Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-19 / 42. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. február 19. A Fidesz megelőzi • az MSZP-t? A Fiatal Demokraták részt kérnek az új országépítésben (Folytatás az 1. oldalról.) „SZDSZ-Fidesz - mennyire azonos fogalmak?” - hangzott a beszélgetés első kérdése. - A mai politikai palettát fi­gyelembe véve a két párt programja való­ban hasonlónak tűnik - válaszolt dr. Mol­nár Péter. - Vannak azonban különbsé­gek is: míg a Fidesz az infláció megféke­zését tartja elsődlegesnek, addig az SZDSZ a rendszerváltást. A Fidesz prog­ramja nem ígér túl sokat, ebben a hely­zetben ezt nem is lehet megtenni. Az SZDSZ a szociálpolitikában szinte a sze­génység felszámolásának esélyét kíván­ja megadni, ami most rövid távon nem reális vállalkozás. A nagygyűlés további menetét első­sorban a gazdasági problémák részlete­zése jellemezte. Mint kiderült, a Fidesz a jövőben - felmérve a realitásokat - ko­moly mértékű munkanélküliséggel szá­mol. Ezeket a hátrányokat azonban lehet kezelni, több eszköz együttes használa­tával. A földkérdést illetően a Fiatal De­mokraták nem támogatták egyértelműen a Kisgazdapárt célkitűzését, az 1947-es állapotokból való kiindulást, mert az nem szolgálná a kilábalást a gazdasági vál­ságból. A.választási esélyeket latolgatva dr. Molnár Péter megjegyezte, hogy az MSZMP-nek remélhetőleg nem lesz semmi esélye, s optimista pillanataiban hasonlóképpen ítéli meg az MSZP-t is. - Ha így folytatódnak a dolgok - tette hoz­zá Lovas Zoltán az MSZP ezen a vá­lasztáson tíz százalékot sem fog kapni. Ezzel szemben a Fidesz a közvélemény- kutatások szerint már ma eléri a kilenc százalékot, s ez a szám csak növekszik. A válság kialakulásában felelős sze­mélyek ügyét a Fidesz nagyon higgad­tan, de határozottan kívánja kezelni. A jog alapján lehet rendet tenni, elkerülve a boszorkányüldözést, ami esetleg éppen abban az esetben törne felszínre, ha nem járnának a felelősség végére.-szá­Az MDF képviselőjelöltje Tolnán Korteskörút házról házra Egyedi, eddig még saját pártjukon be­lül sem alkalmazott akciót szervezett szombaton az MDF tolnai csoportja. Csa­ládlátogatásokra hívták dr. Ternák Gá­bort, a szekszárdi választói körzetben ál­lított jelöltjüket. Nyolc család otthonába kopogtattak be, s egész napos program­jukat a tolnai katolikus plébánián zárták. Szabó László és Takács István, a De­mokrata Fórum helyi aktivistái úgy állítot­ták össze a menetrendet, hogy vendégük megfelelő képet nyerjen a térség - az itt élő emberek - problémáiról. Tolnai, mö- zsi, bogyiszlói és fácánkerti családokhoz kalauzolták el dr. Ternák Gábort. Külön­böző korú, foglalkozású, vagyoni helyze­tű polgárok nyitottak ajtót. A gimnáziumi­tanár, a munkás, a nyugdíjas kereskedő, a magángazdálkodó, á művezető, a ka­rosszérialakatos, a költségvetési üzem vezetője, a varrónő sokféle aktuális kér-. dést sokféle formában hozott elő, egyben viszont valamennyien közös véleményen voltak: élet- és munkakörülményeik hó­napról hónapra nehezülnek. Dr. Témák Gábor korteskörútja nem hasonlított a klasszikus - regényekből ismert - hadjáratokhoz. . Nem kívánta látványos és hangzatos programbeszédekkel elkápráztatni a hallgatóságot. Inkább a házigazdákat Pártok, amelyek közel állnak a Szabad Demokratákhoz A Kisgazdapárt nagygyűlése Dunaföldváron Eger János a méhészek problémáiról beszél Testvéri szerződéskötés (Folytatás az 1. oldalról.) A lehetséges koalícióval kapcsolatban Pető Iván kifejtette, hogy az SZDSZ-nek vannak természetes szövetségesei, első­ként említendő a Fidesz. Ezenkívül léteznek olyan politikai pártok, - a szociáldemokra­ták és a kisgazdák - amelyek közelebb áll­nak az SZDSZ-hez, mint más szervezethez. A Szociáldemokrata Párt azonban az utób­bi időben - saját esélyeit növelendő - a hi­vatalos ágazati szakszervezetekkel kezdett együttműködni, s tudvalevő, hogy az SZDSZ a kommunista pártállam részének tekinti az ágazati szakszervezeteket A kis­gazdákat pedig a választások után „maguk a parasztok fogják vasvillával elzavarni a falvakból”, mert nem lesz képes végrehaj­tani azt, amit ígért. - A kisgazdák - jegyezte meg Pető Iván - a régi igazságtalanságot egy új igazságtalansággal kívánnak hely­rehozni. Az MDF-et az a különös helyzet jel­lemzi, hogy akkor követeli hangosan a szovjet csapatok kivonulását, amikor azok már maguktól is mennek. - Elfogadhatat­lannak tartjuk azt a politizálást amikor egy párt megpróbálja az összes többi ellenzéki párttal együtt kivívott eredményeket kisajá­(Folytatás az 1. oldalról.) Kácsor József rövid bemutatkozással kezdte mondandóját. Ebből megtudhatta a hallgatóság, hogy a paraszti családból származó, 47 éves, üzemmérnöki vég­zettségű képviselőjelölt magángazdál­kodással, szőlőtermesztéssel foglalko­zik. A bemutatkozás után a párt program­jának ismertetésére szánt hosszabb időt Kácsor József. Mint elmondta, a Kisgaz­dapárt alapcélkitűzése a szabadság és függetlenség teljes megvalósítása. Ezért követelik a szovjet haderők azonnali és maradéktalan kivonását, hiszen ittlétük­nek sem erkölcsi, sem jogi alapja nincs. Az idegen hadsereg jelenlétében nem beszélhetünk függetlenségről, jogállam­ról. Alapkérdés és a gazdaság működőké­pességének előfeltétele a tulajdonre­form, a magántulajdon sérthetetlenségé­nek, a vállalkozás szabadságának bizto­sítása. A tulajdonreform keretében a jo­gos igénylőknek vissza kell juttatni az elvett földeket, ennek alapja az 1945-ös földtörvény és az 1947-es telekkönyvi ál­lapot. Ez nem azt jelenti, hogy a Kisgaz­dapárt szét akarja verni a mai téeszeket, mezőgazdasági nagyüzemeket, hanem azt, hogy a jogtalanul elvett területeket vissza kell ^dni, hogy tulajdonosaik dönt­hessenek arról, megművelik-e maguk, esetleg eladják vagy bérbe adják. A Kisgazdapártnak olyan programja van, amely a fejlődésre, a többletterme­lésre teszi a hangsúlyt, amely lehetővé teszi a felzárkózást Európához, az euró­pai termelési kultúrához és életszínvo­nalhoz. (Folytatás az 1. oldalról.)- Kelet- és Nyugat-Európa egymáshoz való közeledésének, a békés egymás mellett élésnek ezek, a maihoz hasonló alulról jövő kezdeményezések a legsike­resebb formái - jelentette ki köszöntőjé­ben Georg Hänfling, Eckental 34 éve e posztot betöltő főpolgármestere. Mint mondta, a 12 700 lakosú település Bajor­ország északi részén, Nürnbergtöl 15 kilométerre fekszik. Mai formája 1972- ben alakult ki, amikor 8 kisközséggel tár­sult, melyeknek száma mára 12-re emel­kedett. A településen 83 egyesület mű­ködik, elsősorban velük kellene szoro­sabb kapcsolatot kiépíteniük a hőgyé- szieknek. Mint a főpolgármester elmondta, Eckentalnak 100 olyan polgára van, aki hőgyészi születésű és akik gyermekeik­kel, unokáikkal együtt nagyon sokat tet­tek ennek a partnerkapcsolatnak a létre­jötte érdekében, és akik közül sokan igen jó kapcsolatot tartanak fenn egykori ha­zájukkal. A továbbiakban Georg Hänfling beszélt arról, hogy milyen hálásak a ma­gyar népnek, amiért segítettek a vasfüg­göny széttépésében, és ezzel a cseleke­detükkel nemcsak saját szabadságvá­gyukat bizonyították, hanem más népek számára is megadták a szabadság lehe­tőségét. Mint mondotta, ez a tett is hozzá­járult a partnerkapcsolat felvételéhez. E gondolatok jegyében kívánt sok sikert a jelenlevőknek az eckentali főpolgármes­ter, majd adományt nyújtott át Klein Mi­hály plébánosnak, a helyi római katolikus templom javára. • Ezután került sora két település közötti együttműködési megállapodás aláírásá­ra, mely után kötetlen beszélgetés alakult ki a 10 főből álló eckentali delegáció tag­jai - melynek sorában ott szerepelt a te­lepülés másik két polgármestere és a kü­lönböző politikai pártokat képviselő ta­nácstagok, valamint az erlangeni városi Közéleti hírek Az Agrárszövetség 1990. február 20- án 18 órától Dombóváron a volt pártbi­zottság épületében (Szabadság u. 18. sz.) bemutatkozó összejövetelt tart. Meg­hívott vendég dr. Kutas Péter, a dombó­vári Alkotmány Mgtsz jogtanácsosa, Tol­na megye Dombóvár 4. sz. választó- kerületének országgyűlési képviselője­löltje. Minden érdeklődőt szeretettel vár Dr. Kutas Péter jelölt és az Agrárszövet­ség Tolna Megyei Választmánya. * Kedden délután fél ötkor Faddon be­mutatkozó előadást tart Szügyi László, a Tolna megyei 2. számú választókerület MSZMP-jelöltje. Ajánlócédulák a gyűlés helyszínén adhatók le. * A Magyar Demokrata Fórum 1990. február 20-án, 19 órakor összejövetelt rendez Szedresben, a tanácsháza nagy­termében. Bemutatkozik dr. Ternák Gá­bor, a Magyar Demokrata Fórum képvi­selőjelöltje. Telt ház a dombóvári nagygyűlésen títani. Nemcsak azért tartom személy sze­rint gusztustalannak a Tavarisi, konyec fel­iratú plakátot mert csak akkor jelent meg, amikor már valóban csak hátulról lehetett látni az orosz csapatokat, hanem azért is, mert az MDF kisajátít olyasmit, amit nem ő csinált. Pető Iván azonban mégsem zárta ki egyértelműen az SZDSZ-MDF közős kor­mányzás lehetőségét de a Demokrata Fó- rumotajelenlegi állapotában olyan pártnak lehet tekinteni, amelyikkel a Szabad De­mokraták csak végső kényszerben lépnek koalícióra.- szá - di ­Kácsor József képviselőjelölt ismerteti a Kisgazdapárt célkitűzéseit Fel kell szabadítani ebben az ország­ban a vállalkozói szellemet. Ezt hirdeti ugyan a jelenlegi kormány is, a gya­korlatban viszont elnyomja, megnyomo­rítja a vállalkozásokat. Vissza kell adni a vidék rangját, meg kell adni a lehetősé­get, hogy a hatalomba beleszólhasson. Vissza kell csábítni a falvakból elüldözött tömegeket, megművelni a földet - hiszen ma a termőföld tíz százaléka parlagon hever -, és akkor nem kell a munkanél­küliségtől tartani. Kácsor József után Kapitány Ferenc, a Kisgazdapárt Tolna megyei szervezeté­nek elnöke kért szót. Többek között arról beszélt, hogy a párt által felvázolt jövőkép egyik legfontosabb momentuma az erős helyi önkormányzat, amely a mai állami tulajdorwfelett gyakorolni fogja a tulaj­donosijogokat. Helyben kell dönteni a la­kosság akaratának megfelelően a tulaj­donlás kérdéseiről, a földvisszaadás, kártalanítás gyakorlati megoldásai­ról.- A szocialistának nevezett társadalmi rend megbukott a gyakorlatban - mond­ta Kapitány Ferenc -, már csak a formális bukás van hátra a választásokon. A kom­munisták biztosan mind elmennek majd szavazni, ezért nagyon fontos, hogy raj­tuk kívül is lehetőleg minél többen járul­janak az urnákhoz. Nem az a fontos, hogy a Kisgazdapárt­ra szavazzon mindenki, hanem az, hogy ellenzéki pártra, vagyis a bukott rend­szer ellen. A pártérdekeknél fontosabb a nemzet érdeke, ez pedig az, hogy a vá­lasztások után a mai ellenzéki-pártokból alakuljon erős koalíció.- áa ­Jókedvű német vendég a német táj­házban újság egyik újságírója - és Hőgyész nagyközség tanácsi, gazdasági, társa­dalmi, egyházi vezetői között. A nap további részében a vendégek megtekintették a hőgyészi német nemze­tiségi kiállítást és a helyi vegyesipari szövetkezet szövőműhelyét. A delegáció három napig marad Hő- gyészen. Programjaik között szerepel a környék nevezetességeivel való ismer­kedésen túl a német nemzetiségi klubok, együttesek munkájának megismerése, az általános iskolában folyó kétnyelvű oktatás megtekintése. Ezenkívül konkre­tizálják a két éve Hőgyészen megrende­zett elszármazottak találkozója viszon­zásaképpen az idén pünkösdkor Ecken- talban megrendezendő magyar-NSZK találkozó részleteit. F. Kováts Éva Fotó: Gottvald Károly Simon Lászlóéknál beszéltette. Kérdzett, hogy tudjon. Hogy velvázolhassa magában, megválasztása esetén, milyen feladatok várhatnak itt rá. Azt is becsületesen megmondta:- Nem lehet egy vonalat húzni, hogy idáig rossz volt, és innentől már jó lesz. Az átalakulás még a választások után is hosszú időt vesz majd igénybe. Az új kor­mány sem fogja egyik napról a másikra megváltoztatni a helyzetet, de remélhető­leg hoz néhány fontos és gyors intézke­dést, ami az emberek hangulatát, közér­zetét jobbá teszi.- Wy ­Ezer János az MDF választási esélyeiről érdeklődik \ Bemutatkozott a választóknak Kácsor József

Next

/
Thumbnails
Contents