Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-23 / 304. szám
4 - TOLNATÁJ 1989. december 23. 50 éve történt Józseffalván Áldozócsütörtöktől- karácsonyig 1939. május 10-én csendesen fújdogált a szél, szép ünnepi idő mutatkozott Józseffalván - emlékeznek a bukovinai székelyek, akik ma Bátaszéken laknak. A románoknak éppen nemzeti ünnepük volt, magyarjaink pedig a gyerekeket kísérték az első gyónás és szentáldozásra. Ám néhány órával a lelki megnyugvás után i „...félelem, szorongás és bánattal lettek tele”. A falu népe ebédelni kezdett. Eközben a színmagyar Alszeg egyetlen román családjánál hat gyermekének kukoricát pattogtatott az anyjuk - nagy volt a szegénység -, azután elindult Sztupkára, lakodalomba. Talán nem oltotta el a tüzet rendesen, vagy talán a gyerekek kevesellték az étket... Egyesek szerint a Borbát fiú és Ilié Berár egyik gyereke ügyeskedtek a pattogató rostával, amikora hirtelen feltámadt szélviharban lángra kapott a két szomszédos csűr. A faházak - mert azon a vidéken fagerendákból építkeztek - egymás után fogtak tüzet, szórták az égő dránicát (fazsindelyt), s hamarosan hánykolódó lángtengerbe borították a falut. A füst- és lángtengerből kilépő dr. Németh Kálmán józseffalvi plébános elé megrendítő látvány tárult: „... megláttam a lucernások és gyümölcsöskertek aljában egy végtelen, sírdogáló láncot... A nyílegyenes főutca két kilométeres vonalának megfelelően ez a zokogó lánc is éppen ilyen hosszú volt. Minden család a kert végébe gyűjtötte azt, amit kihozhatott”. - Negyvennégyen sebesültek meg, kaptak égési sebeket. A borzalmas látványon felindulva Szermán Vince a haranghoz rohant és végig cibálta-húzta-rángatta azt, bár a tenyere már vérzett. Az ilisesti német önkéntes tűzoltók jelentek meg elsőnek. A házak azonban menthetetlenek voltak! „...Odaégett állatok húsa piroslott a kirepedt bőr alatt. A kutyák megsülve hüségeskedtek tovább a forró lángon. A kutakba beroskadt a húzószerkezet, a meggyulladt kerék.” A falu kétharmada - 84 magyar és 38 román ház - szinte teljesen eltűnt a főid színéről, csak a téglakémények meredeztek üszkösen. 95 magyar család vált hajléktalanná, akik jól tudták, hogy mindössze öt hónapjuk lesz holmi ideiglenes hajlékok összehozására, hiszen a Kárpátoktól keletre hamarább jön a tél. A megmaradt néhány ház és a falu szegényebb része, Burdu- zsén fogadta be a hajléktalanokat. Volt ahol öt család is élt összezsúfolódva s egy kenyéren. Az épen maradt iskolaépület - mely a Jókai Mór közreműködésével gyűjtött pénzből épült annak idején -, és a plébániahivatal most a segélyként érkező élelem tárháza lett. Nagyváradon, Kolozsvárott, Erdélyben és Bukovinában pedig mintegy három és fél millió lei pénzadomány jött össze őszig. Már májusban a helyszínre érkezett Kós Károly - a neves építész - és Seyfried Ferenc EMGE-titkár. Jegyzékbe foglalták a kár nagyságát, elkészítették az újjáépítés mérnöki terveit. Hét magyar és két román építöcsoportot alakítottak ki. Csak az építőanyag dolgában nem tudtak megállapodni. A csernoviczi kormányzóság és a szucsávai prefektúra csak a téglából vagy nyerstéglából való építkezést engedélyezte. Tégla pedig alig volt! A pénzek felhasználását szervező Magyar Nép- szövetség három cigányt fogadott, hogy a vályogvetést betanítsák. Ettől kezdve kétnaponként elkészült több mint egymillió tégla, ebből 486 ezret a józseffalvi magyarok maguk készítettek. Az idő rövidsége miatt csak hat ház épült fel - egy szoba, konyha és kamrával -, olyanok számára, akiknek egyébként sem volt istállójuk, állataik. A többi helyen kimérték és elkezdték az alapokat, de csak az istállót és a hozzá tartozó takarmá- nyos helyiséget hozták tető alá, most már cseréptetővel. A Magyarországon megjelenő „STUD Statisztikai Tudósitó” így rögzíti a kényszerű állapotot: ...Ez alkal ommal még nem kapott valamennyi család lakóházat. Azok, akik csak istállót kaptak, a tél folyamán a takarmány előkészítő teremben fognak lakni, amely teljesen zárható az állatok tartására szolgáló teremtől; a lakóterem fűtésre is alkalmas." A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet (PEKI) korabeli adatai szerint augusztus 20-án áldották meg az első lakóház alapkövét, augusztus 27-én az első elkészült épületet. November 5-én pedig - egyházi ünnep keretében - felszentelték a szükségállapotot mutató, de már a télre felkészült új Józseffalvát. Megható az erdélyiek összefogása, segítőkészsége. A széthúzás megszűnik, katolikusok, reformátusok, unitáriusok és lutheránusok összefogtak, hogy segítsék felépíteni Józseffalvát. „...Végre találtunk egy eszmét, mely felettünk áll, s mely egymás erőinek lefogása helyett arra késztetett, hogy legnagyobb erőfeszítéssel mindnyájan egy cél szolgálatába álljunk.>Józseffalvának köszönhetjük azt a bizonyságot, hogy azoknak a magyaroknak a száma, akikre számítani lehet, nem egy vagy kétezer, hanem százezer, sőt többszázezer.” - írja le a kortárs érzést Albrecht Dezső a „Hitel” lapjain. A kolozsvári „Keleti Újság” pedig az egyszerű józseffalvi székely gazda, Péter Cénó Ambrus levelét közli: „...Milyen nagy dolog a segítség olyankor, amikor az embernek semmije se marad az égvilágon, csak üszők, hamu és pernye s még valami: örökké síró, könnyező, pirosra hasadt két szem s kenyérért és szerető vigasztalásért zokogó gyermeksereg.” Bukovinában gyakori a 40 fokos hideg. Novemberben és decemberben már tapasztalniuk kellett, hogy a vályogtéglák nedvességét az erős fagy szétrepeszti, ezért több épület veszélybe került. Megtámogatták, „megkötözték" - ahogy mondják -, s volt, ahonnan ki kellett költözni. Pattogott, ropogott. A nagy hideg miatt a külső ajtót lezárták, egy bejáratot hagytak... És így jött el a karácsony. A juhok mind megmaradtak, azokat az esztenán tartották. Ahogy az egyik néni mondotta: „Mire a Kisjézus megszületett, a ló és tehén' mellé a juhok is béjöttek.” A falu papja krónikát vezetett a tűzvész utáni első karácsonyt is leírta. Szétosztásra vártak az Erdélyből érkezett ajándék gyermekcipők. De ő azt hitte, legalább ennyire örülnek majd a közös karácsonyfának, a kolozsvári Schuszter-cégtöl kapott csillagszóróknak, az ezernyi vérpiros gyertyának. A sekrestyés sorra gyújtotta, terjedt a fény. „...Minden gyertya szelíden égett, nem gyulladt meg sehol az ág. A fénytől a gyermekek mégis megijedtek! Előbb csak riadt sziszegés támadt köztük, azután jajgatás és szinte-szinte pánik. A gyertyákat hirtelen el kellett oltani. A példátlan katasztrófa emléke támadt fel a gyermekekben. Úgy megborzadtak a karácsonyfai fényességtől, mintha az a sok piros viasz a nyakukba csepegett volna.” Félhomályban folytatódott az ünnep. Közben hirdette ki híveinek - mintegy ajándékul - az épitőbizottság döntését: belátták, hogy a vályogépítkezés ezen a vidéken nem jó, tavasztól faházak épülnek, cseréptetővel. 1 1939 karácsonyán a „szenteste szenvedeje” (ti. szenvedője) szegényebb volt, mint máskor. Kevesen ettek cukrosbúzát, aszaltszilvát, mint szokás volt. De mindenkinek volt hajléka! S a gyermekek most is mentek karácsonyt köszönteni. „Szürkönyetkor” indultak a falu alsó végéről és mindenhová bémentek .....Szent J ózsefnek is tarisnya volt az oldalán, azért a székelység is tarisnyával ment az oldalán, mint a földönfutó. - emlékezik bátaszéki adatszolgáltatóm Ibolyka néni, Tamási Istvánná. Hát igen. „Szegények voltak, de a szeretet annál nagyobb. Most jómódban él a nép, de ‘ szeretet nincs benne." - mondja rezignáltan. SOLYMÁR IMRE L............... — ■ ■ —* Á tlépni egy küszöböt... Mayer Mihály püspök úr a szekszárdi hívekre gondol Fekete Mercedes állt a pécsi püspöki palota bejáratánál, egymás után suhantak az épület elé a kocsik. Kispapok, idős plébánosok szelték át suhogó reverendában a dóm előtti teret, volt, aki karján vitte a finom csipkézetü papi inget, volt, aki a szertartás kellékeivel kezében sietett a templomba. Három srác kergette a focilabdát a tavaszi erővel tomboló napsütésben a lejtős téren, míg a dómba igyekvő, ünneplőbe öltözött felnőttek őket, nehogy ünneprontó csörömpöléssel betörjék a palota ablakát. Liszt Ferenc szobra könyökölt csak nyugodtan a püspöki erkélyen, higgadtan szemlélve a sürgés-forgást. Úgy döntöttünk, hogy még a szertartás előtt keressük fel Mayer Mihály püspök urat a palotában, hogy megkérdezzük: mire gondol a püspöki beiktatást megelőző pillanatokban - és gondol-e, van-e ideje gondolni szekszárdi híveire? A boltíves kapualjban egyházi méltóságok beszéltek egymáshoz olaszul, latinul. Az emeletre vezető széles lépcső történelmi, kultúrtörténeti világba vezetett, a süppedő szőnyegek elnyelték lépteink zaját, kincset érő bútordarabok, hatalmas méretű falikárpitok, veretes festmények sokaságán siklott át a pillantásunk, majd kitárult előttünk a püspöki lakosztály szárnyas ajtaja. A pécsi püspökök fogadótermeibe léptünk, ahol Mayer Mihály püspök úr őexcellenciája sietett elénk barátságos mosollyal. Úgy éreztük: a körülmények ugyan rendkívüliek - ö maga azonban a régi... Készséggel válaszolt kérdésünkre.- Ez a pillanat számomra határkő. Ügy is lehet mondani: választóvonal. Bár eddig is papi munkát végeztem - és a papi munka sok tekintetben nagyon hasonló a püspöki munkához is -, ezentúl talán kissé magasabbról, nagyobb látószögből nemcsak egy várost kell nézni és látni, hanem égy egész egyházmegyét. Ebből adódik a nagy izgalom is, hiszen most tulajdonképpen át kell lépni egy küszöböt, be kell lépni egy másik ajtón. És belépve az ember látja a rendet, de olyasmit is lát, amit még el kell rendezni. Ez feladatként, célként ott áll az ember előtt, és minden feladat előtt föltárnád az emberben az izgalom: vajon mennyiben tudok megfelelni, mennyiben tudok mindent szeretettel és megértéssel tovább vinni? Az eddigi évek, itt szeretném megemlíteni a szekszárdi, feladatokkal teli négy évet, amikor és ahol a hívek mellém álltak, arra késztetnek, hogy ezt reméljem az egyházmegyétől is, azt, hogy a papok, a hívek mellém állnak, és akkor velük együtt tudom megvalósítani azt a célkitűzést, ami az egyház számára fontos, és amit a kinevező okmányban II. János Pál pápa is elém rajzolt. Búcsúzóban bepillantunk a püspöki lakosztály szalonjába, ahol a püspök úr családjának tagjai készülődnek a beiktatási szertartásra. Szeretnök megkérdezni a püspök úr szüleitől, édesanyjától és elhunyt édesapját mindvégig pótoló, őt szeretetben kézenfogó és végigkísérő nevelőapjától: mit jelent számukra ez a nap? De nincs idő a beszélgetésre, éppen érkezik a magyar katolikus egyház feje, dr. Paskai László bíboros, prímás érsek. A szülőket a dómban, a beiktatási szertartáson látjuk viszont. Az új pécsi megyés püspök által celebrált misén Mayer Mihály édesanyja az első áldozó... aki bizonyára megőrzi emlékezetében az Ecce Sacerdos magasztos hangjait. DOMOKOS ESZTER GOTTVALD KÁROLY Kecskemét, 1989. december Jámborság és tudomány Beszélgetés Ruppert Józseffel, a Piarista Gimnázium igazgatójával- A materializmus korában élünk. A pejoratív, a rosszalló értelmezését használva a fogalomnak, oly korban, mikor előtérbe került az anyagias gondolkozás, az anyagi javak hajszolása. Ebben a világban - úgy érzem - szigetként helyezkednek, állnak önök piaristák, katolikus szerzetesek, a kegyes tanítórend tagjai. Szellemi értékek közvetítői, de csak azok szemében, akik ide - ahol beszélgetünk Kecskeméten - a kegyesség, vallásosság iskolájába belépnek.- A mi munkálkodásunk vezéreszméje: jámborság és tudomány. Célunk ma is az, hogy korszerű tudást adjunk diákjainknak, keresztény szellemben. Egy matematikatanár - mint pap - amikor nem vallásos dolgokról beszél, akkor is kifejezheti világnézetét. Megjegyzem, amikor a marxizmus kötelező jelleggel szerepelt a tantervekben, mi akkor is állást foglalhattunk keresztény beállítottságunkról, hitünkről.- Feltétlenül kell ehhez intézmény, iskola?- A háztörténeti följegyzéseinkből is tudjuk, hogy az iskola az majdnem olyan volt, mint egy jó család. Nemcsak a tudást adta, hanem az életben való eligazodásra adott utat. A gyereket egy egészséges, kiegyensúlyozott, becsületes, tisztességes, boldog életre kell nevelni.- Becsület, tisztesség, olyan fogalmak ezek, ami a nehezebb úton való járást jelentik ma kint a világban. Példák százai igazolják, hogy éppen azok boldogulnak, akik tisztességtelenül, becstelenül teremtenek munkaalkalmakat, kapcsolatokat. A keresztény hívő, vallásos emberek értékrendjét az utóbbi évtizedekben kevésbé méltányolták.- Ebben a mondatában ketté kellene választani a hívő és a vallásos jelzőket. Együttjáró fogalmak ugyan, de a vallásosság azt jelenti, hogy a törvényszerű külsőségeket is vállalta. A belső hitnek a külső megnyilatkozása. Eleget tesz azoknak a formáknak, amit az egyház megkíván. A hívő ember belső normái szerint él.- A formaságban helyet kapnak, élnek az aranyozott barokk szobrok...- Az ember érzelmi lény is. Ahhoz, hogy elcsendesedjen, alkalmatlanok az aluljárók. Az imádságra ráhango- lóbbak a templomok zenével, vagy a művészetek más ágaival. Miért ne leBarokk csillag
