Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. március 10. Hét fércmű a jelenről i.- Úgy szép az élet, ha zajlik! - szólt X. és a zajló Dunába vetette magát. II. Munkanélküliség, infláció. Növekszik. Külföldi tőkebeáramlás. Növekszik. Tanácsok, veszteséges vállalatok, honvédség támogatása. Csökken. Vám és adó. Soha annyi bevételt nem hozott az állami költségvetésnek, mint az elmúlt évben. S mégis: munkanélküliség, infláció - növekszik. Magyarországon az aktív keresők száma 4,3 millió. Ezek közül az év végére egyes becslések szerint fél, mások szerint közel egymillióan válnak munkanélküliekké. Húsz százalék körüli értéket rebesgetnek, amik akkor tűnik csak igazán riasztónak, ha hozzátesszük, hogy a fejlett országokban ezt a számot egy számjegyűnek szeretik tudni. Az NSZK-ban nyolc százalék, ők azt mondják: gazdaságuk eltartó képessége ennél sokkal többet nem bír ki. Tolna megyében 123 ezer aktív kereső van. Egy tavaly év végi szám: decemberben körülbelül ezer volt a munkanélküli álláskeresők száma. Háromszor annyi, mint 88- ban, de lényegesen kevesebb, mint az idei év első két hónapjában. A legveszélyeztetettebb körzet Tamási és vidéke. Bajban van ott három üzem is: a Ta-Lux, az Orion és a Simontomyai Bőrgyár. Ami azt jelenti, hogy évvégére 3-400 ember veszítheti el munkahelyét III. Mielőtt hajtani kezdenénk, nem árt megismerni a lovakat. Melyik tűri az ostort, melyik szeret vágtatni, s melyik az, amelyik inkább csak poroszkál, de kerékagyig érő sárban is hazaviszi a szekeret. Ismerni kell a népet. Ez a nép szorgos, de büszke. Nagyon nem szeret segélyekért folyamodni. Egy darabig még ímmel-ámmal teszi-veszi dolgát - közös dolgainkat - akkor is, ha földjeivel, erdeivel, jószágaival mások sáfárkodnak (neki csak az ekét, a baltát, a lapátnyelet hagyva), de egyszer csak megmakacsolja magát, és visszabújva csigaházába, kiböjtöli a szűk esztendőket. Nem hatja meg akkor semmi propaganda. Ő olyan kibírós fajta. A belőle szivornyázók pedig sorra lepotyognak. így bizonyítja - a maga módján - ki is a gyökere a hazának. IV.- Srácok! Mért lyukasztjátok ki folyton a bringámat a kocsma előtt?! Ez nem etikus. V. Most hogy a beatnemzedék átvenni látszik a hatalmat a fényes szelek nemzedékétől, reménykedünk. Urak, elvtársak, demokraták. Reménykedünk. Áldozatok nélkül nem megy. Nehéz lesz. Kiknek? Reménykedünk. Mert eddigi történelmünk során a sorsközösség vállalása - vezetők és vezetettek között - nem volt nagy divat... Reménykedünk. VI.- Most pedig megkezdem a felemelkedést! - szólt a szappanbuborék. VII. Hát akkor: nosza fiúk, rajtatok a sor! Ti vagytok a jövő várományosai. Kössétek fel a nadrágot, és rakjatok rendet. De vigyázzatok, mert a népszerű és látványos attrakciók ideje lejárt. Prímások lesztek, nem kontrások. A gyakorlatban kell megmutatnotok azt, hogy is gondoltátok: a hatalommal élni és nem visszaélni kell. Kirakatba kerültök, rivaldafénybe, a pult másik oldalára. Ahogy meg vagyon írva egy bizonyos Talleyrand nevű ember könyvében: Ostoba az az ellenzék, amely nem forradalmi, és ostoba az a hatalom, amely nem konzervatív. Nehéz dolgotok lesz. Csak nehogy úgy járjatok a szabad választásokkal, mint én az érettségivel: azt hittem, az a végcél, az az a sziget ameddig el kell evickélnem, hogy