ellen­őrzésére Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek megbízottja felügyel majd. A segélyért a Kereszténydemokrata Néppárt nevében Keresztes Sándor el­nök mondott köszönetét, s reményét fe­jezte ki, hogy a fejlett nyugat-európai országok további adományokkal segítik a demokratizálódó magyar államot Az idén a pártok az egész évre ren­delkezésre álló 700 millió forint költ­ségvetési támogatásból eddig 223 millió forintot használtak fel. A párt­törvény szerint nem jogosult költség- vetési támogatásra az a párt, amely a szavazáson részt vett választók sza­vazatának egy százalékát sem sze­rezte meg. A Pénzügyminisztériumban az MTI munkatársának ezzel kapcsolatban elmondták, hogy a párttörvénynek ez az előírása, valamint az, hogy a költségvetésből a pártok támogatá­sára fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlés­ben képviselettel rendelkező pártok között kell felosztani, a fennmaradó 75 százalék pedig a pártok jelöltjeire az első érvényes fordulóban leadott szavazatok arányában illeti meg a szervezeteket, csak a választások után lép érvénybe. A Pénzügymi­nisztérium az első negyedévben egy országgyűlési határozat alapján fo­lyósította a pártok támogatására szánt összegeket. Ez az országgyű­lési határozat - amely a pártok meg­állapodása alapján született még a múlt esztendőben - a pártok taglét­számához köti a támogatás nagysá­gát. Mivel a vártnál több párt alakult, ezért az időarányosnál - 140 millió forintnál - több pénzt fizetett ki a PM. A költségvetési törvény ezt lehetővé teszi, csupán azt írja elő, hogy az egész évi kifizetés ne haladja meg a 700 millió forintot. Így a költségvetésből végül is 39 párt kapott az idén támogatást. Öt párt - taglétszámuk meghaladja a 20 ezret - egyenként 15 millió forintot vett fel. A 10-20 ezer közötti tagsággal rendelkező pártok - hat ilyen szerve­zet működik - 10-10 millió forintot kaptak, míg a 10 ezernél kisebb, de 5 ezernél több taggal rendelkező négy párt egyenként 7 millió forintot vehe­tett fel. Hat kisebb párt - taglétszámuk 5 ezer és 2 ezer közötti - 4-4 millió fo­rintot kapott, míg a 2 ezer fő alatti leg­kisebbek, 18 szervezet, egyenként 2 millió forint támogatásban része­sült. Az országgyűlési határozat azon­ban nem tér ki arra: az első negyed­évben folyósított állami támogatások esetében is érvényesíteni kell-e a párttörvényben meghatározott kor­látokat. Az új parlament feladata lesz, hogy az itt kialakult joghézagot rendezze, döntsön arról, hogy az állami támo­gatás egy részét visszafizetteti-e a választási eredmények alapján az érintett pártokkal, vagy sem. Egyéb­ként a pártoknak az idén felhasznált állami támogatásról, gazdálkodá­sukról jövő év március 31-ig kell el­készíteniük és nyilvánosságra hoz- -niuk az elszámolást. Az ellenőrzés elvégzésére pedig a parlamentnek felelős Állami Szám­vevőszék jogosult. Vilnius és Moszkva között kompromisszum a láthatáron? Három hete tartó nyilatkozatháború után a kölcsönös párbe­szédkészség jelei mutatkoznak Moszkva és Vilnius konfliktusában. Mihail Gorbacsov hét végi, az ellentétek rendezésére irányuló és a tárgyalások lehetőségét felvillantó nyilatkozata után Vytautas Landbergis litván államfő a korábbi elutasítás után jelezte: noha Vil­nius továbbra is ragaszkodik a függetlenséghez, kész bármilyen szinten tárgyalásokat kezdeni a köztársaság jogi státusáról. (Folytatás a 2. oldalon.) Nem könnyű a kapunyitás Európai vízumok Annyira akarta mindenki a kapunyi­tást, hogy végül egyöntetű döntéssel ké­sőbbre halasztották a régóta várt tettet - körülbelül így lehetne összefoglalni azt, ami a közép- és kelet-európai országok állampolgárainak rövid időtartamú vízu­maival kapcsolatban történt Luxemburg­ban, az Európai Közösségek Miniszteri Tanácsának legutóbbi ülésén. A formula nem ironikus: valóban a kö­zös és kedvező döntés vágya motiválta azt, hogy a tizenkettek nem hoztak külön intézkedéseket például az NDK állam­polgárainak javára, bár ez „nem került volna sokba” - elvégre így is szabadon léphetik át a nyugatnémet határt. Ezt a szándékot De Michelis olasz külügymi­niszter vétózta meg: egy ilyen lépés - fej­tette ki - diszkrimináció lenne a demok­rácia útján elindult többi közép- és kelet­európai ország irányában, szerinte már most hasonló kedvezményt lehetne biz- tosítni Csehszlovákia és Magyarország polgárai számára, s ezzel legtöbb minisz­tertársa elvben egyet is értett. (Folytatás a 2. oldalon.) Román-jugoszláv közeledés Románia és Jugoszlávia fejleszteni kívánja kapcsolatait. Ebben egyetértett Sergiu Celac román és Budimir Loncsar jugoszláv külügyminiszter a Bukarestben folytatott megbeszéléseken. Budimir Loncsar kijelentette: a bukaresti megbeszélések lehetőséget teremtenek arra, hogy a két országban élő nemzetiség, a Jugoszláviában élő román, s a Romániá­ban élő szerb és horvát kisebbség a híd szerepét tölthesse be a két ország kapcsolat- rendszerében. Békési pénzügyi tárgyalásai Bagdadban Dr. Békési László pénzügyminiszter áp­rilis 1-4 között gazdasági-pénzügyi tár­gyalásokat folytatott Bagdadban. A Moha­med Mahdi Szaleh iraki kereskedelmi és megbízott pénzügyminiszterrel folytatott megbeszéléseken kívül a magyar minisz­tert iraki tartózkodása során fogadta Taha Jaszin Rámadan, az Iraki Köztársaság első miniszterelnök-helyettese és Szaadun Hammadi, gazdasági és pénzügyekért fe­lelős miniszterelnök-helyettes. A tárgyalá­sok eredményét a felek jegyzőkönyvben rögzítették, amelyet április 3-án írtak alá. Az iraki fél vállalta, hogy a lejárt közel 20 millió dollár értékű magyar követelést ez év má­jusától kezdődően év végéig kifizeti. A megbeszéléseken felmerült hosszabb táv­ra szóló olajmegállapodás létrehozásának lehetősége. Edgar Savisaar az észt miniszterelnök Az Észt SZSZK Legfelsőbb Taná­csa kedden Edgar Savisaart nevezte ki a köztársaság miniszterelnökévé. A keddi ülésen jóváhagyták az észt parlament nyilatkozatát, amely támo­gatásáról biztosítja Litvánia függet­lenségét. Az új észt kormányfő 39 éves, ere­deti foglalkozása történelemtanár. Korábban Komszomol-tisztsége- ket töltött be, a legutóbbi időkben pe­dig miniszterelnök-helyettesként és gazdasági miniszterként volt tagja az észt kormánynak Templomfelújítás, adományok nélkül * Dunaföldváron nincsenek görögkeleti hívek, viszont van egy görögkeleti templom, meglehetősen elhanyagolt állapotban. Felújításához - adományok híján - a helyi tanács pénzén kezdtek. Az Országos Műemléki Felügyelőség által tavaly adott 200 ezer forinttal együtt összesen másfél millió áll a templom­mentők rendelkezésére, de ennyiből csak a legszükségesebb munkát, a hajó fe­letti tetőszerkezet cseréjét tudják elvégezni. A templom kincsei közül három ikont Jugoszláviában restaurálnak. Ennek költségeit más forrásból - a két or­szágban működő görögkeleti egyház megállapodása szerint - fedezik. Választási tudnivalók az igazolással szavazásról Az országgyűlési képviselők választá­sának második fordulójában, április 8- án, vasárnap, a választópolgárok csak állandó lakóhelyükön szavazhatnak. Új értesítést - kopogtatócédulát - senki sem kap; mindenki a személyi igazolvá­nyával Szavazhat ugyanabban a szava­zókörben, ahol az első fordulóban vok­solt. Akik március 25-e után változtatták meg állandó lakóhelyüket, azok a koráb­bi lakcímük szerint illetékes tanácstól kérhetnek igazolást arról, hogy ott töröl­ték őket a választók névjegyzékéből. Az igazolást a személyi igazolvánnyal együtt a szavazáskor az új lakóhely szerinti sza­vazókörben kell bemutatniuk a szavazat- számláló bizottságnak. Ideiglenes tartóz­kodási helyen egyébként csak akkor le­het szavazni, ha az ugyanabban az egyé­ni választókerületben van, mint a válasz­tópolgár állandó lakhelye. Ez elsősorban vidéken lehet fontos-tudnivaló, hiszen számos választókerülethez több telepü­lés is tartozik. A választások második fordulójában már részt vehetnek azok is, akik március 25. és április 8. között töltötték, illetve töl­tik be 18. életévüket, vagy házasságkö­tés következtében váltak, válnak nagyko­rúvá. Magyar-jugoszláv gáztranzit szerződés Magyar-jugoszláv gáztranzit szerző­dést írtak alá szerdán Budapesten az Or­szágos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, az Energopetro Szarajevó és a GAS Novi- sad vezérigazgatói. A szerződés húsz év­re szól, és ezalatt összesen 66,8 milliárd köbméter szovjet földgázt tranzitálunk déli szomszédunknak, 1000 köbméte­renként 10-15 dollárért.

Next

/
Thumbnails
Contents