Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-24 / 20. szám
« Lemondott a belügyminiszter 2 NÉPÚJSÁG (Folytatás az 1. oldalról.) akarja rohanóvá tenni az eseményeket, szétverni a múltat és jelent, gyalázva boldog-boldogtalant. A gondokon nem lehet úgy úrrá lenni, ha fokozzák a feszültséget, ha tovább szítják az elégedetlenséget, ha megingatják a működő intézmények iránti bizalmat, azaz szétzilálják a demokratikus átalakulás esélyeit. Mi azon dolgozunk, hogy ezeket az esélyeket megőrizzük, és ezekből mind többet valóra váltsunk. A miniszterelnök a továbbiakban leszögezte: - Kormányom két dolgot vállalt, és tudta, hogy az nem kevés: a gazdaság működőképességének megőrzését, és az átmenet, a rendszerváltás békés jellegének biztosítását. Arra számítottunk - mégpedig sokoldalú konzultációk alapján -, hogy a hatalomért kezüket kinyújtó pártok és más társadalmi szervezetek ehhez partnerek lesznek és nem ellenségek. Keveseket leszámítva, ebben csatlakoznunk kellett, de gazdagabbak lettünk egy felismeréssel: ma Magyarországon a pártok nem programjaik hirdetésével és mellette szóló érveléssel versenyeznek egymással, hanem a még működőképes kormányzat elleni kíméletlen támadásokkal. Németh Miklós szólt a belbiztonsági munka válságáról, és ezzel összefüggésben a titkosszolgálat helyzetéről is. A kirobbant botrány egyik tanulsága: abban szerepet játszott az is, hogy a koncepcióváltás gyakorlati végrehajtása az indokoltnál lassabban haladt. Ebben a magam felelősségét is érzem - hangsúlyozta. Horváth István belügyminiszter lemondását érintve a kormányfő kijelentette: az adott helyzetben elkerülhetetlen volt. Mondanivalójához hozzáfűzte, hogy mint reformpolitikus, jelentős szerepet töltött be abban, hogy hazánkban az alkotmányos rend alapján békés úton megy végbe a demokratikus átmenet. Érdemeiért köszönet illeti. Mint ahogy azért is, hogy a belbiztonsági válságból fakadó következtetéseket személyére vonatkozóan is levonta. Atovábbiakban bejelentette: a Miniszter- tanács - a kialakult helyzetre is tekintettel - egyetért azzal, ha az állambiztonsági szervek tevékenységének vizsgálatára az Országgyűlés különbizottságot hoz létre. Célszerűnek tartaná, ha a bizottság vezetője független képviselő lenne, és a bizottság tükrözné az Országgyűlés politikai összetételét. Természetesen a bizottságnak a vizsgált téma különleges voltához igazodóan kell majd végeznie munkáját. A hazánkban tartózkodó szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos kormányzati álláspontra térve rámutatott: a kormány - a közvélemény és a parlament támogatását élvezve - aktívan szorgalmazza a Magyar- országon állomásozó szovjet csapatok teljes kivonását. A kivonás menetrendjének kidolgozása és az üggyel kapcsolatos további kérdések rendezése céljából a közeli napokban szakértői szintű magyar-szovjet tárgyalások kezdődnek Budapesten.- Remélem, hogy egy különös korszakot zárva ez év márciusában eljutunk a szabad választásokhoz Magyarországon. A választásikampány még meg sem kezdődött, de már'fehérizzásos a készülődő politikai erők hangulata. Igaz, hogy a most színre lépő pártok a múltért nem felelősek. De létük pillanatától kezdve már felelősekszavaikért és tetteikért, az ország sorsának alakulásáért. Itt most úgy tűnik, semmi sem drága. Ezért szeretném mindnyájunk figyelmébe ajánlani - ha valóban demokratikus átmenetet akarunk -, akkor ezt úgy tegyük, hogy eközben a politikai erők és pártok ne távolítsák el az országot Európától - mondta Németh Miklós. A miniszterelnök felszólalását követően Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter emelkedett szólásra. A miniszter a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényjavaslatot ismertette a képviselőkkel. Kulcsár Kálmán rámutatott: a javaslat átfogóan szabályozza a lelkiismereti és valRobban, nem robban? Ez a kérdés élénken foglalkoztatta az elmúlt napokban az ország közvéleményét ijesztő szenzációnk, a nemrég kipattant lehallgatási botrány kapcsán. S persze, hogy falra került a jobbról és balról egyaránt közkedvelt ördög is, a káosz lehetősége, a kormány fölbomlása. S íme, a kormány egyben van, a belügyminiszter úgy tett jelentést a belbiztonsági szolgálat ittfelejtett pártállami buzgalmáról (ami egyéb fontos teendők miatt nem került időben az átrendeznivalók listájára), mintha a demokráciánk már nem csecsemőkorú lenne. Benyújtotta lemondását. Mégsem állítanám, hogy elült az izgalom, hogy a hatalom megosztására áhitozók teljes tábora mostantól csak arra törekszik, hogy valósággá válhasson a kormányzással vitázva együttműködő országiás. Ha a pártok közötti torzsalkodásokra a mostanában már csak kocsmai színvonalú alpáriság el-elszabadulásaira gondolok, féltem a csecsemőt, amit nekünk kell felnőttkorba juttatnunk. Lefogva a nyilvánosság erejével a szélsőséges megnyilvánulások után nyúlkálók kezét. Sajnálom a belügyminisztert? Nem, hiszen az általa vezetett tárca mulasztásából szerfölött nagy veszély keletkezett. Viszont azt el kell ismerni, hogy van abban némi érdeme neki is, hogy a lehallgatási botrányt már nem söpörtük a szőnyeg alá. amelyek az egyházakkal és a politikai szervezetekkel történt megbeszélések során felmerültek, s amelyek az egyeztetések alapján megoldódtak. A törvényjavaslat rögzíti: a lelkiismereti és vallásszabadság az embert születésétől fogva megillető, alapvető szabadságjog, amelyet nem az állam vagy más hatalom adományoz. Ezektől senki nem fosztható meg, és mindenkit - bármilyen feltétel és jogi, nemzetiségi, nyelvi vagy más megkülönböztetés nélkül - megillet. Ajavaslat szerint vallása, meggyőződése és azok kinyilvánítása, illetve gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet, és semmiféle előny nem illet meg. Nagyon fontos előírás az is, hogy állami, hatósági nyilvántartásba, vallási és más meggyőződésre vonatkozó adatot nem szabad fellásszabadsággal, valamint az egyházakkal kapcsolatos kérdéseket, meghatározza a jog tartalmát, jogi szabályozással biztosítja a szabadságjog érvényesülését. Rendezi az állam és az egyház egymáshoz való viszonyát, rendelkezik az egyházi gazdálkodás legfontosabb témáiról. Jellege és tartalma összhangban áll az alkotmánnyal, az emberi szabadságjogokat érintő más törvényekkel, így például az egyesülési jogról szóló törvénnyel, a készülő új sajtótörvénnyel, valamint egyéb, az egyházak működését érintő magas szintű jogszabályok - az oktatási törvény, a Polgári Törvény- könyv, az államháztartással és az adókkal kapcsolatos jogszabályok - rendelkezéseivel. A kodifikációs munka megalapozása érdekében számba kellett venni nemzetközi kötelezettség-vállalásainkat is - jelentette ki Kulcsár Kálmán. A továbbiakban a törvényjavaslat néhány alapvető rendelkezését ismertette, jelezve egyúttal azokat a vitás kérdéseket is, venni. Kulcsár Kálmán szólt arról, hogy a közjogi alanyi jog tartalmának meghatározásakor több egyház képviselője célszerűnek tartotta annak kimondását, hogy a vallás szabad gyakorlását lehetővé kell tenni a szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben gondozottak, a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak és a hadkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesítők számára. Az állam és az egyházak kapcsolatára vonatkozóan Kulcsár Kálmán kifejtette: az egyházak olyan autonóm szervezetek, amelyek ügyeibe az állam nem avatkozik - azok belső törvényei sem szorulnak állami megerősítésre -, a különböző egyházakat azonos jogok illetik és kötelezettségek terhelik, azaz egyenjogúak; és az állam semmilyen belső egyházi szabály végrehajtásához nem nyújt segítséget kényszerítő eszközeivel. A miniszter végezetül hangoztatta: lehetővé kell tenni, hogy a kártalanítás nélkül állami tulajdonba vett, egykor egyházi tulajdonú oktatási, egészségügyi, szociális és hitéleti célt szolgáló épületeket igényeik szerint ismét az egyházak használhassák ilyen jellegű tevékenységre. A probléma rendezéséhez szükséges jogszabály előkészítés alatt áll. Kulcsár Kálmán expozéjához a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság képviseletében Czoma László fűzött kiegészítést. Az elnöklő Jakab Róbertné ezt követően bejelentette, hogy - tekintettel a benyújtott módosító indítványokra - általános és rész- letes.vitára bocsátja a törvénytervezetet. Az Országgyűlés háromnegyed ötkor befejezte első napi munkáját, mivel a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló alkotmányerejű törvény vitájában több, a törvényt módosító javaslat hangzott el. Ennek értékelését a szakbizottságnak kiadták. A törvényjavaslatról ma határoz a parlament. Ez már a jövő? Két új képviselőt köszöntenek, az egyik Tamás Gáspár Miklós, a másik Hegedüsné Hargitai Ágnes. Mindketten meg is szólalnak. A közismertebb Tamás Gáspár Miklós a rá jellemző eltökéltséggel és szerénységgel. Az ülésszak végén nyilván több lesz a mondanivalója. A BAZ megyei Hegedüsné, aki nem új választás útján, hanem pótképviselö- ként került elődjének helyére, azt mondja, hogy „ez nem ugyanaz a parlament” aminek működésével ő vendégként ismerkedhetett korábban. Tetszik neki az a módosulás, amin végigment az Országgyűlés, de ő a nyugalom és csend híve. Nem óhajtja jelöltetni magát. Tűnődöm, hogy a széksorokban hányán lehetnek, akik beleszoktak, puhultak az állampárt igazgatta parlamenti munkába és nincs ínyükre a hatalom szigorú kontrollal való működtetése? Igen, igen. A T. H. rövid időn belül csaták színhelye is lesz és oda tényleg csak azokat szabad küldenünk, akik készek a népért, az értünk való csatákra. Egyébként az a viharzás, ami most van, még csak ígéri a jövőt. A Magyar Néppárt kampányindító összejövetelt szervez január 25-én 18 órától Pakson, a városi tanács tanácstermében. Az összejövetel napirendjén a néppárt választási programja, választási előkészületek, választási szövetségek helyzete, Paks és környéke néppárti kampányelképzelései, valamint az országgyűlési képviselőjelöltjük, Pál József bemutatkozása szerepel. A párt tagjaitól, szimpatizánsaitól nem csak azt kérik, hogy menjenek el az összejövetelre, hanem azt is, hogy vigyék magukkal az ajánlási szelvényt, az úgynevezett kopogtatócédulát. (MNP) . * A Szabad Demokraták Szövetsége Bonyhádi Szervezete 1990. január 24-én (szerdán) 18 órakor Aparhanton, január 25-én (csütörtökön) 18 órakor Kisdoro- gon a művelődési házban tart bemutatkozó választási gyűlést. Mindkét rendezvényen részt vesz Barcza Imre gyógyszerész, aki az SZDSZ képviseletében indul a parlamenti képviselőjelöltségért. Bogyiszlón a művelődési házban 1990. január 25-én (csütörtökön) 18 órakor választási gyűlésen mutatkozik be Közéleti hírek Pólyák Sándor fizikus, aki a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében indul az országgyűlési választásokon. * A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt bogyiszlói szervezete úgy-, nevezett „feltételes forgalmú” növényvédő szeres tanfolyamot szervezett önköltséges áron. A tanfolyam - amely 80 órás - lassan a felénél tart. A résztvevő 60 fő ingyenesen kapta a vizsgához szükséges tananyagot tartalmazó jegyzeteket is. Remény van arra, hogy március első felében - mielőtt a mezőgazdasági munkák lekötnék a résztvevőket - sikeresen zárul. Ma már közismert, hogy bizonyos növényvédő szereket kizárólag azok vásárolhatnak, akik egy ilyen tanfolyam sikeres elvégzéséről szóló igazolással rendelkeznek. A szervezők ígéretet tettek, hogy a bizonyítvány mellé ajándékul kapják az 1990-re érvényes növényvédő szereket tartalmazó kézikönyvet. FARKAS SÁNDOR FKgP * A Magyar Demokrata Fórum Tolnai Szervezete 1990. jan. 26-án, pénteken, 19 órától FARSANGI BÁLT rendez a tolnai művelődési házban. Mindenkit szeretettel várunk! Pohárköszöntőt mond dr. Ternák Gábor, a Magyar Demokrata Fórum javasolt országgyűlési képviselőjelöltje. * A Fidesz paksi csoportja, tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, felajánlja a Paksi Városi Tanácsnak, hogy díjmentesen eltávolítja a Dózsa Gy. utcai, volt MSZMP-székház tetején lévő vörös csillagot. A Fidesz paksi csoportja * Fidesz alakulógyűlést tartunk Duna- földváron a művelődési házban 1990. január 24-én. Minden érdeklődőt és szimpatizánst szeretettel várunk. A Fidesz megyei szervezete 1990. január 24. Gyere vissza, császármorzsa! (Folytatás az 1. oldalról.) zalék kedvezményt kapnak. A 6 forint növekményt fizetniük kell azoknak a hátrányos helyzetű családoknak is, akik egyéni elbírálás alapján 5 forintot térítettek idáig. Kaltenecker Andrásné az Arany János utcai bölcsőde vezetője azt is elmondta: a 10 százalék úgynevezett túllépési engedélyt is mindig felhasználják, annak ellenére, hogy ők is próbálnak olcsóbb árukat nagy tételben vásárolni. Olyan anyukáról, aki pénzügyi okokra hivatkozva vette volna ki gyermekét a bölcsődéből, egyelőre nem tud. Nem így Nagy Ferencné a Honvéd utcai óvoda vezetője. Náluk több olyan család is van, melyet a térítési díj egészének vagy felének átvállalásával a tanács segít. Van kisgyerek, akit délben már haza szeretne vinni az édesanyja, aki inkább otthon főz, annál is inkább, mert hamarosan munkanélküli lesz. Az óvodákban egyébként 22 forintról 28-ra ugrott a fizetendő összeg. A térítési dijak tavaly óta valamely bölcs megfontolás szerint - a szülők fizetését figyelmen kívül hagyva - egységesek. Márpedig nem mindegy, hogy egy kétkeresős családban 10 vagy 20 ezer forintból kell élni havonta...- esi - rz Közlemény 1. Szekszárdon a Szocialista Párt szervezete megnyitotta választási irodáját. Cím: Kölcsey Itp. 24/25., telefon: 12- 647. Ügyelet: hétfőtől péntekig 8-19 óráig, szombaton 8-16 óráig, vasárnap 9-13 óráig. Kérjük mindazokat, akik jelöltünket, dr. Jánosi György főiskolai oktatót kívánják támogatni, ajánlócédulájukat kitöltve és aláírva szíveskedjenek irodánkba eljuttatni, vagy tagsági igazolványunkkal ellátott képviselőnknek átadni. 2. Tolna megye 1. számú választókerületében dr. Jánosi György a Szocialista Párt képviselőjelöltje a szekszárdi városi közösségi televízióban nyilvános vitára hívja Pólyák Sándort, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjelöltjét. Az ilyen jellegű viták a politikai viszonyok, a pártok arculatának tisztázását szolgálják, ezért pártunk nem zárkózik el hasonló jellegű kezdeményezésektől. Bárkivel hajlandó a széles nyilvánosság előtt megméretni önmagát. Szekszárdi választási iroda Kaszparov közvetítő? (Folytatás az 1. oldalról.) elmondta: mihamarabbi megoldást kell találni a rendezésre, mert a konfliktus köny- nyen kiszélesedhet és beláthatatlan következményekhez vezethet. A sakkvilágbajnok szerint a tragédiáért mind a két fél felelős. A bakui születésű jeles sportember elmondta, hogy véleménye szerint a konfliktus egyik oka, hogy az azerbajdzsán pártvezetés nem volt hajlandó tárgyalni az azeri népfront mérsékelt képviselőivel, Így a szélsőséges elemek kerültek előtérbe. Kasz- _ parov szerint a katonák jelenléte mind-' azonáltal nem képes megoldani a helyzetet, mivel ennek nyomán olyan állapot alakulhat ki, mint Libanonban vagy Észak-íror- szágban. A neves sportember szerint az egyetlen megoldás a két köztársaság közötti tárgyalás. Ehhez azonban haladéktalanul tűzszünetet kell hirdetni és a két köztársaság határán álló csapatok kivételével ki kell vonni a fegyveres erőket a térségből. Kaszparov hangsúlyozta, hogy hajlandó közvetíteni a két fél között. A sakkvilágbajnok szerint az azerbajdzsán népfrontnak vannak olyan vezetői, akik készek a súlyos válság felszámolásához vezető párbeszédre. tt Nyugtával dicsérd” a kormányt (Folytatás az 1. oldalról.) Tény, hogy a nyugtaadási kötelezettség bevezetése nyomán - mivel ez bizonyos üzletkörökben egyszerűen megoldhatatlan - vagy kivételeket tesznek, vagy nagyon sokan bezárhatják boltjaikat, felszámolhatják üzleteiket. A várható költségeket a vevő fogja(?) majd megfizetni.akkor, amikor egyébként is lényegesen csökkennek az üzleti forgalmak. Tiltakoznak az igen magas SZTK-járulék fizetése miatt is, azt mondják, hogy az 53 százalék nem jelentkezik pluszban az egészségügyi ellátás színvonalában. Dombóváron és másutt az országban azok tüntettek, akik a közvélemény szemében kiváltságosok, akiknek nincsenek mindennapi filléres gondjaik. Ám kevesen gondolnak arra, hogy a látszólagost?) jólét mögött a társadalom ezen rétege hónapról hónapra kockára teszi anyagi egzisztenciáját, hogy a nyolc órai munkaidő helyett legalább a dupláját dolgozzák. Tiltakoznak a kiskereskedők, kisiparosok, mert az igen komoly mértékű közteherviselés miatt nem marad anyagi fedezet a fejlesztésre és aki nem fejleszt, lemarad, tönkre megy.- Kereskedni akarunk, nem adminisztrálni - mondják. MOLNÁR ISTVÁN Fotó: ÓTÓS RÉKA A parancs világos: lőni! „1989. december 17-én, amikor Temesvár központjában már második napja tüntetett az utcára vonult tömeg, sürgősségi eljárással összehívott ülést tartott az BKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága. Az ülés gyorsírásos jegyzőkönyvéből, melyet teljes terjedelemben közreadunk, világosan kitűnik a volt diktatúra embertelensége. ” „Nicolae Ceausescu elvt: Miért nem adtatok? Parancsot adtam, hogy lőjenek a levegőbe figyelmeztetésül. Miért nem adtatok nekik lőszert? Ha nem adtál nekik lőszert, inkább tartottad volna otthon őket! -» Miféle honvédelmi miniszter vagy? Miféle belügyminiszter vagy te, Postelnicu? Azt mondtátok, hogy vaktöltényeket adtatok! Ök harci feladatot kaptak, nem Elena Ceausescu elvt.: A helyzet nagyon súlyos és kellemetlen. Nicolae Ceausescu elvt.: Súlyos, és ti vagytok a hibások, ti sodortatok ebbe a helyzetbe. Honnann kaptatok parancsot arra, hogy ne adjatok fegyverzetet a biztonsági alakulatoknak? Megérkezett Coman Temesvárra? Silviu Curticeanu elvt.: Még nem. Nicolae Ceausescu elvt.: Teremts kapcsolatot azonnal, és mihelyt megérkezik a megyei bizottság székházába, lépjen kapcsolatba velünk. Elő kell keríteni az összes katonai parancsnokokat, és távértekezletre hívni őket. 5 percen belül találják meg őket. Elena Ceausescu elvt.: gyakorlótéri feladatot. Nem mondtátok meg az igazat. Csak most mondtátok, kiadtátok a parancsot, hogy lőjenek. Miért dezinformáltatok? Ha azért külditek a biztonsági alakulatokat, hogy bottal verekedjenek, inkább küldenétek haza őket; akkor jobb lett volna 500 munkást mozgósítanunk, miként annak idején Bukarestben tettük 1945- ben, azok ellen, akik itt voltak ezen a piactéren, amikor közéjük lövettünk, Donceával és Patrascanuval voltam, és nem futamodtunk meg. Hogy történhet meg ilyesmi? Miért tudták akkor az emberek, mit tegyenek, most pedig állnak bottal a kezükben, tehát nem is zavartatják magukat. Tűrhetetlen, nem járt el, ahogy kellett volna sem a honvédelmi miniszter, sem a belügyminiszter. Nicolae Ceausescu elvt.: Maroknyi tekergő, akiket utatokba állítottak azok, akik tönkre akarják tenni a szocializmust, és ti kezükre játszotok. Ez valóság. Teljesen igaza van Castrónak abban, amit a pártaktívában mondott, mert ez tűrhetetlen. Tulajdonképpen ez a mentalitás a hazafias gárdákban és a pártaktívában is. Miért nem vonultattátok ki a hazafias gárdákat felfegyverezve, hiszen van fegyverzetük!? így odatesszük az embereket, hogy karba tett kézzel álljanak, mikor a másikok dorongokkal jönnek, mi pedig