utána minden egy csapásra könnyűvé és kellemessé válik. Pedig aztán jött csak az igazi haddel- hadd! ' WESSELY GÁBOR Tűzközelben, élesre töltött golyóstollal Interjú dr. Oltványi Tamással Abban, hogy a diktatúra idején keleti szomszédainkról némileg hiteles képet alkottunk, nem kis szerepe volt azoknak az értelmiségieknek, újságíróknak, akik vállalták akár az illegális információszerzés nem csekély kockázatait is. Közülük feltétlenül meg kell említeni Oltványi Ot- tát, az MTI bukaresti tudósítóját is, aki a forradalom idején azonnal élt a hírzárlat felszakadásával járó nagyobb szabadsággal és fiával, dr. Oltványi Tamással - aki a Magyarország c. lap külpolitikai rovatvezetője - megírta „A vég” című könyvet. Dr. Oltványi Tamás szerdán Szek- szárdon, a Babits művelődési központban „A romániai forradalom közelről” címmel egy igen nagy érdeklődéssel kísért, videovetítéssel egybekötött előadást tartott. Információzárlat után információözön- A Ceausescu-korszakban az édesapja bizonyára nem volt irigylésre méltó helyzetben. Hogyan tudott egy magyar tudósító ilyen körülmények között dolgozni? - faggattuk az újságírót.- Borzasztó nehezen. A Securitate részéről megkülönböztetett figyelmet élveztek a sajtó munkatársai, a magyarok különösen. Megfélemlítettségben éltek, a szekusok állandóan tudtára adták apámnak is, hogy jelen vannak: kiszúrt autógumi, letört visszapillantó tükör a gépkocsin, mindez megszokott látvány volt, a szemben található lakásból pedig állandóan fotóztak. Abnormális állapotok uralkodtak a hírközlésben, az újságírók gyakran nem mertek kapcsolatot tartani a követséggel, az MTI-vel. A titkosszolgálat körmönfont módszereire jellemző a magyar kereskedelmi attasét ért inzultus is: lefényképezték a gépkocsiját és technikai trükkel azt a látszatot keltették, mintha röpiratokat dobálna az autóból.- A népfelkelés kitörésekor felszakadtak az információáramlás, a félelem gátjai. Mennyiben érezték magukat haditudósítónak az emlékezetes napokban?- Édesapám mindvégig Bukarestben tartózkodott, én pedig a forradalom kitörésének napján utaztam ki vonattal. Nem a haditudósítók helyzetét éltük meg, az MTI-irodában inkább egy ismeretlen fejű hadvezér főhadiszállásán éreztük magunkat. Munkahelyünk felbolydult méhkashoz hasonlított, informátorok jöttek- mentek, izzottak a telefonvonalak. Nem volt veszélytelen a helyzetünk, annál is inkább, mert Domokos Géza, a magyar kisebbség egyik vezetője is nálunk rejtőzködött, mivel őt halálosan megfenyegették. Nem messze volt tőlünk a külügyminisztérium, szervesére a lövöldözés elkerülte az épületünket, csak egy alkalommal keresett fegyveres a házunk kapuja mögött fedezéket. Egyébként a lap jellegétől és az újságíró mentalitásától is függ, hogy mennyire keresi magának a veszélyt. Nagyra értékelem például Chrudinák Alajos tűzvonalbeli mozgását az arab háborúban, én nem vagyok ilyen beállítottságú, de azért a kalandot én sem vetem meg.- Végül megszületett a könyv. Mivel magyarázza az átütő sikert?- Hangsúlyozom, hogy rajtunk kívül nagyon sok újságíró tette dolgát a nehéz napokban, különösen Erdélyben, mi azonban úgy láttuk, hogy a forradalom politikai központja Bukarest, és ezért mentünk a fővárosba. Ebből származott az információs előnyünk, na és természetesen abból, hogy apám már hét éve dolgozott itt tudósítóként. Kétségtelen, hogy a jelenlegi nagyobb mozgásszabadságban könnyebb dolgozni, azonban bizonyos szempontból nehezebb is: ember legyen a talpán, aki kristálytisztán átlátja a jelenlegi helyzetet.- kesjár Gőzmozdony a vitrinben Ahol még minden a régi Sínlabirintus még sok kiegészítő felszerelés, díszlet tartozik a minivasúthoz. Elkészült például a régi paksi állomás és állomáskörnyék másolata is. * Ez ma skanzen: vasúti múzeum. Elkeresztelték „Ó-Paks”-nak. A hetvenes évek elején, mikor szóba került, hogy itt erőmű lesz, látszott, hogy elkerülhetetlen a vasút felújítása. Vasútszerető emberek - köztük én is - akkor azon voltunk, hogy járjuk ki a közlekedési tárcánál: jöjjön létre a használaton kívül eső területen egy ilyen létesítmény. Sikerült is megnyitnunk 85-ben. Sajnos még csak három gőzös és néhány kocsi van kiállítva. Reméljük, bővül a járműpark, hisz nemrég még több mint 200 fajta gőzmozdony koptatta a magyar sínpályákat. Aztán előfordulnak olyan „érdekességek” is, hogy a hozzánk irányított járművek nem érkeznek meg. Balatonbogláron például - ahol a feleségemmel nyaraltunk - felfedeztünk egy öreg mozdonyt, aminek már rég Pakson kéne lenni. Mivel a feladó oda küldte... Játszó ember Somogyi Géza. Csak azt sajnálja, hogy már nincsenek játszótársai. Az unokák tesznek egy-két kört a szerelvényekkel, aztán megunják. Csábítják őket az újabb, mozgalmasabb, izgalmasabb szórakozások. A nagypapa pedig marad a saját készítésű, fekete csühösök mellett. Mert ő más. Nem még más, hanem már más. Nem a múlttól, hanem a jelentől különbözik. Leporolgatja apró vasparipáit, és a szokott úton, szokott sebességgel manőverezteti őket. Ugye nem baj?-y -r Örülnék, ha végre már nem versenyeztetnének bennünket, hanem élni hagynának. Mondjuk úgy, ahogy saját kora - az átkos közelmúlt - élni hagyta a ma 73 éves Somogyi Gézát. Élni a családjának, élni a munkájának, élni a kedvteléseinek. Mindenre jutott ideje. Kedvenc szórakozása a vasúti modellek készítése volt. Az ötvenes-, hatvanas években szabadidejének egy részét erre szentelve elkészítette három gőzmozdony és körülbelül hetven kocsi valósághű mását. Részt vett legalább húsz kiállításon - itthon és külföldön - melyekről értékes díjakat hozott el. Géza bácsit gyakran felkeresik paksi otthonában klubtársai, a Magyar Vasútmodellezők és Vasútbarátok Országos Egyesületének tagjai és más érdeklődők is. Ö ilyenkor kivilágítja a szuterént, és bemutatja saját építésű pályarendszerén manőverező korhű masináit. És mesél:- A bátyám Wiener-Neustadtban volt a mozdogygyár főrajzolója a húszas években. Ö kezdte, és ő szerettette meg velem a modellezést. Aktív koromban - míg a járási tanácsnál dolgoztam - munka után mindig ezeket bütykölgettem. De most már csak javításokkal, tanácsadással foglalkozom. Felkeresnek a fiatalok, elhozzák a meghibásodott maketteket, s ha tudom, megcsinálom. Egyszer volt itt egy olasz férfi. Azt mondta, hoz egy új Mercedest nekem, ha az ösz- szes modellemet odaadom. De nem tudnék már én ezektől megválni... Gézafalva, Katalinvár és Erzsébet- liget apró állomásépületei előtt húznak el az apró szerelvények. Az unokákról elnevezett megállókon kívül A mester és művei Ó-Paks, kicsiben
