Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-28 / 73. szám

é Választások Magyarországon - 1990 tavaszán (Folytatás az 1. oldalról.) hosszadalmas visszatekintésre azért van szükség, hogy valóban megértsük a most zajló választások értelmét és törté­nelmi helyét. Az eddig elmondottak megvilágítják azt, hogy a tavalyi alkudozásokon olyan választási rendszer született, amelynek egyidejűleg sokféle célnak kellett megfe­lelnie. Egyrészt alkalmassá kellett tenni arra, hogy le lehessen szavazni a kor­mányzás előnyét élvező uralkodó pártot. Másrészt a sokféle új párt közül kiderül­hessen az, hogy melyikük, milyen szinten parlament- és kormányképes. Harmad­részt pedig személyekben is meg kellett jeleníteni a rendszerváltást, hiszen a köz­ember leginkább ebből tudja megítélni a változások ténylegességét. E bonyolult helyzet folyományaként valóban igen bonyolult választási rend­szer született. A külföldi tudósítók nem győzték ezt hangsúlyozni, s a hazai tömegkommuni­káció is előszeretettel idézte e vélekedé­seket. Pedig a választópolgár szemszö­géből nézve nem volt ez olyan rettentően érthetetlen. Egyrészt világossá vált, hogy személyre is és pártra is kell szavaznia. Másrészt az is, hogy e sokszereplős játszma nem fejeződhetett be egyetlen fordulóval. És itt álljunk meg egy pillanatra. Úgy tűnik, hogy ez az a pont, ahol nagyon so­kan hibát követtek el. Sem az apparátus, sem a pártok, sem pedig a tömegkom­munikáció nem gondolta végig azt, hogy ennek a választási rendszernek (vala­mint a sok-sok pártnak) logikus követ­kezménye az, hogy a választás kétfordu­lós lesz. (Folytatás az 1. oldalról.) közlekednek. Hozzátette: jelenleg a Feri­hegyi repülőtéren nem várakoznak szov­jet zsidó kivándorlók, akiknek volt érvé­nyes jegyük, azokat mind elszállították. A fenyegetés mindazon légitársaságok já­ratai és irodái ellen irányult, amelyek közreműködnek a kivándorlók fuvarozá­sában. Egy-egy járatot még meg lehet védeni, de a repülőterekét, irodákat már kevéssé - mondotta. Az ügyben többirányú tárgyalások is folynak, egyebek között a MALÉV az Aeroflot és az EI-AI között is, hogy vala­miféle gyors megoldást találjanak. A főosztályvezető szerint végső soron a * szovjet és az izraeli félnek kellene megol­dania a kérdést, közvetítők nélkül, hogy az ily módon segítőket ne tegyék ki fe­Már a jelöltállítások során egyértel­műen látni lehetett: teljesen kizárt annak a lehetősége, hogy egyetlen fordulóban meg lehessen választani az egyéni jelöl­teket. Egyértelmű volt, hogy március 25- én az egyéni jelöltek esetében csak a szűrést lehet elvégezni. A listás szava­zásról világos volt, hogy eldönti a pártok erősorrendjét (legfeljebb az nem volt vi­lágos, hogy ennek megszámolására ez az apparátus alkalmatlan...). Az egyéniek esetében pedig eldönt­hetjük azt, hogy kik közül akarunk vá­lasztani? Némi zavarodottsággal reagál­tak e következményekre sokan - főleg azok, akik azt hirdették, hogy március 25. „az igazság napja” lesz, akik - megala­pozatlanul - azt hitték, hogy egyetlen na­pon minden megfordítható. Ideje lenne azt hangsúlyozni, hogy ez a választási rendszer eleve kétfordulós jel­legű - és egyáltalán nem kudarc, hogy még egyszer el kell mennünk szavazni. Azt is ki kell mondani, hogy ez a bonyolult rendszer megfelel egy olyan - szintén bonyolult - belpolitikai állapotnak, ahol világos már, hogy mit nem akar az or­szág, de még nem egyértelmű, hogy a ré­gi helyett mi is legyen. Végül is ez történt vasárnap: sok millió ember élt azzal a lehetőséggel, hogy ne­met mondjon a baloldal összes változa­tára, leszavazzon minden olyan politikai erőt, amely odaköthető az elmúlt negy­ven évhez. (Ne firtassuk most azt, hogy azok a szocialisták valóban a múlt felelő- sei-e, akik vereséget szenvedtek. De azt talán elmondhatjuk, hogy becsülettel já­rultak hozzá annak a rendszernek a lejá­ratásához, amelyről a nép vasárnap az ítéletét kimondta.) nyegetettségnek. Elképzelhető például, hogy a kivándorlók szállításában csak a szovjet és az izraeli légitársaság venne részt, a MALÉV kiiktatásával, meghagyva a budapesti tranzitútvonalat - lévén nincs közvetlen járat Moszkva és Tel- Aviv között. A MALÉV főosztályvezetője megerősí­tette, hogy a Ferihegyi repülőtéren igen szigorú biztonsági előírások vannak ér­vényben, bár biztonsági őrizet eddig is volt. Ebbe a munkába időről időre a terro­ristaelhárító alakulatot is bevonják. Tele­fonon érkező fenyegetés, bombariadó és a repülőtér kiürítése többször előfordul, de az utóbbi időben ezek száma - sze­rencsére - nem szaporodott - tette hoz­zá Urbán Ferenc. S ezért mondhatjuk azt, hogy e tavaszi választások lezárják a hosszú két év ese­ményeit. Véget ért a „kialkudott forrada­lom" (ahogyan Tőkés Rudolf amerikai politológus jellemezte ezt az időszakot), visszavonhatatlanul megtudhatta min­denki, hogy milyen mértékben voltak elé­gedetlenek az emberek azzal a rend­szerrel, amely legalább egy évtizeddel túlélte önmagát. De mi lesz majd ezután? Választ ad­hat-e ez a tavaszi választás a jövőnket fir­tató kérdésekre? Igen is, meg nem is. Annyiban igen, hogy a rendszerváltás legitimmé vált: vagyis zöld utat kaptak azok a politikai erők, akik mindenképpen mást akarnak és másféle rendszerkeretek között kép­zelik hazánk jövőjét. Annyiban azonban nincs válasz (talán még nem is lehet), hogy nem világos a jö­vőbeni szereplők súlya, kormányzati ere­je, társadalmi háttere és szövetségeseik köre. Egyelőre két győztes van: az MDF és az SZDSZ. Mind a kettő markánsan meg­formált fejlődési alternatíva, akiket e fura választási eredmény most egymás ellen fordít. A múlt tagadása sokáig összekö­tötte őket, de most az a látszat, mintha fel­tétlenül el kellene döntenünk, hogy me­lyiket szeressük? A második fordulóban szinte minden körzetben kettejük verse­nye várható, s így valószínűleg még in­kább kiéleződnek ellentéteik. Pedig az ország jövője szempontjából az lenne a legfontosabb, ha e két párt megértené március 25-e üzenetét: az or­szág rájuk szavazott, mindkettőjükre. KÉRI LÁSZLÓ politológus Szovjet deszantosok megszállták a litván pártszékházat (Folytatás az 1. oldalról.) lévőket a munkavégzésben és szabad az épü­letbe való ki- és bejárás. Az akció lehetséges okaként az SZKP plat­formján álló LKP vezetésének a székház elfog­lalására irányuló kérését említette a tájékozta­tást adó titkár. A decemberi pártszakadás után ugyanis az SZKP platformján álló pártve­zetése hosszas vitát folytatott a Brazauskas vezette független KP-vel a pártszékház tulaj­donáról, ugyanis a kisebbségben maradt párt kiszorult a KB épületéből és egy vilniusi kerü­leti pártbizottsági épületben tevékenykedett. Kedden délelőtt a városban nyugodt volt a helyzet. Az utcákon nem volt nyoma katonai jelenlétnek. Vytautas Landsbergis, a független litván parlament elnöke kedden segítséget kért a nyugati államoktól, mivel attól tart, hogy Moszkva erőt alkalmaz az elszakadni akaró Litvániával szemben. Landsbergis újságíróknak nyilatkozott Vil­niusban, miután szovjet ejtőernyősök meg­szállták a Litván Független Kommunista Párt székházát, és szovjet katonai szolgálatot meg­tagadó litván katonákat hurcoltak el kórházi menedékhelyükről. Landsbergis szerint a Kreml álláspontjának alapvető változását jelenti Mihail Gorbacsov- nak az a hétfői megjegyzése, miszerint a szov­jet egységek csak akkor alkalmaznak erőt, ha veszély fenyegeti az állampolgárok életét. Landsbergis úgy értelmezte ezt, hogy a szov­jet egységek mindenképpen erőt alkalmaznak majd, mivel ezt a fenyegetést saját maguk is könnyen létre tudják hozni - értelmezte Gor­bacsov szavait Landsbergis. „Azt kérdezzük a demokratikus nemzetektől - folytatta a litván vezető -, vajon a Nyugat ismét el akarja-e adni Litvániát a Szovjetuniónak?” Landsbergis szerint a szovjet alakulatok már nyilvánvalóan engedélyt kaptak erő alkal­mazására, hiszen ezt már megtették hétfőn éj­jel, amikor betörtek a vilniusi elmegyógyinté­zetbe, és litván katonaszökevényeket fogtak el, megsebesítve néhány embert akciójuk közben. A litván politikus beszámolt arról, hogy szovjet deszantosok Kaunasban is el­hurcoltak kórházi ápoltakat. „A Nyugat mindeddig nem reagált az ese­ményekre” - tette hozzá Landsbergis. Mint mondta, Moszkva bizonytalan helyzetet pró­bál teremteni Litvániában, amióta a köztársa­ság kinyilvánította függetlenségét a Szovjet­uniótól. Incidens azonban nem történt azóta, kivéve azokat, amelyeket a megszálló szovjet hadsereg idézett elő. Landsbergis végül nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy nem hozták tudomásukra Eduard Sevardnadze szovjet és James Baker amerikai külügymi­niszter hétfői táviratváltásának tartalmát. A washingtoni Fehér Ház hétfőn első izben hangsúlyozta, hogy Moszkva „további akciói” Litvániában kárt okozhatnak az amerikai­szovjet kapcsolatoknak, és ellenezte, hogy a szovjet csapatok épületeket foglaljanak el a balti köztársaságban. Washington ugyanak­kor nem ismerte még el a függetlenségéért küzdő Litván Köztársaságot, bár emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok soha nem ismer­te el formálisan a balti köztársaságok 1940- ben történt bekebelezését a Szovjetunióba. Olaszországban a magánpostás is kétszer csenget Tizenkét olasz nagyvárosban az expresszleveleket hamarosan nem a postások, ha­nem magánkézbesítő cégek emberei viszik házhoz. Talán a nagy áttörés kezdete ez. Az eddig „szent tehénként" kezelt állami szolgáltató intézmények - posta, vasút, elektro­mos társaság - monopolhelyzetének végét jelzi a magánkézbe adás eme első fecské­je? Mint általában, ezúttal is nagy vita előzte meg a nem tjil nagy horderejű, de esetleg messzire vezető intézkedést. „A postai szolgáltatások csődje, alacsony színvonala arra kényszerítette az államot, hogy végre megadja magát, és teret nyisson a magáncégek­nek” - nyugtázza megelégedéssel a szorgalmazók tábora. Ugyanez mások szemében nemcsak vereség, hanem szégyenletes újabb korrupció is, koncjuttatás a közvagyonból magánérdekeknek a szolgáltatás lényeges javítása nélkül. Tény, hogy az olasz állami posta, ez a nehézkes kolosszus egyre megbízhatatlanabb, s alig képes európai színvonalú szolgáltatásra. A levelek négy-öt nap alatt, néha később jutnak célba, nemcsak az ország egyik végétől a másikig, hanem Rómán vagy Milánón belül is. Táviratot már el sem fogadnak. Az expresszlevelek gyakorlatilag ugyanannyi idő alatt érkeznek meg, mint a rendes küldemények, noha tetemes felárat kérnek értük: 3700 Urát szemben a rendes belföldi levelek 700 lírájával. Ám a feladó aligha remélheti, hogy a boríték egy hétnél előbb eljut rendeltetési helyére. Ugyanakkor a 246 ezer dolgozót alkalmazó, 14 ezer postahivatallal működő intéz­mény egyre többe kerül: az évi 13 000 milliárd Ura (10 milliárd dollár) fenntartási költség­gel szemben mintegy 11000 milliárd a bevétel, és a veszteség évről évre nő. A levélforgalom mellett az olasz posta végzi a lapterjesztést, intézi a pénzátutalásokat (gyűjtve az adóbefizetési és közüzemi számlák befizetéseit), a telex- és a nemzetközi te­lefonforgalmat. Ugyanakkor a belföldi telefonhálózat nem tartozik hozzá, az külön (álla­mi többségű) részvénytársasági formában működik, s igen nyereséges. Ez azt jelenti, hogy a távközlési fejlesztések és beruházások nagyobb része sem a posta gondja. Oscar Mammi postaügyi miniszter óvatosan, az expresszlevelek kísérleti léggömbjé­vel fogott hozzá a privatizációhoz. A megoldás a Send Italia nevű konzorcium, amely már jól kiépített országos hálózattal rendelkezik. Ez a cég most köteles 48 órán belül kézbe adni tizenkét nagyvárosban a küldeményeket, mindezért 2200 Urát kapnak levelenként. Évi ötvenmillió a küldemények száma, így az üzlet százmilliárdos nagyságrendű A MALÉV illetékese a bejrúti járat leállításáról és a tel-avivi járatról A sorompót le se eresztik? 1990. március 28. (Folytatás az 1. oldalról.) Nem mintha érdemes lett volna bármikor is feltenni ezt a kérdést. Szinte mindig kitérő volt rá a válasz, pontosabban, valamiféle szándék- nyilatkozat hangzott el, miszerint Bonn mennyire szeretné, időszerű­nek tartja stb., ámde nemzetközi szerződés köti. Most, amikor végre valahára aláír­ták a kölcsönös vlzummentességről szóló szerződést, senki nem hivatko­zott az NSZK-nak erre a bizonyos nemzetközi elkötelezettségére, s nem is igen tudjuk, hogyan kapta meg az illető partnerektől az annyira áhított „engedélyt”. Tudjuk viszont, és erre érdemes most visszaemlé­kezni milyen kötelezettség az, amire eddig a nyugatnémetek tétovázásu­kat áthárították. Schengen-nek hívják azt a luxem­burgi kisvárost, amelynek nevéhez fűződik a megállapodás. 1985-ben az EGK öt tagországa: az NSZK, Franciaország, Belgium, Luxemburg és Olaszország ebben a városkában tett szerződéses ígéretet egymásnak arra vonatkozóan, hogy az EGK-n kí­vüli országokkal szemben alkalma­zott vízumpolitikáját összehangolja. Az öt ország eredeti elképzelése az volt, hogy 1990. január 1-től terüle­teiket - a belépő utasok kezelése szempontjából is - egységes egész­nek tekintik, vagyis, aki az öt ország bármelyikének területére lép, ebben a pillanatban a másik négybe is be­utazott, mivel mindenfajta formaság, ellenőrzés nélkül juthat át az ily mó­don képletessé váló államhatáron. Bár igazából csak idén lépett volna az egyezmény életbe - legalábbis összes vonatkozásaival - a vízum­kiadás tekintetében vállalt egybe- hangolási kötelezettséget folyama­tosan komolyan vette az öt ország. Igaz, nem egyformán. Hiszen aligha képzelhető el, hogy az NSZK elleni évről évre ismétlődő magyar roham, ami a vízumkiadás felgyorsítását eredményezte, lehetővé tette volna, hogy a konzulátus minden egyes ké­relmezőt igazán gondosan „lekáde- rezzen”. Márpedig a többi négy ezt várta el, hiszen félelmük alapja: a hátsó szándékkal érkező, azaz lete­lepedni kívánó, és ilyen értelemben nem túl szívesen látott utas egyszeri­ben csak ott terem a másik négy or­szág valamelyikében... Az öt ország közül csak az NSZK volt ilyen nagy­vonalú, igaz a tömeges kérelmek sú­lya alatt megtörve. Aki Franciaor­szágba, vagy a Benelux országokba készül, akár egy hónapot is várhat az engedélyre, s ez mit sem változott az évek alatt. A múlt év végén kénytelen-kellet­len belátták a schengeniek, hogy ja­nuár 1-től biztos nem léphet életbe az egyezmény. Hiszen akkor azon­nal le kellene zárni az NDK és az NSZK között éppen csak megnyitott határt! A keletnémetek ugyanis a schengeni értelmezés szerint akkor is „harmadik országbeliek”, ha ez az NSZK-nak nem tetszik. A világot Schengenben úgy osztották fel, hogy a schengeni öt ország, az EGK többi tagja és a kívülálló harmadik ál­lamok. Bölcs előrelátással 1989. decem­ber közepén elnapolták a megálla­podás életbeléptetését - 1992 után­ra - azzal, hogy némely pontja újra­tárgyalásra szorul. Tehát az egysé­ges Európa megteremtése után dön­tenek majd csak véglegesen, aktuá- lisak-e még egyáltalán a schengeni elképzelések. Addig is törik a fejüket, milyen.intézkedések közbeiktatása lenne szükséges az eredeti, igazán tetszetős ötlet kivitelezéséhez. Ha nincs vízum, akkor a határátkeléskor (bármelyik légyen is az utas első be­lépési pontja az öt ország közül) az egész térségre kiterjedő elektroni­kus adathálózatba is be kell léptetni az utast - hogy csak egyet említsünk az elképzelések közül. Mert hiszen, mint tudjuk, azóta már nemcsak az NDK-sok rúgták fel az eredeti tervet, hanem mi magyarok is: az NSZK sok okra visszavezethetően, nem utolsó­sorban a német-német ügyekben tanúsított magyar megértés és kész­ség „honorálásaként” május 1-től el­törölte a vízumkötelezettséget a ma­gyarok számára. Igaz, az időbeli be­határolás a schengeni partnerek megnyugtatására szolgálhat: azért a végtelenségig nem lehet engedély nélkül az NSZK-ban tartózkodni. A másik négy ország - amelytől, ha erről nem is esik szó, nyilván Bonn kicsikarta a beleegyezést - egyelőre hallgat. De van ok remélni, hogy a kötöttség megszűnte, és más példák - a közéjük nem tartozó Olaszország hasonló intézkedése például - őket is megfontolásra, majd számunkra kedvező lépésre készteti. Közéleti hírek ■ t A Fidesz Tolna Megyei Szervezete köszöni minden választópolgár segítségét, aki je­löltjeinket illetve listánkat támogatta és így bizalmával hozzásegítette a Fideszt a parla­menti képviseletekhez. Fidesz * A Magyarországi Zöld Párt bogyiszlói alapszervezete megvitatta a párt helyi prog­ramját, amely nagy súlyt helyez a térség különlegesen értékes természeti adottságai­nak védelmére. A célok között szerepel továbbá a következetes fellépés a Paksi Atom­erőmű Vállalat bővítése ellen, illetve egy olyan lakóhelyvédő koncepció kidolgozása, amely lehetővé teszi Bogyiszló lakosságmegtartó erejének növelését. * Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a szavazáson, nagyon köszönjük a részvéte­lét azoknak, akik a rendszerváltásra szavaztak, de a legtöbb köszönettel azoknak tar­tozunk, akik velünk együtt SZABADON SZERETIK. (SZDSZ) GYORSLISTA az 1990. március 26-án megtartott hatoslottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen a március havi lottószelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidíté­seket használtuk: A Vásárlási utalvány (4000 Ft) B Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány C Trabant Lim. Spec. tip. személygépkocsira szóló utalvány D Szerencse-utalvány (30 000 Ft) E Vásárlási utalvány (10 000 Ft) F Vásárlási utalvány (7000 Ft) G Vásárlási utalvány (5000 Ft) A nyertes szelvényeket 1990. április 26-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP- fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich F. u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény-jegyzék április 2-től meg­tekinthető az OTP-fiókokban, a totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. 2 007 495 G 2 242 629 E 2 438 574 G 2 608 393 G 2 895 779 G 7 298 010 F 2033621G 2255692G 2 464 700 G 2621456 D 2908842G 7311073F 2 046 684 F 2321007 E 2477763F 2634519G 2 934 968 G 7324136D 2059747G 2 334 070 E 2 490 826 G 2686771 G 2948031 F 7337199G 2111999 G 2347133G 2503889F 2 699 834 G 2961 094 D 7 402 514 G 2125 062 F 2 373 259 D 2530015G 2712897E 2974157G 37 813178 E 2151188E 2386322F 2 543 078 G 2 725 960 G 2 987 220 F 37 839 304 D 2164251G 2 399 385 E 2556141.G 2 739 023 F 7258821 E • 2190377F 2412448F 2 569 204 G 2 843 527 G 7271 884 D 2229566G 2425511E 2582267G 2 856 590 G 7284947E

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents