Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. november 11. Magyar hadizászlók- Ön három és fél éve dolgozik a Dombóvár Városi Tanács Kórházában a gyermekosztályon. Mint osztályvezető főorvosnak, önnek mi a véleménye: távol a pécsi egyetemtől, klinikáktól, vidéki kórházban mennyire lehetséges nemzetközi visszhangot kiváltó kutatómunkát folytatni? Azért is kérdem, mert tudom, hogy nemrég, október 12-én védte meg kandidátusi értekezését, amihez gratulálunk. Mesélne az előzményekről?- Hatvannyolcban végeztem a pécsi orvostudományi egyetemen. Egyszer együtt utaztam egy angol kutatóval, aki azt mondta: ö úgy tudja, Magyarországon ez azvelső egyetem. Történelmileg valóban az, erről hires Pécs, válaszoltam, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy megítélés szempontjából is így van. Tény, hogy nemzetközi hírnevű, jeles professzorok oktattak bennünket, mint Szentágothai professzor úr anatómiából, aki hosszú időn keresztül az Akadémia elnöke volt... Én 43-ban születtem, de 49-től Pécsett éltünk. A Rákóczi úton, az egyetemmel szemben nőttem fel, az orvosi egyetem udvarában szoktunk gyermekkoromban futballozni. Följárhattunk egy-egy kicsit a kórélettanra, láthattunk valamit a kísérletekből. Talán akkor fogalmazódott meg bennem, hogy vagy orvos, vagy vegyész- mérnök szeretnék lenni. És, hogyha lehet, ezen belül kutatással foglalkozni. A gyógyszertan érdekelt a legjobban. Egyetemi éveim alatt gyógyszertani intézetben is dolgoztam. Elég jól beszéltem németül, egy hónapot töltöttem Lipcsében egyetemi tanulmányaim idején. Hatvannyolcban végeztem, a Pési Gyermekklinikára kerültem, ahol tíz évet töltöttem el, 1972-ben leszakvizsgáztam. Ott az volt a divat, hogy az orvosok öt óráig dolgoztak, akkor hazamehettünk, elláttuk a családot, egyéb teendőinket, és hét órára visszamentünk. Mindegyikünk be volt osztva valamelyik laborba idősebb kolléga mellé. Mindig két orvos, sőt, több is ügyelt, olyankor, amikor fiatal orvos volt az ügyeletes, tíz órakor még egyszer „körbejártunk” a pavilonokban, megnéztük a gyermekeket. Ilyenkor az idősebb orvoskollégák, adjunktusok kötetlenebb formában adták át nekünk a tudásukat, átvehettük emberi magatartásukat, másrészt alkalmunk nyílt elsajátítani a tudományos munkának az alapjait. Akkoriban, 69-70-ben kezdődött Magyarországon egy olyan izotóptechnika bevezetése, melynek segítségével, ha valakitől vért vesznek, ki tudják mutatni, hogy mennyi a vér hormontartalma, nem kell beadni izotópot, nem juttatják a szervezetbe, az eljárás során in vitro, az üvegen végbemegy egy olyan reakció, amely- lyel szinte egy csepp vérből meg lehet ezeket a hormonokat határozni. Tulajdonképpen ez volt az a „radioimmunas- say", amit akkor kezdtek el világszerte alkalmazni, és ami később Nobel-díjat is kapott, ez volt az az előzmény, amely a mostani munkámhoz vezetett, Yellow és Berson volt a módszer feltalálója - és hölgyek voltak. Az, hogy mindössze néhány csepp vérről van szó, az az újszülöttgyógyászatban, gyermekgyógyászatban nagyon kedvező dolog. Ma már megyei kórház nagyságrendű intézményekben is ezzel a módszerrel határozzák meg a pajzsmirigyhormonoktól kezdve szinte az összes hormont. Ez az eljárás forradalmasította az endokrinológiát. Nos, hát én is beálltam a laborba, és a mindennapi munka mellett megtanultam ezt. Ugyanakkor a mindennapi rutinmunkában is részt kellett vennem, minden osztálynak a beteganyagát meg kellett ismernem. Ez a tíz év arra volt jó, hogy nagy áttekintést nyerjek az úgynevezett klinikumban. Két feladatot kaptam. Az egyik: hogy a radioimmunassay-labor jól menjen, a másik: én gondoztam az anyagcserebetegek jó részét és a vesebetegeket. Ez a két beteganyag végigkísérte az életemet. Hetvenhatban az egyetemi gyermekklinikákon kialakították a perinatális intenzív centrumokat, a Magyarországon még mindig sajnos magas újszülötthalálozás csökkentésére. A szülészeti klinikákon, intézményekben kialakult az újszülöttosztály, újszülöttgyógyász orvosokkal. Oda hívtak engem is. Ott vettük észre - többen -, hogy az újszülöttellátást a szülészeti betegágynál, szülőszobánál hormonális téren nagyon elő lehet segíteni...- Ezért állapította meg opponensi véleményében az ön kandidátusi értekezését elemző dr. Nagy Gyula kandidátus, hogy munkájának eredményei a mindennapi gyógyító tevékenységbe beilleszthetők, és hogy önre a klinikusi gondolkodás érvényes: a betegágy mellől indul ki a gyógyításban történő azonnali hasznosítás érdekében. Mikor kezdte meg azokat a vizsgálatokat, amelyeknek eredményeit a kandidátusi értekezés foglalja össze?- Mintegy tíz évvel ezelőtt. Ott lettem adjunktus, tehát tanársegédként kerültem át a gyermekklinikáról. Nyolcvanhatban egyszer Csordás professzor úr fölhívott, hogy nincs-e kedvem átjönni ide Tolna megyébe. Régóta ismerjük egymás munkáját... Az osztály, az gyönyörű, az orvosokkal gyengébben álltak, ez kisebb helyeken általában gond. I- Úgy hallottam, sikerült kialakítani az orvosgárdát is.- Most már vannak idősebb szakorvosok is, meg olyanok is, akik most kezdték a prakszist. Ez szerencsés, az idősebbeknek megvan a tapasztalatuk, a frissen végzettek hozzák magukkal az újabb információkat. I- Lehet, hogy egyszerűbb lett volna Pécsen maradni, a tudományos munkára is több lehetőség nyílt volna. Ön nem bánta meg ezt a lépését? • - Nem. Bár nagyon jó helyem volt a szülészeti klinikán, és a munkáknak a zöme gyakorlatilag ott készült el, a másik része a gyermekklinikán. De egy munka már itt, a dombóvári kórházban. A nemrég Dombóváron tartott gyermekgyógyászati kongresszus is megerősítette, a mi szakmánknak az a szépsége, hogy egy gyermekgyógyásznak a medicina minden ágához értenie kell bizonyos mértékig.- Egyértelmű, hogy az ön és munkatársai által végzett kutatások célja a koraszülések számának csökkentése. Itt azt olvasom az opponensi véleményben, hogy az élet egyik legveszélyesebb szakasza a születés, pontosabban a méhen belüli élet és a méhen kívüli körülményekhez való alkalmazkodás periódusa. A veszélyállapotok legkorábbi felismerésének és a terápiás beavatkozásnak életmentő a szerepe. A kandidátusi értekezés téziseihez csatoltan tizenkét közleményt látok sorakozni az értekezés tárgyköréből. Ezek jó része külföldön megjelenő szakfolyóiratokban látott napvilágot. Ön részt vett az 1986-ban Lipcsében megrendezett Európai Perinatális Medicina Kongresszuson, Kyotóban az 1988-ban megtartott Nemzetközi Endokrinológiai Kongresszuson.- Hetvennégyben voltam először egy európai gyermekorvos kutatótársaság kongresszusán, amit Lausanne-ban tartottak. Mi azzal szerepeltünk, hogy az anyatejnek meghatároztuk bizonyos hormonjait. Ezzel kimutattuk, hogy az anyatejjel is ürül többek között a pajzsmi- rigyhormon, ami nem csak az újszülött méhen kívüli körülményekhez történő alkalmazkodásában játszik igen fontos szerepet, hanem az agyi funkciók szempontjából is, különösen, ha koraszülöttekről van szó. Egy előző kongresszuson olyan csecsemőkkel foglalkoztunk, akik nem teljes pajzsmirigyműködéssel születtek, ilyen Magyarországon körülbelül ötven születik egy évben, és mivel nincs elegendő pajzsmirigyhormonjuk, a hatodik-nyolcadik hónapra a szellemi fejlődésük elmarad, ez az úgynevezett kon- genitális hipotireózis. Nos, ezek között az esetek között találtunk néhányat, ahol nem volt olyan alacsony a pajzsmirigy- hormon szintje. Ott, a kongresszuson egy olasz származású amerikai kutató vetette fel: ezeket a csecsemőket vajon nem anyatejjel táplálták? Ugyanis Izraelben végeztek olyan kutatásokat, melyek igazolták, hogy átmegy az anyatejjel a gyermek szervezetébe ez a hormon. Ezután kezdtük el Magyarországon először meghatározni, hogy mennyi az anyatejben a pajzsmirigyhormon. Azóta is nagy jelentőséggel bírnak számomra a kongresszusok, mind a magyar, mind a külföldi rendezvények. Az újszülöttgyógyászat, a neonatológia rendkívül rohamosan, látványosan fejlődött, ezzel csak így lehetett lépést tartani. Foglalkoztunk még a lehűlt állapotú és lázas állapotú újszülöttek esetében fellépő hormonális változásokkal is. Továbbá a koraszülöttek légzési zavaraival, amelyeket a hipotalamikus hormonális zavarok okozhatnak. Majd a koraszülöttek és rossz állapotú újszülöttek javításában megjelent egy ma már jól ismert gyógyszer, a dopamin, aminek sikerült az ödémás készségekre gyakorolt igen kedvező hatását kimutatni. A köl- dökzsinór-vér hormontartalmával foglalkozó összefoglaló anyagunk az elmúlt évben Kyotóban jelent meg. Én sajnos akkor nem tudtam elmenni, egy budapesti belgyógyász kollégát kértem meg, hogy függessze ki. Majd négy év múlva Svédországban, remélem, ott lehetek. I- Mindabból, amit ön mesél, úgy tűnik, hogy semmilyen hátrányt nem jelent, ha ezt a kutatómunkát a dombóvári kórházban végzi. Dacára annak, hogy elszakadt az indulást biztosító kutató-környezettől.- Mindazokkal az intézetekkel, ahol megkezdtük a munkát, tartjuk azóta is a kapcsolatot. Hiszen ők is tudják, hogy ha viszünk egy anyagot, az valóban értékes, új információt tartalmazhat. Ezt csak úgy lehet elérni, hogyha az ember állandóan olvas, járja a könyvtárat, átnézi hetente a világszerte megjelenő orvosi publikációk rövid ismertetését, beszerzi azokat különlenyomat formájában. Csak igy lehet tartani a kapcsolatot a világ élvonalával.- Tehát amilyen mértékben földrajzilag eltávolodott ön Pécstől, olyan mértékben mélyült a kutatómunka, és kapcsolódtak be a nemzetközi kutatásba. Dombóváron... Ez egyben azt is jelentheti, hogy valójában vidékiség nem létezik. Illetve: kizárólag a munka minőségétől függ.- Az is azt jelzi, hogy valóban ninös vidékiség, hogy az egyetem rektora írt nekem egy levelet, amiben többek között, mivel pécsi vagyok, nagyon sok sikert kívánt a továbbiakhoz... De nemcsak ő írt. És amikor tőlem is kérnek ilyen különle- nyomatot, van úgy, hogy a fénymásológépen negyven-ötven példányt kell készíteni. Sőt, van úgy, hogy valaki a régebbi munkákból is kér. I- Akkor hadd kívánjunk minél több nemzetközi érdeklődésre is joggal számot tartó új tudományos munkát önnek... mindannyiunk javára. Tolna megye néhány községében - Kajdacs, Szakály, Sióagárd, Decs - az elmúlt napokban a II. világháborúban elesett hősök emlékműve előtt fejet hajtottak a hozzátartozók, barátok, ismerősök, a falvak lakói, a meghívott vendégek. Az emlékművek, kopjafák avatási szertartásán katonai tiszteletadás mellett ott volt az eddig múzeumban féltve őrzött magyar hadizászlók közül is néhány. Egy régi, hibás politikai döntés miatt eddig múzeumokba kényszerített és csak országos ünnepségeken megjelenő zászlóink „felszabadultak”. Olyannyira, hogy az avatási szertartásokon résztvevők az országban elsőkéntTolna.megyében láthattak két eredeti zászlót is, a másolatok mellett. A katonai hadizászlók története két nagy korszakra osztható: Az állandó hadseregek felállítása előtti korra, amikor a zászlóhasználat mikéntjét és magukat a zászlókat még semmiféle rendelet nem szabályozta. Az egyes országok címerei és zászlói ekkor legnagyobbrészt még megegyeztek az uralkodók címereivel. A következő fontosabb korszak mára szabványosított zászlók korszaka, az a kor, amelyben az állandó hadseregek pontos és részletekbe menő regulamen- tumok által vezéreltetve masíroztak, melyek természetszerűleg zászlóikra is kiterjedtek. Hogy honfoglaló őseink milyen zászlóval érkeztek a Kárpát-medencébe, már alig rekonstruálható. Az eurázsiai lovas nomád népek mindegyike rendelkezett saját „zászlóval”, a zászlórúd végére szent állatuk alakját helyezték. A szkíták a szarvast, a magyarok a turult. A rúdon a zászlólap színe az egyszínű vörös volt. Szent István zászlójáról sem maradt fenn hiteles korabeli leírás vagy ábrázolás. Feltételezhetjük azonban, hogy színe a vörös volt, a zászlócsúcs pedig kereszt alakú. A magyar zászló legjellegzetesebb formája több századon keresztül a zászlórúddal párhuzamos fötengelyű téglalap, amelynek bal felső sarkát meghosszabbították. Az ünnepségeken látott első zászló - amely másolat - az Árpád-házi királyoké volt. A zászló hétszer vágott, a vörös és ezüst csíkozás egymást váltja, felül a kezdő szín a vörös. Az ezüst a zászlón fehér színként jelent meg. Az Árpád-ház kihalása után a trónra kerülő Anjou királyok zászlót választottak maguknak. Az Árpád-házzal való rokonságukat, s ezáltal a magyar trónra való jogos igényüket is hangsúlyozandó, a két család színeit egyesítették a zászlóikon is. így jött létre a kék alapon aranylilio- mos (Anjou) és a vörös-ezüst hétszer vágott (Árpád-házi) színekből zászlójuk. Az Anjou színek kerültek a fő helyre, vagyis a zászlórúd mellé. A Rákóczi-szabadságharc alatt az ez- redek minden kompániája külön zászlót hordozott. A fejedelem maga döntött zászlóiról, saját elképzelései alapján. Hazai anyagokból és hazai zászlófestőkkel készíttetett zászlókat. A megyénkben bemutatott zászló vörös alapszínű családi zászló, latin felirattal.. Egyik oldalán: „nagyságos felső vadászi hercegur Rákóczi Ferenc” olvasható, a másik oldalán pedig a szállóigévé vált mondat: „Az igaz ügyet nem hagyja el az az Úr”. 1848. március fordulatot hozott a zászlók használatában. A nemzetőrség és később a reguláris honvédség a nemzeti színeket viselte zászlaján. Az áprilisi törvények XXI. cikke kimondja „A nemzeti szín és az ország czímere ősi jogaiba visz- szaállíttatik. Megállapíttatik, hogy ...a nemzeti lobogó és az ország czímere használtassák.” A zászlók fehér selyemből készültek, piros-zöld ék alakú pártá- zaftal (farkasfogak), előlapjukon az ország, hátlapjukon az adott megye címerével. A honvédség zászlóira vonatkozó rendelet nem ismert, annyi bizonyos, hogy az 1848. június 24-én felavatott 1. honvéd zászlóalj - melyet a Batthyány Lajos adományozott - mintául szolgál. A hadilobogókon a megyei címerek helyett megjelenik az egyik oldalon Mária gyermekével, mindkettőjük fején a magyar koronával, másik oldalon a koronás címer, majd a címert korona nélkül ábrázolták. A szabadságharc leverése után a katonaság ismét régi sasok alatt masírozott. A kiegyezést követően az 1848-as honvédség örökébe lépett magyar hadsereget Magyar Királyi Honvédségnek nevezték el, ezzel egy időben szabványosított hadizászlókat kaptak. Ezek fehér selyemből készültek, előlapjukon a két angyal tartotta koronás magyar középcímer, hátlapjukon Ferenc József névjele látszott, fölötte a magyar koronával, a széleket pedig vörös-zöld lángnyelvek szegélyezték. A Tanácsköztársaság alatt új szimbólumok jelentek meg a zászlókon - a nemzetközi munkásmozgalom jelképei. Á zászlók egységesen vörös színűvé váltak. A trianoni békepaktumot követően a haderő (33 000 fő) újból felvette a Magyar Királyi Honvédség nevet. Visszatértek a száműzött régi jelképek és színek. Az új zászlórendelet 1938-ban vöröszöld lángnyelvekkel díszített Címeres- Máriás, fehér selyem zászlót irt elő a Honvédség számára. Az akkori rendelet kimondta: A csapat- zászló a haza, a hazaszeretet és a hűség szent jelképe. 1942-ben kapott csapatzászlót a Magyar Királyi Vili. honvéd utász zászlóalj. Ez a csapatzászló eddig vitrinben volt. Elsőként az országban Tolna megye négy községében láthatták az emlékművek avatási szertartását. Ezzel a zászlóval mentek apáink, nagyapáink egy embertelen háborúba. Ezt a zászlót hajtottuk meg az elmúlt napokban a II. világháborúban elesettek emlékműve előtt. A világháborút követően a fehér alapszínű zászló a Kossuth-címerrel rövid ideig megmaradt a szerveződő demokratikus honvédség csapatzászlójának. Az 1. honvéd gyaloghadosztály 2. gyalogezredének eredeti zászlója is jelen volt az ünnepségeken. Ezt a zászlót, mely fehér alapon zöld-piros lángnyelvekkel szegélyezett, közepében mindkét oldalon a Kossuth-címerrel, a főváros közössége adományozta az ezrednek 1945- ben. KOVÁCS NÁNDOR alezredes Néhány a zászlók közül Dr. Ruppert Ferenc és Domokos Eszter a betegágy mellől kiinduló kutatómunkáról
