Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám

4 Képújság 1990. január 16. Arcok a megyéből (20.) Perczel Mór 1811-1904 PwrPtal Mór. Előkelő és nagyon gazdag megyénk­ben család fia. Bonyhádon született és itt is van eltemetve. Nevelője Vörösmarty volt. Rövid ideig hivatásos katona volt, majd a politikai életben vett részt. 1848 szeptemberében megszervezte a Zrínyi szabadcsapatot. Az ozorai fegyverleté­telben szerepet játszott. Mórnál csatát vesztett, Szolnoknál győzött. A nagy sze­mélyes bátorságú, rendkívül összeférhe­tetlen modorú katona senkinek nem tu­dott a parancsnoksága alatt szolgálni, Görgey örökös ellenfele volt. Legfénye­sebb haditette egy gyözelemsorozat a Bácskában és Bánátban, melynek során Péterváradot is felmentette. Jellasiccsal szemben Kátynál vesztett csatát, Túránál pedig Tolsztoj orosz tábornok győzte le. A temesvári csata után emigrált és Jer­sey szigetén élt 1867-ig. Hazatérve bal­közép politikus lett és nagy feltűnést kel­tett szélsőséges Kossuth ellenességével. Később teljesen visszavonult a közélettől és birtokán gazdálkodott. Minden hibája ellenére a szabadságharc jelentős tá­bornokai közé tartozott. Bonyhádon középiskola viseli a nevét, a család számos régi épülete ma is köz­célokat szolgál. O. I. Fotó: Ó. R. R F AI Dl IÓ-T V KOSSUTH RÁDIÓ 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Hangszem­le. 8.20: Hangzavar az ismeretterjesztés­ben. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben. 11.05: Népda­lok. 11.28: A kígyó pillantása. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világhirlap. 13.00: Klasz- szikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Filmzene. 15.00: Ezredforduló. 15.51: Rimszkij-Korszakov: Mese Szálfán cárról. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20: Ég szülte földet, föld szülte fáját... Az em­berélet születéstől halálig. 17.00: ...Szép volt nagyon! - Tamkó Sirató Károly ver­sei. 17.05: A véges végtelen. 17.30: A Szabó család. 18.05: Láttuk, hallottuk, ol­vastuk. 19.40: Győré Zoltán: Két muzsi­kás egy hazában. 19.50: Beszélni nehéz. 20.00: A másik véleménye. 20.30: Radio- ton-korongokról! 20.35: Hallgassuk újra! 20.58: Dolorado. Monológ Edward Red- linski regénye alapján. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 23.30: Operarészletek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Társalgó. 10.00: Fülszöveg. 10.05: Operettkedve­lőknek. 11.05: Kapaszkodó. 11.40: Ki ko­pog? 12.10: Asztali muzsika. 13.05: Pop­zene sztereóban. 14.00: Boldog szüle­tésnapot! Az ünnepeltek: Dallos Szilvia és Mécs Károly. 15.05: Csúcsforgalom. 17.05: Kataposta. 17.30: Kamasz-pa­nasz. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Talp- alávaló. 19.30: Daráló. 20.00: Más-világ. 21.05: Ismeretterjesztő műsor. 21.15: Ró­lunk van szó! 21.20: Nóta-só. 22.20: Ponyván. 23.10: Sorthíradó. 23.20: A dzsessz története. 24.00: Richard Clay- derman zongorázik. BARTÓK RÁDIÓ 9.15: Barokk muzsika. 10.16: Hajnalig kitakarva. 10.38: Bergeni Fesztivál 1989. 12.05: Rossini operáiból. 12.45: Száza­Cinege madár A Tolna megyei népdaléneklési verseny felkészülésének egyik leg­aktívabb segítője Marosi Júlia ének­művész volt. Népdalokat elemeztek közösen a versenyzőkkel, értékelte a bemutatott dalokat, a produkciót. Iz- ményben szombaton este maga is tartott népdalestet, ahol természete­sen néprajzi ismeretekkel, anekdo­tákkal is színesebbé tette műsorát. A verseny első fordulóját Szek- szárdon a Babits Mihály művelődési központban január 27-én, 10 órára tervezték a gyermekek részére. Az if­júsági és felnőttkategóriában - a Szekszárd és Paks környéki éneke­sek - 16 órakor szerepelnek ugyanott. Bonyhádon a városkörnyék éne­kesei január 28-án versenyeznek majd a Vörösmarty Mihály művelő­dési központban. Dombóvár és Ta­mási város dalosai február 4-én lép­nek fel a dombóvári színpadon. Az időközben történő programmódosí­tásról az olvasókat és a versenyző­ket is értesítjük. Marosi Júlia Az izményi közönség dunk fúvószenéjéből. 13.00: „Száz ár- bócbúl”. 13.43: Éneklő Ifjúság. 13.59: Ze­nekari muzsika. 15.00: Debussy: Pelléas és Mélisande. 16.05: Az operaközvetítés folytatása. 17.46: Kamarazene korabeli hangszereken. 18.30: Na maternjem jezi- ku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét. 21.40: Makiári József madrigálokat vezényel. 22.00: Magyar zeneszerzők. 22.36: Alternatív diszkó. 23.02: Nyugat­keleti átjáró. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dé)-Du- nántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Jelentés az utakról. 7.15: Dél-dunántúli krónika - Időjárás - Lap­szemle a múltból. 7.55: Programajánlat.) Szerkesztő: Felső Pál. 13.00: Szerbhor- vát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió kereskedelmi adása: 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyel­vű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetisé­gi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.25: Képújság. 8.30: A technika 7 csodája. NSZK ismeretterjesztő rövid­filmsorozat VII/3. rész: Chicago - A világ legmagasabb felhőkarcolója (ism.) 9.00: Barbárok. Tévéfilm Móricz Zsigmond no­vellája alapján (1966) (ism.) (FF) 9.50: Pa­noráma. (ism.) 10.35: Mozgató - Torna mozgáskorlátozottaknak. 10.45: Képúj­ság. 16.40: Képújság. 16.50: Pannon kró­nika. A pécsi körzeti stúdió híradóműso­ra. Dél-dunántúli hírek, információk, ese­mények. 17.00: Nachrichten - Hírek né­met nyelven. A pécsi körzeti stúdió mű­sora. 17.05: Nas ekram. A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja. 17.35: RTV Közönségszolgá­lat. 17.40: Szám-adás - Gazdasági ne­gyedóra. 17.55: Sherlock Holmes és doktor. Watson kalandjai. Szovjet tévé­filmsorozat. VII/3. rész: A zsarolók kirá­lya. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. Frakk. Elégtétel. Magyar rajzfilm. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. Xl/4.rész: Intrikák. 20.50: Reklám. 20.55: Stúdió ’90 - A televízió kulturális hetilap­ja. 21.40: Kézenfogva - Érdekvédelmi műsor az értelmileg sérült embereknek és segítőiknek. 22.00: A TV zenei klubja - Mihály András műsora. 22.55: Híradó 3. TV2 17.00: Képújság. 17.15: TV2 Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. Te- ledoktor. Orvosi tanácsok. Vérképző­szervi megbetegedések. 17.45: Mozaik. Telefonos játék. 18.00: Gyerekeknek! Atomhangya. Amerikai rajzfilmsorozat. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! Atomhangya. Amerikai rajzfilmsorozat. 18.46: TV2 19.00: Megbocsátok neked, apa. Csehszlovák tévéjáték. 20.05: V2 Benne: „A vers azért van, hogy szóljon” Jancsó Adrienne mesél a költészet hatal­máról. 20.35: Fejezetek az első világhá­borúból. Amerikai dokumentumfilmsoro­zat XXVI/5. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.40: Napzárta. 22.25: Amikor a gép megáll. Portugál tévéfilm. 23.20: Szimul­tán. A Belpolitikai Főszerkesztőség mű­sora. Kb. 0.05: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Naptár. 8.30: írott világ - gyermekműsor. 9.00: Is­kolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsor- ismertetés. 12.40: Játékfilm. 14.10: El­mulasztották! - Nézzék! 15.30: Műsoris­mertetés. 15.35: Hírek. 15.45: Éjszakai műsor. 17.00: Híradó 1. 17.20: Oktató­műsor. 17.50: írott világ - gyermekmű­sor. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tudományos műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó 2.19.53: A mai sport. 20.00: Lottósorsolás. 20.05: A smaragd erdő - játékfilm. 21.40: Kon­takt-magazin. 22.40: Híradó 2.23.00: An­gol nyelvű hírek. 23.05: Éjszakai műsor. 0.15: Hírek. 2. MŰSOR 17.15: Műsorismertetés. 17.20: Hírek. 17.25: Naptár. 17.35: Sport. 18.15: Zág­rábi panoráma. 18.30: Regionális króni­ka: Szlavónia és Barabya. 19.30: Híradó. 20.00: Sportvilág. 20.50: Tv MIX. 21.05: Tévénapló Párhuzamos életrajzok A cím Plutarkhosztól való, aki huszonkét párhuzamos életrajzot írt, görög és ró­mai államférfiak élete között keresve az egyezést és eltérést, s mint maga mondja, az erény vagya bűn nem a legfeltűnőbb tettekben jelenik meg általában, mert néha a jelentéktelennek látszó tények, esetleg egy tréfa sokkal élénkebben mutatják a jellemet, mint a nagy tettek, véres történelmi események. A történelmet legszíve­sebben ünnepélyes pillanataiban képzeljük el, mintha színpadon történnék minden, bár Stendhaltól megtanulhattuk azóta, hogy a résztvevő gyakran utólag tudja meg, éppen a Waterlooi csatának volt szemtanúja. Mi magunk vagyunk a történelem, hősi pózban vagy meghunyászkodva, várva a vihar elvonultál, s valamiképp az is a történelem része, midőn Szegény János azt mérlegeli, hogy van-e pénze tíz deka párizsira. Hídvégi József szerkesztő riporter és H. Sas Judit szociológus két család és a tör­ténelem együttélését próbálta nyomon követni, a címet Plutarkhosztól kölcsönöz­ve, az időhatárokat azonban leszűkítve, bár igaz, hogy a közelmúlt eseményei viha­ros gyorsasággal peregtek, máskor fél évszázad alatt nem történt annyi, mint most egy-két hónap alatt. A két család többé-kevésbé átlagosnak tekinthető, a munkás­értelmiségi párhuzam is valami átlagot jelent, beleértve természetesen azt is, hogy ahány család, sőt ahány ember, annyi történet. Nem tudom például, mennyire tipi­kus az a család, amelynek hűtőládáit a szülők töltik meg fél disznóval, s az is kérdés, hogy a video feltétlenül az életszínvonal mércéje-e. Az is bizonyos, hogy az igények gyakran nagyobbak, mint a lehetőségek, s ez is lehet megannyi konfliktus forrása, végső soron egy család széthullásához is vezethet. A minap mesélnek egy fiatal há­zaspárról - nyilván több is van ilyen -, akik kétszintes házat építettek, erejük és anyagi eszközeik végső megfeszítésével. Az új kamatrendelet lehetetlen helyzetbe hozta őket, mert a felemelt részleteket nem tudják fizetni, a házat valószínűleg el kell adniuk. Azt sem tudom, hogy a hír hallatán meg kell-e hatódnunk, hisz az ifjú há­zaspár olyasmire vállalkozott, ami meghaladta erejüket, s ha szerényebbek, nyilván boldogan és főleg sokkal kevesebb gonddal élnek. Ahány család, annyi történet. Kérdés, hogy Hidvégi József és H. Sas Judit egy­más mellett bemutatott két családja valóban az átlagot mutatja-e, az azonban bizo­nyos, hogy az áremelések, a sebesen folyó politikai változások valamilyen formá- ) ban minden családot érintenek. Nekik is gondjaik vannak, jobban be kell osztaniuk | a pénzt vagy már nem is számolnak, mert lesz, ahogy lesz. Kevesebb könyvet vesz- \ nek, nem járnak színházba; amazoknál megromlott a családi egyetértés, külön is ; váltak, ez pedig nemcsak közérzetüket rontja, nyilJán anyagi helyzetükre is kihat. Közben pedig zajlik a világtörténelem. Képek villának fel a viharos politikai váltó-. zásokról, még azt is láthattuk, amint a Kárpátok volt géniusza kucsmája után kapva kimászik egy katonai járműből. Szóval ilyen a világ, amelyben élünk, s amely helyett nem választhatunk mást, következésképp meg kell tanulnunk együtt élni vele s fő­leg meg kell találnunk helyünket ebben a fortyogó világban, amelyben nem is min­dig könnyű eligazodni. Az egyik szereplő is beszélt erről, mondván, nem ismeri ki magát a pártok és jelszavak között. Más sem, viszont mégis csak ez a világ adatott meg nekünk, s erről szól ez a nagyon okos dokumentumfilm is. Természetesen nem mondta meg, hogy mit kell tennünk, a szerzők sem tudják ezt, de a párhuzam, amit a családok és a világ története között vontak, sok mindenre figyelmezteti. Jó­zanságra, önmérsékletre, arra, hogy okosan használjuk ki időnket, erőnket, pén­zünket, s ki-ki higgadtan gondolja meg, mire érdemes törekednie. Ennél többet má­sok példájából nem lehet tanulni, de tanulságnak elegendő is. Cs. L. Videobum. 21.35: Szórakoztató kedd. 22.35: A fehér kutya - játékfilm. SUPER CHANNEL Knight Rider - amerikai sorozat. 20.15: Bűntény - amerikai krimi. 22.30: Robba­nékony - politikai magazin. 23.25: Alfred Hitchcock bemutatja: A gyilkosság indí­téka. 23.00: Tenisz. 7.00: Pirkadat. 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Az égen - élő video- show. 18.30: Kék éj. 19.30: Időlánc - tv- nosztalgia. 20.00: Ultrasport. 22.00: Hír­világ. 22.10: Ultrasport. 0.10: Hírvilág. 0.20: Egyveleg. 1.20: Időlánc - tv-nosz- talgia. 1.50: Egyveleg. TV5 18.20: Gyermekműsor. 19.00: Vidékek - természetjárás. 19.30: Hírek, informá­ciók. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Je­lenidő - magazin. 21.00: Sporttudósítá­sok. 22.30: Keddi kalendárium. 24.00: Kanapé - vitaműsor. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház, 9.50: Te- letipp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Csecsemő a hadihajón. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Koala maci ka­landjai. 14.30: Teletipp. 14.40: Közkór­ház. 15.30: Boldog napok. 16.05: Bonan­za. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp. 17.50: Cannon. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Kvízműsor. 20.30: Justitia kis ha­lai. 21.00: Forró szél. 23.00: A profik. 23.05: A Vénusz-hegyi szálló. 24.00: Elő­rejelzés. RTLPLUS 8.30: Helló Európa, jó reggelt, Német­ország! 9.30: Tenisz. 13.00: Telebutik. 13.25: Ma, nálunk. 13.30: California klán. 14.15: Tenisz. 15.45: Nettó - gazdaság. 16.00: Szuperlény titkos énem. 16.30: Computertréfák - amerikai sorozat. 17.10:’Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Baretta - amerikai krimi­sorozat. 19.05: Időjárás-jelentés. 19.15: OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: A Metzger család ka­landjai. 9.30: Angol nyelvtanfolyam kez­dőknek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A nagy derby - amerikai film. 12.30: Diagnózis. 13.15: Hírek. 13.25: Mi. 13.55: A hetedik kontinens ékszerei - Virágok Poszeidon kertjében. 14.20: Batman. 14.45: Ház az Eaton Place-en. 15.35: Alice Csodaor­szágban. 16.00: An-tan-ténusz. 16.30: A tévézés örömei. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Ante - norvég ifjúsági filmsorozat. 17.35: Mini találkozó. 17.55: PJiilipp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: A szépség és a szörnyeteg - A pokol régense. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Univer­zum - Poszeidon kertjei 4. rész: A Föld­közi-tenger élete és haldoklása. 21.07: Roda-roda. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Katie Elder fiai - amerikai western. 0.05: Hírek. 0.10: Az Angyal - krimisoro­zat. 0.55: Hírek. 2. MŰSOR 11.25: Hétfői sport. 12.20: Sport - Sí Világkupa - női óriás műlesiklás. 16.55: Művészlexikon. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Bajor királyi bíró­ság. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartomá­nyok mai napja. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Sör málnahabbal. 20.55: Újdonságok a moziban. 21.07: Külpolitikai magazin. 22.00: Híradó 2. 22.25: Centrál kávéház - toszkánai törté­netek. 0.55: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents