Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
1990. január 13. TOLNATÁJ - 5 A doktornő mesélte... A doktornőnek természetesen neve is van, meg körzete, de egyiket se írjuk le. Személyiségi jogainak illő tiszteletben tartásából kifolyólag éppoly kevéssé, mint jogos önvédelemből. Mely utóbbi esetben nem az újságíró, hanem ázó védelméről van szó. Ahol és akik nem ismernek magukra, vagy másra, azok elsőként vessenek követ önmagukra: - vagy másra. Azt a körzetben senki nem vitatja, hogy a doktornő kitűnő szakember. Általános orvos (med. univ.), de ezenkívül egy kemény munka árán. megszerzett szakvizsga révén specialista is. A doktornő működése éppen ezért áldásos, de arról szó sincs, mintha szeretnék. Ezt így, tömören, nagyon nehéz lenne kimondani, de mert 0 maga volt legelső és legfontosabb informátorunk, a fénybe bajos kételkedni. A doktornőt ugyanis azért nem szeretik, mert nem fogad el p é n t. Arról az összegről van szó, melyet korcsmákban borravalónak szokás nevezni és mindenki szemrebbenés nélkül átveszi, sőt elvárja. Ilyen fokon végzetteknél a név sokkal előkelőbben hangzik, talán azért, mert latinos műveltségük fogyatékos, így az, aki paraszolvenciát ad, talán még büszke is önmagára, Pedig éppúgy készpénzt ró le, mint az alpáribb iskolázottságú többi magyar a korcsmákban (italboltokban, büfékben, presszókban, éttermekben stb. stb.)...- Maguk engem bizonyára kinevetnek, - így a doktornő, aki sajnálatos módon nincs távol a valóságtól. - Csakhogy én letettem a hippokraté- szi esküt, egyebek közt a legjobb tudomásom szerinti gyógyításra is. Az eskü pedig nem vicc!- Valóban nem az. De akkor ön miből él?- A fizetésemből! A fizetése olyannyira nem magas, hogy tizenöt év után, bruttósítva is csak súrolja a tíz darab ezrest.- Nagy pénz^z?- Maguk ne tudnák? Természetesen nem nagy pénz. De emellett kaptam egy tisztességes szolgálati lakást és azt csinálom, amit szeretek. Gyógyítok! ~ - Eredménnyel?- Mutassak statisztikákat? Azt hiszem, hogy igen!- És a pénz? Persze nem az illetményre gondolva...-A pénzt nem elfogadni sértés. Mire vélem, minek nézem én őket, ha már a borítékuk se kell? Mellékesen szólva, nem is mindig akarnak borítékot adni... Milyen orvos lehetek én ennek híján? És milyen, ha X. vagy Y. kollégám - valamennyi kitűnő szakember - bezzeg elfogadja, sőt elvárja? Még annyiba se veszem ókét, mint amazok?- Vagy, mint az állatorvos?- Eszükbe ne jusson megsérteni egyetlen állatorvost se! (Eszünkbe se jut.) Valamikor lehet, hogy a magyar paraszt először a süldőjéhez, aztán a lovához és csak legvégül az asszonyához hívott orvost. Enrfek ma már nyoma sincs...- És minek van?- A pénzben goldolkodásnak! Amit nem én fizettem ki nyomban, azonnal, tüstént, akár a boltban, annak az ellenértékét se érzékelem...- így a beteg, vagy a hozzátartozója! És a kollégák? Az ön körzetében akadnak még más jellegű képesítésű, más lekötöttségű orvosok is...- Ők utálnak csak igazán, istenigazából! Rontom az ázsiójukat, a piaci árakat... Csakugyan? Kérdezi: ORDAS IVÁN- Hallottuk, hogy szociális otthonban is lakott Józsi bácsi. Nem tudta megszokni?- Néni tudtam. Én nem hibáztatok senkit, csak várom, mikor halok meg. Suszter volt. Később jártak fát vágni a feleségével. * A szekrény mögött a kuckó hátsó fele üres. A téglafal csupasz. A mennyezet omlik. Omló világ? Megindult az elszegényedés - van, akinél most kezdődik, van, akinél most éri el „tetőpontját”. Olyan társadalomban, amely ad magára, amely egyensúlyra törekszik, európai távlatokra és európai közelségre, a szegénységnek ezeket a mélytengeri rejtelmeit nem csak felderítéssel kell gyógyítani. Legalább olyan mértékben, amilyenben nem mindegy, hogyan él az ember, az sem mindegy, hogyan hal meg. Kapisztrán utca, Szekszárd. 1990. január tizediké. A lejtős utca szélére odafagyott a jég, gyerekek élvezik, míg elkészül a korcsolyapálya. Magányos, idős embert keresünk. Itt kell laknia, de a kis ház bújócskát játszik velünk. Két ház kerítései közé zárt lépésnyi sikátor vezet oda. A rozzant, barna kapu zárva. Belülről. Próbálgatjuk: hátha mégis kinyílik. Mertzörge- tésre semmi életjel. Aggódunk. Nehogy valami baj érte volna. Kinyílik a kapu. A sikátor mentén kutyák ugatnak. A keskeny átjáróban néhány akácfadarab, meg tojásszén. A tüzelő. Egy világtól függetlenedett zöld valami támasztja a sikátor végét. Kapu lehetett az is valaha. Odébbtesszük, belépünk a parányi, de tisztán tartott udvarba. Lavórban víz - befagyva. Bádog mosóteknő- ben is. A tenyérnyi ablak sötét. Kopogunk a- hályogosan fényátnemeresztö üvegezett ajtón. Zárva. Valaki mozdul odabent. * Valami mozdul a világban is - odakint. Például az árak. Amelyek emelkednek. A magántőke. Amely forog. Jövedelmezően. A társadalombiztosítás, amely negyvenévi távlatban vagyonelkobzással egybekötve (szociális intézményei, kórházai voltak) elszakadt az egészségügytől, majd tavaly január 1-től jelentős reformlépésben önállósodott. Egy öregember, aki nem dolgozott olyan alkalmazásban, vagy annyi ideig, hogy nyugdíjat kaphasson, a keresetarányos szemlélet szellemében még abból a kevésből is kimarad, amit a társadalombiztosítás egyébként nyújthatna. Ugyanis semmi jövedelme nincs, csak a rendszeres segély, amit a tanács egészségügyi osztálya folyósít számára. Gyermekei, hozzátartozói nincsenek. * Kinyílik végre Piszter Józsi bácsi „magánházának” ajtaja. Az öregem43-as... *- Miből tetszik megélni?- Állandó segélyt kapok a tanács egészségügyi osztályától. 3600 forintot. Tudjuk, hogy rendkívüli segélyekkel is kipótolták. Meg hogy gondozónő keze nyomát kell keresnünk.- Bemehetünk?- Szerte van minden...- Nem baj. Az érdekel, hogy mire volna szükség. Hallgat.- Nincs paplan?- Paplan, az nincs.- Ágynemű?- Az se.- Ruha?- Télikabátom van...- Cipő?- Szűkében vagyok. 43-ast viselek...- Ruhaféle is elkelne. Nem szól. Nem kér. Meleg van a leszakadt mennyezetű, sötét kuckóban. Villany nincs. Mért nem vett magának paplant? Ágyneműt? Cipőt? - kérdik az egészségügyi osztályon, ahol tudnak róla. Talán mert úgysem tudna elmenni vásárolni. Talán azt sem tudja, mi mindennek ment föl az ára. Még azt sem, hogy a komfort nélküli lakások bére nem emelkedik. Csak várorrr. hogy mikor halok meg DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Kiabálva kell megismételni a kérdést.- A házat béreli, Józsi bácsi? Ablak a világra bér elfordul, amikor meglátja a fényképezőgépet.- Nem vagyok szépen felöltözve. Nem készültem rá.- Egyedül tetszik itt lakni?- Nyolcvanöt éves vagyok. Kilenc- százötben születtem. Nagyothall.- Azért jöttünk, hogy nézzük meg, mire volna szükség.- Két feleségemet eltemettem. Egyiket 7, a másikat 23 éve.- Ez a családi ház, a szüleimtől örököltem. Azok is meghaltak. Hattest-, vérem is volt. Egy sem él már. Majd csak meghalok én is. Azt várom, hogy mikor.- Beteg tetszik lenni?- Nem voltam beteg soha életemben. Csak a lábam fáj. Pár hete már nem tudok bejárni a Pollack utcába, az öregek napközi otthonába. De ők nagyon rendesek. Hazahozzák az ebédet.- Az elég vacsorára is?- Nem. Étvágyam van, de keveset eszem. Van télikabátom Élettárs Az otthon melege
