Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-25 / 280. szám

2 - TOLNATAJ

1989. november 25.

Huszonöt esztendeje halt meg Pór József

„Hogy ember az emberben testvért lásson...”

I- Pálfán, ahol ön megbízott tanácselnök, kézről kézre jár az úgynevezett „Községi Tájékoztató”.- Ez év január elsejétől bocsátottuk útjára ezt a havonta megjelenő tanácsi „közlönyünket”, a házi készítésű kétoldalas tájékoztatót. Az volt a célunk, hogy az egyre sűrűbben jelentkező lakossági információéhséget csillapítsuk. Ma még 200 példányban jelenik meg, de elképzelhető, hogy ez hamarosan növekedni fog. Keresik az emberek, szívesen olvassák és úgy tervezzük, hogy az évek során felgyűjtve, bekötve, Pálfa község krónikája lehet.

I- Az a tény, hogy megbízott tanácselnökként végzi feladatait, nem kényszerpálya?- Január elsejétől lehetőség, hogy megbízottként is be lehet tölteni a tanácselnöki funkciót, nem szükséges a tanácstagsága ahhoz, hogy valakit a testület megbízottként elfogadjon vezetőjének. Én ezt az utóbbit választottam. Azzal indokoltam, hogy engem nem a címek, rangok érdekelnek, hanem a tény, hogy legyen aki továbbvigye a megkezdett feladatokat. Egy sor fejlesztési program helyezett bennünket kényszerpályára.

I - Beszéljen ezekről!- Ilyen például a tornatermi beruházás. Ezt a tervezés idején 6 millió forint ösz- szegben képzeltük. Az idei árakon számítva már 10 millió forint, ha 1990-ben be tudjuk fejezni. Ez olyan kényszerpályát jelentett, hogy a községi tanács 2,5 millió forintos fejlesztési pénzeszközéből 1989-ben - ebben benne van a város- környéki alapból kapott kölcsön is, 700 ezer forint - 1 millió 5-600 ezer forintot költöttünk a tornateremre. Tehát a fejlesztésre szánt pénzünk több mint kétharmadát.

I- Mennyire sikerült a lakosságot bevonni?- Talán kicsit másként kellettt volna foglalkozni ezzel az építkezéssel. Nem csupán egy tornateremről van szó, hanem olyan vizesblokk készül központifű- tés-rendszerrel, amely a meglevő iskola fűtését is megoldja. A tornaterem 50 százalékát jelenti a munkának, amely az oktatásunk komfortfokozatát növeli. Másik kényszerpálya a folyamatban levő útépítések befejezése. Hasonlónak minősíthetem, az abc áruházunkat, melynek eladótere 220 négyzetméter. Ám megjegyzem, hogy sikerült mozgósítani e célunk eléréséhez a helyi téeszt, az áfészt, a megyei tanács kereskedelmi osztályát, a Mészövöt. A lakosság nagyon elégedett ezzel az egységgel. Idős nénik mondják, hogy olyan, mintha városi boltban vásárolnának. Ezeknek a kényszerpályáknak van eredményük.- Természetesen igény szülte valamennyit, jogos követeléseknek is nevezhetjük, amit örökül kapott, szervezni, tenni kell, járni az úton. Érzek én itt egy belső, ha tetszik lelki kényszerpályát is, nevezetesen az Illyés Gyula-emlékbizottság megalakításának körülményeit, amire a beszélgetésünk elején is utalt. Ez jelentőségét tekintve elveszhetne a hétköznapi gondok mellett. Mégis úgy éreztem szavaiból, hogy ugyanolyan súllyal van jelen és kicsit ünnepibbé is teszi a munkás napokat.- A községben tizenhárom éve élek. A feleségem munkahely-változtatásával kerültünk ide az Alföldről. Többször volt módom a település értékeire tekinteni. Elsősorban Pálfa község gazdasági eredményei voltak ezek. Napjainkban is dicséretesek. Én mégis úgy gondolom, hogy Pálfára lehet irányítani a figyelmet más dolgokkal is. Egyik ilyen Illyés Gyula emlékének ápolása. Hitem szerint a művészet pártolása is lehet közösséget formáló, összekötő, megtartó erő. A községi tájékoztatónk 9. számában azt is megírtuk, hogy szeptember 13-án megalakult az Illyés Gyula-emlékbizottság. Alapvető célja: szervezni Illyés Gyula születése, halála évfordulóin a koszorúzási ünnepségeket Felsörácegresen. Továbbá az általános iskolai körökben hirdetett szavalóversenyt.

I- Az idei évforduló koszorúzási ünnepségéről lapunk is beszámolt. Egy gondolat erejéig szó volt a tudósításban a szavalóversenyről is. Milyen eredménnyel zárult ez?- Jobb lenne, ha erről más nyilatkozna és nem én, mert túlzásnak tűnhet, szerénytelennek, ha dicsérem a rendezvényt. A koszorúzáson talán kétszázan voltunk. Ezt követően mentünk a szavalóversenyre, melyre 32 versenyző jelentkezett, három kategóriában. Külön életkori sajátosságok figyelembevételével. A legkisebbek szabadon választhattak verset, míg a nagyobbaknak már volt egy kötelező Illyés Gyula-vers is. A községi tanács és az úttörőcsapat 10 ezer forintot adott a díjak és a felmerülő költségek fedezésére. Az öttagú szakmai zsűri elnöke, Bo- bory Zoltán, a székesfehérvári versmondó kör vezetője, olyan értékelést mondott a verseny végén, mely ugyancsak élményt jelentett a hallgatóságnak is.- Lehet abban borzongatóan szép érzés, hogy azokban a termekben, ahol egykor, nem is olyan régen lly- lyés Gyula járt, kelt, most kisdiákok mondják az ö gondolatait, leírt szavait. Nekem az a szám is magasnak tűnik, amit a versmondók alkottak. Nagyszerűnek érzem, hogy Paks környéki települések iskoláiban akadnak gyerekek, akik azzal töltik a szabadidejük egy részét, hogy szép szavakkal, versekkel, költészettel foglalkozzanak. Azért tartom magasnak ezt a számot, mert minden diák mögött egy-egy tanárt is képzelek, tehát már duplázódott a létszám. Még tovább megyek... Ennek a versmondó diáknak otthona, családja van. Ha máskor nem, hát az induláskor megkérdi valamelyik szülője, hogy hova mész. Tehát akár háromszorosára is növelhető a lírával kapcsolatba kerülök száma. Az a tény még inkább tiszteletre méltó, hogy ezt egy kistelepülés kezdeményezte és adott helyet a rendezvénynek.- Hadd jegyezzem meg a győztesek díjait, mert ebben érzek egyéni ötletet. Az első helyezettnek - kategóriánként - 1200, a másodiknak 800, a harmadiknak 500 forint értékű könyvutalványt adunk. Ezeket itt a helyszínen kiállított 10 ezer forint értékű könyvből válogathatták, hogy legalább abban ne legyen kény- szerűség, hogy mi határozzuk meg, azt a könyvet kaptad, ezt kell olvasnod. A könyveket a paksi könyvtár vezetője egy könyvesbolttal együttműködve, bizományosi terjesztésben hozta. Ami ezen a versenyen és utána nem fogyott el, azt a későbbiekben itt a faluban értékesítjük.

I- Rácegresen az iskolamúzeum lehet egy felvállalt kényszerpálya a jövőben valakinek.- Augusztus elsejétől Pálfa és Felső- rácegres közművelődéséért felelős személyt kerestünk, találtunk. Munkájának nagy részében arra szeretnénk „kényszeríteni”, hogy minél több ötletet valósítson meg, mely Pálfa község szellemi örökségének az ápolását célozza. Van olyan elképzelésünk is például, hogy a televízió Stúdió ’89 szerkesztőivel felvesszük a kapcsolatot, az Illyés Gyuláról készült portréfilm videokazettára való átjátszása miatt. így azt a múzeumunkba látogatók részére mi is levetíthetjük. Az is öröm volt számunkra, hogy a megyei könyvtár vezetőjétől kaptunk egy félórás kazettát, melyen Illyés Gyula mondja saját verseit Bartók koncertójának kíséretében. Ezt felhasználtuk a koszorúzásunkkor is.- Azok a pályák, melyeket eddig bejárt itt a község élén kényszert jelentettek, amit jó szívvel vállalt, de mások jelölték ki valamikor. Önnek milyen céljai vannak, milyen programmal áll a választói elé?- Én erre a munkakörre nem jelentkeztem. A község vezető testületéi, szervezetei javasoltak. Választhattam természetesen. Elfogadtam. Csak addig akarok ebben a funkcióban maradni, míg a lakosság bizalmát érzem magam mögött. Félve vállaltam, mert tudom, hogy nehéz megfelelni az elvárásoknak. Igyekszem! Ám a bizonyításhoz több időre van szükség. A jövőt illetően a község vezetőinek van koncepciója.

■ - Ezt kissé nyomatékkai mondta.- Igen, mert meggyőződésem szerint egy község élén kétféle magatartással lehet élni. Egyik szerint figyelemmel kiséri az eseményeket, a dolgok alakulását és regisztrálja azokat. Követi'a folyamatokat. Én ezt nem tartom helyesnek. A magam részéről irányítani szeretném, akarom a dolgok menetét. Tudom, hogy ezzel néha érdekeket sértek, sértünk, de biztos vagyok abban is, hogy a többség érdekében, képviseletében tesszük. Nem fogadom el, hogy az a jó ember, akiről nem mondanak rosszat, igaz, nem sok mindent csinál. Amikor az év elején idekerültem, megfogalmaztuk, hogy szeretnénk valamilyen rendet tenni a községben. A környezetben, köztisztaságban. Kértük a lakosságot, hogy a közterületen levő építőanyagot, vagy szemetet takarítsák el. Ezzel párhuzamosan szervezett lomtalanítást végeztünk. Megteremtettük annak a feltételét is, hogy a kijelölt szeméttelep egész évben megközelíthető legyen. Zúzott kővel leraktuk az utat, eldózeroltuk a szeméttelepet.

Í- A lakosság tulajdonít ennek jelentőséget?- Lehet, hogy nem! Azért könnyebb lélekkel lehet végigmenni a településen, mert kevesebb a szeméthalmaz az utcákon. Közös volt ez a munka. Úgy látom, hogy kevesebb a fegyelmezetlenség. Igaz, hogy néhány esetben az illegális szemételhelyezőknek 1000, 1500 forint büntetést is kiszabtunk. No, de kissé elkanyarodtam a választól. Programom gerincét képezi Pálfa község alapvető infrastruktúrájának megteremtése. Ehhez legalább öt esztendőre van szükség. A távolabbi jövőben, a település arculatának az átformálása lehet cél. Konkrétan az, hogy folytatódjék a község útjainak szilárd burkolattal való kiépítése, de ezzel együtt a falun átvezető kb. 800 méter útszakasz szélesítését is meg kell oldani. Az oktatás-nevelés tárgyi, személyi feltételeinek megteremtése legalább ilyen súlyos feladat. Szolgálati lakást kell biztosítanunk, ha szakembert akarunk. Valamivel vonzóvá kell tenni a pedagógus pályát itt Pálfán, ha azt akarjuk, hogy eredményesebb munkát végezzenek és gyermekeink jövője szempontjából tartalmasabbat is. Kereskedelmi vonatkozásban egyes településrészek ellátása nem tűr halasztást. Talán az iskolával kapcsolatban kellett volna említenem a művelődési ház korszerűsítését. Az épületben nincs vizesblokk, fűtés, az elektromos vezetékek veszélyesek. Rendelkezünk a felújítási tervdokumentációval.

I- Nem szakítom félbe, de úgy gondolom, hogy a lakosság anyagi támogatása nélkül mindez aligha valósítható meg.- Azt hiszem, a bizalomnak kölcsönös alapokon kell állni. Ők bíznak bennem, én a lakosságban. Azt, hogy tenni akarnak, igazolja az is, hogy például az öreghegyi részközművesítésre hajlandók nagyobb összeget is áldozni családonként. Ezen a területen vannak a kiskertek. Azt tapasztaltam, hogy az emberek képesek a jó célok érdekében összefogni. Ehhez megfelelő, szervező készséggel rendelkező, meggyőzni tudó emberekre is szükség van. Ma 1780-an élünk itt Pálfán. Ebben a számban foglaltatik a Rácegresen, Felsőrácegresen lakók létszáma és a gyermekotthon bentlakói közül 50-é is. Meghatározó jelentőségű gazdálkodó egység az Egyetértés Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, ami egy dinamikusan fejlődő üzemnek tekinthető. A velük való együttműködés elengedhetetlenül szükséges a község életének jobbá formálásában. Ismernünk kell, mint községi vezetőknek, az objektív helyzet realitását. Ezért a demokrtikus fórumoknak életteret kell adni. így lehetséges az előremutató elemek több alternatívában történő felállítása. Csak olyan programot szabad a zászlóra tűzni, melyről meggyőződésünk, hogy a megvalósítás után is vállalhatjuk. Nem szabad az irrealitások mezején kalandozni.

I- Kívánom, hogy ne kalandozzon és a kényszerpályáit mindig önmaga jelölje, a közösség javára!

Huszonöt esztendeje halt meg Pór József, a neves egyházi férfiú, Bonyhád köztiszteletben álló idős papja, címzetes iváni apát. Sokan Bauer Józsefként ismerik. A „Hűséggel a Hazához” egyik vezetője, a mozgalom versírója volt. Német és magyar versei az apatini „Die Donau” révén nyomtatásban, kéziratban és a magyarérzelmű svábok Hitler-ellenes rendezvényein, kultúrdélutánokon és „magyar bálok” előtt szavalva - széles tömegekhez eljutottak. E versek miatt hurcolta el azután a Gestapo 1944. október 20-án. Megjárta Pécset, Komáromot és Sopronkőhidát. Amikor tavasszal visz- szatért, a bonyhádi Nemzeti Bizottság előtt a kommunista párt embere rokonszenvezve köszöntötte. Ám a különleges emberbaráti érzékenységre az elmúlt Volksbund-idők, a zsidók gettóba hurco- lása után újra szükség volt. Talpassy Tibor 1945-ben megjelent riportkönyve - jellemzően - az öreg Pór „svábmentő kísérleteit” rosszallja.

E napokban, amikor halála évfordulóján Bonyhád és környékén reá emlékeznek, mégsem ezekről, hanem élete egy kevésbé ismert részletéről kívánok írni. 1915-től Znióváralján, egy gyermeknevelő intézetben volt lelkigondozó. 1919- től pedig az esztergomi volt fogolytábor épületei és barakkjai egy részében létrehozott Magyar Királyi Állami Fiúnevelő Intézet igazgatója lett. A minisztérium javítóintézetnek szánta, ő azonban másféle intézetté kívánta átformálni, szeretettel akart nevelni, a lelki sérüléseken átesett gyermekekkel ennek megfelelően törődni. Ám az e célra alkalmas tanárokat már csak mint „ideiglenes segédfelügyelőket” tudta alkalmazni. Csakhamar polgári fiúiskolát alapított, hogy az intézetbe került proletárgyerekek továbbtanulhassanak, ide aztán egyre több környékbeli nyomorgó szülő hozta be gyermekét. „Az iskola senki földje volt, az állam engedélyezte, de fönntartására egy árva fillért sem adott.”

Történt egyszer, hogy egy volt orosz hadifogoly, aki kinn átélte a nagy októberi forradalmat, magyar nyelvű lapot szerkesztett, s így itthon tanárként is „jegyes” emberként tartották nyilván, beállított hozzá. Sugár József őszintén elmondta szerepét a kinti eseményekben. Mire Bauer: „Akkor kétszeres okod van, hogy ide gyere. Itt nem fog gyanúba senki!” Vagy egy másik megfogalmazás szerint: „Akkor kétszeres okod van arra, hogy nálam maradj, itt nem háborgat majd senki.” Sugár csakhamar ajánlotta volt hadifogolytársát, a hasonló helyzetben lévő dr. Bányai Kornélt, az pedig a későbbi neves írót, Féja Gézát. Féja írja:

....Súlyos belső válságban vergődtem

a

kkor, a korszellem csaknem megfojtott, nékem is menekvést jelentett Esztergom- tábor. Még sohasem tapasztaltam olyan hőfokú testvériséget, aminő ezekben a korai forradalmárokban élt... semmijük sem volt, csak megnőtt emberségük, ám ezt éppen úgy megosztották, mint karéj kenyerüket.”

Esztergomi éveiről Féja Géza először a Kortárs 1964 augusztusi számában írt, „Bányai Kornél, ifjúságom kenyeres társa” címmel. Bauer József - kiről tudja, hogy Pór József néven bonyhádi apátplébános - annak idején

....ritka bátors

ágról tett tanúbizonyságot katolikus pap létére.” Majd így folytatja: „...nem hiszem, hogy akadt volna paptársa, ki hasonlót merészel. Szeretett, megbecsült és védett minket, sohasem éreztette a közöttünk meredő világnézeti ellentétet.”

Amikor ez a részlet beépült Féja 1965- ben megjelent „Szabadcsapat” című életregényébe, újabb vonásokkal egészült ki Bauer József karakterrajza: „Mondhatom-é Kiss Józsinak, ha lába kibújt a cipőből, hogy fiam, te nem vagy bűnöző, csupán éhező proletár fia? - vélte az igazgató. De nem csupán vélekedett, hanem cselekedett is, felruházta a gyerekeket adósságra. Maga a legpuritánab- bul élt, saját céljaira mit sem költött... reménytelen kísérleteket tettünk a szamari- tánusság irányába...” A „Lázadó alkonyat” című gyűjteményes kötet (1970) Bauer-jellemzése egy újabb sorral egészül ki:....sohasem éreztette a közöttünk

m

eredező világnézeti ellentétet, a kleri- kalizmusnak nyoma sem volt benne; Jézust követte.” (Ekkor már tudja, hogy Bauer nincs többé - a teljes életét a mérlegen látja.)

Az esztergomi időszak Bányai Kornélnak is meghatározó élménye volt. Életének ezt a szakaszát fia, Bányai László írja le, apja 1967-ben sajtó alá rendezett válogatott versei utószavában: „...Bauer József... mint nevelőt alkalmazta. Bauer a nevelőintézetben polgári iskolát szervez a proletárgyermekeknek. 1924 elején Osvát visszahívja Budapestre, mert a Nyugat kiadóhivatalában belső munkatársi állást tud neki biztosítani... 1924 őszén újra Esztergomtábor- ban tanít. Sugár Béla, Féja Géza és Bányai egymás mellett laktak az intézet barakkokból átalakított szobáiban... Sajtó alá a táborban rendezi öt év verstermését... 1925 karácsonyára jelenik meg a könyv Esztergomban...”

S most engedtessék meg egy személyes emlék felelevenítése. 1964 októberében középiskolás diákként - mint nem-katolikus - elfogódottan állíthattam be az apátúrhoz, hogy Békefi Remignek, a czikádori apátságról megjelent régi helytörténeti munkáját kölcsönkérjem. Kölcsönadta Cikóra, ír nekik, s akkor megkapom. Kedvesen elbeszélgetett velem, megajándékozott néhány ex libris kivitelű lenyomattal a börzsönyi Perczel- kúriáról: „A ház, ahol egykor Vörösmarty lakott.” Előtte vehette kézbe az egyházi lap friss számát, ahol a sajtófigyelőben Féja Géza írását kommentálták: Bauer- Pór József Bonyhádon él, 81 évesen. Jólesett olvasni - mondotta -, hogy éppen ennek az embernek, 40 év után eszébe jutottak az esztergomi évek.

A megadott napon aztán mentem a könyvért. (Ez valamikor november 25-én lehetett.) Perczel Bertalan jött ki csendet intve, az apátúr halálán van. Jön majd egy kisdiák, ezt a könyvet adják kölcsön neki - hagyta meg.

Mindennek huszonöt éve. 1964. november 28-án örök nyugalomra szende- rült. Most megrendülve olvasom Féja Géza november 14-én hozzá intézett sorait Hetényi Varga Károly értékes kötetében (Akiket üldöztek az igazságért. Papi sorsok a horogkereszt és nyilaskereszt árnyékában): „Kedves Igazgató Úr! - írja Féja Géza. - Levelét és a fényképet szívből köszönöm, igen jólesett, hogy a Kortársban közölt soraimmal örömet okoztam, és így hálaérzetemből valamit tör- leszthettem. Mindazt, amit a „Kortársban” megírtam, néhány napja Esztergomban is elmondottam Bányai Kornél emlékezetére rendezett esten. Nemrégiben fejeztem be új könyvemet, életregényem második kötetét, ebben részletesen megírom Esztergom tövében töltött éveimet, azt is, hogy Igazgató Úr annak idején forradalmian merész elveket kezdett megvalósítani a gyermeknevelés terén, s éppen ezért, meg mélységes emberségéért kellett távoznia az intézet éléről. Senki sem értette meg azok közül, akiknek meg kellett volna érteniük. Nagy dolog volt az is, hogy a kommunista Sugár Bélát és Bányai Kornélt meg engem, aki 1923-ban a legrosszabb politikai minősítéssel jöttem Budapestről, szeretettel és emberséggel fogadott, s védett. Ezt sohasem lehet elfelejteni...”

A német naptár nekrológjában Fetzer Ferenc igazgató-tanító - Bauer-Pór József emberi tartásán túl - különleges együttműködési készségét emelte ki. Akár a párttal és hivatalokkal is - de mindenkor az elvei fenntartásával. Egy cél érdekében: „... hogy ember az emberben testvért lásson.” SOLYMÁR IMRE

Balogh László és Pécsi Kiss János a kényszerpályákról