Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-14 / 11. szám

1990. április 14. 4 - TOLNATÁJ AJkétperces álom Patikai praktika Elmegy a vény, vándorútra Rend, fegyelem, egyensúly A pult túlsó oldalán Rádióbeszélgetés. Sajnos, az ele­jéről lemaradtam, így nem tudom az optimista úriember nevét, aki Kondor Katalinnak nyilatkozott. Az elmúlt tör­ténelmi periódusban - mely sajnála­tos módon fél életét felölelte - ide­genbe szakadtá vált, nem fogadta el a proletárdiktatúra áldásait, nem lett a szocializmus ura, inkább a kapita­lizmus szolgája, az NSZK-ban. Gyógyszerész. S most, hogy a hely­zet konszolidálódni látszik az óhazá­ban, elhatározta, hogy megnyit egy nyugatnémet-magyar maszek pati­kát Pesten. Mulatságos terveit sorol­ta. Hogy például két percen belül ki­szolgálja a vevőket... - És az ötféle gyógyszerár, a háromszori sorbán- állás? - mosolyogtam. Meg hogy 24 óra alatt megtörténik majd náluk a leltározás... Itt már ő is érezhette, hogy sántít a dolog, mert hozzátette: - Voltam az Alpári Gyula utcában, ahol egy üzlet negyven napig leltáro­zott. Kérem, ezeknek negyven napig semmi bevételük nem volt... No, ez már azért túlzás! Ez majdnem hogy az ország belügyeibe való beavatko­zás! Hogy nekünk honnan vannak bevételeink, az csak hadd maradjon titok! (Még előttünk is.) * Magyarországon húsz gyógyszer­tári központ működik. A Tolna me­gyei a 11 -es számú. A központokhoz tartozó patikákat törtszámokkal jelö­lik. így alakult ki a medicinaárudák „neve”. Szekszárdon a kórház mel­letti a 11 /1 -es. (Régen a maszek pa­tikáknak, csakúgy mint az italkimé­réseknek, valóban volt nevük: Re­ményhez, Szentlélek stb.) * A11 /1 -es számú gyógyszertár ve­zetője Nagy Örs László, ő az intéz­mény egyetlen férfidolgozója. A ’89 januári 'gyógyszerrendelet után hi­hetetlen mértékben megnőtt admi­nisztrációról beszélt.- A gyógyszereknek kettős áruk van. Egyrészt a fogyasztói ár (a kis­kereskedelmi), másrészt a térítési díj (amit a beteg fizet). A térítési díj min­dig a fogyasztói ár valahány százalé­ka. A módosítások előtt 15 százalék volt. Történt egy változás 77 január­jában. Ez a gyógyszertári adminiszt­rációt csökkentette, mert attól kezd­ve csak a térítési díjakkal kellett fog­lalkoznunk. Nem mondom, hogy nem ismertük a szerek valódi árát, de nem kellett tudnunk. Most viszont visszatértünk a 77 előtti állapothoz, csak még bonyolultabb részletekkel fűszerezve. Jelenleg 1500-1800 té­tellel, termékkel dolgozunk, és az ár­megállapításra ötféle variáció van, a teljes térítésről a térítésmentességig. A gyógyszeren kívül ki kell fizet­ni a hordozó, csomagoló anyagok árát, és ha helyben készülnek, a munkadíjat is. Az üvegeket visszaváltják. Az üvegkupakokat nem. De azokra van társadalombiztosítási támogatás, ha vényre kéri a beteg. Ugyanez vonat­kozik a tégelyekre és az előrecímké­zett papírzacskókra.- Nem járok messze az igazságtól - folytatta vezető - ha azt mondom, hogy az adminisztratív munka tavaly januártól a korábbi tízszeresére emelkedett. Változatlan dolgozói lét­szám mellett. A közel negyven kollé­ga gyógyszerészből irodistává lett. A vény, az most tulajdonképpen egy utalvány. Pénzt ér, és így is kell kezelni. Leszámlázva, csoportosítva, alaki szempontból is átvizsgálva (pe­csét, olvashatóság stb.) kell bekül­deni a központba. Még korábban a mi patikánkban 3-4 ezer leszámlá­zandó recept gyűlt össze havonta, most közel negyvenezer. S mivel a napi munkát is el kell végezni - nemcsak számlázgatunk - hó végén mindig túlórázik 8-10 ember a feltor­nyosult adminisztráció miatt. A vény az orvostól a beteghez, a betegtől a gyógyszerészhez, a gyógyszertárból a gyógyszertári központba, a központból a társada­lombiztosításhoz vándorol. A társa­dalombiztosítás 15-20 fős ellenőrző csoportot alakított orvosokból, gyógyszerészekből, asszisztensek­ből; egészségügyi mérce szerint nem rossz fizetésekkel. Ha a recept kifogástalannak találtatik, a társada­lombiztosítás rendezi a cehet a terü­leti gyógyszertári központtal.- Új árak, új módon kalkulálandó díjak - sorolta Nagy Örs László - munkadíj felszámolása, stb.... Nehéz volt az átállás. A korábbi térítési díjak kerek számok voltak, itt viszont külön kellett kínlódni a fillérekkel. A jogsza­bályok, a taksák is késve, az utolsó pillanatban érkeztek. Felkészülési idő nélkül, menet közben rázódtunk bele. A következő változásra most van felkészülési idő: két és fél hónap. Jú­lius 1 -jére várható ugyanis a gyógy­szerek újabb „árrendezése”. Ekkor szeretnék üzembe állítani a 11/1-es patika IBM számítógéprendszerét. Patikai praktika: bürokrácia ellen technika. A most vásárolt három ter­mináltól még tartanak a dolgozók, de várhatóan átsegíti őket a nehézsége­ken a pécsi HICOMP Kft. által kidol­gozott program, mely már az ország több gyógyszertárában működik. Betáplálva az új árakat - az indulás néhány topogó lépése után - megló­dul a patikagépezet. Gyorsabb lesz a kiszolgálás, de az igazi csoda a ku­lisszák mögött történik majd: szinte megszűnik a számlázási adminiszt­ráció. A masina a listázásokat, leje­lentéseket, leszámlázásokat, készle­tezéseket gombnyomásra el fogja végezni.- Ha minden jól alakul - fejezte be a patika vezetője - már csak egy dolog vár megoldásra, az, hogy vo­nalkódosak legyenek a termékek. A hazai gyógyszergyárak 2-3 éves ha­táridőn belül vállalták ezt. így tovább korszerűsíthető a munkánk. * Sorbaállunk egyszer, kétszer, há­romszor. A ventilátor pörög, feszült­ség a pult mindkét oldalán, a levegő medicinaszagú. Kinek jó ez, ha sen­kinek? Az intézkedés a betegek érdeké­ben történt. Rettentő sok nyugtató fogy, mértéktelen szedésüket vissza akarják szorítani. Ezért ezékre nincs támogatás. Azokra a szerekre pedig, minket - elsősorban idős emberek - tartós betegségben szenvedők szednek, jelentős a társadalombizto­sítás hozzájárulása, vagy teljesen in­gyenesek. De mindezek dacára: ta­lán háromféle kategória is elég lenne az öt helyett. * Maszek patika alapításra bejelen­tett igény Szekszárdon nincs. Orszá­gos szinten 30-40 kérelemről tud­nak. Néhány már működik is: Buda­pesten, Pécsett, Veszprémben. A kétperces álom - a nyugatnémet vál­lalkozó elképzelése - még ezekben is távlati cél. De a vásárló már annak is örül, ha a sor rövidebb, a gyógy­szerésznő kedvesebb, és törődik ve­le. WESSELY GÁBOR Fotó: RITZEL ZOLTÁN A jövő itt is a számítógép Árazási segédfüzetek Tolnából mdult A levéltáros csatái Bonyhád. A baranyai dombvidékkel határos tolnai kisváros, az itt töltött gyer- •mek- s ifjúkori évek meghatározók voltak dr. Szita László, a baranyai levéltár igaz­gatójának életében. A puritánság, a szű­kösség, az ember csak magára számít­hat szemlélete - ezek az első életélmé­nyek. Hosszú volt innét az út az egyete­mig, melynek történelem-levéltár szakán végzett, Budapesten. Bonyhád, Szekszárd, Budapest, s vé­gül Pécs, a „kikötőváros". „- Egy általános iskolában kezdtem ta­nítani, ahol szolgálati lakást is kaptunk. Rám osztották az úttörőt. Mindent, amit cserkészként megtanultam, átadtam a gyerekeknek. Nagyon jól ment a dolog, nyertünk a versenyeken, jó csapat jött össze. Ekkor elvették tőlem, mondván, rossz az ideológiai képzésem. Nem tart­juk meg a szemináriumot, a gyerekek nem tudják, ki a Hámán Kató és a többi. Meg kell mondjam Önnek, én nem han­goztattam soha az elégedetlenségemet, holott megalázott voltam, mikor úttörőt varrtak a nyakamba, nekem, az egyete­met végzettnek, itt-ott akkor már írtam is. Ugyanakkor óriási veszteség volt, amikor elvették.”- Továbbra is az iskolában maradt?- „Igen, tanítottam a történelmet, s én lettem az iskola könyvtárosa. Furcsállot- tam, s szóltam a direktornak, hogy több­száz könyv nincs levéltárba véve. Erre az volt a válasza: az alsó három sorban a fasiszta sajtóterméknek minősített nyom­tatványok és könyvek vannak. Megnéz­tem. Kiderült, vannak olyanok is, de ott található az Erdélyi Múzeum Egyesület több kötete, s más, fantasztikusan érté­kes könyvek. Próbáltam szortírozni, de 0 kijelentette, az egész megy a szemétbe. Ott volt többek közt az ötvenes évek pe­dagógiai irodalma is, mondtam, ezek tényleg a szemétdombra valók. De meg tudom mutatni, melyék azok a kiváló könyvek, amiket nem szabad kidobni. Ez az eset 61 -ben történt, nem lehet elfelej­Szita László . teni, mert az igazgatóhelyettes - Isten nyugosztalja - feljelentett, hogy egy pár- tonklvülinek ilyen megjegyzései vannak a pedagógiai irodalomról. Ki akartak rúg­ni. Végül a pártbizottsági vizsgálat dicsé­rettel zárult, elismerték a munkámat, de tele lett a hócipőm az egész általános is­kolai hierarchiával. Ahol nem voltam jó úttörővezetőnek, sem könyvtárosnak az egyetemi diplomával. Fizikai pályára akartam menni dolgozni, de mindenütt kiröhögtek az alkatom meg a végzettsé­gem miatt.”- Tehát mindenképp menni akart. De hova?- „Végül beadtam a pályázatomat a Tanárképző Főiskolára, ahol a történe­lem tanszéken hirdettek egy állást. Sike­rült. Hiába mondtam a tanszékvezetőnek, hogy nézze meg a káderlapomat, abban legalább kettő olyan dolog van, ami miatt nem vehet fel engem tanársegédnek. Azt mondta, öt nem érdekli, csak az, mit tudok én históriából.” A tanszéken hamarosan adjunktusi cí­met kap, szinte a saját korosztályát tanít­ja. Félelem vezényelte a felkészülést, ne­hogy a hallgatók olyat kérdezzenek, ami­re nem tud válaszolni. Az oktatás négy éve után a „csend és a béke birodalma” tárul fel. Kutatói állás az akadémiai inté­zetben. Majd a levéltár, kisebb kitérővel immár huszonnégy éve. A kitérő eltávolí­tást jelent, s igazgatónak vették vissza 1980-ban.- „Mígnem 1982. kora nyarán felfüg­gesztettek az állásomból, hazaárulással, a hivatalos titoktartás megsértésével, s hasonló vádakkal illettek egy huszonöt oldalas névtelen bejelentés alapján. Min­den tárgyaláskor újabb és újabb politikai vádak születtek, mint szakember védtem magam, a történész tárgyilagosságával. Közelgett a kandidatúra. Csak kemény szakmai munkával s a családom támo­gatásával sikerült átvészelnem ezt az időszakot. A vádpontokból semmi nem volt igaz, ugyanez év novemberében a feljelentést visszavonták s rehabilitáltak. Közben súlyosan megbetegedtem, a rossz idegállapotom következtében ka­ramboloztam... nem részletezem. A záró­tárgyalás huszonöt másodperce alatt semmivé váltak az előző fél év megpró­báltatásai. Kegyetlen dtílog volt. Nincs más, aki kihozza a gödörből az embert, csak a ke­mény munka. Sokat és komolyan dol­goztam, ez mentett meg." A Magyar Történelmi Társulat ügyve­zető alelnökéhez, a levéltár igazgatóhoz, a kutatóhoz, a Pécsi Akadémiai Bizottság történeti osztályának elnökéhez jöttünk látogatóba. S a beszélgetés végén Szita Lászlótól búcsúzunk, aki néha ma is visszavágyó­dik a tolnai tájakra. Ilyenkor autóba ül, s elindul Bonyhád felé. CSEFKÓ JUDIT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents