Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
TOLNATAJ III. évfolyam, 3. szám 1990. január 20. Kié a közös? Szekszárd, Arany János utca. A százlakásos épület földszintjén magánüzletek sorakoznak és működnek mindannyiunk megelégedésére. Van itt fodrász, üveges, műszaki kiskereskedő, divatbutik, használtcikküzlet. Valaha a lakók által használt közös helyiségek voltak ezek is. Indulatok Hatan állunk a huzatos lépcsőházban a földszinten. Telefonhívásra érkeztem, három lakó és két, munkásruhába öltözött fiatalember várt. Utóbbiak azért jöttek - ezt munkalappal is igazolták -, hogy kiürítsék a lépcsőház egyik közös helyiségét. Indulatos szavak, haragos tekintetek vibrálnak a szűk folyosón.- Ez már túlmegy minden határon, amit a Városgazdálkodási Vállalat csinál - mondja Kaponya Györgyné, az egyik lakó. - Mindössze két közös helyiségünk van már és most abból is az egyiket el akarják venni. Eddig tűrtünk, de ezt már nem hagyhatjuk. Hová tesszük majd a babakocsikat, kerékpárokat, szánkókat. Az erkélyekre? Azért megbüntetnek bennünket, volt már rá példa.- Álljunk meg egy szóra - szólok közbe - próbáljuk meg az elejéről kezdeni a történetet. Ez a százlakásos épület az Arany János utcában tehát tanácsi tulajdonú és a VGV kezeli.- Igen, tanácsi lakások ezek - folytatja Ka- ponyáné - meg is lehet nézni, hogy milyen állapotban van minden, annak ellenére, hogy mindössze 12 éve épült. A városgazdálkodás csak beszedi az egyre magasabb lakbért, de nem csinál semmit cserébe. Még a lépcsőházat is nekünk kellett kifesteni, mert ők csak a földszinten csinálták meg.- Tudja a fiatalember - s£ól közbe özvegy Budai Ferencné nyugdíjas - nekem is mindig azt mondják, inkább keressek egy maszekot, ha valamit meg akarok csináltatni, mert a VGV túl drágán dolgozik. Nem csinálnak ezek semmit, vagy ha mégis, akkor pocsék módon, úgy, hogy mindjárt újra elromlik. Lyukas a konyhabútorom háta, majd leesik az ajtaja, a szobában úgy van beszögelve az ablak, a fürdőszobában csöpög a csap, de hiába megy az ember a városgazdálkodásra, nem csinálják meg.- Egyébként nekünk természetesen az lenne a jó, ha megvehetnénk a lakásokat - mondja a harmadik lakó, Máté Oszkárné. - Próbálkoztunk már ezzel, körülbelül két éve kérelmet adtunk be a városi tanácshoz ez ügyben. Az itt lakók több mint 75 százaléka kérte ebben, hogy tegyék lehetővé a vásárlást. Választ nem kaptunk, csak hallomásból tudjuk, hogy elutasító döntés született. Elidegenítés nincs Ganczerné dr. Rausch Máriát a városi tanács igazgatási osztályának vezetőjét kérdeztük erről később. Mint elmondta, az Arany János utcai épület valóban tilalmi listán van a középtávú elidegenítési tervben. Utoljára 1988 elején hozott erről határozatot a tanács és megfelelő indokok alapján megerősítette ezt. Nem szabad eladni az összes ilyen lakást, hiszen szociális bérlakásokra a jövőben is szükség lesz, sőt valószínűleg nagyobb szükség, mint eddig bármikor. Azt is figyelembe kell venni, hogy nem várható a közeljö-. vőben ilyen lakások építése. Ezek értékes, városközponti és viszonylag fiatal, jó állapotban levő épületek, fenntartásuk jó házkezeléssel, jó menedzseléssel nyereséges is lehet. Egyébként tavaly nyáron módosították az elidegenítési jogszabályt, amely szerint ezentúl tanácsrendeletben kell meghatározni az elidegenítés Helyi szabályozását. E tanácsrendelet-tervezet elkészült és elküldték véleményezésre a megyei tanácsnak, ^az ügyészségnek, a pártoknak, egyéb szervezeteknek. Több helyről az a javaslat érkezett vissza, hogy most ne szülessen döntés ebben az ügyben, hiszen készül a lakásgazdálkodás átfogó reformja és az új önkormányzati törvény, amelyek komoly változásokat hozhatnak. így erre az évre nincs is elidegenítési jegyzék, vagyis a tanácsnak egyáltalán nem áll szándékában idén tanácsi lakásokat eladni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az új jogszabályok megszületése után ne kerülhetne sor erre, akár még ebben az évben. Ez már tűrhetetlen De térjünk vissza a helyszínre. Benézünk a vita tárgyát képező közös helyiségbe, ahol az ilyen tárolókra jellemző kép fogad bennünket: kerékpárok, babakocsik, szánkók, öreg szekrény és egyéb, a lakásokból kiszorult holmik hevernek meglehetős rendetlenségben.- Ezt a két fiatalembert a Kertész Attila küldte, hogy pakolják ki ezeket a homlikat, mert szüksége van a helyiségre - mondja Kaponya Györgyné. - A Kertész Attila egyébként a városgazdálkodásnál valami főnökféle, így nem csoda, hogy sikerült megkaparintania a bérleti jogot. Egy vállalkozásba akar kezdeni, ahhoz kell neki a hely. Azzal pedig nem törődik senki, hogy az itt lakóknak nem lesz hol tárolni a lakásba nem vihető dolgokat. A két fiatalember halkan megjegyzi, hogy ők nem tehetnek semmiről, őket csak ide küldték, de talán az lenne a legjobb, ha a lakók a Kertész Attilával vagy a VGV-vel tisztáznák az ügyet. A rövid megjegyzés után távoznak.- Egy lakatos is járt már itt, akit azért küldött Kertész Attila, hogy cserélje ki a zárat - mondja Máté Oszkárné -, de nem hagytuk. Felháborító, hogy a lakbéreket állandóan emelik és közben mindent elvesznek tőlünk. Összesen hét helyiség van itt a földszinten, amiből hármat már elvettek. Egyet a hátsó oldalon átalakítottak az épületben dolgozó kisiparosok, kiskereskedők részére WC-nek, amelynek az illatát a fölötte levő első emeleti lakó élvezi. Egyet kiadtak a Háry üvegesnek, aki raktárnak használja, a harmadikat pedig a Karafiátnénak, aki fonalas butikot nyitott. A WC esetében még megkérdeztek bennünket, később már nem. Eddig nem is lázadoztunk, de most már tűrhetetlen a helyzet, nem hagyhatjuk, hogy mindenünkből kiforgassanak.- Ha jól figyeltem a számokra - szólok közbe - akkor a felsoroltakon kívül még négy közös helyiség maradt.- Igen, de a négyből csak kettő használható ilyen célra. Az egyik ugyanis a villanyórahelyiség, ahol semmit sem szabad tárolni, a másikban pedig egy villanyszerelő műhelye van, aki szintén a VGV dolgozója és azért kapta meg, mert ő javítja a házban az apróbb elektromos hibákat, cseréli a kiégett égőket. Ezzel nincs is baj, sőt, örülünk neki, elégedettek vagyunk a munkájával. A négyből tehát kettőt használhatunk közös tárolóként, és most abból is a nagyobbikat el akarják venni. Érvényes szerződés A Kispipa étterem mögött, a kisiparosudvarban működik a Városgazdálkodási Vállalat gyorsszolgálata, amely hamarosan megszűnik. Itt dolgozik építésvezetőként Kertész Attila, aki az átszervezés miatt - többekkel együtt - február elsejétől munkanélküli lesz. Azzal fogad, hogy áz üggyel kapcsolatban nem kíván a sajtóban szerepelni, végül azonban megegyezünk egy rövid nyilatkozatban. E szerint: a kialakult helyzet miatt önmagát nem tartja hibásnak, hiszen törvényesen igényelte és kapta meg a helyiség bérleti jogát, ezt érvényes szerződéssel igazolhatja. A VGV házkezelési osztályának intézkedését jogszerűnek ítéli. A rendeletek szerint... Lantos Istvánná, a Városgazdálkodási Vállalat házkezelési osztályának vezetője:- A távfűtéses épületekhez is készültek közös helyiségek, holott ezt nem írja elő rendelet. Az Arany János utcai százlakásos ház fölszintjén például egyáltalán nincsenek lakások, hanem csak ilyen tárolóhelyiségek. Ezeket a lakók magától értetődően birtokukba vették a beköltözéskor, bérleti díjat viszont nem fizetnek érte sehol. Mindenki azt hiszi, hogy ez jár, pedig ez nem igaz, a házkezelésnek van rendelkezési joga e helyiségek fölött. Az más kérdés, hogy a lakóknak természetesen szükségük van bizonyos használati tárgyaik tárolásához közös helyiségre. De az sem tartható a mai nehéz viszonyok közepette, hogy belvárosi, értékes fekvésű helyiségeket lomtárnak használjanak, amikor a szaporodó vállalkozások miatt nagy az igény az ilyenekre. Az ingatlankezelésnek pedig szüksége van a bevételek növelésére, hiszen a feladatok nem csökkennék, a költségek viszont állandóan nőnek. A lényeg tehát az, hogy azokat a helyiségeket, amelyeket a lakók nem arra a célra használnak, amire rendeltettek, a vállalat hasznosítja. Ezzel nő a bevétel és így több pénz jut az épületek karbantartására, felújítására. Eddig Ts sok helyiséget bérbe adtunk - amint ez az Arany János utcai üzletsorból is látható - és ezután is ez a szándékunk. Nemrég felmérést készítettünk, hogy melyek azok a helyiségek, amelyek még felszabadítha- tóak, amelyekben csak használhatatlan limlomot tárolnak a lakók. A szóban forgó épületben még négy olyan helyiség van, amelyet szándékunkban áll kiüríteni és bérbe adni. Természetesen a továbbiakban is biztosítunk lakásonként néhány négyzetméternyi tárolóteret, ahol a lakók elhelyezhetik a szánkókat, kerékpárokat és mindezt ingyen. Ha valaki azt állítja, hogy nincs abban az épületben elegendő közös helyiség, ezt könnyen meg lehet cáfolni, csak végig kell járni mind az öt lépcsőházat. Az igazán nem jelenthet problémát senkinek, ha a kerékpárját a szomszédos lépcsőház tárolójában kell elhelyeznie egy épületen belül. Bennünket a jelenlegi szabályozók arra ösztönöznek, hogy lehetőség szerint minél több ilyen helyiséget bérbe adjunk. Annak nincs semmi jelentősége, hogy Kertész Attila a VGV dolgozója, hiszen bárkinek joga van a vállalattól ilyen helyiséget igényelni. A bérleti díj egyébként rendeletben pontosan meghatározott összeg: évente és négyzetméterenként 960 forint, plusz 10 százalék belvárosi felár. Az ilyen rendezések persze mindig konfliktusokkal járnak, de a vállalatot is kényszerítik a körülmények és az is a témához tartozik, hogy a lakók bizony gyakran olyan - például tűzveszélyes - holmikat helyeznek el a tárolókban, amelyeket nem lenne szabad ott tartani. Feltétlenül hozzá kell tenni, hogy mindez kizárólag a távfűtéses épületekre vonatkozik. A rendeletek szerint ugyanis a hagyományos fűtésű épületekben valóban biztosítani kell tárolóteret szénnek, olajnak, sőt közös mosó-, szárítóhelyiségeket is. Mégis tűrni kell A Városgazdálkodási Vállalat minden bizonnyal a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el. A rendeletek azonban - mint tudjuk - gyakran nem ésszerűek és csak ritkán humánusak, ez éppen a letűnöben levő rendszerből következik. Társadalmunk - ez is köztudott - alaposan túlszabályozott, mégis mindenütt joghézagokra lelhetünk. A joghézagokat pedig csak nagy ritkán fordíthatja előnyére az egyszerű állampolgár, többnyire a hatalom él e lehetőségekkel. Ebben az ügyben pedig kétségtelenül a VGV képviseli a hatalmat. Mindez persze nem vigasztalja azokat, akik sorra elveszítik közös helyiségeiket, amelyeket a szokásjog alapján tekintettek sajátjuknak. A lakók tehát nemigen tehetnek mást, mint bízhatnak abban, hogy a hatalom méltányos elbírálásban részesíti jogos igényüket. ÁRKI ATTILA Fotó: RITZEL
