Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-22 / 277. szám

1989. november 22. NÉPÚJSÁG 5 Hires nevek viselői A paksi Hunyadi László Mottó: Az egész ember az aki egyszeri és megismételhetet­len. Hangját, mozdulatait, tulaj­donságait átörökítheti utódaira, nevével még évszázadok múl­tán is találkozhatunk. Velük a névrokonokkal. Hunyadi László (1433-1457) Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet el­sőszülött fia. Az igazságos Mátyás király bátyja. Apja halála után az örökségre számitó nagyurak V. László királlyal az élen törbecsalták és összeesküvéssel vádolták. A budai vár Szent György terén kivé­gezték. Mindössze 24 évet élt, nem vál­hatott belőle igazságos király, nagy poli­tikus, híres hadvezér. Korai, igazság­talan tragikus halála a művészet világát sokat foglalkoztatta. A leghíresebbek ezek közül Benczúr Gyula festménye, Erkel Ferenc operája, Madarász Viktor képe, Arany János megrázó verse. Az utókor számára ők tették hallhatatlanná Hunyadi Lászlót. Hunyadi László, Paks, Kurcsatov utca 14. Hát ami azt illeti a paksi Hunyadi László sem panaszkodhat arról, hogy nem szü­letett nagynevű családba. Apját Hunyadi Jánosnak, nagybátyját Hunyadi Mátyás­nak hívják. Eddig minden hires nevet vi­selőtől megkérdeztem, hogy a névrokon­ságon kívül tud-e valamit ami az igazi ro­konságot feltételezi a nagy előddel. Az ön családjában mi erről a legenda?- Nagyapám 1942-1943-ban folyta­tott komoly kutatásokat a családfa felállí­tására. Állítólag Mátyás király egyik „leányának” leszármazói vagyunk, ami­ről az összegyűjtött anyag a Tudomá­nyos Akadémia irattárában, illetve a Széchenyi könyvtár levéltárában van „el­temetve”. Majd egyszer ha sok időm lesz folytatom a kutatást, nagy kedvem lenne hozzá.- Milyen élmények érték nevével kap­csolatban, kérem meséljen ezekről?- Pesten születtem és ott jártam iskolá­ba. Hatodikos elemista voltam, amikor új iskolába kerültem. A sors és a véletlen já­téka folytán abba az iskolába a sok „nagy” nevű gyereket sodort össze a körzetesítés szele. Egyébként persze nem lett volna ez olyan muris, de amikor torna órán a morc, nagydarab, ám igen jóindulatú tanár sorba állított bennünket nagyság szerint, „összejöttünk”. Kitört a botrány. A sor ugyanis a következőkből állt. Háry, Rozgonyi, Monostori, Toldi, majd én mondtam be a nevem: Hunyadi László. A tanár úr némi döbbenet után elővette kedvenc szavajárását - később igencsak sokszor hallottuk tőle - „a fene az uborka formáját”, ne csináljatok belő­lem hülyét. Morcsága viszont egy időre megszűnt.- Ez volt a gyermekkor, és mint na­gyobb fiú?- Kamaszkoromban Balatonbogláron nyaraltam, egy, akkor oly divatos koktél­hajóra igyekeztünk sietve Kunó nevű német barátommal. Perceken belül indult a hajó, amikor - persze nem a gyalogát­kelőhelyen - átfutottunk az úttesten, bele a rendőrök karjába. Személyi nem volt nálunk, a barátom pedig egy szót sem tu­dott magyarul. Nagy mutogatás követke­zett. A kapkodásban - igaz csak mi kap­kodtunk, a rendőröknek nem volt olyan fontos - Kunó egyre a hajó felé mutatott, aztán magára miközben a nevét többször elmondta. A Kunó-ból a rendőr Kundot értett. Ez mégcsak az egyik baj lett volna, de amikor én a kérdésre, hogy mi a ne­vem azt válaszoltam, hogy Hunyadi Lász­ló, végképp meg volt győződve, hogy ug­ratjuk. Kínomban eszembe jutott, hogy a nagynénémre hivatkozom, aki ott volt pe­dagógus. Bejött. A törzs fia az osztályába járt. így aztán Kunónak nem kellett a hajó alatt és után úszni, hanem rajta élvezhet­te velem együtt a Bergendyék játékát. Hunyadi László, a politikus, híres hadve­zér Bár az igaz, hogy több sörösüveg léket kapott.- Munkahelyén, a paksi atomerőmű­nél, ahol mint műszerész dolgozik, nem történt valami érdekes sztori, amit elme­sélne?- A nevemmel kapcsolatban nem, egyébként sok érdekes sztoriról tudnék mesélni, de nem akarok úgy járni mint hí­res, ámde szerencsétlen sorsú nagy tör­ténelmi elődöm. Inkább megmutatom az üres sörösdoboz-gyűjteményemeí. A gyűjtemény csodálatos, az ízléses, otthonát szerető asszonyi kéz nyomát magán viselő kis lakásból nehezen aka- ródzik eljönni. A név vitt oda bennünket, de mint any- nyiszor most is kiderült, hogy az a fontos, ami mögötte van, az ember. SAS ERZSÉBET Tanulmányúton Békés megyében (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A lengyeli Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetnél műkö­dő MM Múzeum Baráti Kör minden évben az ország más-más tájára viszi el tagjait 1 -2 napos tanulmányútra. Az ez évi tervben 2 napos Békés megyei program szerepelt, ahova a közelmúltban látogattak el. Az első napon a csoport az Izsáki Állami Gazdaság pezsgöüzemében ismerkedett meg a pezsgőgyártás folyamataival. Izsákról az út a szarvasi arborétumba vezetett, ahol az értékes fagyűjtemény, valamint egy kiállítás képei adtak élménydús látnivaló­kat. Szarvas után a gyomaendrődi szakmunkásképző intézet munkájával ismerkedett meg a társaság. A tanulmányút másnapján Gyomaendrőd egyik katolikus templomába látogattak. Az idegenvezető plébános tájékoztatásából megtudhatták, hogy ennek a csodálatos templomnak minden egyes tégláját külön selyempapírba csomagolva hozatta Olaszországból az építtető báró. Ezt követően egy igen jól felszerelt tájház adott érde­kes látnivalókat, valamint útmutatást a népi eszközök gyűjtéséhez, kiállításához és tárolásához. Gyomaendrődön a program városnézéssel zárult. Hazafelé a kondorosi csárdamúzeum megtekintése, majd Szegeden városnézés következett. A kétnapos program a csávolyi Nádas vendéglőben közös vacsorával zárult. BAI JÓZSEF FELH ÍVÁS! A Magyar Orvosi Kamara Jászsági Te­rületi Szervezete felhívással fordul az Or­szággyűlés Szociális és Egészségügyi Állandó Bizottságához, hogy hozzon lét­re szociális és egészségügyi kerékasz­talt. A kerekasztal köré kívánjuk leültetni a Szociális és Egészségügyi Miniszté­rium, a Belügyminisztérium, a Társada­lombiztosítás, a politikai pártok, a Vörös- kereszt, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének, a TDDSZ orvosi ta­gozatának, a Magyar Orvosi Kamara, va­lamint a betegegyesületek képviselőit. Szükségesnek látjuk, hogy a különbö­ző fórumokon elhangzott reformelképze­léseket közösen vitassuk meg, járuljunk hozzá azok kölcsönös elfogadásához, és mielőbbi megvalósításához. A társa­dalom türelme mind a romló szociális, mind a romló egészségügyi helyzet vo­natkozásában fogyóban van. Szeretnénk, ha a szociál-és egészség- politika nem válna a pártharcok eszközé­vé. Magyar Orvosi Kamara Jászsági Területi Szervezet vezetősége és Országos Választmánya Rétestészta horgászoknak Elöljáróban el kell mondani, nem élelmiszeripari termékről van szó, hanem egy eljárásról, ami hasonlít az említett étel alapanyagának nyúj­tásához. Lássuk! Lapunkban már többször szóltunk arról, hogy sérel­meik orvoslását, a régi horgászrend visszaállítását kérik az al-dunai pe- cások. Évek óta tart a levelezés, a húzavona, hogy a dunai horgászhe­lyeket miért csak vízi úton közelít­hetik meg a horgászsport szerelme­sei, miért nincs közös kezelésben a keselyűsi Holt-Sió, miért „gazdátla­nok” a belső vizek és arról, hogy miért van kitiltva a természet része, az ember, a természetvédelmi terü­letről. Vegyük sorra a közelmúlt történé­seit! Kosár István képviselő levelet juttatott el az illetékes miniszterek­hez, de mint ez a legutóbbi megbe­szélésen, ahol a Bács-Kiskun és a Tolna megyei érintett egyesületek képviselői vettek részt, kiderült, ed­dig érdemi ügyintézés nem történt. Az augusztus 21-én Baján megtar­tott tanácskozáson - az érdekeltek egy részét (MÉM, Mohosz) nem hív­ták meg - a KVM kecskeméti fel­ügyelősége ígérte ugyan, hogy ok­tóber végéig az érdekeltekkel bejár­ják az érintett területet, s aztán közös álláspontot alakítanak ki, de ez nem történt meg. Az al-dunai horgász­egyesületek képviselői ezért leg­utóbbi tanácskozásukon - Kosár István javaslatára - úgy döntöttek, hogy újabb megbeszélést kezdemé­nyeznek. Dr. Sárközi István, a Bajai Sport HE képviselője véleményét is osztották, és úgy határoztak, ameny- nyiben a november 24-ére kitűzött megbeszélés nem vezetne ered­ményre, úgy az Országos Sajtószol­gálaton keresztül nyílt levélben kérik a MÉM 1978. III. 23-i 60127/1987. számú rendeletének hatályon kívüli helyezését. Érdekeik képviseletére kérték fel november 7-én a Tolna megyei or­szággyűlési képviselők csoportve­zetőjét, aki megígérte, hogy támo­gatja a pecások törekvéseit. Az említett napon jelezte a Mo­hosz Tolna Megyei Intéző Bizottsá­gának Czakó Béla, a Mohosz főtitká­ra, hogy a MÉM-nél - személyes megbeszélés során - ígéretet kapott arra, novemberben az összes érde­kelt meghívásával egyeztető tárgya­lást tartanak. Elmarad tehát a november 24-ére tervezett megbeszélés, de kíván­csian várjuk - a pecások és nem pe­cások -, hogy meddig nyúlik, med­dig nyújtható még ez a rétestészta.- él ­Igazság szerint külön fejezetet érde­melne tolmácsunk, az első részben már említett Klein Endre, aki hatvanhét évvel ezelőtt, néhány hónapos csecsemő ko­rában került el Magyarországról Bulgá­riába. A nyomdász apa a jobb megélhe­tés reményében választott magának új hazát, ezután a tervezett néhány éves kinttartózkodásból végleges áttelepülés lett. Klein Endre az 1942-ig létező szófiai magyar általános iskolában tanult, majd elvégezte a közgazdasági egyetemet, később pedig - nyugdíjazásáig - ide­genvezetőként dolgozott. így tehát nem létezett olyan adat, amit egy műemlékről a bolgár - és a magyar - viszonyokat ki­tűnően ismerő Bandi bácsi ne tudott vol­na. Amikor pedig a magyarok, a magyar folyamatok bulgáriai megítéléséről fag­gattuk, így válaszolt: - Ebben a kérdés­ben bizonyos kettősség érezhető. A hiva­talos álláspont óvatos, sokan ott fent el­lenérzésekkel viseltetnek a túl gyors vál­tozások miatt. Az egyszerű bolgár embe­rek azonban éppen ezért rajonganak a magyarokért. A bolgár politika magától értetődően a jószomszédi viszony kialakítására törek­szik a Balkánon - ez már Doncsa Peev, a külügyminisztérium referensének elő­adásából derült ki. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy Bulgária és Románia kap­csolata kiváló, jó a viszony Jugoszláviá­val és Görögországgal is. Az egyetlen ki­vétel Törökország. Ezzel az állammal - mely úgymond beavatkozik Bulgária bel­ügyeibe - szinte megszakadt az össze­köttetés. Plovdiv muftival- Törökország minden húsz évben propagandakampányt indít Bulgária el­len, fellazító szándékkal! Át akarják csá­bítani a bulgáriai muzulmánokat, pedig mi nem is vagyunk törökök! Az állam most lehetőséget teremtett a törökösen hangzó nevek azonnali kicserélésére, s ezzel ezrek és ezrek tértek vissza a bol­gársághoz. Meglepő szavak, főleg, ha hozzátesz- szük, hogy mindezt nem egy hivatásos politikus, hanem maga a plovdivi mufti je­lentette ki. A nemzetközi újságíró stáb nagy reményeket fűzött a plovdivi uta­záshoz, az ottani muftival való találkozás­hoz, ám a várakozást a csalódás érzése váltotta fel. A bolgár muzulmánok pátriár­ka kinézésű vezetője, Szvetoszlav Du- hovnyikov mintha csak a bolgár pártlap ezzel kapcsolatos vezércikkét olvasta volna el. A rázós kérdéseivel nagy feltű­nést keltő lengyel kolléga, Zbigniew Ba­nach, az Interpresse munkatársa nem is volt képes megállni: - Ön tagja a párt­nak? A mufti nem maradt adós a válasz­szák - Én Allah pártjának vagyok csak a tagja. A spanyol Ricardo Starriol, a La- vanguardiától azt firtatta, hogy mi volt Szvetoszlav Duhovnyikov neve, mielőtt azt megváltoztatta volna. - Ez már olyan régen történt, hogy nem is emlészem rá - tért ki a felelet elől a vallási vezető. A névváltoztatás megérdemel némi kü­lön magyarázatot. A bulgáriai muzulmánok egészen a közelmúltig török-arab neveket viseltek, amikor is 1983-ben egyi napról a másira „önként és dalolva” kértek maguk­nak bolgár család- és keresztneveket. Az „ellenséges” külföldi, főképp a török sajtó erőszakos újrakeresztelésről cikkezett, de ezt az állítást Bulgáriában határozottan visz- szautasították. Mindenesetre így lett Mo- hammedből Stojan, Abdullahból Hriszto, Juszufból Georgi, Leilából Mariana. Vagy, hogy egy nagyon híres esetet említsünk, így lett a világ- és olimpiai bajnok súlyeme­lőből, Szulejmanovból Salamanov, akit az­tán később egy külföldi út folyamán a török titkosszolgálat elrabolt - legalábbis így szólt a hivatalos bolgár verzió. Ezt a rabló­mesét sajnos a magyar sajtó is átvette an­nak idején, minden kommentár nélkül, ám ez mit sem változtatott azon, hogy a szöuli olimpián Salamanov - immár Szulejma- noglu néven - török színekben lépett a po­rondra, s fel is állt a dobogó legmagasabb fokára. Visszatérve a plovdivi muftira, hiába pró­bálta őt megkörnyékezni az újságíró cso­port két muzulmán tagja, az egyiptomi Mo­hammed Sahani és Abir Abdissalyam. Bár Szvetoszlav Duhovnyikov igazhívőhöz il­lően járt már Mekkában, mégsem volt haj­landó megszólalni a Korán nyelvén, azaz arabul. Törökül persze beszélt, jobban mondva értett: amikor a másnap délelőtti muzulmán szertartáson, amit ő vezetett a haszkovói dzsámiban, egy hívő törökül kérdezett közbe, azonnal válaszolt - bolgá­rul. A mezítláb térdeplő effendi az iránt ér­deklődött, hogy vajon valóban veszélyben van-e a muzulmán vallás?- Ezt most nincs időm bővebben meg­tárgyalni - vágta el a vita folyamát azonnal a mufti. - Csak annyit mondhatok, hogy nemrég jártam Mekkában, s a látottak alap­ján nincs ok az aggodalomra. De majd ké­sőbb beszélünk erről... Később, már ebéd közben a lengyel Zbigniew Banach kifejtette nekünk meglá­tását (mi, magyarok, hamar megtaláltuk a közös hangot a lengyel kollégákkal, elég volt csak az agyonkoptatott Polak, wenger dva bratanki, azaz a lengyel, magyar két jó barát kezdetű kétsorost idézni).- Az elismrésre méltó, hogy beengedtek bennünket a dzsámiba, de az már felettébb gyanús, hogy a mufti a török nyelvű hívek­nek kizárólag bolgárul prédikált. Az az ér­zésem, zavarta őt a jelenlétünk... (Folytatjuk) SZERI ÁRPÁD A plovdivi római kori amfiteátrum Bulgáriai útijegyzet II. Az eltűnt törökök nyomában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents