Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-04 / 262. szám

1989. november 4. , TOLM» \ ^NÉPÚJSÁG 3 Nyílt tér van harmadik út! Aki még nem kapott totális csömört a politikától, kérem olvasson tovább. Szives fi­gyelmébe ajánlom a Szabad Demokraták Szövetségének bemutatkozását a Népújság november 2-i számának 5. ojdalán. Gyönyörű voluntarizmust, „feltett kezű” csatlakozási felhívást, toborzót olvashat. Csak most ném a vörös mezű csapatba toboroznak (mint nem is oly régen), hanem a kékbe (?)! Háromgyerekes anya csodálatával, elragadtatásával - hasonló stílusban - az ötvenes években de sokszor lehetett találkozni, csak akkor Rákosi pajtás kereszt­apának való megnyerése volt a cél. Ez lenne a magyar út: átszegődni a magyarnak a keleti cselédségből a nyugatiba? Elég volt a bűnös nemzettudat terjesztéséből, elég volt az esdeklésből, talpnyalás­ból. Még akkor is, ha gazdagabb koldusként, adósságállományban úszva, a Nyugaton koldulás látszik könnyű, közeli megoldásnak. Könyörgöm: ne árverezzük el, ne osztogassuk el bagóért otthonunkat, életünket, munkánkat, hazánkat. Ne legyünk kishitűek, hogy nekünk csak a cselédsors a törté­nelmi alternatíva. Ne használjuk ki - csak most más égtáj felé mutatva - szép demagó­giával, utópiakergetéssel - a sajnos valóban elfáradt, elfásult, reményt vesztett, apoliti- kus átlagmagyar maradék hitét, szalmaszálba kapaszkodó reflexét. Van harmadik út, magyar út, erős gerincet igénylő, közeli sikerrel nem kecsegtető népi - nemzeti út, a balról-jobbról agyonhallgatott Magyar Néppárt útkeresése révén. Mi népi pártként hisszük, valljuk, hogy együtt gondolkodhatunk és cselekedhetünk a harmadik út jegyében a Magyar Demokrata Fórum ekként gondolkodó többségével, más pártok ekként érző tagjaival, esetleg a ma még vajúdó, önmagát és őszinteségét kereső, s azt isten bizony megtaláló magyár szocialistákkal. Csak ne megint a „flaszte­relit”, a politikai és gazdasági neoarisztokrácia döntsön a nép helyett, a nép fölött, de szigorúan a nép nevében és érette hirdetve az igét. Mély tisztelettel viseltetek a szabad demokraták felkészültségét, történelem- és Európa-ismeretét illetően. Csak két dolgot nem akarnak vagy nem tudnak tudomásul venni:- a múlt és jelen külpolitikai, gazdasági realitásait,- s a magyar nép lelkivilágát. E nagyon leegyszerűsített kettő feltétel figyelmen kívül hagyásával pedig aztán hiá­ba van vegytiszta logika, gyönyörű cél, csak új utópia készül. E jobb sorsra érdemes magyar oly könnyen hitt az utópiákban, s majdan benne megcsalatkozva, sajnos még a maga kárán is csak nehezen tanult, s tanul. A célban, hogy milyen legyen kis hazánk Európában, egyetértek a szabaddemokratákkal. Csak azt kérdem: hogy jut el e kár­pát-medencei mixermagyar együtt - s nem csak az elitje - Európába? Csak a balga nem érthet egyet a jelzett népújsági oldalcímmel: „Szabad hazában európai magyarságot”. Elnézést a kiegészítésért: szabad hazában európai magyarságot, de nemcsak a szellemi, politikai, gazdasági elitnek, hanem a vidéki és külvárosi másod-, harmadren­dű magyar családnak, állampolgárnak is. Hiszem és vallom: Európába nemcsak a Szabad Demokraták Szövetségén keresztül vezet az út! Találkozzunk Európában! Inkább előtte itt Magyarországon, hogy együtt teremtsünk európai léptékű magyar házat, hazát! Van harmadik út: Néppel a népért! p^L JÓZSEF a Magyar Néppárt tagja Gépesített útmesterek Az országutak karbantartóit vala­mikor még csak nem is így hívták, hanem a tevékenységüket ponto­san jelölő „útkaparó” névvel illették. A régi utak pormentesítését ugyan­is a zúzalék kő elegyengetése, kaparása szolgálta, ami nemcsak fontos, hanem irigyelt tevékenység is volt, hiszen biztos állást jelentett. Ezenkívül az árkok és padkák ka­szálási jogát, aminek egyáltalán nemcsak közlekedésbiztonsági, hanem állattartási összefüggése is volt. Minderre már régóta nincs vállalkozó, így a KPM gépesítette tevékenysége legnagyobb részét. Mint például a Bátaszékről Bony- hádra vezető forgalmas út mentén is, ahol október utolsó napján a mórágyi vasútállomás mellett dol­goztak a gépek. o. i. Fotó: Kp. M. Simontornyán megállt az idő'???!!! Simontornya Nagyközség Taná­csa 1989. október 31-én rendkívüli tanácsülést hívott össze az előreho­zott választások megtárgyalása vé­gett. A tanácskozásra (ülésre) az el­lenzéki pártok és a pártonkívüliek is meghívót kaptak. A fő téma a válasz­tásokkal kapcsolatos kérdések megvitatása lett volna, amit „régimó­di” sematikus és a simontornyai em­berek feje felett intézkedő tanácsta­gok egy része egyszerűen elvetett. Király Lajosné tanácstag (aki egy­ben a megyei tanácsnak is tagja) fel­vetette, hogy Simontornya népét egy rendkívüli falugyűlés keretében fel­tétlenül tájékoztatni kell a jelen valós helyzetéről, így a környezeti és az or­szágos témákról egyaránt. A felveté­seket komikus módon elbagatellizál­ták és á „felelős vezetők” tettek an­nak érdekében, hogy a tanácstagok 80%-a elutasította javaslatát: azt ér­ték el, hogy a helyi lakosságot „nem kell tájékoztatni”!!! Kíváncsiak vagyunk arra, hogy Si­montornya lakosságát ennyire nem érdekli-e a saját sorsa. Nem csoda az, hogy az emberek tájékozatlansá­ga ellenérzést, nemtörődömséget, apátiát szül! Kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért kellett megvétózni egy falugyű­lés összehívását, ha nincs takargat- nivalója a tanácsnak a község népe előtt?! Az a véleményünk, hogy igen­is kíváncsi a falu arra, mi történik kö­rülötte, kik és milyen módon és mit döntenek a felelős vezetők. A fentiekre tekintettel az ellenzéki pártok és a pártonkívüliek arra az ál­láspontra jutottunk, hogy a tanács je­len lévő „képviselői” ellenjavaslata ellenére rövid időn belül, melyről mindenkit tájékoztatunk, egy falu­gyűlést összehívunk. A falugyűlésen számítunk a „helyi vezetők” feltétlen jelenlétére! KÁKÁI SÁNDOR, SZABÓ RÓBERT a Kisgazdapárt részéről, KAPINYA FERENC MDF A pedagógiai intézetek ■ ■■ jovoje Többféle elgondolás él egyelőre egy­más mellett a pedagógiai intézetek jövő­jéről. Egy-két éve elterjedt a hír is: meg­szüntetik ezen intézményeket, nincs jö­vőjük. Léteznek azonban más elgondolá­sok is. Egyik a Magyar Pedagógus Ka­mara tervezete, mely másfajta perspektí­váját is látja e háttérintézménynek. Magyarországon az elmúlt negyven évben egy felülről vezérelt, központi aka­ratot megvalósító igazgatási rendszer alakult ki az oktatásügy vonatkozásában is. A közoktatás mélypontjai nem kis részben ennek az irányítási rendszernek köszönhetők. A túlzott bürokrácia, az ad­minisztráció tömeges létjogosultsága már rég megkérdőjeleződött, s bizonyos értelmiségi szférákban megindult a tö­rekvés az összekuszált irányítási folya­matok szétválasztására. A pedagógus­kamara egyik fő feladatának tekinti a szakmai irányítás kiépítését, melyet ön­szervezési módszerrel kíván megvalósí­tani. A pedagógiai intézetekről szóló 1985. évi törvény szerint ezek az intézmények a felülről szervezett irányítási rendszer lé­nyeges elemei. Ha azok - vajon kaptak-e ehhez megfelelő gazdasági hátteret? (Bi­zonyára kevés pozitív, igenlő választ kap­nának erre a kérdésre.) Ha nem, milyen szereppel küzdenek? Ellenőrző, irányító, szakmai mentor a funkciójuk? A belső struktúrából adódó feszültségek, a fluk­tuáció, a szaktanácsadók ellentmondá­sos szerepköre s egyéb konfliktusok miatt mára valóban bizonytalan az a fel­adatkör, amit ellátnak a pedagógus-to­vábbképzésben. Kétségtelenül előnyös lenne a területi irányításról leválasztani az intézményrendszert, s autonómiát (gazdasági segítséggel) biztosítani szá­mukra, hogy a szakmai megújhodást mind eredményesebben segítse. Ideális esetben a település hatalmi pontjai csak mint segítők, s nem mint ad­minisztratív irányítók jelennének meg. A szakmai irányítást részben regionális műhelyekben, részben az országos szakmai irányító központban végeznék. A reformocskákkal, s a régi szemlélet konzerválásával gyökeresen szakító ter­vezet a változtatások fokozatos, lépcső­zetes bevezetését javasolja.- csefkó ­puló, népelnyomó diktatúrához? 1917. november 7-e után koalíciós kormány alakult még! A bolsevikok mellett az eszerek (akik döntő szerepet játszottak a forradalom győzelmében!) és a mensevi- kek is részt vettek a kormányban. 1917 november-decemberében az Al- kotmányozó Nemzetgyűlési választáso­kon a bolsevikok súlyos vereséget szen­vedtek. Ezután került sor 1918. január 18-án az Alkotmányozó Nemzetgyűlés egynapos ülésére, amelyen Buharin igen gyászos szerepet játszott; és amelyet még aznap éjszaka a bolsevikok szétver­tek. Nem reakciósokat, „burzsoákat” kergettek szét, hanem a szocializmust igenlő, de annak más útjait valló politikai csoportok (eszerek, mensevikek, stb.) demokratikus úton megválasztott képvi­selőit. Lenin 1922-ben már arról kesereg, hogy nem volt-e súlyos hiba fölszámolni a többpártrendszert? 1925-ben Osz- szovszkij, egy régi bolsevik párttag cikket ír a Bolsevik c. újságban és követeli a többpártrendszer bevezetését, az egy- párti bürokratikus diktatúra felszámolá­sát. Nyikolaj Buharin támadja meg Osz- szovszkijt, akit rövidesen kizárnak a párt­ból és száműznek. A többpártrendszer fölszámolása tette szabaddá az utat a sztálini ellenforrada­lom előtt. Kialakult egy here, kizsákmányoló, el­nyomó apparátus, amely az ország erő­forrásait arra használta föl, hogy elkezdte építeni a saját dicsőségét megörökítő ipari piramisait. A többpártrendszeren alapuló politikai váltógazdálkodás a modern marxi szo­cializmus immanens mozgásformája, az egypártrendszer viszont a sztálini fasiz­mus „természetes” mechanizmusa. Egyszerűen minden olyan eszköz „marxista”, amely segít megoldani a ha­talom kontrolljának kérdését hozzájárul az egyén szabadságának kiteljesedésé­hez, a demokrácia (többségi uralom!) fej­lődéséhez. A többpártrendszer is ilyen eszköz, tehát nem ellentétes a marxiz­mussal, a szocializmussal. Az egypárt­rendszer, a bürokratikus centralizmus vi­szont antimarxista, antidemokratikus, szocializmusellenes mechanizmus, azaz tipikusan sztálinista mechanizmus. Ma Magyarországon csendes forrada­lom zajlik le, megkezdődött békés úton a sztálini struktúra felszámolása, azaz a szocialista viszonyok kialakítása. Más országban viszont lehetséges, hogy az ellenforradalmi sztálini struktúra megha­ladása csak erőszakos forradalom útján lehetséges. A sztálini rendszer ellenforradalmi rendszer, mert megakasztotta a társada­lom fejlődését és egy kizsákmányoló ap­parátussal helyettesítette a volt uralkodó osztályokat. (A Szovjetunióban ma 18 millió fő dolgozik az „apparátusban”, ami • több, mint a kolhozparasztok száma!) Természetesen a reálfunkciók és a ki­zsákmányoló funkciók nehezen választ­hatók el egymástól; különösen adott, konkrét vezető személyek esetében. A sztálinizmus társadalmi atavizmus, egy éppen csak megszülető szocialiszti- kus forma degenerációja. Atavizmus, mert korábbi prekapitalista hatalmi-ural­mi formákat újít föl, nevezetesen az ázsiai termelési mód bizonyos elemeit. Ebben rokon a fasizmussal, amely viszont egy monopoltőkés társadalom atavisztikus elfajulása, degenerációja, szintén preka­pitalista elemekkel terhelve. Innen a fel­színi hasonlóság: a vezérkultusz, a tole­rancia hiánya, az egyéniség elfojtása, a tömegek szürke masszává gyúrása, stb. A többpártrendszeren alapuló politikai váltógazdálkodás, a hatalom négyes megosztásé (törvényhozói, végrehajtói, bírói hatalom és a független sajtó) alkal­mas gyógymód a sztálini atavizmusból történő kigyógyulásra. Ehhez esetenként radikális operációkra is szükség lehet: az atavisztikus kinövéseket le kell met­szeni. Adhatók-e kész receptek? „Vissza Marxhoz, előre az igazság­hoz!” Lukács György Ha elfogadjuk, hogy Magyarországon nem a szocializmus épült, hanem egy sztálinista rendszer működött, kisajátítva a szocializmus eszményeit; egy bürokra­tikus pártdiktatúra kisajátítva a munkás- osztály hatalmát; akkor fölmerül a kér­dés, hogy mi a kiút? Egy bizonyos: a zsákutcából csak visz- szafordulni lehet, sem előre (valamilyen gazdasági huszárvágással), sem oldalra kitörni nem lehet. Kész receptek azon­ban nem adhatók. Elképzelhető egy visszatérés kiinduló pontként az 1948. előtti állapothoz: egy nagykoalícióhoz. De lehet egy angol­szász típusú kétpárti váltógazdálkodás is, pl. az MSZP és egy polgári színezetű párt között, egyéb, kisebb pártok asz- szisztálásával. Nem lehetetlen a svéd modell sem, ahol a szociáldemokrata párt fél évszá­zada van hatalmon, 6 éves megszakítás­sal (1976-1982 között a konzervatívok kormányozták), holott soha senki sem deklarálta vezető szerepét. Ha az MSZP át tud alakulni egy szocialista tömegmoz­galommá, beépítve magába a szociálde­mokrácia alkotó hagyományait, akkor lehetséges hatalmának megtartása a többpártrendszer keretei között is. (Me­xikóban hasonló még a helyzet, ahol az Intézményes Forradalmi Párt van évtize­dek óta kormányon.) Egy bizonyos: a keletnémet, vagy a csehszlovák típusú kvázi többpártrend­szer csupán a sztálinizmus egy ugyan­csak idétlen formája, tehát ilyesmivel kísérletezni hamvába holt dolog. Még a többpártrendszernél is fonto­sabbnak tartom a megfelelő intézmény- rendszer kiépülését. (Egy szuverén al­kotmánybíróság és a közigazgatási bíró­ságok rendszere.) Egy pártok fölött álló államfői hatalom az alkotmányos rend védelmében, a va­lós törvényhozó funkciókat gyakorló par­lament, és a parlamentnek alávetett, de döntéseiben ugyancsak szuverén kor­mány (amely viszont éppen ezért viseli önálló döntései következményeit!), mindez már majdnem demokrácia. Marx írja: „A demokrácia ott kezdődik, ahol nemcsak a hatalomnak van sajtója, ha­nem a sajtónak is van hatalma." Mindezek rendszerközömbös kategó­riák, semmi közük a szocializmus-kapi­talizmus problémakörhöz. Sokkal inkább a civilizáltság-civilizá- latlanság kérdéskomplexummal van kapcsolatuk. A szocializmus alapvetően a tulajdon- viszonyok függvénye. Azzal tehát, hogy az MSZMP illetve utóda, az MSZP feladta a párt vezető szerepének dogmáját (sztálinista dogmáját!), semmiféle sére­lem nem éri a szocializmus elveit. Ellenkezőleg! Hiszen éppen az egy- pártendszeren alapuló sztálinista dikta­túra sérti meg folyamatosan, az élet min­den területén a szocializmus, a marxiz­mus eszményeit. Ha végrehajtjuk a szükséges reformo­kat, a sztálinista maradványok felszámo­lását, a nép nagykorúsítását, akkor sok tekintetben jobban fogunk hasonlítani egyes nyugati demokráciákhoz (pl. Svédországhoz, Finnországhoz, Auszt­riához), mint mai önmagunkhoz. Elkerülhetetlen a termelőktől elidege­nedett állami tulajdon társadalmasítása, akár részvénytulajdonná való átalakítás útján is. Ha a szövetkezeti tulajdon a szuverén személyek szövetsége, a részvénytulaj­don pedig a személytelen tőkék egyesü­lése, akkor az állami tulajdon az összefo­nódott párt- állami és ideológiai appará­tus szövetsége a társadalmon való ural­kodás céljából. Az állami tulajdon talaján kizsákmá­nyoló felépítmény alakult ki a „létező szo­cializmusban” (korrupció, személyi ösz- szefonódások, hiány, zsíros állások, re- pitanyák, stb.), ezt ma már vitatni sem le­het, annyira nyilvánvaló. József Attila szép soraival zárom tanul­mányomat: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet! / Jó szóval oktasd, játsza­ni is engedd / szép, komoly fiadat.” DR. GAZDAG LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents