Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. március 15. TOLNATAJ - 5 Ötéves a Renova Akik nem féltek vak lóra tenni A munkák javával már elkészültek, de apróbb simítások még visszavannak Öt év telt el. Elszaladt, mintha csak néhány hónap lett volna, s bizony a kezdet kezdetén vak lóra tett, aki beszállt ebbe a vállalkozása. Összekapaszkodtak 23-an. Mertek és vállalkoztak, kockáztattak és a ma őket igazolja. Valahogy összekapartak 200 ezer forintot, és belevágtak, kisszövetkezetet alapítottak.- Nehéz volt. Vittük otthonról az olajkályhát, a festéket, festettünk, mázoltunk, A napsütötte utcáról betérő kissé hunyorog, amikor belép a tamási Pince-borozóba, hisz lent (bent) a fényerő jóval kisebb, mint kint (fent). Az első pillanatban tapasztalt sötétebb kép - kis hasonlattal élve - olyan, mint maga a vendéglátás, ám néhány pillanat múlva megszokja a szem a gyérebb fényt és eltűnik (?) egy illúzió. Szóval, a betérő előtt - főleg, ha nemcsak figyel, hanem beszélget is - sok minden megvilágosodik. Tapasztalatot szerez az üzemi étkeztetésben résztvevő diákok étkezési szokásairól: leves helyett jó a kóla, a második fél adag legyen, mert akkor jut még egy doboz cigarettára is, és megtapasztalja az egységben uralkodó rendet, tisztaságot, az udvarias kiszolgálást, amit a szerződéses üzlet agilis vezetője, Csáki Tibor produkál és élvezettel fogyasztja a konyha mélyéről előkerülő házias ízeket. Apropó, üzletvezető. Az ember azt hinné a mai helyzetben, hogy a főnök házon belül és magán kívül van. Esetünkben csak az egyik igaz. Ott van a főnök a tűzhely mellett, a pult mögött, s az asztalok között. Igaz a mondás: magad uram... Alig helyezkedem el már jön is, és miközben lerakja a tinilányok ebédjét és kacajra fakasztja őket egy megjegyzésével, felém néz, jelzi: észrevettem hogy itt vagy és vetted a lapot. Hamarosan mellém telepszik és miután meggyőzött az étkezés fontosságá- - ról, életünkben betöltött szerepéről, azonnal tálal is. Mindketten tudjuk, ennek hogy legyen hol összegyűlni legalább. Majd kiváncsiak leszünk, mikor dobjátok be a törölközőt? - hitetlenkedtek többen is. De sikerült - meséli Égi Márton bonyhádi festő a kezdeti órákat.- A Renova él, dolgozik és gyarapszik. Persze, vele mi is. Naná, hisz ezért hajtunk! - toldja meg Arnold János, aki me- cseknádasdi létére is Bonyhádra jár már öt éve dolgozni. - A megélhetés diktál. Pécsre jártam 20 évig. Reggel korán inaz ebédnek dupla ára van. A pénz mellé egy beszélgetés is dukál. Ahogy fogy a vendég, úgy marad ideje rám a főnöknek. Le is ül az asztalomhoz, előbb szabódik, de aztán egy feltétellel kötélnek áll.- Nézd, Öregem - mondja -, csak úgy vagyok hajlandó nyilatkozni, ha tegező- dünk az újságban is ugyanúgy, mint a valóságban. Nem akarom, hogy a közös ismerőseink, barátaink kinevessenek bennünket a magázódás miatt. Rendben?- Mi mást tudok tenni? - kérdezem.- Akkor ebben megegyeztünk. De nem politizálunk! - jelenti ki határozottan.- Az is politizál, aki azt mondja, hogy nem tesz ilyesmit! - válaszolom.- Jó, jó, ez igaz, de nem nagyon szeretek, mert ha jól belegondolok a dolgokba, akkor meg is mondom a véleményemet.- Nocsak, erre lennék kíváncsi!- ...Csúful elbántak velünk - komoro- dik el. _ ?- Én a munkásőrségre gondolok... Az a sok beszéd, ami elhangzott, akkor az mind humbug volt?- Konkretizálnál?- Nézd, Öregem? Mindig azt mondták, hogy így a munkások, meg úgy a munkások, meg mi azért vagyunk, hogy védjük a népi demokráciát, a szocializmust... Aztán ide jutottunk...- Mennyire viselt meg?- Annak ellenére, hogy nagyon közel állt hozzám, nem rázkódtatott meg, mert jó előre tudtuk, hogy mi lesz belőlünk. Én 22 évig szolgáltam, megkaptam a Haza dúltam, este későn értem... Rossz volt, elég volt... Kiderül, a kisszövetkezet elnöke, Rit- tinger Antal régi ismerőse, még valami családi, rokoni kapcsolatra is rá lehet lelni kettejük között, s ők nem is tagadják, a sváb ember szívesen dolgozik együtt a másik svábbal. Bíznak egymásban, segítik egymást, így könnyeb is a választás ilyen ügyekben. Mikor kérdem miben bíztak, majd egyszerre vágják rá a festők - egymásban. Abban, hogy a munka gyümölcsözik, s az összefogás komoly erőket képes indukálni.- Szinte semmink nem volt - nevetnek egymásra, s a létrát és ecsetet emelgetik mint vagyontárgyat... Égi Mártonnak a felesége nem szól bele a váltásba, rábízta az urára. Voltak drukkerek és ellendrukkerek, sajnálkozók és bátorítóan csettin- tők. A maroknyi csapat a szövetkezeti múltjával nem veszhet el a szolgáltatásban, hajtogatták, s igazuk lett. Mi több, mára már nevük is van. Igaz, egy év után a közismert női focicsapat, a Renova reklamált a név miatt, de ők a szó legszorosabb értelmében véve is renoválnak. Épületeket. A bérleményből vagyon lett, az elnök kistéherautója már nem kell, hogy anyagot szállítson.- Tényleg, mit szól ma 1990-ben két festő ahhoz, hogy az elnök, uram bocsá, nagy dohányt markol föl?!- Nincs olyan különbség az ő pénze meg az enyém között arányaiban, amiért háborogni kellene - mondja Arnold János festő.- Hogy ő többet kap? Már miért ne kapna, hiszen ő az elnök! De én is kapok. Nálunk aki nem húz, az megy... érvel Égi Márton. Nem tűrik meg a csapatban a léhűtőt, itt dolgozni kell, hogy azon ne kelljen sopánkodni, hogy az elnök mekkora pénzt kap, hanem annak örülni, hogy az övé mennyi. Az összegekkel nem dicsekszenek, s mint mondják, lassan meg kellene szokni Szolgálatáért’Érdemérem arany fokozatát, rengeteg társadalmi munkát végeztem, illetve végeztünk, most meg földön futókká lettünk... Tudom, a népszavazás is igy döntött... Kevesen lehettek, akik a fennmaradásra voksoltak... Azt kérdezem tőled, miért kaptuk azt a sok kitüntetést, ha most meg nem ismerik el azt a rengeteg társadalmi munkát.- Biztosan megérdemeltétek.- Tudod, Öregem... - komorodik el újra -, én egy pártnak sem leszek többé tagja...- Azt hiszem, értelek és bízom abban, hogy az előzőek okozta sebed lassan beheged. Valójában - hogy témát váltsak - én azért kerestelek fel, mert meg akarom kérdezni, hogy tetszel lenni.- Nézd, a vendéglátóipar helyzete nagyon megváltozott. Rengeteg az áremelés - elég, ha csak az alapanyagárakat, az energiaköltségeket, a szolgáltatások árát és az egyéb közüzemi díjakat említem - és lassan kialakul bennünk a mindenkitől való félelem. Mindenki megpróbál spórolni, mi vendéglátósok pedig olyan áruféleséget - például belsőséget - igyekszünk beszerezni, amiből olcsó kaját lehet készíteni.- Úgy tudom, a belsőség szabadáras...- Igen. De olcsó ételt lehet sütni, főzni a májból, a velőből, a szívből és arra bejön a vendég. Adunk kisadag ételt is, ami fél adag a húsból, egész köretből és egy levesből áll. Ez körülbelül 45 forintra jön ki, és jóval olcsóbb a rántott bordánál...- Manapság sokan mondják, padlón van a vendéglátóipar.- Nem sok híja.- Mi tette roggyanttá?- Az állandó áremelés, a hetente változó árak. Édes Öregem, egy példát mondok csak. A kólát tavalytól idáig ötször emelték. Akkor az ár 6,50 volt, ma 12,50. Infláció, alacsony bérek, magas árak, nálunk is, hogy mindenki maga tudja a bérét, keresetét, s ne a másikéval legyen elfoglalva. De ezt még tanulni kell. Hol van már a kőlcsönbútor időszak, a saját írógépen megirt első boldog számla ideje?!- Ha megválasztanak újra, én vállalom. Mi a semmiből teremtettünk nyolcmilliós vagyont - mondja Rittinger Antal. Dolgoztak és gyarapodtak, vettek gépet és épületet, állványt és irodaszert, társultak üzletbe és a legkisebb tetőátrakási munkára sem mondanak még ma sem nemet. Partnereink száma egyre nőtt, javítottak. zsinagógát, és vadászházat, régi bankot és szolgálati lakást. Kínlódtak anyaghiánnyal és hideg téllel, de 1987- ben már OKISZ oklevelet és az Ipari Szövetkezetek Vándorzászlaját is elnyerték. Ma már hívják őket, kereskedelmi kft.-tasok kispénzű, megélhetéssel küszködő ember... A sor ismert és folytathátó. Kérdezem: az átlagember bírja-e, és ha igen, meddig bírja ezt a versenyt?- Tudom, hogy meleg konyhás az egység, de biztosan van azért italforgalom is. Ugyanis az a tapasztalatom, hogy a magyar ember három dolog okán iszik: örömében, bánatában, meg amikor alkalma van arra...- Nálunk fele annyira nem megy az ital, mint azelőtt. Én inkább az ételben látom a fantáziát, mert az embereknek inni (szeszre gondolok) nem, de enni kell. Ezért fontos az olcsó, laktató kaja.- Jó a konyhátok.- Igen, mert az embereket a hasukon lehet megfogni. Én magam is főzök, édesanyámtól lestem el a házias ízeket. Elég nagy számban van nálunk családi és baráti rendezvény, osztálytalálkozó, lakodalom, bankett. No, most meg majd megpróbálkozom játékautomatával becsalni a vendégeket.- Tibikém! Vidám embernek ismertelek meg: viccelődsz, énekelsz, harmóni- kázol.- Szeretem a zenét, meg aztán, tudod, próbáljuk magunkat vígabban átteni az új...- Értem, tehát békés és vidám átmenetet akarsz.- így van. De maradjunk a témánál! Te, Öregem, annak ellenére, hogy nagyon sok mindenen keresztülmentem, a tavalyi év nagyon betett nekem - haláleset, lakástűz -, annak ellenére megpróbáltam optimista maradni. Állandóan ázván előttem, hogy nem lesz mindig rossz.- Egyetértek, és most idézem egyik olvasmányélményem főhősének ars poeticáját: minden rosszra jön valami jó.- Ez így van. A baráti köröm ^ngem is - szerencsére - segített a nehéz időkben. Örök optimista vagyok és nem nyugszom gok, akik tőkét fektettek be, s ma ők is di- lemmma előtt állnak, jelenlegi gazdasági helyzetben, mit várhatnak. Csökkent az igény, nagyobbá piacon a versengés. De azt mondják, nem félnek. Jót, pontosan és reális árakon... Ezzel szeretnének győzni. Mindenesetre a szlogen meggyőző, s hogy ennek érvényt is szereznek, arra az elmúlt öt év lehet az Ígérvény. Maguk között hirdetik aki majd az NSZK- ban kíván hivatalosan dolgozni tőlük, annak még erre is egy lapáttal rá kell tennie. Március 11 -én, alapításuk 5. évfordulóján közel 10 milliós nyereségről beszélhettek. Hatvankilencen vannak, s tavaly 13 millió 79 ezer forint munkabért fizettek ki. Ha osztunk, ez bizony 189 ezer 550 forintra. jön ki... SZABÓ SÁNDOR Fotó: RITZEL ZOLTÁN bele a megváltoztathatatlanba... Nem tudom, mit akarsz még hallani?...- Azt, amire gondolsz!- Jól vagyok, szeretek vadászni, és ki nem állhatom a képmutatókat.- Van belőlük bőven...- Én azokat, ha tehettem, le is építettem.- Tibi, nem gondoltál arra, hogy a különböző pártok rendezvényeinek felkínáld a Pince-borozót? Most kezd ugyanis ismét divatba jönni, hogy a vendéglátóhelyeken nyíltan, tömegesen politizálnak.- Nem. Én mondtam már neked, hogy nem akarok politizálni. Úgy érzem, aki eddig is barátom volt, az marad ezután is, aki nem volt benn a pikszisben, az ezután sem lesz. Érted, Lacikám? Tudod, van egy jó közmondás: Ki milyen virágot szakít, olyat szagol.- Úgy tudom, szeretsz Tamásiban élni...- így van. Bármikor hazamehetnék Pestre, ott van lakásom, de inkább itt lakom albérletben. A fiam is itt jár a szemben lévő iskolába. Ha elhagynám Tamásit, akkor ahhoz nagyon nyomós ok kéne. Ez remélem, nem lesz.- Értelek.- Most pedig szerepcsere lesz, Öregem. A közérzetemről faggattál eddig. Megmondjam neked őszintén milyen a közérzetem?- Miért, eddig nem voltál őszinte? - szólok közbe.- De... de - mondja aztán elmereng: - Hogy mondjam meg?... Tudod, lelkiző típus vagyok - buggyan ki belőle a szó -, de remélem, előbb-utóbb nemcsak a munkában, a magánéletemben is megtalálom a boldogság kék madarát.- Úgy legyen! És most mint ahogy illik: fizetek, Főúr... ÉKES LÁSZLÓ A kisszövetkezet jelenleg a bátaapáti vadászházon dolgozik Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Fizetek, Főúr!
