Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
4 NÉPÚJSÁG Kultúra-e a televízió? Még egyszer a TV5 Europe-ről Kimondhatatlan örömmel fogadtam dr. Pisztora Ferenc írását a francia kultúra védelmében, hisz az ügy bennem is hasonló gondolatokat indított el. A francia szellem hatása századokon át érezhető volt nálunk is, de ily közvetlenül, mindenki által hozzáférhetően, még sohasem. Ami ezt lehetővé tette - a francia nyelvű tv-adást - most meg akarják szüntetni. Miért? Mivel indokolják? Állítólag minden a „demokrácia” jegyében történt. 751 válasz alapján, melyből a többség a 13 vagy 14 műsorból nem tette az első 10 közé a TV5 Europe műsorát. Szkeptikus vagyok: ha minden lakos szavazott volna, akkor is hasonló sorrend állt volna össze. Nem választották volna a francia tv-t, mivel műsora a legkomolyabb az összes műholdas csatorna közül, s mivel e nyelvet értik legkevesebben. Ámbár feltételezem, hogy a kérdezettek 80%-a egyik idegen nyelvet sem beszéli. Nem láttam a városi televízió adását, s kérdőívet sem kaptam, így pontos ismereteim sincsenek a választható műsorokról. Igaz, akkor sem kérdeztek meg, amikor bevezették a műholdas adásokat, hogy hiányzik- e az elvett Zágráb-2 vagy a Belgrád-1-es műsor? Nem kérdeztek a szovjet adásról akkor sem, amikor betették, akkor sem amikor elvették. De nincs is szükség rá. Ha a televízió kultúra, akkor nincs helye a többségi döntésnek. A többség véleményét ne keverjük össze a demokráciával. Mit gondolnak, ha Azerbajdzsánban népszavazás döntené el a karabahi örmények sorsát, élne- e még közülük akár egy is? Lehetne ily kérdést hozzánk közelebb is felvetni. Ha a televízió műsorát népszavazásra bíznánk - a többségi véleménynek megfelelően - elsorvadna Festőállvány ajándékba Senkitől nem tanulta a festés csodáit, senki nem fogta kézen, s vezette a szinek, árnyak, formák világában. Munkához jócskán szokott ujjai között mégis megáll a festőecset, s a székely emberre oly igen jellemző ősi, mondhatni vad tehetség szele vezetgeti azt. Már ha fest, mert mint mondta az alacsony, földnek bújt kis aparhanti parasztház konyhájában - bizony tavaly óta nem festegetett. Előkerülnek a németországi festékek, a képekért cserébe kapott ecsetgyűjtemény, próbálgatja a színeket, s mutatja a patyolattiszta palettát. Milyen festő az, ki szint maga nem kever?! - kérdezné az ember automatikusan, de máris hozza a régi cseréptányér maradványát, amin ő színt kever... Előkerül az állvány, amit egy bányász ismerősétől kapott akinek a fiáé volt, de szegény meghalt, hát így örökölte.- Anti, ezt neked adom. A fiam is szeretett ilyen festékekkel pepecselni, te is szeretsz... hát vidd...! - meséli Csiszér Antal a régmúlt emlékeit. Az állványra felkerül az egykori szekrénypolc is, ami a vásznat fogadja. Majd a képek következnek, s mutatkoznak be sorra: Holtak szigete, Esőt hozó felhők, Erdélyi táj, Pál László: Békák mocsara című képének másolata, Csendélet... A képek között néhány meghökkentően csodás színvilágot mutogató, biztos ecsetkezelésre utaló kiabálgat felénk. Csiszér Antal naiv festő, a maga kedvére, lelke nyugalmáért fest, s néhány lelkes ismerős örömére. Nem tanulta. Csak úgy hozta a sorsa, mint a hirtelen jött szél a szalmaszálat. S ö csinálta. Mutatja könyveit: Tintoretto, Tiziano...- Én ezt tudom, mondogattam magamban. Először krétával csinálgattam, aztán az első vásznakat mérgemben eltéptem. Majdcsak megy, majdcsak megy, nyugtatgattam magamat. Ez lett belőle. Egyszer elmentem a Mözsi Szabó Istvánhoz. Pár képemre rámutatott, igen szépnek találta, de a legtöbbet csak kritizálta, hogy nincs fekete árnyalat... Azt mondta, nekem nem tudja fél órában elmesélni azt, amit ő öt év alatt a főiskolán tanult... Ha nem, nem - gondoltam. Csináltam a magam feje után tovább. Volt egy kiállításom még akkor, amikor egy tanár, az Amma Ottó dolgozott itt. Volt ott egy füzeKOSSUTH rAwó 8.10: Hangszemle. 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét - a javából! 12.30: Kontinensek, szántóföldek. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Kathleen Ferner operafelvételeiből. 15.00: A világlíra gyöngyszemei. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00:168 óra. 17,30: A szülőföld muzsikája. 18.45: Szemle. 19.15: Biblia - Ószövetség. 20.10: Találkozásom a népzenével. 21.07: Kettőspont. 21.46: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.20: Sporthíradó. 22.33: Európa hangversenytermeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Erdőkerülő. A Zselicségben. 8.30: Népszerű muzsika. 9.05: Londoni közjáték. 10.00: Oxigén. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. 13.35: Hangok és visszhangok. 14.00-16.55: Magunkat ajánljuk. 17.05: Tip-top parádé. 17.30: Akar velünk beszélgetni? 18.30: Slágerlista. 19.05: Nóták. 19.46: A Rádió Dalszínháza. 21.05: Pop gála ’89. 22.30: A francia sanzon ismeretlen arcai. 23.15: Éjszakai koktél. BARTÓK RÁDIÓ 7.03: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 7.30: Á Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 8.25: Dániel Roth orgonái. 9.10: Barokk kamarakantáta. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. 11.25: Melis György operaáriákat énekel. 12.05: AMRT énekkara énekel. 12.30: Angol társalgás középhaladóknak. 12.45: Alapfokú német társalgás. 13.00: Kívánságműsor szombaton. 14.00: A kamarazene kedvelőinek. 14.50: Hangszerkettősök. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.05: Új kompaktlemezeinkből. 17.20: Sáry László müveiből. 17.51: Olasz operákból. 18.29: Krisztinavárosi madrigál. 19.05: Mindennapi irodalmunk. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémiát. 21.20: Hangszerszólók. 21.56: 65 éve született Kálmán György. PÉCSI RÁDIÓ 8.00-10.00: Jó pihenést! A pécsi stúdió információs, szórakoztató magazinja. Szerkesztő: Németh Károly. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hirek: 15.00: Petőfi, 16.00-17.00-18.00: regionális, 16.30 német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05- 19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.55: Képújság. 9.00: Tévétorna gyerekeknek. 9.05: Cimboraság. Kárpátaljai gyerekek. 9.35: Hangvilla. 10.05: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. XI/11. 10.50: Hol-mi? Ifjúsági magazin. 11.50: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja. 12.20: Képújság. 14.30: Képújság. 14.40: Van benne valami. Bar- kochbajáték. 15.25: Férfi kézilabda-világbajnokság. Döntők. Közvetítés Prágából. 17.05: Reklám. 17.10: Képes nóták kívánságműsora. 17.40: Betűreklám. 17.45: Reklám. 17.50: Szomszédok. Tele- regény. 75. fejezet. 18.25: Unokáink sem fogják látni avagy városvédő Pállasz Athén kezéből időnként ellopják a lándzsát. Ráday Mihály városvédő sorozat. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. Kíváncsi Fáncsi kalandjai. Krokodilkaland. Magyar rajzfilm. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Vers mindenkinek. 20.10: Néhány perc Kabos Gyulával. 4. Az ideggyógyász. 20.25: Ingrid. Amerikai film. 21.30: Reklám. 21.35: Vera Chytilová-sorozat. kb. 23.15: Híradó 2. MŰSOR 9.00-12.00: Tévémagiszter. A művelődési főszerkesztőség műsora. TV2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 14.00: Képújság. 14.15: TV2 Benne: 14.25: Nyelvlecke. Francia nyelvlecke középhaladóknak. XIII/1. Riportok - Időjárás - Zene - Röntgen. 15.00: Buster Keaton. Angol dokumentumfilm-sorozat III/3.15.52: TV2 16.00: Kölyökidö. 16.25: TV216.35: „Napfény, tengerpart...” 17.00: Nyelvlecke! Sesame Street. 52/10.18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.42: TV219.00: Az ifjabb gőzös. Amerikai bur- leszk. 20.14: TV2 20.20: Rockstúdió. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.35: A vasárnapi gyilkos. Francia bűnügyi film. (Csak felnőtteknek!) kb. 23.10: TV2 Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.45: Műsorismertetés. 8.50: Tv-nap- tár. 9.00: Válogatás az oktatási programokból. 10.30: Hírek. 10.35: Mája a méhecske - rajzfilm-sorozat. 11.00: SA 1. - informatív-reviális műsor - A Forsyte Saga - angol sorozat. 13.00: Családi tv-ma- gazin. 14.30: W. Disney filmciklusából: Big Red - játékfilm fiataloknak. 16.00: Kritikus pont. 16.45: Tv-napló I. 17.00: Népzenei műsor. 17.30: Jobb élet - drámasorozat. 18.15: A hetedik érzék. 18.25: Dokumentumműsor. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.06: Időjárás. 20.15: Humoros sorozat. 21.05: Játékfilm. 22.35: Tv-napló III. 22.55: A mai sport. 23.00: Az éjszakát önökkel töltjük. 1.00: Hírek. 2. MŰSOR 8.25: Az éjszakát önökkel töltjük. 10.25: Ma együtt - informatív-szórakoz1990. március 10. az igazi kultúra. Nem élvezhetnénk Mozart, Bartók dallamait, Wagner operáit, Shakespeare drámáit, nem hallanánk Latinovits Zoltánt verset mondani, s nem látnánk Dali vagy Picasso képeit és így tovább. De nem járna jobban a tudomány sem. A televízió napestig krimit, horrort, westernt és videoklipet játszana, esetenként szex- vagy pornófilm-köri- téssel. Még a sport (ami korántsem egyenlő a futballal) is háttérbe szorulna. A többség ilyen véleményét nevezhetnénk demokráciának? Nem hiszem. Szabatos meghatározása ugyan nincs kéznél, de úgy gondolom, a demokrácia csak a többségi és kisebbségi érdekek összehangolása lehet, megfelelő kompromisszumokkal. Ebben az esetben pontosan erről van szó. Meg kell találni a lehetőséget a franciául tudó, vagy tanuló emtem, ceruzám, azt odaadtam, de nem túl sokan értékelték. Igaz, a Petőfi Szendrei Júliával című képem a végtelenségig tetszett a fiataloknak. Erdélyről mesél, hittel, hévvel és szép szóval. A Békás-szorosról, az Oltárkőről, Csíkszeredáról, aztán a Békás-patakról, arról, hogyan porlasztják a nagy kövek a vizet fátyollá, s hogyan akarja azt színekben, festékkel és ecsettel elmesélni. Eszébe jut a Szucsáva, ahol úszni tanult.- Nehezen válók meg a képeimtől, megrendelés van ám, csak győzném csinálni. De nem úgy megy az, hogy darab, darab... még a feleségem se legyen köröttem, ha festek. Senki. Nyáron is a határba, viszem a füzetem. Vannak jeleim, mi mit jelent, ez a fű, a szikla, a fajele... Ha fogom az ecsetem megnyugszom. Nem tőben markolom, a végén fogom. Amíg járni tudok, addig festeni is tudok. Csinálom, örülök neki. Cseh Gábor rendőr alezredes képeiről nagy szeretettel beszél nagyon tetszett neki legutóbbi kiállítása Bonyhádon. Ösz- szegyüjtött prospektusok, kivágott újságcikkek között matat, közben-közben sok régi-régi emlék is a kezébe akad.- A kedvem kell megjöjjön, mert akarat az mindig van, csak az magában hasztalan. A rét, a táj, a tenger, a havas csúcsok vonzanak. Magam maradok, ha festek. Nekem senki ne köhicseljen a hátam me- gett, ha festek. Utána nem bánom. Itt van a németek ajándéka, a düsseldorfi Lukas stúdió festékcsomagja... Néha örülök, hogy én is vagyok valaki, tudok valamit, tató műsor. 10.55: Színházi közvetítés gyermekeknek - jugoszláv gyermekfesztivál - Sibenik. 11.55: Hemsedal: Alpesi Sl-vb. 13.55: Sportprogram. 19.30: Tv-napló. 20.10: Műsorismertetés. 20.15: Kis koncert. 20.30: Halifax: művészeti korcsolya-vb. 22.00: Tv-kiállítás. 22.05: Tárca. 22.50: Tv-mix. 23.00: Graham Green meséi. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Egyveleg. 16.00: Lányok a magasban. 17.00: Videodivat. 17.30: Dick Powell színháza. 18.25: Időjárás-jelentés. 18.30: Ultra- sport. 20.30: A nagy völgy. 21.25: Időjárás-jelentés. 21.30: Éjjel-nappal jazz. 23.05: Szürkületi zóna. 23.55: Halálos megérkezés. 1.25-7.00: Egyveleg. TV5 16.30: Hirek. 16.15: Sport és szabadidő. 17.15: Carabine. 17.45: Főzőlecke. 18.00: A világ állatai. 18.30: A jövendő géniuszai. 19.00: Asszonyok Afrikája. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Az én tévém gazdag. 20.30: Körözés. 22.00: Tv-hír- adó. 22.25: Időjárás-jelentés. 22.30: TV5-klub. 22.40: Édes szemek. 0.00: Alice. 0.40: Műsorzárás. SAT1 7.30: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.30: Charlie angyalai. 9.25: Horoszkóp. 9.30: Gazdasági fórum. 10.05: Tévébolt. 10.25: Músorelőzetes. 10.30: A valódi szellemir- tók. 10.50: Kertbarátoknak. 11.00: Tenisz. 12.45: Divatos percek. 12.55: Rajzfilm. 13.25: Mister Ed. 13.50: A mi kis farmunk. 14.40: Főzőcske. 14.50: Április Párizsban. 16.30: Hasznos tudnivalók. 16.40: Music News. 17.05: Utazási magazin. 17.35: Hírek, időjárás. 17.45: Nye- reményes játék. 17.50: A Colby-biroda- lom. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Batman. 20.00: Tenisz. 23.00: Hírek, sport, időjárás. 23.10: Aki a pokolból jött. 0.50: Műsorelözetes. berek érdekeinek kielégítésére. Érvelhetnénk a nyelvtanulással is. Mostanában mindenhol a nyugat- európai nyelvek ismeretének fontosságát hangsúlyozzák, de nálunk nem először fordul elő, hogy a szó ellentétes a tettel. Tanuljunk, de a legjobb segítségtől - a mai, az élő nyelvtől - meg akarnak fosztani. Ilyen szempontból nem sokkal jobb a helyzet az angol nyelvvel sem, hiszen a három angol nyelvű csatorna alig sugároz beszédet. A meglendült kezet tudom mily nehéz visszafogni, mégis azt javaslom, hagyják meg a már „megszervezett” jogunk erre a 9 műsorra, s csak a még nem ismert programokról rendezzenek szavazást a még kiadó egy helyre, hisz lemondani egy már meglévő dologról sokkal nehezebb, mint egy meg sem lévőről. DR. KÁLDY JÁNOS Szekszárd Rózsás szegfűcsendélet szarkalábbal ami nem mindenkinek adatik meg. Csiszér Antal magának fest, de van sok olyan képe, mely másoknak is árulkodna szívesen a tiszta lélekkel vezetett, végén fogott ecset titkairól. Egy apró, kedves, majdnem családias tárlatnak hogyan is örülne...?! S mi, akik tehetnénk érte, tán félünk tőle... Mert Csiszér Antal nem jegyzett festő. Nem is lesz soha. Dolgos élet száguldott vele a nyugdíjig, s mit is szeretne: csak azt, álljunk már meg mellette, ha csak egy-egy pillanatra is. SZABÓ SÁNDOR Fotó: RITZEL ZOLTÁN RTLPLUS 8.00: Konfetti. 8.05: Cubitus. 8.30: Dip- lodos. 8.55: Nozzles. 9.20: A Jetsonok. 9.45: Klack. 10.15: Barkácsolóknak. 10.30: Telebutik. 11.00: Miniszoknya és koronaékszerek. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.30: Ragazzi. 14.20: A fe- gyenc. 16.00: Alias Smith és Jones. 16.55: Utcai héja. 18.15: Sípjel - Foci- show. 19.45: Híradó. 20.15: Piszkos pénz. 22.00: Dall-As - blődli-talkshow. 23.00: Görög fügék. 0.40: Utcai héja. 1.25: Aerobic. 1.30: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hirek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Angol nyelvtanfolyam. 10.00: Francia nyelvtanfolyam. 10.30: Orosz nyelvtanfolyam. 11.00: A Guldenburgok öröksége. 11.45: Spektrum. 12.25: Test-lélek-tu- dat. 5. A fájdalom. 13.25: Hirek. 13.35: Mi. 14.05: Az állatok Paradicsomai - A Duna partján. 14.30: Vizisport. 14.35: Quax, a pilóta - német film. 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: A csodálatos zene. 17.30: Degrassi Junior High. 18.00: Randevú. 18.24: A keresztény kérdései. 18.30: Labdarúgás. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Rudi Carrel show. 21.50: A legidősebb Fer- chaux - Francia-olasz film. 23.30: Hírek. 23.35: Menedék - angol lélektani krimi. 0.50: Sport. 1.50: Hírek. 1.55: Ex libris. 2. MŰSOR 17.45: Kinek kellek? 18.00: Sinha Moca. 18.30: Osztrák képek. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Halálos szigetparadicsom - mexikói-kínai film. 21.45: Hirek. 21.50: Sport. 22.20: Benny Hill show. 22.45: A konzervnyitó - Kabaré. 23.45: A szív az adu. 0.45: Hírek. RÁDIÓ-TV Csiszér Antal a paletta előtt