Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-10 / 59. szám

1990. március 10. TOLNATÁJ - 5 Ha könyv van a kezedben - nem vagy egyedül! (1.) „Nem kértünk, de reméltünk...” 1989 karácsonyán a tévé előtt ülve - néztem a romániai forradalom véres napjait - fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy tenni kellene valamit. Az akkor gyűjtési akcióban magam is részt vettem - remélem a sok élelem azóta jó helyre került de volt bennem egy kis hiányérzet is. Vajon a sok élelmiszer, gyógyszer és egyéb dolog mellett nem lenne-e még szükség odaát másra is. Volt kolléganőm - aki 12 éve települt át és jól ismeri az ottani viszonyokat - mondta, hogy égető szükség lenne ma­gyar nyelvű könyvekre; mesekönyvre, if­júsági irodalomra, szépirodalomra, füze­tekre, radírra, filcre. Ekkor már tudtam, hogy helyben va­gyunk. Bízva a szülőkben és a gyerekek­ben, január első napjaiban felhívással fordultam hozzájuk, hogy mi is segítsük a magunk módján az erdélyi gyerekeket. Nagy örömömre az első szóra megértet­ték és másnap hozták az általuk már elol­vasott, nem használt könyveket. A diákta­nács tagjai segítettek reggelente a köny­vek összegyűjtésében. Két hét alatt kb. 750 könyvet hoztak a gyerekek. Az egyik szövetkezet vezetője egy baráti beszél­getés során meghallva, hogy mire készü­lünk, 10 000 forintot utalt át az iskolának az akció támogatására. Ennek nagyon örültünk, mert így a könyvesboltban új könyveket is tudtunk venni, kiegészítve a szállítmányt. Egy másik adományból - kérte, hogy maradjon névtelen - füzete­ket, írószereket is tudtam vásárolni. A zo­máncgyár segítségképpen szintén ren­dezett gyűjtést, ahonnan újabb, kb. 120 könyvet sikerült kapni. Az akció lebonyo­lításának lényeges feltétele volt, hogy ho­gyan tudjuk eljuttatni a könyveket? Mivel elég nagy mennyiségről volt szó, csak kis mikrobusz jöhetett számításba. A műve­lődési ház vezetője, Pál Ágnes, meghall­ván miről van szó, az első szóra felaján­lotta a kocsijukat. A biztos célba jutás érdekében a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgálat segítségét is igénybe vettem, akik a szükséges ok­mányokat elrendezték és megnyugtat­tak, hogy segítségükkel még minden se­gélyszállítmány eljutott a megfelelő hely­re. Parolázás a román kapitánnyal Az iskolánkba járnak egy Erdélyből át­települt család gyerekei, akik Dicső- szentmárton mellől, Désfalváról kerültek Bonyhádra - a Bódi gyerekek. Szüleikkel beszélve jutottam az elhatározásra, hogy ebbe a kis faluba kellene vinni a könyve­ket. így „ismerősök" kapnák és biztos helyre kerülnének. Édesapjuk, Bódi Já­nos az első szóra vállalta, hogy eljön és segít a helybeliekkel a kapcsolat felvéte­lében. Egy hónappal az út előtt kiutazott és jelezte, hogy mire készülünk. A désfal- vai kollégák és rokonok nagy izgalommal vártak igy bennünket. 1990. február 23-án hajnalban indul­tunk, hiszen közel 700 kilométer állt előt­tünk. Nagylaknál keltünk át a határon. Bi­zony nagy izgalommal és félsszel, mert nem tudtuk, hogy a könyveket a román hatóságok hogyan fogadják. A határon nagy meglepetésünkre két perc alatt át­jutottunk. De nem is nagyon tudtak volna velünk foglalkozni, mert rengeteg NSZK- s személygépkocsi, mikrobusz és teher­autó várt a sorára. Őket a papírmunka miatt lassabban engedték át. Rengeteg különféle segély érkezik még Romániá­ba. Mi éppen egy kisváros tűzoltóival együtt keltünk át, akik Brassó mellé igye­keztek és a legmodernebb tűzoltófelsze­reléseket vitték. Tovább haladva Arad fe­lé kb. tíz kilométerre a várostól egy, a se­gélyeket koordináló állomás előtt a rend­őr nagyon udvariasan megkért, hogy szálljunk ki. Az épületben ingyen kapunk kávét, üdítőt, ehetünk is és ami fontos, olyan papírt kapunk, amire ingyen ádnak majd benzinjegyet. Kicsit félve szálltunk ki. Az épület előtt ránk mosolyodó román kapitány tudta csak félszünket enyhíteni, aki büszkén mondogatta - törve persze - hogy ért magyarul és beszélhetünk nyu­godtan. Két fiatal fiú feljegyezte, honnan jövünk, hova megyünk és mit viszünk. Legnagyobb meglepetésünkre a román kapitány mindenképpen meg akart kínál­ni bennünket. Elfogadva végül az unszo­lást, ittunk vele egy kupica pálinkát. Szá­momra óriási változást jelentett ez, is­merve a régi viszonyokat. Főleg a határ- átkeléseket. Megköszöntük a szíves invitálást és már indultunk is tovább Arad, Déva, Gyu­lafehérvár felé. Az utakon mindenütt gye­rekek álltak, akik integettek és kérték a rágógumit, csokit és egyéb apróságokat. Balázsfalvánál rákanyarodtunk a Dicső- szentmárton felé vivő útra a Kisküküllő mentén. Majd kb. hat kilométerre a város után már Désfalva előtt álltunk. Este fél hatra érkeztünk meg, nagy szeretettel vártak bennünket. (Folytatjuk) CSÁBRÁK JÁNOS tanár Bonyhád, ll-es iskola Az ellenőrző ponton útbaigazító térképet kaptunk Malom a városban Forintért teljesítményt Lamoli István gabonát őröl a bonyhádi malomban A GMV bonyhádi körzete a hőgyé- szi malommal együtt 140 embernek ad munkát, s mint azt Domokos Sán­dor üzemvezető elmondta, az embe­rek náluk a munkával vannak elfog­lalva, s minden kifizetett forintjuk mö­gött valós teljesítmények vannak. Jó a hangulat, bizakodóak és a város­ban, valamint a városkörnyéken a valóban jó fizető cégek közé tartoz­nak. A bonyhádi keverőüzem tavaly kiváló munkájáért elismerést is ka­pott. Itt 2 műszakban folyik a terme­lés és a 23 embernek annak ellenére sem kellett a termelést visszafognia, hogy az alapanyagárak emelkedése a tápárakban is tovább gyűrűzött. Kiemelten nőtt a szója ára, s tápféle­ségektől függően ez 18-20 százalé­kos áremelkedést produkált, s a gyártó tudja és vallja is, ez nem ked­vez a vásárlóknak, s ezzel együtt a magyar élelmiszeriparnak sem, ám tehetetlenek, az alapanyagárak nö­vekedését kénytelenek továbbhárí­tani. Szűkös raktárkapacitásuk miatt igen gyorsan bonyolódó forgalmuk van, s mára már a város és környéke ellátása mellett megyén kívülről ér­kezett vásárlóink is vannak. Az évi 21 ezer tonnás termelés (ez 2100 va- gonnyi) mellett csupán egy-két vá­sárlói reklamációjuk adódik. Újdonság házuk táján az is, hogy a két vezetőhelyettes közvetlenül a ter­melésben kapott feladatot, így nem­csak beszélnek a létszámgazdálko­dásról, de tesznek is azért. Egy esz­tendő alatt 12 új tápboltot nyitottak, amit teljes egészében maguk látnak el áruval. Vállalják és állításuk szerint indukálják is a versenyszellemet. A két malomban (bonyhádi és hő- gyészi) naponta összesen 8 vagon- nyi lisztet őrölnek, két illetve három műszakban, s büszkék arra, hogy vállalati szinten az egyik legjobb mi­nőséget ők produkálják. A tervezett­nél 10 százalékkal többet teljesítet­tek, s remélik, ha a szekszárdi nagy­malom megépül, az semmiképp nem jelenti majd a hőgyészi „halálát” sem. Az itt gyártott lisztet Dombóváron csomagolják, s a jövőben minden esetben ellenőrizhetővé teszik azt, hogy hol is gyártották. Amennyiben a piaci igények úgy alakulnának, Hő- gyészen is képesek lennének a 3 műszak bevezetésére. A bonyhádi körzeti üzem területén évente 60-70 ezer tonna áru mozgatása történik meg, ami óriási mennyiség. Az üzem területén egyébként mindenütt rend­kívüli tisztaság, precizitás volt ta­pasztalható, mindenki tette a dolgát, s reméli a jövőben is ezt teheti. Mert itt vallják, a jó teljesítményt meg is fi­zetik. - szabó ­Fotó: RITZEL Kajdacsi gazdagság... ? Tíz éve is elmúlt annak, hogy az ak­kori kajdacsi református lelkész, László Tibor jó szándékú helytörténeti mentő céllal kihívott bennünket az ottani sírká­polna szemrevételezésére. Siralmas ál­lapotokat találtunk, melyeket fényképen is rögzítettünk és aminek nyomán odáig legalább sikerült eljutni, hogy a nagyon értékes kis épületre legalább lakat került. Miről van szó? A múlt századi haladó magyar közép­nemesség élvonalába tartozó Sztanko- vánszky-család Ybl Miklóst hívta meg sírkápolnájuk megépítésére. Ybl Miklós Pollack tanítványa volt, akkor már orszá­gos hírű mester. A fóti kastély és temp­lom, a Nemzeti Lovarda, a Bródy Sándor utcai régi országház, a Közgazdaságtu­dományi Egyetem (akkor Vámház) és a budai Vár Krisztina-felőli oldalának épí­tője. Itt is remekelt. A 18 szögletü épület körül az egykori földesurak nyugszanak, alig kifosztott sírjaikban. Maga a belső, padjaival és freskóival • együtt, elhanyagolt, a színes üvegmozaik ablakok bezúzva, a tető cserepe és bá­dogszegélye megbontva. Az egész biztos úton a pusztulás felé. Ennyire gazdagok lennénk...? A mai gazdasági körülmények között persze senki nem reménykedik abban, hogy egy Kajdacs nagyságrendű község ma tudja megcsinálni azt, amit 10-15 év­vel korábban kellett volna megtennie. De a helyzet - egyelőre - ma sem remény­telen .csak némi összefogás kellene, ami­re máshol már sűrűn volt példa. Kiállító- teremnek éppúgy alkalmas az épület, mint akár a II. világháború hősi halottal emlékének megőrzésére. Most még nem nagy beruházás, hanem csak mentő­munka árán... Boldogan adnánk hirt róla, ha megkez­dődne. Ha bármelyik párt helyi választási zászlajára óhajtaná tűzni a tervet, boldo­gan átadjuk. Csak le ne vegye róla... ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA Ybl Miklós (1814-1891) és társalkotója emléke« Az épület az enyészet útját Sertéstáp zsákolása közben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents