Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-21 / 67. szám
A Hazafias Választási Koalíció gyűlése Bonyhádon , tolha'n\ 2 NÉPÚJSÁG _______________________________ ( Folytatás az 1. oldalról.) Nem ez az első rendszerváltozás Magyarországon, de most először fordul elő, hogy nem kívülről jött a lökés, nem mások határozzák meg az új kereteket, mozgásteret, hanem kedvező külső légkörben magunk választhatjuk meg jövendő pályánkat. Keleten és Nyugaton egyaránt a magyar átalakulás sikerét kívánják és ehhez a belpolitikai folyamatok is kedveznek, bár kétségtelen, hogy vannak kedvezőtlen jelenségek, ellentétek, gyűlölködések is. Óriási feladat előtt áll Magyarország, hiszen tulajdonreformot kell végrehajtani, amelynek eredményeképpen létrejön a magántulajdon túlsúlya, a tervgazdaságot piaci gazdálkodással kell felváltani és gazdasági struktúránkat át kell alakítani úgy, hogy országunk harmonikusan bekapcsolódhasson Európa és a világ gazdasági folyamataiba. E feladatok hatalmas szociális feszültségeket okoznak majd, amelyeket megfelelő módon kezelni kell, hogy a társadalmi robbanást megakadályozzuk. E nagy vállalkozás végrehajtásához elengedhetetlen feltétel a politikai stabilitás, a nagykoalíción alapuló erős kormány. Dr. Kulcsár Kálmán szerint szerencsésebb lett volna már korábban erős köztársasági elnököt választani, aki a váltás időszakában a bizonytalan helyzetben a stabilitást képviselhetné, ezt azonban bizonyos politikai erők megakadályozták. A megalkotott törvény szerint kisebb jogokkal bíró, gyengébb köztársasági elnökünk lesz majd, ráadásul csak a választások után, igy most elnök nélkül kell az új parlamentnek és kormánynak a stabilitásig eljutnia. A politikai stabilitás tehát mindennél fontosabb, feltétlenül a pártérdekek fölé helyezendő, bár most, a választási kampány idején úgy tűnik, hogy nem az ösz- szefogás, hanem a széthúzás erősödik a pártok között. Ettől indíttatva jött létre a HVK - amely nem párt a szó klasszikus értelmbéen -, azért, hogy kifejezetten az összefogást segítse a jövendő parlamentben. Most mindenki azt mondja, hogy csatlakozzunk Európához. Nyugaton viszont az a vélemény, hogy ne szavakban legyünk európaiak, hanem viselkedésben. Európa már nem fogadja el a gyűlölködést, a boszorkányüldözést, amit egyes pártjaink hirdetnek. Magyar- ország sorsáról van szó és remélhetőleg az összefogás mellett, a gyűlölködés ellen döntenek majd a szavazópolgárok vasárnap. Dr. Kulcsár Kálmán után dr. Solymosi József, a HVK bonyhádi jelöltje tartott rövid választási beszédet. Mint elmondta, gyakran megkérdezik tőle, hogy egy jól prosperáló téesz elnöki székét, az ezzel járó anyagi és egzisztenciális biztonságot miért akarja egy bizonytalan politikai karrierrel felcserélni. - Az elmúlt öt évben részese lehettem egy olyan parlamenti munkának, amely elindította ezt az országot egy új irányba és ez rendkívül nagy dolog egy ember életében - mondta a bonyhádi képviselőjelölt. - Úgy érzem, hogy ebben az időszakban jó kapcsolatot sikerült kialakítanom az itt élő emberekkel, számítanak rám és ez kötelez. Dr. Solymosi József ezután röviden ismertette képviselői programját, hogy maradjon idő a választópolgárok kérdéseinek megválaszolására is, végül ő maga is kérdést intézett az igazságügyi miniszterhez. A lakosságot régóta foglalkoztató probléma, hogy Bonyhádon megszüntették a bíróságot, és érdekli az embereket, hogy mikor remélhetik a visszaállítását. Dr. Kulcsár Kálmán válaszában elmondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium már döntött ebben az ügyben, és július elsejei hatállyal - tizenöt másik megszüntetett bírósággal együtt - visszaállítja Bonyhádon a bíróságot, addig a feltételeket itt helyben meg kell teremteni, bár hozzá kell tenni, hogy ehhez még az új parla'ment jóváhagyása is szükséges.- áa Debrecenből hazarepültek az első gépek Megkezdődött a szovjet harci repülőgépek kivonása Debrecenből. Az első harci gépek kedden délelőtt elhagyták a debreceni szovjet katonai repülőteret Alek- szandr Guszev vezérőrnagy, a szovjet déli hadseregcsoport repülőfönöke az ebből az alkalomból rendezett ünnepi csapatgyűlésen elmondta: a kivonási megállapodás aláírását követő 48 órán belül az első szovjet egység elhagyta Magyarországot most pedig az első repülőgépek is elindultak a Szovjetunió felé. Hangsúlyozta: a szavunkat álljuk, teljesítjük a kormányközi megállapodást és a szerződésben meghatározott ütemterv szerint folytatjuk a kivonulást. Az első napon öt MIG-tipusú harci repülőgép és egy műszaki berendezésekkel megrakott AN 26-os szállítógép indult el mintegy 500 km-es útjára Lvov térségébe. Guszev vezérőrnagy bejelentette, hogy a debreceni repülőezred északon teljesít majd szolgálatot, ahol most épül a bázisa. A Szabad Demokraták Szövetége Dombóvári Szervezete kampányzáró nagygyűlést rendez 1990. március 21-én (szerdán) 18.30- kor a helyi művelődési házban. Minden érdeklődőt szerettei várunk! (SZDSZ) * A Szabad Demokraták Szövetsége Szekszárdi Szervezete tisztelettel meghív minden érdeklődőt 1990. március 22-én, (csütörtökön) 18 órára a Babits Mihály művelődési központ kamaratermébe, ahol nyilvános vitára kerül sor képviselőjelöltünk Pólyák Sándor és az MSZP képviselőjelöltje dr. Jánosi György között. Minden szimpatizánsunk megjelenésére és aktív támogatására számítunk! (SZDSZ) * Grosics Gyula olimpiai bajnok lesz a vendége az 1990. március 23-án, pénteken 18 órakor Pakson az ifjúsági házban tartandó választási nagygyűlésnek. A gyűlésen bemutatkozik Figler János a választókerület ország- gyűlési képviselőjelöltje. Közreműködik a paksi munkáskórus. Magyar Demokrata Fórum Paksi Szervezete * Az Agrárszövetség jelöltje, dr. Kutas Péter 1990. március 22-én, Szakoson a községi tanács nagytermében választói gyűlést tart. Minden érdeklődőt vár és hív az Agrárszövetség Tolna Megyei Választmánya * Pál József, a Magyar Néppárt helyi egyéni országgyűlési képviselőjelöltje ma, szerdán este 18 órától Bölcskén mutatkozik be választóinak a művelődési házban (volt pártház). A jelölt ismerteti programját, válaszol az érdeklődők kérdéseire, és szívesen fogadja véleményüket. (MNP) * Dr. Záborszky Judit, a Magyar Néppárt helyi egyéni országgyűlési képviselőjelöltje ma, szerdán este az Öcsényi Hagyományőrző Népi Együttes és a helyi választópolgárok Közéleti hírek vendége lesz. A közös programra a művelődési házban kerül sor este 19 órától. Tavaszköszöntő címmel az együttes ad műsort, amelynek keretében bemutatkoznak a gyermektáncosok, zenekari szóló hangzik el, majd felnőtt táncház következik. Végezetül a képviselőjelölt asszony „Bograi paradicsom” címmel tájékoztató előadást tart az Őcsény és Decs határában kifejleszthető termál üdülőközpontról. A rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a tágabb környékből is. (MNP) 4= Pál József, a Magyar Néppárt helyi egyéni országgyűlési képviselőjelöltje 22-én, csütörtökön este fél 7 órától Faddon találkozik az érdeklődő állampolgárokkal. A jelölt a művelődési házban ismerteti programját, válaszol a kérdésekre, és parlamenti útravalóul jó tanácsokat kér a megjelentektől. (MNP) * Mözsön (Tolna város saját közösségü városrészében) a Magyar Néppárt csütörtökön este 19 órától kamarabemutatót szervez a helyi szülött Mözsi Szabó István festőművész képeiből. A rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a helyi művelődési házba, ahol a bevezetőt dr. Záborszky Judit, a Magyar Néppárt helyi országgyűlési képviselőjelöltje mondja. A rendezvényt követően mód nyílik kötetlen beszélgetés keretében a jelölt és a párt programjával való ismerkedésre is. (MNP) * A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt Dombóvári Szervezete értesíti Dombóvár és környéke választópolgárait, hogy a március 22-ére meghirdetett kisgazdapárti 1990. március 21. Nem csökken a feszültség Marosvásárhelyen (Folytatás az 1. oldalról.) megbékélés, hanem a konfrontáció irányába fordult a román többség és a magyar kisebbség viszonya Románia egyes részein. Elszomorító, hogy a kisebbségek egyéni és kollektív jogainak érvényesítése egyre inkább az agresszív, soviniszta erők által uszított románok ellenállásába ütközik. A nacionalizmus feléledésének veszélyére többször felhívtuk a román vezetés figyelmét, és kértük, tegyenek meg mindent a rendkívül kedvezőtlen jelenségek kibontakozásának megakadályozására. Legmélyebb sajnálatunkra a nyilvános állásfoglalásokkal ellentétben a román vezetés - úgy tűnik - a magyar kisebbség ügyét alárendeli a belső hatalmi harcnak, elfogadhatatlan engedményeket tesz kifejezetten faji megkülönböztetést hirdető erőknek. A magyar nép legnagyobb nemzeti ünnepéről, március 15-éről való romániai megemlékezések több helyütt előfordult megzavarása, nemzeti szimbólumaink meggyalázása súlyosan sérti a magyarság érzéseit. A minden civilizált mércét és emberi jóérzést megsértő március 19-ei, marosvásárhelyi pogrom jellegű magyarellenes események hírét mélységes felháborodással fogadtuk. Határozottan tiltakozunk a marosvásárhelyi magyar szervezet székházának példátlan feldúlása, több magyar személy - közöttük a világhírű író, Sütő András - súlyos bántalmazása, a rendfenntartó erők tétlensége miatt. Nyomatékkai kérjük, hogy a román hatóságok az ENSZ Alapokmányával és más, Románia által is vállalt nemzetközi kötelezettségekkel összhangban a leghatározottabban lépjenek fel az uszító szervezetek - köztük a hírhedtté vált, fa- sisztoid célokat zászlajára tűző Vatra Ro- maneasca - tevékenysége ellen. A hathatós intézkedések elmaradása beláthatatlan következményekkel fenyeget amelyekért minden felelősség a román felet terheli. Aggodalommal figyeljük a nemzeti szűk- keblűség felerősödését, mert az eltávolíthatja a román társadalmat a demokratikus kibontakozás esélyétől, súlyos következményekkel jár nemcsak a kisebbségek, hanem a románok számára is. Biztosíthatom Önt, hogy a Magyar Köztársaság kormánya változatlanul síkraszáll a magyarromán viszony rendezéséért, a nemzeti megbékélésért, a magyarok és a románok demokratikus jogainak maradéktalan szavatolásáért.” Horn Gyula külügyminiszter sürgős, személyes üzenettel fordult Javier Pérez de Cuéllarhoz, az ENSZ főtitkárához, Abdalla Szaleh al-Astalhoz, az ENSZ BT soros elnökéhez, valamint Jan Martenson főtitkár- helyetteshez, a genfi Emberi Jogi Központ vezetőjéhez. A magyar külügyminiszter az ENSZ Alapokmánya alapján indokoltnak és szükségesnek tartotta, hogy a magyar kormány nevében mélységes aggodalmának adjon hangot a romániai magyarság ellen az elmúlt napokban elkövetett súlyos atrocitások miatt. Sütő Andrást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei bizottságának elnökét, a neves magyar írót kedden gyógykezelés céljából Budapestre szállították. Kora délelőtt Bukarestben a központi katonai kórházban a súlyosan sérült Sütő Andrást felkereste Ion Iliescu, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács elnöke. Szűts Pál bukaresti magyar nagykövet átadta Iliescunak Németh Miklós kormányfő üzenetét, amelyben arra kérték: tegye lehetővé, hogy Sütő Andrást - akit szélsőséges nacionalista tüntetők hétfőn Marosvásárhelyen durván bántalmaztak - Budapesten kezeljék. A román vezető nem zárkózott el a kérés elől, de hozzátette: Sütő Andrásnak kell eldöntetni, hol akarja magát kezeltetni, miután - mint hangoztatta - Romániában is vannak jól felszerelt klinikák és szakorvosok. A betegágyon a neves magyar író úgy nyilatkozott, hogy Budapesten kívánja kezeltetni magát Ezt követően a román fél leszállási engedélyt adott annak a magyar katonai gépnek, amely a betegért repült Bukarestbe, Szűts Pál nagykövet jelenlétében Sütő Andrást és feleségét az otopeni repülőtérre szállították, ahonnan magyar katonai repülőgéppel Budapestre utazott. Szűts Pál az MTI tudósítójának elmondta: Bukarestben Sütőn kisebb szemműtétet hajtottak végre. A nagykövet közlése szerint állapota változatlanul súlyos, annyira összeverték, hogy alig lát. A nagykövet elmondta: Iliescu sajnálatát fejezte ki a Marosvásárhelyen történtekért, s kijelentette: megvizsgálják, kik állnak a cselekmények mögött, s a szervezőket megbüntetik. Nem csökkent a feszültség Marosvásárhelyen, ahol az esti órákban ismét véres események történtek. A város főterén román tüntetők megtámadták az ott békésen várakozó magyarokat Szemtanúk szerint Maros megye román lakta településeiről több mint 10 autóbusszal és teherautókkal szállították a vandál pusztítást végző románokat Marosvásárhelyre. A tüntetők durván bántalmazták az utcákon található magyarokat, akik menekülni próbáltak. A Vatra Ro- maneasca szélsőséges nacionalista szervezet által vezényelt román csoportok fejszékkel, vasdorongokkal támadtak. Az első jelentések szerint számos sérültet szállítottak kórházakba, a főtéren véresre vert emberek feküdtek. Agrárszövetség a vidék felemelkedéséért (Folytatás az 1. oldalról.) tosan, érintőlegesen foglalkozik a rendszerváltással járó gondokkal. Pedig nagyon fontos, hogy a realitásokkal tisztában legyünk és ne kergessünk illúziókat. Húszmilliárdos adósságunk van, rossz iparszerkezetünk, kiszipolyozott, alacsony hatékonyságú mezőgazdaságunk és nem szabad megfeledkeznünk még egy fontos dologról, az emberek, a dolgozók hitehagyottságáról. Mindez azt jelenti, hogy az elkövetkező években csak elkezdeni lehet egy hosszú kilábalási folyamatot, hogy e csődtömeg felszámolása nagyon sokáig fog tartani. - ígérni egyetlen dolgot tudok: soha nem akarok hazudni. Ma nem lehet felelősen ennél többet ígérni - mondta Ferenczi János. Az Agrárszövetség elismeri a magán- tulajdon elsődlegességét, de emellett a „Sorsunkról, nélkülünk ne döntsenek mások!” szövetkezeti, közösségi tulajdonformáknak is helyt kell kapniok, annál is inkább, mert ha körülnézünk, láthatjuk, hogy a mezőgazdasági kistermelés valamilyen módon mindig a nagyüzemi termeléshez kapcsolódik. A mindenki által óhajtott Európához tartozás egyik alapfeltétele az elnyomorított vidék felemelése. Ha körülnézünk Budapesten a Váci utcában és Bécsben a Mariahilferstrassén, nem sok különbséget tapasztalhatunk. De, haösz- szehasonlítunk egy osztrák és egy magyar falut, hát bizony van miért szégyenkeznünk a hazai állapotok láttán. Ezen kell sürgősen változtatni. Az Agrárszövetség azt akarja, hogy a parasztság és a vidéken élők legyenek a legsikeresebb vállalkozók és azt vallja, hogy a vállalkozás és a szövetkezés egymással nem ellentétesek, hanem egymást kiegészítő részei egy jól működő gazdaságnak.-áanagygyűlés Varga István képviselőjelöltünk akadályoztatása miatt elmarad. Kérjük megértésüket. Független Kisgazdapárt Dombóvári Szervezete * Dr. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter a Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltje elnézést kér Bátaszék és környéke lakóitól, hogy a március 22-re Bátaszéken tervezett választási gyűlésen tévészereplése miatt nem tud részt venni, a választási gyűlés elmarad. Dr. Kulcsár Kálmán szívesen teljesíti későbbi időpontban a bátaszékiek meghívását. HAZAFIAS VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ TOLNA MEGYEI IRODÁJA Felhívás Mivel az MSZP által vezetett magyar kormány még mindig nem tett hathatós intézkedéseket az Erdélyben élő magyar kisebbség védelmében, így a március 19- én Marosvásárhelyen történt, a magyarok elleni újabb román atrocitások miatt a FIDESZ Tolna Megyei Szervezete békés tömegdemonstrációra hív minden magyar állampolgárt (aki együtt érez az erdélyi magyar kisebbséggel) 1990. március 21 -én 18 órára a szekszárdi Béla térre. Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) Mégis lesz tv-vita Pont a vitáról folytatott vita végére A Hazafias Választási Koalíció nemzetiségi választási gyűlést tart március 22-én, csütörtökön 18 órakor Bonyhádon a művelődési házban. A választási gyűlés szónoka Hambuch Géza a Magyarországi Németek Szövetségének főtitkára, a koalíció képviselőjelöltje. Dr. Solymosi József a koalíció képviselőjelöltje ismerteti programját. Mindenkit szeretettel várunk. HAZAFIAS VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ TOLNA MEGYEI IRODÁJA * A Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltje Varga János március 22-én, 18.30 órakor Regszemcsén a Művelődési Házban választási gyűlésen ismerteti programját. Mindenkit szeretettel várunk. HAZAFIAS VÁLASZTÁSI KOALÍCIÓ * A Magyar Demokrata Fórum csütörtök esti vendége dr. Horgos Ferenc rendőr ezredes, Tolna megyei rendőrkapitány, aki közbiztonsági és önkormányzati kérdésekről tart előadást és válaszol az érdeklődök kérdéseire. Az est házigazdája dr. Ternák Gábor, az MDF szekszárdi képviselőjelöltje. Magyar Demokrata Fórum Szekszárdi Szervezete A Szocialista Párt Szekszárdi Választási Irodája értesíti a választópolgárokat, hogy képviselőjelöltje, dr. Jánosi György az SZDSZ által megjelölt időpontban, 1990. március 22- én 18 órakor vállalja a közönség előtti televíziós vitát Pólyák Sándorral. A közvéleményt már-már irritáló nyilatkozatháború világossá tette számunkra, hogy a politikai tájékozódás megkönnyítése és a vitára kíváncsi állampolgárok érdekében valamelyik félnek engednie kell álláspontjából. Mi a magunk részéről ezt a lépést megtettük, kizárva ezzel minden további kibúvó lehetőségéta nyílt vita elől. Tettük ezt annak ellenére: 1. Hogy az SZDSZ minden előzetes egyeztetés nélkül, ultimátumszerűén jelölte meg az időpontot, s az érintettek megkérdezése nélkül előre lefoglalta a termet. 2. Hogy dr. Jánosi Györgynek módosítania kellett előzetesen meghirdetett programját, lemondva a Szocialista Párt országos kampányzáró nagygyűlésén való részvételt, s előrehozva a tolnai jelölőgyűlés időpontját. Ezúton is elnézést kérünk a tolnai választópolgároktól az időpont-módosításért, s kérjük, hogy 16 órakor jöjjenek el jelöltünk bemutatkozó gyűlésére. A közönség előtti tv-vitára pedig szeretettel várunk minden érdeklődő állampolgárt, aki jelenlétével hozzájárulhat ahhoz, hogy az eszmecsere nyugodt, higgadt és indulatoktól mentes légkörben folyjon. MSZP Szekszárdi Választási Iroda