Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-24 / 20. szám

1990. január 24. Hepüjsäg 3 \ Kőm’putérés szemvizsgálat Szekszáraon és Bonyhadon Az új bonyhádi üzlet ügyes térkihasználással épült meg A nagyszülői szeretetnek szinte túlára­dó megnyilvánulásaként hallottam éle­temben először a szóképet: „drága sze­mem fénye”... valóban talán nem is sejt­jük mi, látók, milyen drága is lehet a szemünk „fénye”. Sokszor folytatunk gyarló rablógazdálkodást a szemünkkel, erőltetjük, s nem sokat adunk azokra a jelekre, melyek a szemüvegviselés előz­ményeiként intenek bennünket. A mai modern technika vívmányai között lehet számon tartani azokat a komputereket, melyek a szemészeti vizsgálatokat segí­tik. Először a televízióban értesülhettünk arról, hogy a fővárosban két helyen is vé­geznek komputeres szemvizsgálatot. Később már itt, a Dél-Dunántúlon is, Pé­csett el lehetett végeztetni ezt. Mára - há­la egy, a szakmáját megszállottan szere­tő szakembernek és az Ofotért megértő vezetőinek - megyénkben két helyen is módunkban áll majd készülékek elé ülni. Szekszárdon az Ofotért szaküzletében és Bonyhádon a külön célból létrehozott Optikai szaküzletben is. Poller József az Ofotért Vállalat dél­dunántúli szakmai felügyelője éppen az új szolgáltatás és a szakmai képzés terén mutatkozó ismeretek sokasága miatt főiskolát is végzett, megszerezve ezzel az optometrista diplomát. Bonyhádon egy optikai szaküzletet épített fel Poller Jó­zsef, s a kis üzletet bérli tőle az Ofotért. A komputeres szemvizsgálatot a hét meg­határozott napjain - kedden, csütörtö­kön és szombaton - előjegyzésre fogják elvégezni, plusz szolgáltatás lesz emel­lett még az ingyenes vérnyomásmérés is.- Terveim között szerepel az is, hogy a környék összes általános iskolás tanuló­ját egy szemvizsgálati szűrésen foga­dom. így igen sok esetben időben lehet kiszűrni a rosszul látó gyermekeket, aki­ket azonnal a szemészetre tudok majd küldeni. Nem konkurenciát teremtettünk a szemészetnek, csupán egy olyan szol­gáltatást hoztunk Szekszárdra és Bony- hádra, mely igen korszerű, gyors és megbízható segítséget nyújt a szemüveg elkészítéséhez. Tanulmányaim során lát­Poller József a komputeres szemvizsgá' latot végzi tam micsoda károkat okozhat a glaukó- ma (túlzott szemnyomás) mely nálunk ál­talános betegség. Szerénytelenség nél­kül mondon, igen jó műszerezettség áll a rendelkezésre a vizsgálódásokhoz. A mai kor követelményeinek megfelelő csúcstechnika. A bonyhádi üzletben vál­laljuk az SZTK-ra felírt szemüvegek elké­szítését is, de aki úgy gondolja, itt azon­nal juthat a vizsgálat után szemüveghez. A szakma szerelmese vagyok, megszál­lottan igyekszem ezt szolgálni is - fogal­mazta meg hitvallását is Poller József. A két üzletben a jövő héttől kezdődően végzik majd a vizsgálatokat, melynek időpontjairól hirdetés útján kaphatnak az érdeklődők információkat. - szs - Fotó: RITZEL Magánvélemény A titokzatos tanyáról A sorból kilógni veszélyes, mindig is az volt. Szakemberek tanúsíthat­ják, miként sebzik halálra, pusztítják el tőlük valamiben különböző társu­kat az összezárt állatok. Van egy épület a szekszárdi Csa- logáay utcában, mi is írtunk róla. Különbözik a többitől: azok emelete­sek, modernek - emez kicsi, egyedi, ódon. A sors szeszélye hagyta meg a terjeszkedő város új utcájában. Kilóg a sorból, a szó szoros és átvitt értel­mében egyaránt. Csak az újságból ismerem. Nem tudom, esztétikus-e vagy ronda, esetleg széppé lehetne varázsolni, vagy eleve csúfságnak született. Egy tanya, présház, amit valaki valamikor épített, építtetett. Embereké volt, érzelmek, emlékek kötődnek hozzá. Talán szerelmek szövődtek a falai között, talán baráti borozgatások emléke leng a már va­lószínűleg dohos helyiségekben. Különös, titkokat sejtető épület. Ha kisdiák lennék a Csalogány utcában, biztosan izgatná a fantáziámat. „Is­kolába menvén” félénken áthúzód­nék a másik oldalra, különös lénye­ket képzelnék belé, esetleg egy alag­út leomlott bejáratát, amit gondolat­ban kibontanék, és ezer veszély kö­zepette végigmenve rajta törökkori csontvázak, kardok és kincsek mel­lett elhaladva kijutnék - mondjuk a Kisbödőbe. A tanya múltját nem ismerem. A jö­vőjét sem, legföljebb sejtem: valószí­nűleg lebontják. Kilóg a sorból. Bár ez utóbbi - nézőpont kérdése - úgy is fogalmazható, hogy csök­kenti a monotóniát. GYURICZA MIHÁLY odaállunk és prédikálunk nekik. Az ellen­séget nem prédikációval csillapíthatjuk le, az ellenségre le kell sújtani. A szocia­lizmust nem dezinformálással, hajlon- gással, hanem harccal építjük. Harccal kell építenünk. Európában most kapitu- láns helyzet van, az imperializmussal paktálnak a szocializmus felszámolá­sáért. Elena Ceausescu elvt.: Gyávaság. Nicolae Ceausescu elvt.: Több, mint gyávaság. Az éjszaka folya­mán néhányszor tárgyaltam veletek. Tudor Postelnicu elvt.: Úgy van, legalább 15-ször. Nicolae Ceausescu elvt.: Reggel pedig megint néhányszor. Itt voltam, a székházban, aztán elmentem megnézni, mi van a városban, és azt kö­zölték velem, hogy ismét összegyűltek a központban. És tudták mi a teendőjük. Hogyan minősíthetjük ezt? A Politikai Végrehajtó Bizottságban tárgyaljuk a dolgot, és én, föparancsnoki minősé­gemben úgy vélem, hogy elárultátok az ország érdekeit, a nép, a szocializmus érdekeit, és nem jártatok el felelősség­gel. Vlad lulian elvt.: Igaza van főtitkár elvtárs, úgy van. Nicolae Ceausescu elvt.: Azt mondták, kivezényelték a biztonsá­gi alakulatokat, de fegyvertelenül. Vlad lulian elvt.: így van. Gumibotokkal és könnygázzal voltak. Nicolae Ceausescu elvt.: Miért nem voltak felfegyverezve? Vlad lulian elvt.: Azt hittük, nincs rá szükség. Nicolae Ceausescu elvt.: Miért nem jelentettétek, hogy meg­mondjátok, hisz egész éjszaka beszél­tem veletek. A jelen pillanattól, ha a Politi­kai Végrehajtó Bizottság egyetért vele, leváltjuk a honvédelmi minisztert és a belügyminisztert és a biztonsági alakula­tok parancsnokát. Ettől a pillanattól átve­szem a hadsereg parancsnokságát, ké­szítsétek elő a rendeletet. Hívjátok össze az Államtanácsot, hogy mindent legáli­san intézzünk, még ma este. Nem bízom többé az ilyen emberekben. így nem me­hetünk tovább. Egész éjszaka fenn vol­tam, és 10 percenként beszéltem velük, hogy aztán rádöbbenjek: nem teszik azt, amit parancsba adtam. Csak utólag jöt­tem rá, hogy nem teszik, amit mondtam. Meg kellett volna ölniük a huligánokat, s nem verekedni velük. Azt hiszed, azok a huligánok nem tudták, mi a helyzet vele­tek, amikor behatoltak a székházba? A pártszerv székházába a benyomulás megengedhetetlen! Ki jogosított fel arra benneteket, hogy egymással tanácskoz­zatok, és ne hozzátok meg a helyzet megkövetelte intézkedéseket, amikor én tárgyaltam veletek és parancsot adtam? Tudjátok, mit kellene tennem? Kivégző osztag elé álíítani benneteket! Ezt érdem­űtek, mert amit ti tettetek, az ellenséggel való lepaktálást jelent. Te katona vagy Milea, így nevezik azt, ugye? Vasile Milea elvt.: Igen, főtitkár elvtárs. Nicolae Ceausescu elvt.: Ez tűrhetetlen! Összehívni az Államtanácsot, azonnal! Silviu Curticeanu elvt.: Igen, megértettem. Nicolae Ceausescu elvt.: Tehát elvtársak, tekintettel az előállt helyzetre, tulajdonképpen most döbbe­nek rá, hogy miként a dolgok állnak, nem teremthetünk rendet furkósbottal. Távér­tekezletet is összehívtam. Azonnal ki­adom a parancsot, hogy fegyverzetet kapjanak még most, mindenkit fegyve­rezzenek fel, és tegyenek eleget a pa­rancsnak. Amikor kiadtam a parancsot a szükségállapot bevezetésére, mivel sze­reztek érvényt neki, bottal?! Amikor én azt mondom, hogy szükségállapot, szá­motokra mit jelent a „szükségállapot”, azt, hogy „bottal”? Te, aki a biztonsági alakulatokat veze­ted, nem tudod, mi a szükségállapot? Vlad lulian elvt.: Tudom, főtitkár elvtárs, kiadtam a pa­rancsot. Nicolae Ceausescu elvt.: Most sem mondjátok az igazat, azok­nak, akik a megyei pártbizottság székhá­zánál voltak, nem volt mivel lőniük. Egy valaki ha lőtt volna, szétrebbentek volna, mint a tűrjek. Ti nem látjátok hová taszí­tottátok a helyzetet? Azt mondtam, lője­tek a levegőbe figyelmeztetésként, és ha nem, hát lőjetek a lábakba. Elena Ceausescu elvt.: Közéjük kellett volna lőni, estek volna halomra, s aztán összeszedni, s a pincé­be vinni. Nem ezt mondtuk? Senki onnan ki ne kerüljön.” (Folytatjuk.) Pártok - választások „Az anyagokat teljes egészében a pártok állítják össze... A szerkesztőség eze­ken nem változtat, és jelzi azt is, hogy nem a szerkesztőség álláspontjáról van szó, csak közvetítő...” (Részlet a megállapodásból) Magyar Paraszt Szövetség Tisztelt magyar testvéreim! Tojna megye választópolgárai! A Független Kisgazdapárt és a Parasztszövetség tiltakozik a mértéktelen áremelé­sek ellen. Tiltakozunk minden sztálinista módszerrel elrabolt, volt magántulajdon el­adása, tönkretétele és elherdálása ellen. A kormány radikális intézkedéssel azonnal tiltsa be ezeket és megszegőit vonja felelősségre. A kft-ket, részvénytársaságokat és minden illegális vagyonszerzést vagy átmentést tiltson be és a már meglévőket szá­molja fel. A hazánkban jelenleg kialakult káosz és anarchia vámszedőit számoltassák el és összeharácsolt vagyonukat osszák szét a hárommillió koldus között. A még most is burjánzó bürokráciát számolják fel. A demokratikus jogállam megvalósításának ma- nipulálóit és szabotálóit tisztségükből váltsák le; a közigazgatás, az igazságszolgálta­tás, a közoktatás, a földművelés, az ipar és kereskedelem minden területén. A „Földhi­vatal” működését állítsák le és összes iratanyagát zárolják. A Nemzeti Kisgazda Pártról csak annyit, ha a doktorborosok nevelik majd a sertéseket és termelik a nép kenyerét, akkor még rövidebb lesz az izsáki kolbászkerités. A falvak népét becsapták az urak is, de a négy évtized zsarnokai nem csak becsapták, hanem földönfutókká, börtönök és internálótáborok megalázott rabjaivá és egyre szegényedő bérmunkásokká zullesz- tették az egész becsületes magyarságot. A harsogva beharangozott kommunista „KÁ­NAÁN” helyett, az elszegényedés és az eladósodás szinte már-már kilátástalan re­ménytelenségei között kell élnünk. A Magyar Nép - a hála Istennek „még vértelen For­radalmában” akarja visszaszerezni elvesztett javait, jogait, emberi és nemzeti méltósá­gát. Mindezeknek legnagyobb fékjei a most is gyűlöletet és széthúzást keltő áldemok­raták, akik a nép nyakán már vérző sebeket tört „jármon” még szorítani akarnak ahe­lyett, hogy lerázni engednék vagy segítenék azt, sokat szenvedett népünknek! Gondo­lataimat a Független Kisgazda Párt egykori hű harcosának, az Egyesült Államokban elhunyt Cséplő Jenő paraszt testvérem soraival zárom: Dicsőség azoknak, kik összetartanak, Míg széthúzunk, irigykedünk És hiszünk reményt romboló uraknak, Addig csak „járom” jut nekünk!!! A Tolna Megyei Parasztszövetség nevében: GÖRCSÖS JÁNOS Levél az olvasóhoz a Szabad Demokraták Szövetsége Tolna megyei szervezeteitől Tisztelt Újságolvasó! Jelenleg Ön egy olyan napilapot olvas­hat, amely elsősorban lakóhelye, szű- kebb környezete dolgaival foglalkozik, a Tolna megyei történésekről ad informá­ciót. Ez a Tolna Megyei Népújság. Az újság egyelőre a Magyar Szocialis­ta Párt tulajdona, így hatalmi pozícióból tárgyalva Ő diktálta a feltételeket pártunk megjelenési lehetőségeiről a lapban. Azonban e szűkös lehetőséget is kényte­lenek voltunk ejfogadni, mivel más eset­ben egyáltalán nem szólhattunk volna Önhöz e hasábokon keresztül. A „Vako­ló” című írásunkkal bemutattuk a tanácsi lakásépítési támogatások elosztásának helyi, eddig a nyilvánosság előtt kevéssé ismert gyakorlatát. Reméljük ezzel elindí­tottunk egy olyan egészséges folyama­tot, amely a választott önkormányzatok vezetésének valós társadalmi ellenőrzé­séhez és ezen keresztül mielőbbi meg­tisztulásához vezet. A cikksorozat közlése miatt más, ha­sonlóan fontos írások megjelentetésére a behatárolt terjedelem miatt nincs lehe­tőségünk. Ezért február 22-ig csak szer­dai lapszámokban szólhatunk Önökhöz, röviden ismertetve a pártunkkal kapcso­latos legfontosabb tudnivalókat, bemu­tatva a rendszerváltás programjának alapelemeit. E rovatunknak a NYÍLT BESZÉD címet adtuk. Tisztelt Újságolvasó! Elérkezett az idő, amikor a magyar nép végképp megsza­badulhat a kommunista hatalomtól és történelme során először megalapoz­hatja a valódi népuralmat és szabadsá­got. A Szabad Demokraták Szövetségére olyan munka vár, amelyhez honfitársaink millióinak támogatására van szüksé­günk. Az egyik célunk, hogy befejezzük a múltat: hogy megalkuvás nélkül végigvi­gyük a rendszerváltást, győzelemre se­gítsük békés, demokratikus forradal­munkat. A másik célunk, hogy elkezdjük a jövőt: hogy szakértelemmel, minél gyorsabban elindítsuk Magyarországot a virágzó gazdaság, az európai jólét út­ján. Mindehhez az Ön segítségére is szük­ségünk van! Kérjük jelölőszelvényének átadásával, rokonszenvével és szavazatával támo­gassa a szabad demokratákat, akik tisz­ta múlttal, tiszta jövőért harcolnak. Szabad Demokraták Szövetsége Tolna Megyei Koordinációs Bizottsága A főszerkesztő közbeszól Kölcsönös megállapodásunknak megfelelően minden párt szive-joga és főleg felelőssége, mire használja február végéig azt a „szűkösen” - még a tulajdo­nosi jogait elég rég nem gyakorló lapgaz- dápak is ugyanúgy - mért tizenkét gépelt oldalt. Hozzátéve az azon felüli közlemé­nyeket, közéleti híreket, „műfajgazdag” nyílt leveleket, a különféle pártrendezvé­nyekről szóló tudósításokat. Ki így, ki úgy korteskedik, természete­sen kulturáltan. Nyílt beszéd rovatukba, ha nem tűnik sértésnek, csak egy témát javasolnék: mitől nevezhető diktátumnak egy több­szöri korrekt tárgyaláson kialakított és el­fogadott megállapodás, amelyet ráadá­sul egy önálló műhellyel, egy néplap és nem egy választási újság szerkesztősé­gével kötöttek. Apropó, önálló műhely. Olvasóink szá­mára elég régóta és nemcsak deklará­ciókból ismert a szerkesztőség ez irányú törekvése. Egy biztos: ez a szerkesztőség az egy- párti „kézi vezérlést” sem tűrte és még- kevésbé óhajtja a többpártit. Elnézést kérek az olvasótól, hogy ezt a pár sort kénytelen voltam saját dolgaink­ra pazarolni és elvettem a helyet az önö­ket igazán érdeklő, egyéni életüket érin­tő, ennél sokkal fontosabb problémáktól, információktól. KAMARÁS GYÖRGYNÉ

Next

/
Thumbnails
Contents