Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
1989. február 11. II. évfolyam, 42. szám Gróf fiú Nem könnyű Grófnak lenni Murgán. Az őszi leveleit hullató bokrok között meredek lejtőn kanyargó keskeny utat most lágy napfény deríti. De a „grófi" élet ebben a faluban olyan, hogy akinek az jutott osztályrészéül, még akkor is, ha mindössze tizenhárom éves, ha négy szemműtéten esett át, ha az egyik szeméről eltávolított zöldhályog helyén szürkehályog képződött, a másikon meg most kezd fátylat vonni a glaukóma, még akkor is hajnali sötétben kell iskolába indulnia, még akkor is esti sötétben kell hazavergődnie. Mert ilyen hosszú, ilyen viszontagságos az út a szeretetig. Egy határozat - a sok közül A Szekszárdi Városi Tanács 1989. július 25-én kelt határozatából: „Kk. Gróf János (... an. Balázs Elvira) Murga, Dózsa u. 106. sz. a. lakos intézeti nevelését megszüntetem... Indokolás: Isztl Józsefné, a kiskorú anyja 1989. január 9-én megjelent hivatalomnál és kérte kk. gyermeke intézeti nevelésbe vételét. Indokolásul előadta, hogy alkoholelvonó kezelésére kerül sor, férje ugyancsak alkoholelvonó kezelése miatt kórházi ápolás alatt áll, ezért gyermeke gondozó nélkül marad. Az illetékes egészségügyi osztály és rendőrkapitányság szintén javasolta az intézeti nevelésbe vételt, fenti indokok alapján. Az intézeti nevelésbe vételről szóló határozatomat a szülők kézhez venni nem tudták, mert időközben az anya elköltözött, nem jelentette be új lakcímét, az apa pedig nem kereste a küldeményt. Egyébként is a kiskorú apja az alkoholelvonó kezelést nem kezdte meg, a gyermek gondozását ellátta. Az anya a kórházból való távozás után a gyermeket magához vette és Murgára költözött. Tekintve, hogy a kiskorú a szülők kérésére került intézeti nevelésbe, és az anyja időközben hazakerült, a gyermek gondozását ő látja el. Az anya körülményeiről a Murgai Községi Tanács V. B. Szakig. Szerve tájékoztatást adott, jelenleg rendezett körülmények között él, az italozást abbahagyta, a gyermek ellátására alkalmas...” Gróf János, aki most a szekszárdi Kecskés Ferenc utcai IV. számú Általános Iskola V. a osztályos tanulója, nem került intézetbe. Az iskola, ahová első elemibe íratták, mindent megtett azért, hogy ez ne következzék be. Még akkor sem, ha közben Murgára költözött. Konzílium az iskolában Érdeklődök a Gróf fiú után. Bonyár Jánosné igazgatóhelyettes, Tuzsonné Rády Katalin (aki elsőben és másodikban tanította), Szabó Lászlóné, a gyermek negyedikes tanító nénije és Barkóczi Nándorné, a jelenlegi osztályfőnök segítenek. Magnós beszélgetés. Hol elzárom, hol bekapcsolom a készüléket. Aszerint, ahogy kívánják a beszélgetés résztvevői.- Nem tudom, ez a kisgyerek értesült-e már arról, milyen sors vár rá. Ez rendkívüli traumát jelent neki. Különben is, szokatlan mértékben vágyik szeretetre. Ha ez így megjelenik az újságban, nagyon megrázó lesz számára. Ő nagyon-nagyon tud ragaszkodni. Lehet rá hatni. Tanulmányi eredményei közepesek, olyan gyerek, aki rossz látása ellenére auditív módon rendkívül sok mindent megjegyez. Soha nem mondja, hogy nem jól lát. Nem panaszkodik - mondja az osztályfőnök. Az első osztályt ismételte. Az iskola megpróbálta elhelyezni a gyengén látók intézetében, de onnan azzal küldték vissza, hogy annyira gyengén nem lát, hogy ők átvegyék. Negyedikben már igen zűrzavaros volt a Gróf család élete - mesélik. Akkor történt, hogy az édesanyát elvitték, azalatt az apa látta el, vele élt János egy darabig. De őt is gyógykezelni kellett. Akkor még itt lakták Szekszárdon, olyan körülmények között, amilyen körülmények között, ahogy a pedagógusok fogalmaznak, nem is lehet elképzelni, hogy lakhatnak még emberek.- Se fűtés, se ablak azon a kis lyukon... Hidegben feküdt az a kisgyerek, amikor meglátogattuk, egy dunna alatt, de látszott rajta, mennyire fázik. Itt az iskolában a radiátoron ült valósággal, és nem is küldtük ki szünetben, hiszen máshol sosem tudott fölmelegedni...- Amikor fölmerült, hogy elviszik, akkor a gyerek kétségbeesett. Mert attól függetlenül, hogy ilyen volt a családi háttér, nagyon szerette a szüleit. Any- nyira ragaszkodott apjához is, anyjához is, bár azzal együtt, hogy ők is a maguk módján szeretetet mutattak a gyerek iránt, persze az ivás melleit, egymásra mutogattak a szülők, hogy amikor fogalmazást kellett írni a családról, a gyerek csupa szépet é%jót írt róluk.- Szerintem nem bántalmazták a gyereket soha, csak nem teremtették meg a körülményeket számára...- Elváltak a szülők, az anya újra férjhez ment. Ott élnek Murgán a férj szülei, akik szeretik ezt a kisgyereket, bent járt az új férj édesanyja az iskolában, de mondta, hogy nem merik magukhoz venni. Félnek az édesapától, meg az édesanyától is.- A gyerek rettentően ragaszkodik a szüleihez. Nem tudom, elfogadna-e mást egyáltalán.- De hát a szülők elváltak, az anya új kapcsolatot teremtett... Olyan szeretettel beszélt mindig róluk, mintha ők a legtökéletesebb szülők lennének?- Igen. Mintha mindent, amit csak lehetséges, nyújtanának neki.- Rendkívül érzékeny és jólelkü gyerek lehet. Ebben mindenki egyetért:- Igen, az.- Nincs meg az a fogalmazás? Fölöslegesnek és fájdalmasnak tartanám kellemetlen kérdésekkel bombázni ezt a gyereket...- Sajnos nincs meg. Különben is idegenekkel szemben zárkózott. Éreznie kell, hogy szeretettel közelednek hozzá.- Különben tényleg egy igen melegszívű kisgyerek, de most, olyan másfél hónapja sokkal nyugtalanabb, kiegyensúlyozatlanabb, mint eddig. Ha feszültségben él, agresszívebbé válik. Tehát olyan nyugtalan légkörben lehet, amely kiváltja az agresszivitást. Ez is hozzátartozik az ő kis személyiségéhez...- Rosszul is lát, zárkózott is, mégis vannak agresszív megnyilvánulásai? Indokoltabb lenne a félénkség, nem?- Idősebb a társainál, jól fejlett, nagy darab gyerek. És érzelmileg instabil.- A többiek az osztályban hogy viszonyulnak hozzá?- Tavaly voltak olyan gondok, hogy rendkívül elhanyagoltan járt iskolába. Piszkosan, ezt nem tudom másképp kifejezni. A gyerekek egyszerűen nem ültek mellé. Azt mondták: a János olyan büdös...- Az idén ez már nem ilyen nagy gond. Ebben közrejátszott az is, hogy kapott ruhákat, mindegyikünk voltaképpen anya, ki-ki hozott használtat, kinőhet, újat, így biztosítva volt a felső ruházata. Az alsó ruházat tisztán tartásáról már nem tudtunk gondoskodni. Megtanítottuk, hogy lehet egy garbót kimosni, meg is tette egyszer-kétszer biztosan, de hát gyerek...- Egy ekkora gyerektől mit lehet elvárni? Mit tud magának úgy megteremteni, hogy a követelményeknek megfeleljen?- Ne felejtsétek el, hogy ő meg akar felelni a követelményeknek. Én emlékszem a te órádra, amit láttam nálad, a legjobbak előtt jelentkezett, ő akart segíteni.- Azt szokták kérdezni: mit tesz a család, mit tesz az iskola. Azt sosem szeretem, amikor azt kérdik: mit tesz a társadalom. Az egy olyan nagyon ködösen beburkolt valami, amiben elvész a felelősség. Igen: valahol - valamilyen ködös átvállalásban - ilyenkor elvész az egyéni felelősség. A sokk Arra gondolok: elkérjük a nappalis ötödikből ebéd után Jánost, és vele megyünk Murgára. Megmagyarázzuk neki: az érdekel, milyen messziről jár be abba az iskolába, ahol a pedagógusok any- nyira szeretik őt, ilyen mértékben ragaszkodnak hozzá. Nem beszélünk az intézeti nevelés fenyegető lehetőségéről. A pedagógusok tiltakoznak is egyhangúan az ellen, hogy intézetbe vigyék. Ök akkor nyugodtak, ha tudják: János reggel 8-tól délután 5-ig itt van a szemük előtt, biztonságban, szeretetben. Ez az iskola, ez a nevelői közösség, ez a gyermekközösség már befogadta. Itt jó környezetben van, itt nem tanul rosszat senkitől. Úgy érzik, hozzájuk tartozik. És János is úgy érzi. Ebéd után megyünk érte. Legalábbis így tervezzük. A kocsiban jövünk rá: kollégám már egyszer összeszedte sötétben az országúton, útban hazafelé a Balatonról, amikor elaludt a gyerek az autóbuszban, és stoppal vergődött Murga felé. Akkor könyörgött neki, ne vigye a házukig, fél, hogy bántani fogják. Az osztály most indul ebédelni. Megbeszéljük a nappalis ötödik nevelőjével, Gyurcsák Évával, aki saját szemorvosához vitte Jánost legutóbb, mit szeretnénk. Megvárjuk, míg ebédel. A folyosón várakozunk. János az ebédlőben sírógörcsöt kap, mert rájön: az a két idegen a folyosón rá vár. Biztosan most viszik az intézetbe... Az osztályfőnöknő, miután kitámogatják, magához öleli. A kezét simogatom, úgy nyugtatgatom, hogy nem visszük sehová, épp abban járunk, hogy mindent megtegyünk: ne vigyék intézetbe. Újságírók vagyunk... így hát elmegyünk Murgára - nélküle. Kis házak között, a nagy indulat Dózsa György 106. Isztl Józsefné Balázs Elvira otthon van. Az udvaron frissen mosott ruha szárad, a tűzhelyen fő az étel, halkan szól a zene. Beinvitál. Ezt a kis házat OTP-re vették húszezerért - mondja. Második férjével együtt rendezték be. A padló döngölt, a bútor rendes. Kicsi a ház, de ahogy tudták, rendbe hozták. Középen a konyha, kétoldalt egy-egy szoba. Egyik a felnőtteké, az utcai: a másik a Jánosé. Benne az ágya, megvetve, asztala, rajta játékai, könyvei, barkácsolt repülömodell. Kályha még nincs a kis szobában, a kéménylyukat poszter leplezi, most akarnak kályhát venni, egyelőre a konyhából fűtik mindkét szobát. Már nem iszik, mondja, a gyerek itt jó helyen van; azért jár be Szekszárdra, mert nagyon ragaszkodik a régi iskolájához. Pécsre járnak félévente ellenőrzésre, ott műtötte Jánost először 79-ben Takács profesz- szor. Sajnos elég gyakran eltöri a szemüvegét... Az új férjjel Palánkon ismerkedett meg, kezelés alatt. A János apját most is ott kezelik. Sem neki, sem Isztlnénak nincs jövedelme. így egyedül az új férj keres, betanított munkás a Hőgyészi Állami Gazdaságban. János szülei még 1982-ben elváltak. Akkor 500 forint gyermektartást ítélt meg a bíróság, de az apa soha nem fizetett. Most sem fizet. Kórházban van, nincs munkahelye, munkakönyvé. Nézem a fényképét - jó külsejű fiú volt, rossz tudni, hogy tönkrement ő maga is, meg a család is körülötte.- A mostani anyósom engem nem szívlel. Örökké megy a tanácshoz panaszkodni rám. Ö is elvált a férjétől, a legkisebbik fiánál lakik. Kikisér, mutatja, anyósa, Péter Gyuláné kint áll a ház előtt.- Igen, voltam bent az iskolában. Szeretem Jánost, sütöttem neki tésztát, most is sütök. Azt mondta a tanár, hogy nem akarják elereszteni a gyereket. Mondtam a menyemnek: Elvira, én elmegyek veled a tanácshoz, hogy kapjál legalább családi pótlékot. Valami segélyt. Azt monják, a tanács mindenkinek ad. Itt a szomszédban is vannak, akiknek intézetben vannak a gyerekei. És mégis kapnak segélyt rendszeresen. Meg van még egy, nem dolgozik, háromezer forint segélyt kap havonta. Én nem akarom, hogy a gyereket elvigyék. Csak kapna valami pénzt. * Mint a villámütés, úgy ér másnap Szekszárdon az újabb információ: újabb eljárást rendeltek el a János édesanyja ellen, anyósa kezdeményezésére. Elrendelték, de még nem jogerős. Ki mit akar ettől a Gróf fiútól, aki reggel háromnegyed hatkor már a buszon ül, hogy iskolába mehessen és este hétkor ér haza? Mi lenne a megoldás, ha nem övezi otthon is féltő szeretet? Vagy a szeretetet a-kis házak között csak pénzzel lehet megvásárolni? Csak az iskolában adják ingyen? Ha rendszeres nevelési segélyt, vagy gyámügyi segélyt kapna valaki, meglágyulna-e a szíve? Kell, nagyon is kell a pénz a gyermekneveléshez. De család is kell hozzá. Meg felelősségérzét. Hiszen egy gyermek sem nevelheti fel a szüleit... DOMOKOS ESZTER Fotó: GOTTVALD KÁROLY Gyerekszoba
