Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-04 / 02. szám

népújság ÁPRILIS SZERDA Névnap: Izidor A Nap kél 5.18 órakor nyugszik 18.17 órakor A Hold kél 12.18 órakor nyugszik 2.57 órakor * ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: ÁRKI ATTILA Telefon: 16-211- Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Változik az idő A várható időjárás az ország területén ma estig: erő­sen megnövekszik a felhőzet, sokfelé lesz eső, helyen­ként záporeső. Az élénk délnyugati szél északnyugati­ra fordul és megerősödik, a Dunántúlon időnként viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 6, nap­közben 8 és 13 fok között, keleten 15 fok körül alakul. Száztíz éve született Lukinich Imre (1880-1950) történész, egyetemi tanár, akadémikus. Több helyen tanított, míg­nem 1923-ban igazgatói címet kapott, s az Országos Levéltárba került. 1924-től az Országos Széchényi Könyvtár igaz­gatója volt Ő szerkesztette az Archívum Európáé Centro-Orientalis című folyó­iratot. Vezető szerepet vállalt a Magyar Tör­ténelmi Társulat és a Magyar Tudo­mányos Akadémia munkájában. Ez utóbbinak 1935 és 1946 között igazgató tagja is volt Egyébként 1919-ben lett levelező, 1931-ben pedig rendes tag, székfogla­lóit 1921-ben Bethlen Gábor és Pozsony városa 1619-1621, illetve 1932-ben Az 1736-39-iki török háború és a Rákóczi- kérdés címmel tartotta. Tudományos munkásságában legin­kább pozitivista módszerű történeti ku­tatásai forrásértékűek. Főként Erdély történetével, a Rákóczi-korszak és a magyar- lengyel kapcsolatok kérdései­vel foglalkozott Fő művei az I. Rákóczi György és a lengyel királyság, az Erdély területi változásai a török hódoltság korában 1541-1711, a szatmári béke története és okirattára, A gróf bethleni Bethlen család története, valamint a Magyar tör­ténelem életrajzokban.- A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ társula­ta hétfőn este a vajdasági Kishegyesen vendégszerepeit. Az együttes Unger Pál­ma-Fényes Szabolcs „Nem válunk” cí­mű zenés bohózatát mutatta be nagy kö­zönségsikerrel.- A SZEKSZÁRDI VÁROSI TELEVÍZIÓ szerdán este 20 órától fórumot sugároz. Ennek résztvevői dr. Jánosi György, dr. Ternák Gábor és Pólyák Sándor, a máso­dik fordulóba bejutott képviselők. A fó­rum ideje alatt 15-865-ös telefonszámon tehetik fel a nézők a kérdéseiket.- VÖRÖSKERESZT ruhaakcióra vár­ják az érdeklődőket április 9-10-11-én 10-től 18 óráig a szekszárdi Dózsa György utca 1. szám alatt a szervezők. NSZK ruhabálát bontanak, s a bevételt a Vöröskereszt működési feltételeinek biztosítására és jótékony célokra fordít­ják. A gyűjtöszenvedélyű embereknek sok­féle hobbija létezik. A bodajki Fellegi Im­re - ma már nyugdíjas -15 évvel ezelőtt kezdte gyűjteni a mini palackokat, mely­ből már 3500 sorakozik vitrinjeiben. Mai moziműsor Paks, művelődési központ: Gyilkos nyomozás (8 óra). Szekszárd, Panoráma: Fenn a csú­cson (fél 6 és 8 óra). Videoklub: Amerikai akció (6 és 8 óra).- A 61-ES SZÁMÚ KÖZÚTON, Dombó­vár és Tamási között április 1-jén hajnali három óra tizenöt perckor Vidák Attila mázaszászvári lakos az általa vezetett te­hergépkocsivei áttért az úttest menet­irány szerinti bal oldalára, majd az árok­ba borult. Utasa Szarkali Timea a baleset következtében súlyos sérüléseket szen­vedett. Építkezik a MÁV Tájkép, átalakításkor Teljes belső felújítás után - ha a munka a tervezett ütemben halad - ez év novembe­rében adják át Bátaszéken a vasútállomás épületét. Korszerűsítés, átalakítás, előtető­csere, gázos központi fűtés, melegvíz-ellátás szerepel a tervekben. Kivitelező a MÁV kaposvári székhelyű Épület- és Hídfenntartási Főnöksége. Az épület emeleti részén kialakítanak öt szolgálati lakást is. Számítások szerint ez a rekonstrukció mintegy 15 millió forintot emel ki a MÁV-kasszából. Téglák a falban Vízimentő­szolgálat A Fővárosi Bíróságnál az idén február­ban bejegyzett Aquacaritas Egyesület, amely a vízi balesetek megelőzésére és veszélyhelyzetekben a szervezett mentő- szolgálatra törekszik, kiterjeszti tevé­kenységét a Balatonra. Az egyesület olyan készenléti állomást kíván létrehozni, amely alkalmas a parti településekről és hajókról leadott se­gélyhívások vételére, az információk" azonnali továbbítására, az intézkedések' megkezdésére. A szervezet központjául Keszthelyt je­lölték ki, ahol a városi tanács az MSZMP volt székházában bocsát rendelkezésre megfelelő helyet. HALLOTTAM Talpsimogatás E cim tudományosabban kifejezve: reflexzónamasszázs. Jelentőségét e pa­rányi terjedelemben csak sejtetni lehet. írásom nemrtitkolt célja, hogy felkeltse az érdeklődést egy egészségvédő, természetes gyógymód iránt, amely nem a betegség tünetét kezeli, hanem saját életerőnk megtartásáról vagy hely­reállításáról gondoskodik. A talpmasszázs meghatározott kapcsolási pontokon keresztül irányítani tudja a hibás útra terelődött vagy lefékezett energiákat. Hatékonyan befolyá­solja az egyensúlyvesztés következtében jelentkező panaszokat, mert aktivi­zálja a saját gyógyító erőket, visszaállítva az egészséges életműködés alapfel­tételét. Nem tudom, hogy mindez elegendő propaganda-e az érdeklődés növelésé­re, mindenesetre örvendetes látni, hogy a szekszárdi Babits Mihály művelődé­si központban milyen módon szaporodnak el az egészséges életet segítő programok. - dkj ­Megkérdeztük Mi lesz veled, Duna étterem? Ha beköszönt a tavasz, akkor Dombori. Időnként egy jó csípős ha­lászlére fáj a fogunk, de nem kis bosz- szúságunkra át kell mennünk a Duna túlsó partjára, hogy a fajszi vendég­lőben csillapítsuk éhségünket. Most úgy tűnik, vége a kompozás­nak, hiszen a Tolna Megyei Idegen- forgalmi Hivatal a dombori Duna ét­termet május 1 -tői öt évre bérbe adja a Kispipa Kft-nek.- Vajon megéri-e önöknek az étte­rem üzemeltetése? - kérdeztük Hor­váth Tibort, a kft. ügyvezető igazgató­ját.- A vendéglő nem sok hasznot ho­zott eddig, hiszen csak néhány szomjas vendég jelentette a forgal­mat. Az idegenforgalmi hivatal veze­tősége is felismerte a helyzet tartha­tatlanságát és ezért választotta az új üzemeltetési formát. Szerintem a kocsma fenntartása semmiképpen sem gazdaságos, bővíteni kell a szolgáltatásokat, ezért egy halász- csárdát fogunk itt nyitni, a felújítást már elkezdtük. Úgy gondolom, hogy elé kell menni a változásoknak - a Dombori-üdülőtelep zsúfoltságával a Duna-part is egyre népszerűbb lesz, gondoljunk csak a közelben található nudlstastrandra. Az étterem üzemeltetését egész évre tervezzük és az időjárástól füg­gően a téli hónapokban is várjuk a vendégeket. Szeretnénk Dombori el­látási zavarain enyhíteni, ezért a kempingben található büfé üzemel­tetését is vállaltuk, itt szezonjellegű lesz a nyitva tartás.- km ­Három M Szekszárdon egy napig A Minnesota Mining end Manufactu­ring Company rövidítése a 3M. Az USA Minnesota államban alapították 1902- ben, Duluth-ban, ásványok kitermelésé­re és csiszolóanyagok feldolgozására. Kutatásra, fejlesztésre 1916-ban állítot­ták fel az első laboratóriumot. Ma 50 la­boratóriumban és kutatóintézetben több mint ötezer tudományos és műszaki munkatárs dolgozik. Európa összes szo­cialista országában van felelős képvise­lete. Termékei között ipari csiszolóanya­gok, ragasztók, tömítők, dekorációs, gra­fikai, fotóipari anyagok, audiovizuális in­formációs rendszerek, gyógyászati se­gédeszközök is szerepelnek. Szekszár­don április 5-én 9—16 óráig rendeznek bemutatót a 3M termékekből, a Liszt Fe­renc tér 1. épület 3. emeletén, csak egy napig. A balsors nem kerül pénzbe Rendezgetem a levelezésemet. És hirtelen fehér leszek, mint a fal: kezembe akad az „Ez a fohász szerencsét hoz Önnek” kezdetű episztola. Bizonyára a kedves olvasó is talált ilyet a postaládájában. A tizenkét soros levelet le kellett volna másoltatnom és szétküldenem azoknak, akiknek szükségük van a szerencsére. Így kilenc nap múlva engem is szerencse ért volna. De nem tettem, és most várhatom a bal­sors csapásait. Hiszen „A. B. hivatalnok elfelejtette elküldeni a levelet, felmondták az állását. M., mivel nem hitt a levélben, eldobta, és kilenc hónap múlva elvesztette mindkét lábát...” Furdal a lelkiismeretem. Ha elküldöm, lehet, hogy jobban működött volna a szavazatszámláló számítógépes rendszer. Azt írja a névtelen feladó, hogy az eredeti fohász már 6015-ször bejárta a világot. Úgy látszik, sokan nem küldték tovább, különben nem lenne ilyen zűrza­varos a helyzet világviszonylatban. Azért valamiben mégis csak különbözik ez a nyájasan fenyegető iromány a hasonló névtelen körlevelektől. Nem a Fekete Bongó útját járva közelít a szerencséhez. Ugyanis a levél utolsó mondata így hangzik: „Ne feledje, pénzt nem kell küldeni!” Ez benne az... extra. d. e. Hannover, NSZK: Gaby, a fotómodell mutatja be a sajtó képviselőinek a világ első vezeték nélküli asztali telefonkészülékét (Telefotó) népújság Felelős kiadó: az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Kiadja az AS-B Kft. Tolna Megyei Irodája. Megbízott irodavezető: SOÓS SÁNDORNÉ. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, negyedévre 315 Ft, egy évre 1260 Ft. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents