Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-02 / 28. szám
népújság FEBRUAR 2 PÉNTEK Névnap: Karolina, Aida A Nap kél 7.10 órakor nyugszik 16.46 órakor A Hold kél 9.42 órakor nyugszik 0.06 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZERI ÁRPÁD Telefon: 16-211. Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Marad az enyhe idő A várható időjárás az ország területére ma estig: változóan felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő, szórványosan gyengén szitáló eső lesz. A déli, délnyugati szél időnként kissé megerősödik. A legmagasab hőmérséklet általában 10 fok, a néhány tartósan ködös területen 5 fok körül alakul. ,V_ \ _ H arminc éve halt meg Muhoray Elemér (1901-1960) népművelő, népiszín- játék-szervező. Szegény munkáscsalád gyermekeként született a Jászberény melletti Hajtapusztán. 1922-ben végezte el a Mattyasovszky-Bolváry-féle filmszínészképző és rendezői isklát a fővárosban. Fiatal korától a drámai értékű magyar néphagyományok színpadra vitelét tekintette fő feladatának. Gyertyaszentelő Az ünnepet már a görög egyházban megülték, a VI. század közepe óta. Akkor ugyanis Justinianus császár elrendelte, hogy a Konstantinápolyban kiütött ragály megszüntetésére február másodikán, Mária tisztulásának emlékére ünnep tartassák. A ragály ugyan ettől nem szűnt meg, de az ünnep fennmaradt. A nyugati egyházba Sergius pápa a II. század végefelé vezette be, ezzel váltva fel a Rómában divatos lupercáliákat. Ezeket Faunus nyájvédő isten tiszteletére tartották, amolyan farkasűző, télkergető ünnep volt. Farkasbőrbe öltözött embereket kergettek végig a városon, s ha a nap sütött, az árnyékukat is megtiporták, hogy ezzel is messze űzzék a ragadozókat. A kereszténység átvette, tavaszkezdő ünnepen a házakban eloltották a tüzet, s mindenhol szentelt gyertyával világítottak. Közismertebb a Gyertyaszentelő Boldog- asszony napjához kötődő időjóslás. Eszerint, ha Gyertyaszentelő lágy, erős hideg várható. A téli álmot alvó medve ilyenkor kitekint barlang- . jából, s ha úgy látja, derült, szép idő van, visz- szamegy, folytatni az alvást, mert tudja, nincs vége a télnek, havas förgetegek, csikorgó hidegek lesznek. Ha viszont zord az idő, hamarosan itt a tavasz. Egy másik mondás szerint, ameddig besüt a nap Gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog beesni még a hó. Vagy: ha Gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána sokáig hallgat még.- szí Holnapi számunkból Félsőváros Nemrég gyűlést rendeztek a felsővárosiak a Kálvin téri könyvtárban, azzal a céllal, hogy kezükbe vegyék az irányítást, és az eddiginél hatékonyabban képviseljék a városrész érdekeit Az összejövetel nagyon tanulságos volt. (Tolnatáj 1. oldal.)- A SZEKSZÁRDI Városi Televízióban ma, pénteken 14.30 órától a képújságot olvashatják. Utána 19 órától Heti hírek.- HOLLÓ KLUB. Az ismert szekszárdi könnyűzenei együttes rendszeres összejövetelének mai vendége Muzsay András folkénekes. A szekszárdi Babits Mihály művelődési központ márványtermében 18 órai kezdettel fellépő művész country, blues és néger spirituálé dallamokkal mutatkozik be az érdeklődőknek.- A BONYHÁDI ZOMÁNCÁRUGYÁR tart ma délelőtt 10 órai kezdettel termék- bemutatót a szekszárdi 505. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola udvarán. A kiállításon teflon- és alumíniumedények, illetve egyéb zománcáruk tekinthetők és vásárolhatók meg. Piaci árak Bosnyák tér Nagybani piac Tolbuhin krt. Szekszárd Ft Ft Ft Burgonya 10-12 11-18 10-14 Sárgarépa 14-20 19-50 30 Fehérrépa 35-40 48-80 40-50 Vöröshagyma 7- 8 10-18 16 Fokhagyma 50-70 50-100 70 Fejes káposzta 10-12 17-20 15 Alma 14-18 17-44 12-25 Körte 20-30 32-78 45 Tojás 3,10-3,30 2,80-3,40 3-3,60 n^8gs"‘~ |^mSi«S5í m m f aj; K'nys/ utoow. ui-o^inM il wwsrór rta A magyar történelem viharos évtizedei elevenednek meg azon a kiállításon, amely a napokban nyílott meg a szekszárdi 505. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet folyosógalériáján. A sajtónk múltja - múltunk sajtója nevet viselő anyag a hazái sajtótermékeken keresztül idézi meg a múltat, az 1870-es évektől egészen a 80- as évek közepéig. A fénymásolt példányokon a kiegyezés minisztereinek kíméletlen kárikatúrái éppúgy helyet kaptak, mint például a felvidéki bevonulás eseményei, vagy az 50-es évek Sztálin és Rákosi kultuszára utaló képsorok. A tárlat - mely február 15-ig tekinthető meg - nemcsak elgondolkodtató kordokumentum, hanem az iskolai történelemtanítás egyik kiváló eszköze is. - szá - kpm Ez túl egyszerű.. Hol vannak a falusi mészárszékek? Miért kell annyit utaztatni a húst? Miért megy el a faluból lábon a sertés, a vágómarha, s érkezik vissza combként, karajként, felsálként, méghozzá úgy, hogy közben igen sok szállítási, üzemeltetési, energia-, bérköltség és ki tudja mi minden rakódik rá? Valaha sokkal egyszerűbben és ésszerűbben oldották meg a dolgot: a helybéli hentes és mészáros levágta az állatot, a húst kimérte, s kolbászt, hurkát, füstöltárut is készített. Némely nagyobbacska faluban mondják, háromnégy mészárszék is nyitva tartott, s ebből tisztességesen meg lehetett élni. Nemritkán párosítva a kellemest a hasznossal - a mészárszék mellett korcsmát is nyitottak, ahol nemcsak inni, hanem enni is lehetett. Régi szép idők... Mintha azonban ez a fajta üzleti fogás kezdene visszaszivárogni a falvakba: egyre több új mészárszékről hallani. A mezőgazdasági üzemek, téeszek és állami gazdaságok igyekszenek úgy intézni a dolgokat, hogy a területükön élő embereknek ne kelljen a drága busszal a nagyobb településekre beutazniuk a még drágább húsért. Nakon, Kocsolán, Ké- tyen, Dalmandon, Hőgyészen, s még Korsós László - a hatósági hússzékben árulja a friss húst számos helyen tart fönn vágóhidat és mészárszéket a helyi üzem. Öcsényben például egykor a csarnok helyén, valamint a Lukács-ház helyén volt hússzék. A téesz vágóhidját tavaly felújították, innen látják el a húsboltot, amely helyett korszerűbbet szeretnének mihamarabb építeni. dvm Fotó: Ótós Réka Amit az adózásról tudni kell Tekintettel a nagy érdeklődésre, közöljük az adóbevallási és adófizetési határidőket. Adóbevallási határidők Az egyéni vállalkozó és az az egyéni vállalkozó, aki a vállalkozói nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény hatálya alá adóalanyként bejelentkezett, az éves kötelezettségéről és juttatási igényéről - évente egy alkalommal, az adóévet követő év II. hó 28-ig köteles adóbevallást benyújtani. A kizárólag személyi jövedelemadót, vagy e mellett csak általános forgalmi adót fizető magánszemélyeknek a jövedelemadójáról és az általános forgalmi adójáról évente egy alkalommal, az adóévet követő év III. hó 20-ig kell adóbevallást benyújtania. Az az adózó, aki megszűnik, a megszűnéstől számított 30 napon belül köteles adóbevallást adni. Adóelőleg - adófizetési határidők Magánszemélyek jövedelemadója. Adóelőleg: annak a magánszemélynek, akitől a vállalkozásból származó jövedelme után adóelőleget nem vontak le, az adóelőleget a jövedelem megszerzésének hónapját követő hó 20-ig kell megfizetnie. Annak a magánszemélynek, aki a szja. tv. 6. §, 10. §, 13. §-a szerinti, nem kifizetőtől származó jövedelmet szerzett, adóelőlegét negyedévenként, a negyedévet követő hó 20-ig kell megfizetnie. Éves adó: a magánszemélyek jövedelemadóját a magánszemélyek az adóévet követő év III. 20-ig kell megfizetnie. Általános forgalmi adó. Az általános forgalmi adó tényleges nettó összegét havonta, a tárgyhót követő hó 20-ig kell megfizetni, ill. ettől az időponttól lehet visszaigényelni. Annak az adózónak, aki az általános forgalmi adót átutalja (átlag- adókulcs alapján) fizeti és adójának összegét az adóév végén módosítja, az adókülönbözetet az éves adóbevallásra előirt időpontig kell megfizetni ill. ettől az időponttól igényelhető vissza. Vállalkozói nyereségadó. Adóelőleg: a vállalkozói nyereségadóra az adózónak - kivéve azokat, akik évente egy alkalommal nyújtanak be mérlegbeszámolót ill. vagyonkimutatást és nyereségadófizetési kötelezettségük az előző évben a 3 millió forintot nem haladta meg - havonta két alkalommal, minden hó 1 Q-ig és 28-ig (a tárgyév december 28-át kivéve) kell megfizetnie az adóelőleget. Éves adó: a vállalkozási nyereségadót az adózó évente számítja ki és vallja be. A nyereségadót az éves bevallással egyidejűleg kell megfizetni. Egyéb határidők Adóévet követő év II. hó 20-a: a magánszemély munkáltatója felé nyilatkozik, hogy munkaviszonyán kívül más forrásból is volt-e jövedelme. HALLOTTAM Kapu mászás a telefon miatt Remegéstől feldúlt női hang szólalt meg a telefonkagyló másik végén: - Képzelje, éjfél után egy ismeretlen személy mászott be a kerítéskapun keresztül, bezörgetett az ablakon, s megkérdezte, hogy miért nem működik az utcai telefon. Miután, erre nem tudtam válaszolni, az iránt érdeklődött meglehetősen emelt hangon, hogy van-e kocsi a háznál. Mivel nem járt szerencsével, ingerülten távozott, de én még ma sem tértem napirendre a történtek felett. Mit lehet az ilyen alakok ellen tenni? Valószínűleg nem sokat - mindezt már jelen sorok írója teszi hozzá az esethez. A kérés, könyörgés hatása nem több a ráolvasásnál, s a cselekedet helytelen voltának az ismertetése - mások kapuján éjfél után nem illik átmászni - ugyancsak nem éri el a célját. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nyilvánosságot adunk a különös ügynek, bár ettől még nem változik számottevő módon azok viselkedéskultúrája, akikre a leginkább ráférne. De talán ha az a fránya köztéri telefon éppen akkor működött volna, akkor lehet, hogy erre a mostani írásra sincs szükség...- szeri Mai moziműsor Dombóvár: Rémálom az Elm utcában (6 óra). Dunaföldvár: Leszámolás - Bosszúvágy 4. (6 óra). Paks, Duna: 9 és 1/2 hét (6 és 8 óra). Szekszárd, Panoráma: Fekete eső (fél 6 és 8 óra). Videoklub: Bolero (6 és 8 óra). Világ Mozgó: Harmadik típusú találkozások l-ll. (6 óra). Tamási: Véres játék (8 óra). Tolna: Vámpírok Velencében (7 óra). A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 5. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 32,47,57,66,82 AUTO-PIAC Simontornyán SI-KER áruház mellett használtgépkocsi-eladás. Nyitás: 1990. február 12. Eladók és vásárlók érdeklődhetnek személyesen vagy telefonon. Az első tíz eladónak ingyenes szolgáltatás! 1990. áprilistól használt nyugati kocsik is, valutáért. Simovill Ipari Szövetkezet Telefon: 74-86-096, 86-144, 86-242 Fax: 74-86-302. Tx: 14-315 (21) Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.