Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám

1990. január 16. f TOLNA ' 2 "iníÉPCUSAG Folytatódnak a szovjet-amerikai tárgyalások Genfben Késnek a kopogtatócédulák? Nem a tanács a hibás/ Négyheti szünet után hétfőn Genfben folytatódtak a nukleáris kísérletek korlá­tozásáról kötött 1974-es és 1976-os egyezmények ellenőrzésével kapcsola­tos szovjet-amerikai tárgyalások. A hatodik forduló a két küldöttségve­zető, a szovjet Igor Paljonih és az ameri­kai Paul Robinson találkozójával kezdő­dött. Előbb ők megállapodnak a tárgya­lások napirendjéről, majd a küldöttségek kedden megkezdik*az érdemi tárgyalá­sokat. • Mind a szovjet, mind pedig az amerikai diplomata úgy vélekedett, hogy - mivel a Egyszer ugyan megszavazták a bolgár nemzetgyűlési képviselők a BKP parla­menti csoportjának azt az indítványát, hogy töröljék az alkotmány első bekez­désének 2. és 3. cikkelyét (az egyik a kommunista párt vezető szerepét rögzíti, a másik azt, hogy azt a szerepet a BKP a Bolgár Földműves Népi Szövetséggel együtt gyakorolja), de másodszori szava­zás szükséges ahhoz, hogy törvényerőre is emelkedjék. Egyébként a földműves­szövetség (BFNSZ) parlamenti csoportja az első cikkely törlését is javasolta. Ab­ban a munkásosztály vezető szerepéről és a fejlett szocialista társadalom építé­séről esik szó. A kérdésben érvényes Az élelmiszerek fogyasztói árának emelése nyomán a Mezőgazdasági Ter­melők és Szövetkezők Országos Szövet­sége szükségesnek tartja megállapítani: a sertéshús fogyasztói árának emelése révén a termelők nem jutnak többletjöve­delemhez - közölték a szövetség illeté­kesei az MTI-vel. Az állami felvásárló vállalatok a vágó­sertés kilójáért mindössze 5-6 forinttal akarnak többet adni, mint az áremelés előtt, ez pedig kevés a sertéshizlalás jö­vedelmezőségének biztosításához. Ilyen felvásárlási árakkal nem javul, hanem tovább romlik a termelési kedv, mivel a sertéstartáshoz használt anya­gok, eszközök árának emelése ennek a többszörösével növeli a kiadásokat. A termelők olyan árat kérnek, amely biztosítja tisztességes megélhetésüket, gazdaságuk fenntartását. Az állami hús­ipari vállalatok vezetői által megállapított felvásárlási ár nem tartalmazza a megkí­vánt jövedelmet. A termelők - akik több százezren vannak, hiszen a vágósertés Az év elején megvalósult és a továb­biakban várható áremelkedések, a szo­ciálpolitikai ellentételezések ehhez ké­pest csekély mértéke következtében ki­alakult helyzetet megtárgyalva a követ­kezőkben foglaltunk állást:- A bérből és fizetésből, valamint a tár­sadalombiztosítási ellátásból élők döntő többségét megrázkódtatással érte az áremelkedések jelentős és ma már elvi­selhetetlen mértéke. Napjainkban egyre fokozódik e széles rétegek elkeseredé­se, létbizonytalansága, amely kiszámít­hatatlan következményekkel járhat. Nem tartjuk megnyugtatónak a kormány elnö­kének erre vonatkozólag a SZOT főtitká­rához írt válaszlevelét sem.- Az áremelkedések ellensúlyozására változatlanul elengedhetetlennek tartjuk vitás kérdések túlnyomó többségét már megoldották - már Mihail Gorbacsov és George Bush júniusra tervezett csúcsta­lálkozóján aláírhatják az ellenőrzést sza­bályozó megállapodást. Az 1974-es megállapodás 150 kilo- tonnában maximálta a föld alatti atom­robbantások megengedhető hatóerejét. 1976-ban a békés célú atomrobbantá­sokról állapodott meg a két nagyhatalom. Az amerikai szenátus azonban az ellen­őrzési záradékok elégtelenségére hivat­kozva nem ratifikálta ezt a két egyez­ményt. döntés csak egy hónap múlva lehetsé­ges, minthogy az alkotmány módosításá­ra vonatkozóan ennyi időnek kell eltelnie a javaslattétel és a határozathozatal kö­zött. A vita nyomán valószínűsíthető, hogy csak átfogalmazzák ezt a szöveget. A nemzetiségi kérdésben előterjesz­tett - és már korábban ismertetett - nyi­latkozatot egyhangúlag megszavazták a képviselők. Ezzel remélhetően lezárul annak a nacionalista kampánynak az időszaka, amely megkérdőjelezte a török nevek visszaadásának, a török nyelv használatának és a muzulmán vallás gyakorlásának Todor Zsivkov idején megakadályozott engedélyezését. 60 százalékát magántermelők állítják elő - a kiegyensúlyozott piacnak, illetve a fo­gyasztás jelenlegi szintjének fenntartá­sában érdekeltek. Az országos szövetség állásfoglalása szerint a húsipari vállalatok képviselői ál­tal tolmácsolt megoldás, hogy a meghir­detett árnál magasabbat nem szabad ki­fizetni, kimeríti a tisztességtelen gazda­sági tevékenység fogalmát. A szövetség javasolja a húsipari válla­latok vezetésének, hogy reálisan mérle­geljék a termelők kezdeményezéseit a hosszú távú közös érdekeltség kialakítá­sára, a szervezeti keretek megteremté­sére. A termelők szövetsége kéri a kor­mányt, hogy gyorsítja meg a garantált árak kialakítását, és minél előbb tegye közzé azokat, állami garanciát biztosítva olyan esetekre,.amikor a feldolgozó vál­lalatok a vágóállatokat átmenetileg nem kívánják megvásárolni. Ez növelné a termelők és a fogyasztók biztonságát is. a bérek liberalizálódását; a piaci árakhoz piaci bérek kellenek. Ezért követeljük, hogy január 17-én az Országok Érdek­egyeztető Tanács e kérdésben a munka- vállalók érdekeit szem előtt tartva hozzon. határozott döntést.- Aggodalommal töltenek el bennün­ket azok a szomszédos megyékből ka­pott értesüléseink is, hogy egyes fizetési nehézségekkel küzdő vállalatoknál a számlavezető bankok belső utasításra hivatkozva elzárkóznak a munkabérhite­lek folyósításától. Reméljük, erre Tolna megyében nem kerül sor és a dolgozók ledolgozott munkaidejük járandóságát megkapják. Sürgetjük, hogy a bankfel­ügyeletért felelős vezetők és testületek találjanak jogilag szabályozott megol­dást az ilyen jelenségek előfordulásának megakadályozására. Genscher Romániában „Az európai ház felépítése Románia nélkül nem képzelhető el" - jelentette ki Hans-Dietrich Genscher. Az NSZK alkancellárja, külügyminisz­ter hétfő délután Bukarestben sajtótájé­koztatón összegezte romániai tapaszta­latait. A nyugatnémet diplomácia vezetője hétfőn reggel érkezett a román fővárosba és a nap folyamán tárgyalt Ion Iliescuval, a Nemzeti Megmentési Front Taná­csának efnökével, Petre Roman kor­mányfővel és Sergiu Celac külügymi­niszterrel. Genscher elmondta, hogy a Német Szövetségi Köztársaság messzemenő segítséget kíván nyújtani a demokratikus fejlődés útjára lépett Romániának. Az NSZK kormánya hathatósan segíti a Kö­zös Piacnál a Romániának nyújtandó tá­mogatást, így többek között a 24-ek bi­zottságánál is. Még néhány nap, és képviselőjelöltek sokaságával ismerkedhetnek meg sze­mélyesen is a választópolgárok. A külön­böző pártok, szervezetek nagygyűlése­ken, aktívaüléseken sorra mutatják be je­löltjeiket, akiket az egyéni választókerü­letekben, illetve a területi listákon indíta­nak majd a választási küzdelemben. Ja­nuár 24-től pedig akár személyesen is kopogtathatnak az állampolgároknál, hi­szen e naptól fogva megkezdődik az úgynevezett ajánlási szelvények gyűjté­se. Az ajánlási szelvény funkciójáról tájé­koztatta ezúttal az MTI munkatársát Kara Pál, az Országos Választási Bizottság tit­kára. Az ajánlási szelvénynek az egyéni vá­lasztókerületben induló képviselőjelöltek számára van jelentősége - mondotta. Az egyéni választókerületben ugyanis a vá­lasztópolgárok, illetve a - pártok műkö­déséről és gazdálkodásáról szóló tör­vény rendelkezéseinek megfelelő - tár­sadalmi szervezetek jelölhetnek. Ahhoz, hogy valaki az egyéni választókerületben jelölt lehessen, legalább 750 állampol­gárnak aláírásával hitelesített ajánlására van szükség. Ezt a célt szolgálja az aján­Ramiz Alia albán vezető hivatalos rész­ről először cáfolta azokat a híreket, hogy zavargások lennének Albániában. Az Al­bán Munkapárt KB titkárságának első tit­kára egy tiranai traktorgyár munkásai előtt mondott hétfői beszédében Jugo­szláviát, illetve szerb nacionalistákat vá­dolta amiatt, hogy a közelmúltban meg­alapozatlan híresztelések terjedtek el Al­bániával kapcsolatban. Alia véleménye szerint a szerb nacionalisták azért ter­- A megélhetési feltételek elviselhe­tőbbé tétele érdekében feltétlenül szük­ségesnek tartjuk, hogy a munkahelyek is járuljanak hozzá a feszültségek enyhíté­séhez. Ennek érdekében javasoljuk a megyében dolgozó szakszervezeti szer­vezeteknek és tisztségviselőiknek, hogy mielőbb kezdeményezzék az év elejétől érvényes bérfejlesztések végrehajtását. Kéréssel fordulunk a gazdálkodó szer­vezetek, intézmények vezetőihez is, hogy a jelenlegi helyzet, a dolgozók hangulata és a feszültségek ismeretében a szak- szervezetek ez irányú kezdeményezésé­nek legyenek tevőleges támogatói. Szekszárd, 1990. január 15. Szakszervezetek Tolna Megyei Koordinációs Tanácsa (Folytatás az 1. oldalról.) nincs meg a kellő összhang a Népes­ségnyilvántartó Hivatal és a Választási Iroda között, azaz a Népességnyilván­tartó Hivatal elnöke levélben fordult az ideiglenes köztársasági elnökhöz, melyben a január 24-í határidő meg­hosszabbítását kérte. Az én véleményem az, hogy ebből következően a kopogtató­cédulák csak a hónap végén kerülnek ki a választókhoz.- Milyen következményekkel járhat mindez?- A pártok, illetve a független jelöltek, amikor megkezdik a kopogtatócédulák gyűjtését, olyan helyeken is megfordul­nak majd, ahol még hiányoznak ezek a szelvények. Úgy tűnhet, hogy ez a helyi tanácsok hibájából adódik, holott nem erről van szó, hanem arról, hogy a cédu­lási szelvény. A választójogi törvény ugyanis kimondja - és ezt a további viták elkerülése érdekében hangsúlyozta Ka­ra Pál -, hogy jelöltet kizárólag az ajánlási szelvényen lehet ajánlani. Ezen az aján­lási szelvéhyen csak egy jelöltet lehet ajánlani az egyéni választókerületben, és csak abban az egyéni választókerület­ben, amelyben a választópolgárnak az állandó lakóhelye van. A lakcímbejelen­tésről szóló jogszabályok szerint elkép­zelhető viszont, hogy valakinek csak ideiglenes lakóhelye van, ez esetben, de csak ebben az esetben az ideiglenes lak­címének megfelelő választókerületben ajánlhat a választópolgár. Az ajánlási szelvényre rá kell írni a vá­lasztópolgár nevét, személyi számát, ál­landó lakásának címét, választói nyilván­tartási sorszámát, valamint az ajánlott je­lölt nevét és/vagy a párt, illetve társadal­mi szervezet nevét. Ezt a kitöltött szel­vényt a szavazópolgár saját kezű aláírá­sával hitelesíti. A választópolgár azonban csak egy független jelöltet vagy egy párt­jelöltet támogathat. Ha nem párt színei­ben induló jelöltet kíván támogatni, akkor az ajánlási szelvényen párt, illetve társa­dalmi szervezet nevét nem kell feltüntet­jesztik a zavargásokról és a rendkívüli ál­lapot bevezetéséről szóló híresztelése­ket, hogy eltereljék a figyelmet a Jugo­szláviában élő albán nemzetiségűekről. Az ATA albán hírügynökség hétfői, Bécsben vett jelentése szerint Alia kije­lentette: „üzenjük a jugoszlávoknak, hogy Albániában sehol nincs rendkívüli állapot, nincsenek tüntetések vagy za­vargások és nem történnek gyilkossá­gok”. Valuta­(bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1990. január 16­■tói 22-ig Pénznem vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban angol font 10052,97 10674,81 ausztrál dollár 4762,02 5056,58 belga frank 170,66 181,22 dán korona 923,30 980,42 finn márka 1516,05 1609,83 francia frank 1051,54 1116,58 görög drachma a/b 38,27 40,63 holland forint 3172,42 3368,66 ír font 9444,08 10028,26 japán yen (1000) 413,66 439,24 kanadai dollár 5204,25 5526,17 kuvaiti dinár 20654,47 21 932,07 norvég korona 926,60 983,92 NSZK márka 3576,19 3797,39 olasz lira (1000) 48,01 50,97 osztrák schilling 508,34 539,78 portugál escudo 40,59 43,11 spanyol peseta 54,98 58,38 svájci frank 4025,09 4274,07 svéd korona 983,12 1043,94 USA dollár 6018,71 6391,01 ECU (közös piac) 7273,37 7723,27. jugoszláv dinár csekk (1000)/b 5,99 6,37 a) vásárolható legmagasabb bankjegycím­let: 1000-es b) bankközi és vállalati elszámolásoknál al­kalmazható árfolyam: görög drachma 39,41 39,49 Az államközi megállapodásokon alapuló hivata­los árfolyamok változatlanul az 1990. január 3-i köz­lésnek megfelelően vannak érvényben. Iák előállításával megbízott szerv - állító­lag technikai okok miatt - nem tudott fel­adatának határidőre eleget tenni.- Egyébként amikor majd kopogtatnak a választópolgárok ajtaján, mire kell ügyelni elsősorban?- A tanácsi dolgozókkal nem lehet probléma, hiszen mint hivatalos szerv adja át a cédulát. A független jelöltek, il­letve azok megbizottainak jelentkezése esetén két dologra hívjuk fel a figyelmet. Nem kell mindenkivel szemben bizalmat­lannak lenni, de nem árt meggyőződni arról sem, hogy ki kit képvisel. Ezért a pártoktól is azt kérnénk, hogy valamilyen meghatalmazással lássák el képviselői­ket, hogy szükség esetén tudják magu­kat - mindannyiunk érdekében - igazol­ni. A jelöltajánlás a választópolgár sza­bad elhatározásán alapul, arra senki sem kötelezhető. Ajánlási szelvényt minden választópolgár gyűjthet - az állampolgá­rok zaklatása nélkül. A törvény.szerint tilos ajánlási szel­vényt gyűjteni munkaidőben, munkavi­szonyból fakadó munkavégzési kötele­zettség teljesítése közben, a fegyveres erőknél és testületeknél szolgálati vi­szonyban lévő személytől, a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben, tömegközlekedési eszközön és egészségügyi intézmény betegellátó részlegében. Az ajánlási szelvényért el­lenértéket felajánlani, kérni és adni tilos. Az ajánlási szelvényt kitöltés után a je­lölt képviselőjének lehet átadni. Ha valaki ezt elveszíti, vagy valamilyen oknál fogva megsemmisül, a választások tisztasága érdekében nem pótolható. Az egyéni választókerületben rryjködő választási bizottság a jelölteket nyilván­tartásba veszi, illetőleg visszautasítja azt a jelölést, amely a törvényes előírások­nak nem felel meg. A választási bizottság - kérésre - el­lenőrzi az ajánlószelvények aláírásainak hitelességét is. (MTI) A Magyar Szocialista Párt közleménye Az SZDSZ péntek esti szekszárdi nagygyűlésén ismét terítékre került a már sokszor nyilvánosságot kapott, úgynevezett „lakástámogatási pana­ma”. A Magyar Szocialista Párt szek­szárdi szervezetének vezetősége határozottan követeli, hogy - a me­gyei tanács elnökének korábbi ígé­rete alapján - a tanácsi és az ügyészi szervek még a hivatalos választási kampány kezdete előtt hozzák nyil­vánosságra az utóvizsgálat eredmé­nyeit, illetve a tett intézkedéseket. Elutasít a vezetőség minden olyan törekvést, amely e témát hangulat- keltésre és csak szenzációkeltésre kívánja felhasználni. MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT SZEKSZÁRDI SZERVEZETE Közéleti hírek A Magyar Függetlenségi Párt zászló­bontó alakuló ülést tart 1990. január 17- én, szerdán 18 órakor a Hotel Dombóvár kistermében. Minden érdeklődőt szere­tettel várnak. * A Szabad Demokraták Szövetségének szekszárdi szervezete bemutatkozó előadást tart ma este fél 7-kor a sióagárdi művelődési házban. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak. Eltörölték a kommunista párt vezető szerepét Bulgáriában A húsáremelés és a termelő A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének álláspontja 1 A Szakszervezetek Tolna Megyei Koordinációs Tanácsának állásfoglalása és felhívása Jelölés az egyéni választókerületben Ramiz Alia cáfol

Next

/
Thumbnails
Contents