Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
2 NÉPÚJSÁG 1990. február 22. Kohl erfurti fellépése - üdvrivalgás közepette N (Folytatás az 1. oldalról.) Kohl 45 perces beszédében az egyesült Németország biztató jövőjét ecsetelte, és igyekezett eloszlatni a keletnémetek aggodalmait az egyesülés közvetlen gazdasági következményeit illetően. „Az NSZK nem hagyja, hogy a keletnémet nyugdíjak és a takarékbetétek elveszítsék értéküket, és gondját viseli mindazoknak, akik a gazdaság átalakítása nyomán állás nélkül.maradnak” - közölte. Szavai szerint nyugatnémet üzletemberek ezrei állnak készen arra, hogy jelentős beruházásokat hajtsanak végre az NDK-ban. * A nyugatnémet televízió szerint Mihail Gorbacsov a Pravdának adott nyilatkozatával csökkenteni kívánta a két német állam Moszkva által egyébiránt helyeselt egyesülésének tempóját. A Deutschlandfunk rádióállomás még szerda reggeli hírei élén is Mihail Gorbacsov Né- metország-politikai nyilatkozatát ismertette, kiemelve belőle: az egyesülés nem lehet egyedül a német nép dolga, és szavatolni kell a második világháborü utáni határokat, kiváltképp Lengyelországét. Dieter Vogel bonni kormányszóvivő Sevardnadze külügyminiszter ama interjújával szállt vitába, amelyben a szovjet diplomácia vezetője - a Pravdában megjelent Gorbacsov-nyilatkozat előtt - kifejtette: a német egységre még évekig várni keli. A szóvivő szerint az NSZK kormánya nem osztozik ebben a véleményben, hanem abban a gorbacsovi kijelentésben bízik, amellyel Kohl kancellárt moszkvai látogatása alkalmával biztosította: a német egység helyreállításának üteméről és időpontjáról a németeknek kell dönteniük. Hans-Dietrich Genscher alkancellár és külügyminiszter szerint Gorbacsov mostani nyilatkozatával lényegében megerősítette Kohl kancellár moszkvai látogatásának eredményeit, noha a főtitkár kijelentései jól mutatják a Szovjetunió számos lélektani problémáját is. Ha tehát azt akarjuk, hogy a német egyesülés folyamatát mindert európai érintett fél elfogadhatónak tarthassa, akkor mindenképpen körültekintő magatartásra és arra van szükség, hogy beleéljük magunkat mások helyzetébe - jelentette ki a Deutschlandfunk rádióállomásnak nyilatkozva. A német egység néhány gazdasági vonatkozása Ha a nyugatnémetek nagyon akarják a mielőbbi egyesülést, akkor fizetniük kell, hogy az NDK gazdasága „belenöveszthető" legyen az NSZK-éba. Hogy mekkora lesz a végösszeg, arról a legvadabb számok keringenek. A legmesszebbre talán a nyugat-berlini gazdasági kutatóintézet ment, amikor 500 milliárd márkára becsülte az NDK teljes szanálásának várható költségeit. Mások ennél jóval derűlátóbbak. A nézeteltérések abból adódnak, hogy nem lehet pontosan megállapítani, menynyire jutott a tönk szélére a keletnémet népgazdaság, illetve mekkora a gazdaságnak az a szelete, amely - megfelelő nyugati márkainjekcióval - egyáltalán vonzóvá tehető a magántőke számára. Modrow, Bonnban járva, ingerülten cáfolta azokat az állításokat, hogy teljes csőd fenyegetne. Tény azonban, hogy a Keletről Nyugatra távozó szakmunkások tömege általában elavult gépsorokat hagy maga mögött, amelyek aligha lesznek gazdaságosan működtethetők a németországi piacgazdaságban. És akkor még szó sem esett arról, hogy az első lépésként megteremtendő pénzügyi unió „helyből” több tízmilliárd márkát igényel. Ha a keletnémet bankokban tartott 180 milliárdos lakossági betétet például hármas szorzóval átírják „keménymárkás” betétre, akkor ez 60 mil- liárdot emészt fel. Egyes számítások szerint 10-15 milliárd márkát kell majd fordítani a keletnémet nyugdíjak emelésére és a munkanélkülisegély-alapra. Ez az adat azonban felettébb bizonytalan, mivel senki sem tudja megmondani, mennyi lesz a munkanélküliek száma. Van, aki úgy számol, hogy a kilencmillió keletnémet munkavállalóból csaknem másfél millióan juthatnak erre a sorsra. Mindent összegezve: a két német állam „összenövesztésének” pénzügyi terhei olyan hatalmasak, hogy a vállalkozás gazdaságossága csak rendkívül hosszú távra remélhető - ha egyáltalán remélhető vala- mikorra,-Hogy az NSZK mégis vállalja ezeket a terheket, az csak részben indokolható azzal, hogy a nyugatnémet gazdaság talán sohasem voft ennyire teherbíró, mint most. Sokkal inkább politikai döntésről van szó. Ezt a döntést viszont erkölcsi szempontból gyakorlatilag kötelezővé tette az, hogy a nyugatnémet politikai élet prominens alakjai eddigi közszereplésük során mindig kiemelt hangsúllyal beszéltek a nemzeti egységről, mint kívánatos értékről. A koszovói ellenzéki pártok nyílt levele A Koszovo tartományban az utóbbi hetekben megalakult hét ellenzéki demokratikus párt és alternatív szervezet - amelyek közül csupán a demokrata szövetség .mintegy 300 000 tagot számlál - kedden közös nyílt levélben figyelmeztette a jugoszláv államelnökséget és a szövetségi kormányt arra, hogy az autonóm tartomány politikai-biztonsági helyzetét a legutóbbi időben tovább rontotta és nehezítette egyes központilag kivezényelt rendőrségi alakulatok brutális fellépése. Az albán nemzetiségű lakosok elkeseredését fokozta, hogy ezek a különleges egységek erőszakkal behatolnak az iskolákba, kórházakba, templomokba, magánlakásokba, ahol fenyegetik, megalázzák és ütlegelik az embereket. A levél aláírói hangoztatják, hogy „az ellenőrizetlen önkény politikája semmibe veszi az albán nemzetiségű lakosság jogos követeléseit, és háborús uszítást folytatnak". Követelik a túlkapások azonnali megszüntetését és a törvénysértők felelősségre vonását. Koszovo kulcsfontosságú pontjait egyébként a jugoszláv néphadsereg gyalogsági és páncélos egységei őrzik. A városok felett harci helikopterek köröznek. A tartományban este 9-től hajnali 4 óráig tartó kijárási tilalmat vezettek be. Közéleti hírek A Szabad Demokraták Szövetsége Dombóvári Szervezete választási gyűlésen mutatkozik be Lápafőn 1990. február 22-én (csütörtökön) 18.00 órakor a tanácsházán. A rendezvényen részt vesz Sárhegyi Attila, a körzet képviselőjelöltje. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! jjj (SZDSZ) A Magyar Demokrata Fórum 1990. február 23-án 19 órakor Harcon, a művelődési ház nagytermében vitaestet rendez, melynek során bemutatkozik dr. Témák Gábor országgyűlési képviselőjelölt. MDF Megyei Választási Irodája Egy szovjet tábornok szerint az afgán ellenforradalmárok nem szállítanak fegyvereket a tádzsik fővárosba Tádzsikisztán területén megerősítették a határőrséget a szovjet-afganisztáni határon, s a KGB kötelékébe tartozó határőrök fokozott éberséggel látják el szolgálatukat - jelentette ki a TASZSZ-nak nyilatkozva Alekszandr Martovickij vezérőrnagy, a közép-ázsiai katonai körzet parancsnokának helyettese. A szovjet tábornok szemleutat tett a határtérségben, s ennek tapasztalatai alapján egyértelműen cáfolta azokat a Dusanbéban elterjedt, pánikkeltő híreszteléseket, hogy az afgán ellenforradalmárok fegyvert szállítanának a tádzsik fővárosba, a rendbontások és pogromok résztvevőinek. Martovickij vezérőrnagy szavai szerint a szovjet határőrség megerősítése inkább azzal magyarázható, hogy a gyújtogatások, pogromok szervezői megpróbálnak külföldön menedéket keresni az igazságszolgáltatás elől. Dusanbéban eközben fokozatosan normalizálódik a helyzet, az elmúlt 24 órában nem került sor nacionalista rendbontásokra - jelentette a TASZSZ. Ugyanakkor csaknem száz embert vettek őrizetbe a kijárási tilalom előírásainak megsértéséért, s a február 12-13-i rendbontások szervezői közül is sikerült még 13 embert kézre keríteni. ígéretes a kokain karrierje: a hetvenes évek vége óta oly meredeken ível felfelé, hogy már- már elhomályosítja a tényt: rajta kívül mással is éltek a kábítószeresek és a kokaint nem is olyan régen még egyáltalán nem jegyezték a piacon. Kezdetben volt a marihuána (cannabis sati- va). A hatvanas-hetvenes évek emlékezetes látványa volt, amint a szuperkoncerteken kellemesen ellágyult tízezrek szívják a „Colombian golden” vagy a „punto rojo" jobb-rosz- szabb kivitelezésben készült példányait. A fénykorban évente kilencszáz tonna marihuánát exportáltak Kolumbiából az USA-ba. A kereskedők és a csempészek azonban jobb üzletet sejtettek a kokainban és azóta a marihuána teljesen kiszorult a piacról. Biztosat a termelésről most sem tudni. Becslések szerint évente mintegy 6-800 tonna. Persze, nem mindig ment olyan jól, mint az 1988 eleje és 1989 augusztusa közötti csúcsidőben, amikor 750 tonnát értékesítettek. 1985-87 között ugyanis nagyszabású hadjárt indult a laboratóriumok és a hálózat ellen. A kolumbiai rendőrség 1600 labort talált és semmisített meg. Ez az adat rendkívül tiszteletre méltó, időközben ugyanis jól szervezett hálózatok, ko- kainkartellek alakultak, kitűnő anyagi és technikai háttérrel. A leghíresebb Medellínben alakult, de nem sokkal marad el mögötte a Caliban létrejött sem. A medelllni élén olyan nagymenők álltak, mint az alvilágban jól ismert Pablo Escobar Gaviria, Jorge Luis és Fabio Ochoa, illetve a cali élén Gilberto Rodriguez Orejuela. A medellíniek később a csak „mexikóiként” ismert Jósé Gonzalo Rodriguez Gachával és Carlos Ledher Rivas-szal erősítettek. A „mexikói” azonban már csak emlékekben él, hiszen tavaly decemberben a katoA kokain karrierje nasággal folytatott ütközetben életét vesztette, míg Rivast életfogytiglani börtönre ítélték. A háború tulajdonképpen még 1978-ban kezdődött, amikor megalakult a „Három A, vagyis az Alianza Anticomunista Americana (Amerikai Kommunistaellenes Szövetség). Ebbe a halálbrigádba egyebek között a kolumbiai hírszerzés és elhárítás magas rangú tisztjei is bekapcsolódtak. Működésük nyomán 15 ezren haltak meg, parasztok, kereskedők, ügyvéded, bírók. Áldozataik 70 százaléka baloldali politikus vagy szimpatizáns volt. íme a legismertebbek: Rodrigo Lara Bonilla igazságügy-miniszter (1984. április 3o.), Luis Carlos Gálán elnökjelölt (1989. aug. 18.), Kaimé Pardo Leal, a baloldali Hazafias Szövetség elnöke, az Avianca-gép 107 utasa (nov. 27.) és a bogotai titkosrendőrség elleni támadáskor megölt 63 ember (dec. 15.). A kokaintermelés „világbajnokának” számító Peruban szintén vér áztatja a földeket, amióta csak ráálltak a kokainra. Eddig 17 500 ember halt bele az üzletbe. Minden perui paraszt, aki kokatermesztésre adja a fejét az életével játszik, márpedig közvetve vagy közvetlenül legalább 300 ezren érintettek, „érdekeltek”. Kapóra jött ez a szélsöbalos Fényes Ösvény (Sendero Luminoso) és a Tupac Amaru Forradalmi Mozgalom (MRTA) gerilláinak is. Fenyegetéssel és pénzzel szövetséget kerestek - nem egyszer találtak is - a helyiekkel, a kormány és a kábítószer-kereskedők elleni harchoz. Tartós együttműködést egyik faluközösséggel sem alakítottak ki, ám a koka éveken át szinte elapadhatatlan pénzforrás számukra, s ma is az. Ezt úgy érték el, hogy katonáik elfoglalták a kokaültetvények körzetében lévő ösz- szes jelentősebb objektumot, amit lehetett, így a tisztásokat, réteket is. Ezek ugyanis kiválóan alkalmasak kisebb kokainszállító repülők leszállására. Márpedig ezek - természetesen - el akarják kerülni a hivatalos leszállópályákat, útban Kolumbiából és vissza. Egy ilyen megálló 5-10 ezer dollárt hoz a konyhára. Peruban az elmúlt 15 évben 12-szeresére emelkedett a kokaültetvények nagysága, ma 200 ezer hektáron termesztik. Még az sem zavarta e látványos felfutást, hogy időközben 3 dollárról 50 centre esett a koka világpiaci ára. A koka ma még mindig jobb üzletnek számít, mint a kakaó vagy a többi, Peruban honos növény. A külföldi devizabevétel 25 százaléka kokainból származik, egyetlen más exportcikk sem éri el ezt az arányt. Ä limai kormány szándékában áll a koka felváltása más kultúrákkal, csak hát, infrastruktúra, szállítóeszközök, piacok és főleg pénz híján ez egyelőre csak szándék marad. Peruban és Bolíviában évente 1,5 milliárd dollár származik a kokacserje és a kokapép eladásából. A kolumbiai drogbárók, becslések szerint, bruttó 7,1 milliárd dollárt zsebelnek be évente a kereskedelemből. Ennek ötödét ugyan visszapumpálják a termelésbe, ám nagy részét ingatlanokba, külföldi vállalkozásokba és bankokba fektetik. A pénz útja innentől követhetetlenül szövevényes. M. N. Változó apartheid Gyermekkorunk arab népmeséire, az Ezeregyéjszaka történeteire visszagondolva jól emlékezhetünk a tanulságra: a palackba zárt dzsinneket könnyű kiengedni fogságukból, ám szinte lehetetlen visszaparancsolni őket ugyanoda. Ezt a dilemmát fogalmazta meg az elmúlt napokban jó néhány dél-afrikai újság is, amikor a Nelson Mandela kiszabadulása után kialakult helyzetet, s de Klerk elnök kilátásait elemezte. Most maga az államfő vált fogollyá, mégpedig a változások foglyává. Bármiféle visszatérés ahhoz, amit a „régi Dél-Afrikának” neveznek, politikai öngyilkosságot jelentene - írta például egy liberális johannesburgi lap. Ha a kormány még mindig azt hiszi, hogy ellenőrzése alatt tarthatja az általa elindított reformfolyamatot, akkor áltatja magát - tette hozzá egy fokvárosi laptársa. Kétségtelen, hogy de Klerk elnök legutóbbi húzásai, mindenekelőtt az évtizedeken keresztül betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) működésének engedélyezése (32 másik politikai szervezettel) együtt új korszakot nyitott a fajüldözés utolsó erődjének tekintett Dél-afrikai Köztársaságban. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy napjainkban már omladozó bástyáról beszélhetünk csupán, még akkor is, ha az építmény alapjai azért erősek, s a „védők", vagyis a fehér uralom hívei továbbra sem akarják feladni kulcspozícióikat. Természetesen hiba lenne azt hinni, hogy az alapvető változások, az óvatos ütemben beindított reformfolyamat csupán a tavalyi elnökcsere következménye. Az, hogy Botha helyébe de Klerk lépett, nyilvánvalóan módosulást hozott a pretoriai kormányzati lépések időzítésében és keresztülvitelében, ám az apartheid-rendszer lassú, utódvédharcokkal tarkított részleges felszámolására okkal átfogóbb körülmények kényszerítették a vezetést. Mindenekelőtt a társadalmi ellentmondások növekvő volta, az az egyre kevésbé elviselhető ellentét, ami a fekete lakosság számbeli többsége, bizonyos fokig erősödő gazdasági szerepe és továbbra is teljes politikai jog- fosztottsága között fennáll. Meggyorsította a pretoriai döntéseket a nemzetközi nyomás, a számos kereskedelmi, pénzügyi szankció, valamint saját fehér népességének fokozódó megosztottsága is. Ma már jelentős tábora van a fehér apartheid-ellenes mozgalmaknak is, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a legkirívóbb tiltó rendelkezések (elkülönített strandok, házassági és szexuális tilalmak stb.) lassanként eltűntek. Ugyanakkor a 27 év után kiszabadult Mandela nem véletlenül hirdette meg első nyilatkozataiban a - ha szükséges, akár fegyveres erővel folytatandó - harc szükségességét. Elvégre a hatalom megosztásában, a népesség mintegy háromnegyedét kitevő fekete bőrűek jogegyenlőségének elismerésében (elsősorban az egy ember - egy szavazat elv elfogadásában) mindeddig nem történt áttörés. De Klerk az ANC-vel beindítandó megbeszélések elkezdését sürgeti, azt remélve, hogy így a tárgyalóasztalnál kerülhetnek szembe az érintett felek, a fenyegető utcai összecsapások helyett. Az államfő helyzete aligha irigylésre méltó. Szélsőséges fehér ellenzéke már eddigi engedményeit is sokallja, követeli a kabinet lemondását, kiterjedt sztrájkokat és tüntetéseket helyez kilátásba. E konzervatívok meghirdették az úgynevezett „egymilliós akciót”: eny- nyi aláírást akarnak összegyűjteni kampányukhoz, amely májusban egy parlament előtti, szintén milliós tömeggyűléssel zárulna. Ha viszont túl merevnek mutatkozik a megbeszélések során, azt kockáztatja, hogy a fekete polgárjogi mozgalmak képviselői állnak fel onnan, türelmüket vesztve. Az eszmecserék ilyen meghiúsulása pedig ismét eíveszej- tené számára azt a kedvező nemzetközi légkört, amit Mandela kiengedése nyomán saját céljaira használhatott ki. Thatcher brit miniszterelnök például rögtön a büntető intézkedések eltörlését javasolta.) Nem kevés kérdőjellel terhes tehát Dél-Afri- ka jövője. Sikerül-e fenntartani az egységet az ANC soraiban a számos nemzedéki, ideológiai és gyakorlati véleményeltérés dacára? Milyen ütemben építi le de Klerk az apartheid épületét és sort kerít-e olyan sérelmek orvoslására, mint a „rezervált iskolák” rendszere, a letelepedési korlátozások, magyarán a lakókörzetek elkülönítése, s más hasonlók? Elképzelhető-e, hogy a feketék vezetői elfogadják a fehér egyeduralom helyett a mostanában javasolt „különleges fehér csoportjogok” csomagtervét, amely ha enyítettebb formában, de továbbra is számtalan előjogot őrizne meg számukra? Nem túl valószínű. Akkor viszont ismét az erőszaké lesz a szó? - merül fel rögtön a veszély. így talán érthetőek a már említett sajtó- elemzések is, hiszen de Klerk csakugyan olyan politikai folyamatokat gyorsított fel, amelyeket korántsem biztos, hogy kordában tud tartani. De hát ez így volt az Ezeregyéjszaka hőseivel is: sokszor utólag bánták meg, miért nem hagyták békén a szellemet őrző palackot... Levél és válasz a bátaszéki gimnázium ügyében Tisztelettel megköszönöm dr. Hei- decker Péter nagydorogi tanácselnöknek a Népújságban megjelent és a bátaszéki új gimnázium felépítését pártoló sorait. Teszem ezt - felhatalmazásuk nélkül - a falumbéliek nevében is. Dr. Hei- decker Péter megértette azt a gondolatot, ami bennünket vezetett. Nem arról van szó ugyanis, hogy Bátaszék gyarapodjon ' egy újabb épülettel, hanem arról, hogy a vidék megkezdhesse a felzárkózást a városhoz végre, mert ha ezt elértük, csak akkor zárkózhat fel az ország is Európához. Ezt a változást pedig nem úgy kell elérnünk, hogy várunk, amíg magas hivatalokban ránk is gondolnak, tervbe vesznek és rangsorolnak, hanem nekünk kell elindítanunk, mert mi tudjuk, hogy a rangsorban nincs más fontosabb mint mi, a magyar vidék. Vannak akik az elmúlt negyven év fejlődésének bizonyítékát látják abban, amikor keresztülkocsiznak megyénkén korteskörútjuk során a főútvonalakon, hogy az útközben érintett városokban új lakótelepeket látnak, sok autóval találkoznak. Mi úgy véljük, hogy ez pusztán az erőforrások látványos átcsoportosítása volt a falu kárára. Az ilyen elégedett embert letanácsolnám a főút- ról, nézze meg Lengyelt, Murgát, Felsőnyéket, Kistormást és a többi kis falut. Konkrétumokra térve: kiegészítjük eredeti javaslatunkat azzal, hogy községünkben megfelelő telek is rendelkezésre áll a gimnáziumépítéshez. Bátaszék központjában hatalmas, közművesített - víz, szennyvíz, gáz, telefonkábel - telek áll sorsára várva a lebontott GAMSZOV- üzem helyén. Van-e alkalmasabb hely e célra? Nem kell kisajátítani, bontani. A múlt héten kezdtük el terjeszteni Bátaszéken azt a gyüjtőívet, amelyen az ügyet támogató polgárok aláírásait szeretnénk minél nagyobb számban megszerezni. Kérünk minden bátaszékit, hogy településünk felemelkedéséért ne tagadja meg ezt tőlünk: Kérünk másokat is a nagydorogi tanácselnökhöz hasonló erkölcsi támogatásra. Bátaszék után ők is sorra kerülnek. Dr. Tóth László MDF-elnök Bognár Jenő Úrnak, a Bátaszéki Nagyközségi Tanács elnökének Dr. Tóth László Úrnak, a Magyar Demokrata Fórum Bátaszék és Vidéke Szervezete elnökének Bátaszék Tisztelt Bognár és dr. Tóth Úr! A bátaszéki iskola építésével kapcsolatban hozzám intézett és a Tolna Megyei Népújság 1990. február 10-i számában megjelent levelükre az alábbi választ adom: Az új tanácsi szabályozás teljes döntési önállóságot biztosít a helyi tanácsoknak, ezért egy új iskola építését saját forrásai mérlegelésével a tanács határozza el. így a bátaszéki iskolaépítés, illetve a levelükben felvázolt 8 osztályos gimnázium létesítése is elképzelhető. Az viszont alaposabb mérlegelést igényel, hogy a szabad iskolaválasztás és kisebb létszámú korosztály mellett mennyire lenne vonzó ez az iskola, reális-e, egy a Baja-Mohács-Szekszárd térségére kiterjedő - Bátaszék központú - ellátási körzet. Ennek vizsgálatához szívesen csatlakozunk. A megyei tanácstestület az 1990. február 2-i ülésén a végrehajtó bizottság Szekszárd város 25 millió Ft-os kiegészítő állami támogatási javaslatával nem értett egyet, ez az összeg jelenleg a megyei tartalék része. Úgy gondoljuk, nem lenne helyes már márciusban megkezdeni ezen tartalék felosztását. A helyi tanácsok a napokban tárgyalják az 1990. évi költségvetéseiket, ezt követően jelentkezhetnek a tanácsi gazdaság működőképességét veszélyeztető olyan feszültségek is, amelyeket a tartalékból feltétlen meg kell oldani. A tanácstestület határozatának megfelelően ezért a tartalék fel- használására az első félévet követően tehetünk javaslatot valamennyi érintett helyi tanács támogatási igényének a mérlegelésével és bemutatásával. Levelünkben felvetik, hogy „az eredetileg tervezett középiskolára szánt ösz- szeggel csökkenteni szükséges é szekszárdi költségvetést”. Ez a kezdeményezés ellentétes az új szabályozás alapelveivel, mert a tanácsokat alanyi jogon megillető állami támogatás átcsoportosítására egyetlen szervezet sem jogosult. Reméljük, hogy az 1990-es „átmeneti év” után 1991. évtől ismét működni fog egy céltámogatási rendszer, amely lehetővé teszi az oktatási létesítmények fejlesztéséhez is a központi támogatás igénybevételét. Ez Bátaszék, de a megye más településein is elősegítheti - egységes elvek alapján - az oktatás feltételeit szolgáló helyi kezdeményezések megvalósítását. Tisztelettel: Tamás Ádám megyei tanácselnök
