Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-30 / 308. szám

1989. december 30. TOLNATÁJ - 5 Rögtönzött falugyűlés Értényben Tel-Avivtól a Golan fennsíkig Elég volt a sóderból! Mindjárt két éve, hogy elmentünk az értényieknek arra a viharos falugyűlésé­re, amelyen azért voltunk csak nyolcva­nas mert nem fértünk be többen az azóta funkciót váltott pártház tanácstermébe. A kiverekedtek majd annyian voltak, mint akik odabent. Szóra szó, nyíltan beszél­tek a vezetékes ivóvizellátás, az útháló­zat, orvosi ellátás, romosodó középüle­tek, a hatalommal való visszaélés dolgai­ról. S tették mindezt igazuk szilárd tuda­tában. Idén, év elején meglehet azért, hogy is­métlődése ne legyen a közviharzásnak, elmaradt a falugyűlés. Már-már meghir­dették a lakosság sürgetésére, aztán visszavonták. Utóbbi miatt vált szüksé­gessé, hogy özvegy Szabó Jánosné összeharangozzon egy nem hivatalos fa­lugyűlést, amit meg is tartottunk decem­ber 18-án délelőtt. Most is vihar támadt Vihar. Mert miről volt szó? Csupa sza­kállas, régi dologról. Elkészült a vízveze­ték a Kossuth utcában, de áll a tudomány a Bocskaiban. A bélvíz miatt sárba-vízbe fulladnak a központ kivételével az egész faluban, járdát lakossági hozzájárulással ugyancsak a központban építettek, de híre sincs az útépítésnek, tovább romo- sodtak a középületek, változatlanul folyik a szélmalomharc az innen majd fél évti­zede elvitt orvosállás visszaszerzéséért. Röviden: a kis község kifosztottságáról, az iskola, az értelmiség hiányáról beszél­nek a jelenlévők, de most már olyan indításból, hogy „Lássuk hát Uramisten, mire megyünk ketten?!” Értény, a festői szépségű Koppányvidéknek a hatvanas években még virágzó települése (amiből hej, de nyugalmas, szép üdülőfalut.is le­hetne csinálni) 1990-ben önálló tanácsot akar. „Betelt a tűrés pohara, ígéretekből nem fér el több a padláson!” - mondják és magam se mondhatok mást. Ahol napjában majd minden házból megfordul valaki, a bolt előtt randevúz­tunk, aztán elfoglaltuk, élve a takarítónő készségével a tanácsháza egyik szobá­jában kialakított öregek klubját. Hamar kiderült, hogy Juli nénin kívül kik a szóvivők. Szalai Árpádné, Somlai Istvánná, Balassa Jánosné és a többiek nekem se új ismerősök, és örömömre szolgál, hogy szívbajosok se lettek. A busz indulásáig részt vesz az eszmecse­rében Simon Ferencné tanítónő is. De amint teheti, azonmód, fehér köpenyben közibénk toppan - hál' istennek nem hallgatni - Tóth Károlyné, az egyik bol­tos. Már az ajtón kívül is sokan állnak, mi­re előkerül Krémer Ernő, az értényiek elöljárója. Mészáros Ferencné és szá­mos társa csak a szociális segélyezés szerintük igazságtalan gyakorlatát jöttek el megpanaszolni. S vannak betérők a szomszédos orvosi rendelő várakozói közül. Jelezni akarják az egyetértésüket. Egyetértését fejezte ki Szabó György fér­fiszabó is, mielőtt Tamásiba indult.- Vissza a tanácsi önállóságot!- Vissza az alsó tagozatos iskolát!- Vissza a betöltetlenség miatt meg­szüntetett orvosállást! Szabó mama intézkedjen! Nemrég került olaj a tűzre. A Nyírség­ből járt itt Értényben - dr. Dobrovich Ma­rianna főorvos közbejöttével - egy orvos szemrevételezni a jócskán lerobbant or­voslakást és a szegényesen berendezett (vagy csak kibelezett?) rendelőt, amiben hetente két alkalommal rendel dr. Mittich János, aki Nagykónyi székhelyről látja el a koppányszántóiakat, értényieket, bar­nahátiakat és medgyespusztaiakat. Ez csaknem 3 ezer embert jelent.- Ha úgy szaladgál a doktor úr, mint pók a falon, a mi útviszonyaink mellett, akkor se győzi a dolgát - füstölögnek többen is. Dr. Mittichel senkinek semmi baja. A baj az, hogy a községnek mindig volt sa­ját orvosa. Most is azt akarják, hogy le­gyen és már beleuntak a hivatalos hinta- palintába. Egyedül Juli néni nem unt bele a maga 76 éve ellenére sem a harcba. Két éve azt mondta, nem halhat meg addig, amíg vissza nem sikerül pörölni az orvosla­kást. Sok az öreg, a gyerek és mert „az értényiek élni akarnak, megél itt az orvos is!” Hangzott akkor. Mittich doktor kér­dezte nemrég Juli nénitől, hogy mikor in­tézkedik már, igazán hozhatna ide egy másik orvost!- Hiszen hoznék én. Nézze már ezeket a leveleket! Szép gyűjteménye van Szabó néninek a hivatalos, egymásnak olykor ellent­mondó levelekből. Van amelyik fenn- sőbbséges, van amelyik kioktató, van amelyik azt mondja, Értény és Koppány- szántó lakossága kevés ahhoz, hogy önálló orvost kapjanak. Egy újabb levél (aláírta Hegedűs Károlyné a közös ta­nács elnöke) arról tudósított 1989. no­vember 8-i dátummal, hogy „ha van pá­lyázó orvos, akinek megfelel a lakás, a megye nem zárkózik el a körzet visszaál­lítása elől.” Vissza az iskolát is! A legfájóbb pont tehát máig a helyben lakó, munkáját háziorvosként végző or­vos hiánya. A másik, hogy gyerekek híján „szétrohad” az iskola.- Amikor elvitték innen az alsó tagoza­tosokat is a zsúfolt körzeti iskolába, még büszkék lehettünk arra az épületre. Most? Szégyen, mivé romlott a nagy gaz­dátlanságban - mondja Szalainé a kicsi­nyekért nem ok nélkül aggódó nagyma­mák képviseletében. Naponta 60-70 gyerek buszozik Nagykónyiba és szenvedi az ingázás fá­radalmait már kicsi korától. A legszánan- dóbbak, az alsó tagozatosok - vagy negyvenen - kivált ősszel és télen. Mert azt bizony csak hazudták egy értényi pa­naszra föl a minisztériumnak, hogy „a gyerekek fűtött váróban várnak a busz­ra”. (Csak látni kéne a buszgarázs mellett azt a háborús filmek díszletének is beillő, ajtótlan lyukat!) Hiányolom a fiatalokat. Mondják, azért nincsenek itt, mert legtöbbjük nem ide­haza dolgozik. Máskülönben pedig, ők vannak csak igazán torkig a sóderolás­sal... Hiába hallatták korábban a hangju­kat, minden maradt a régiben. És a község tanácstagjai? Az ő hangjuk pedig alighanem beleveszett, veszik a közös ta­nács testületének hangerőbeli fölényé­be. Nem gondolják, hogy se az orvosla­kás, de a rendelő se valami vonzó mosta­ni, lerobbant állapotában? - tudakolom. Válaszra nem kell várni. Nagyon jól tud­ják, hogy azt rendbe kell tenni, de vállal­ják. Nemrég a templom fűtését is össze­fogással, közadományokból oldották meg. Pedig még a templom is körzetesít­ve van. Az iskola helyreállítása a nehe­zebb dió, de legalább utólag adja meg az árát az, aki kitalálta, hogy mindent el kell szivattyúzni a kistelepülésekről! „Az volt a mi falunk elsőszámú közellensége, aki elvitte az iskolát, a tanácsot, a téeszt”. Mondják és hozzáteszik, hogy már az ál­latorvos is Tamásiból jár ki. Azelőtt itt élt és megélt.- Én mondom, ez is buldózerpolitika volt! - mondja Szalainé. Ha már eljöttek azt írják meg, hogy mi itt akarunk élni és ha a közös tanács va­lami mást akar, jöjjenek ide, mondják meg. Nekünk akkor is az lesz a vélemé­nyünk, hogy Értény csöndes haldoklását csak azzal lehet megállítani, ha elválunk Nagykónyitól, és Értényben költhetjük el, saját erővel kiegészítve ami Értényt illeti. Ennyi a summázat. Délután Tamásiban érjük utói Hege­dűs Károlyné tanácselnököt és Hinten- berger Károlyné vb-titkárt, akik Szek- szárdra indultak. Az előbbi nem is pró­bálja leplezni felháborodását az „illegá­lis” falugyűlés miatt. A titkár asszony sá- padozik, a keze remeg. Ö régiként job­ban tudja az elnök asszonynál, hogy nem egészen áll meg az a vád, miszerint az ér­tényiek öncélúan rebelliskednek. Túl sok be nem váltott, vagy csak töredékesen beváltott ígéretet kaptak és van szemük. Jól látják, hogy a székhelyközségben a fejlődés vonala fölfelé tart, itt pedig a bé­ka feneke felé tendál. Azért megerősítik, amit délelőtt Krémer Ernő tett közhírré, hogy ők a megyei instruktor javaslatára odázták el a falugyűlést, mert míg nem tudják „mi lesz 1990-ben, nem tudnak mit mondani a társközségieknek”. Ez aztán a valami! És az újságíró végszava? Nem hiszem, hogy az elnök és vb-titkár tőlem hallottak először az önállósodási törekvésekről. Amikor a szembenézésre a falugyűlésen sor kerül, valószínű, még egységesebbek lesznek az értényiek a közös „háztartás” fölmondásában és annak kinyilvánításában, hogy életbe- maradásuk egyedüli garanciáját a helyi önkormányzatban, az önállóságban lát­ják. LÁSZLÓ IBOLYA A vakolat egyre kevesebb, a bozót pedig mind sűrűbb. Az első kép 2 éve, a második most készült. Szentföldi utazás Testvérvárosi kapcsolat? A jeruzsalemi Siratófal Színes térképet terít elém vendéglá­tóm és egyben beszélgetőpartnerem, dr. Hornyik Lajos, a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának helyettes vezetője. Áthaladva a Földközi-tenger kékjén, egy olyan állam területére érkezünk, melynek településeit sorolgatva megelevenedik előttünk a Biblia világa. Názáret, Betle­hem, Jeruzsálem - csak néhány a legis­mertebb városokból, ahova Hornyik La­josnak egy tanulmányút alkalmából volt szerencséje eljutnia. Izrael - mert erről az országról van szó - ma is lenyűgözi egyetemes emberi örökségével az uta­zót.- Feledhetetlen élmény szembesülni azokkal a kultúrtörténeti emlékekkel, amelyekről eddig a Bibliában olvashat­tunk - kezdte útibeszámolóját Hornyik Lajos. - Igaz, Izraelben járva lépten-nyo- mon meglepetések érik az európai em­bert, s ez adódik egyebek mellett abból is, hogy ez az ország az ázsiai földrészen terül el, az afrikai kontinens tőszomszéd­ságában. Bár Izrael területileg nem nagy, csak egy vékony esik a Földközi-tenger partján, mégis hatalmas lendület és tenni akarás jellemzi az itt élőket. Az utóbbi három évtizedben épültek fel például azok a modern városok, amelyekben a lakosság hetvenöt-hetvennyolc százalé­ka él. Érdekes, hogy ezeket a városokat szinte kivétel nélkül a hegytetőkre telepí­tették, az egészségügyi, de még inkább a biztonsági megfontolások miatt. A téglát vagy az előregyártott betonelemeket nemigen használják, a huszonöt emele­tes irodaház is terméskőből készül. Izrael, mintahogyan azt már említettük, ázsiai ország, ám nem szabad elfelejteni azt sem, hogy 1948-ban kikiáltott függet­lensége után a világ nyolcvankét orszá­gából érkeztek ide az új hazát teremteni kívánó zsidó bevándorlók. Köztük szép számmal akadtak magyar anyanyelvűek is: ebből adódóan Názáret polgármeste­re, Haifa polgármestere vagy éppen Je­ruzsálem főpolgármester-helyettese ma­gyarul köszöntötte Hornyik Lajost, de másutt is sűrűn lehetett találkozni egyko­ri hazánkfiával.- Bár vendéglátóink feszített ütemet diktáltak a közigazgatás és az önkor­mányzat tanulmányozása folyamán, a szakmai programok mellett jutott idő a ki­rándulásokra is - folytatta Hornyik Lajos. - Az első állomás, Tel-Aviv után azonnal Jeruzsálembe invitáltak bennünket. Je­ruzsálem kétarcú város: a szupermodern metropolis magját gyakorlatilag érintet­lenül megőrizték, középpontjában a hi­res siratófallal. Ide ezrével zarándokol­nak a zsidó vallás hívei, s valósággal ex­tázisba esve imádkoznak. A jelen és a múlt nagyon jól érzékelhető a ruházato­kon is: egyesek európai öltözékben je­lennek meg, mások karima nélküli kalap­pal, úgynevezett sábeszdeklivel a fejü­kön, ám ugyanakkor rengetegen hordják a hagyományos zsidó viseletét, a fekete színű nagy kalapot és az ugyancsak fe­kete kaftánt. S nem szabad megfeledkezni egy má­sikjellegzetes izraeli „viseletről” sem, ám ez inkább a tizennyolc és huszonöt év közötti férfiakra és nőkre vonatkozik. Az ország veszélyeztetett helyzetéből adó­dóan gyakori látvány a katonaruha. A fér­fiak három, a nők két évig szolgálnak a seregben, ám a fegyver akkor is a vállu­kon van, ha kimenőn vagy szabadságon vannak, s eközben betérnek egy szóra­kozóhelyre. Beszélgetőpartnerem ezután megem­y Izrael jelképe, a hét zsidó törzsre utaló menóra liti azokat a további szent helyeket - Betle­hemet és Názáretet - ahol egykor Jézus hirdette tanításait, Jerikót, amelynek mint köztudomású, leomlottak falai, majd a híres természeti látnivalót, a Holt-tengert.- Nem is tenger, hanem tó, csak a hihe­tetlenül magas sótartalma miatt nevezik Holt-tengernek ezt a hetvennégy kilométer hosszú, kilenc kilométer széles állóvizet. Élővilága egyáltalán nincs, számomra soha vissza nem térő alkalmat jelentett itt megfü- rödni, nem kellett tartanom attól, hogy el­merülök, mivel elég volt csak ráfeküdni a viz felszínére, s akár újságot is olvashattam. Persze, arra vigyázni kellett, hogy az arcra ne nagyon kerüljön a harmincnégy fajta ásványi sót tartalmazó vízből, mert annak csakhamar megéreztük volna a kellemet­len hatását. Azután az újabb - s immár kevésbé le­nyűgöző, annál inkább felkavaró - élmény, a Golan fennsík fantasztikus kősivataga. A libanoni határ melletti holdbéli táj a maga megkapó világával sem képes feledtetni a kilőtt harckocsik romjait, a kilométereken át húzódó szögesdrót kerítést, ami mögött aknák tízezrei rejtőznek. A látottak arra fi­gyelmeztetnek, hogy messze még a ki­egyezés a zsidók és az arabok között. Ami persze nem jelenti azt, hogy az izraeli ara­bok valamiféle elnyomásban élnének: Hor­nyik Lajos Jeruzsálemhez visszatérve megemlíti: hogy a városrész zsidó és arab negyede között zavartalan a közlekedés, nemzetisége, vallási hovtartozása miatt senkit, sehol sem ér hátrányos megkülön­böztetés. S az izraeli ember amúgy is rend­kívül segítőkész és barátságos. íme, erre egy konkrét példa.- Delegációnk egyik tagjának szüksége volt egy nálunk hozzáférhetetlen gyógy­szerre, s ennek megvásárlására tartogatta szűkös valutakeretét. Amint ennek hírét vette tolmácsunk, azQnnal intézkedett, s egyszerre öt dobozzal vett a gyógyszerből. Arról pedig hallani sem akart, hogy elfo­gadja az ellenértéket. Egyébként bennüh- ket, magyarokat mindenütt tárt karokkal fo­gadtak, s melegen üdvözölték azt, hogy a két ország több mint két évtized elteltével ismét felvette a diplomáciai kapcsolatot. Több város polgármestere is felajánlotta a testvérvárosi kapcsolatok létesítését, külö­nösen Názáret polgármestere, aki ismeri megyénket, szorgalmazta ezt a javaslatot Szeretnének megismerkedni velünk, s amit lehet, tanulni tőlünk, s azt hiszem, ez ne­künk is javunkra válna - fejezte be távolról sem teljes élménybeszámolóját Hornyik Lajos, miközben megmutatta azt a szuve­nírt, amit szinte mindegyik Izraelt megjárt turistának mondhatni „kötelező" megven­ni: átlátszó dobozba zárva egy kis darab Szentföld, benne aranyozott kereszt. SZERI ÁRPÁD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents