Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18. TOLNATÁJ - 7 A Villon - kérdés rövid áttekintése A Villon-kérdés vizsgálata közérdekűvé vált. A hazai és nemzetközi munkásosztály érdekében kell felemelnünk szavunkat, mivel a nagy proletár költőt ért imperialista támadások már-már életműve bemocskolódásával fenyegetnek. Ne tűrjük tovább a történelemhamisítást, szóljon hát egy hiteles igazság a forradalmár költő életéről! Hazugság a polgári irodalomtörténészek által terjesztett métely, mely szerint Villont Montcorbier-nek hívták, 1431-ben született, a Sorbonne-on végezte tanulmányait, késeit, rabolt, írt, halálra ítélték, majd száműzték és azóta senki sem látta. Szovjet tudósok már 1952-ben felkutatták valódi élettörténetét, és megállapították, hogyloszif Visszario- novics Sztálin édesapjának keresztneve - Vissarion - a Villon névből alakult ki, melynek eredeti formája Vijon volt. Fjodor Alekszejevics Vijon 1430-ban született Novij Traktorogorszkban. Már ifjan nekikezdett tanulmányainak, melyeket a cári Oroszország mostoha körülményei miatt nem tudott befejezni, ugyanis az alma materében, a helyi nihilista gimnáziumban csak dekab- rizmust és történelmi materiaíizmust tanítottak, írás-olvasást az egyház mesterkedései miatt nem. Mikor az ifjú Vijon érettségi vizsgáját harmadszor mulasztotta el, jutalmul Párizsba küldték, a nemzetközi munkásmozgalom akkori központjába, nagybátyjához, Gennagyij Hrisztoforovics Vijonhoz. Gennagyij Hrisztoforovics különös ember volt. Mint tiszta szívű forradalmár hagyta el zsenge ifjú korában hazáját, de Párizsban megrontották a fogyasztói társadalom farkastörvényei, először az elemi - majd a középiskolát végezte el, s végül osztályárulóvá vált - pap lett. Képzelhető, mit érzett az ifjú Fjodor Alekszejevics, mikor megtudta: ez az ember lesz a nevelőapja. Az öntudatos kommunista minden érvét felvonultatta Gennagyij Hrisztoforovics jó útra való visszatérésének érdekében. Agitált, antiklerikális hétvégéket rendezett a templomban, földalatti munkát végzett a borospincében - mindhiába. Lelkes harcával csak annyit ért el, hogy kemény szívű nagybátyja belépett a kereszténydemokrata pártba, mindennap imádkozott érte és nem adott több pénzt mozgalmi célokra. Itt egy lényeges fordulóponthoz érkeztünk. Ahogy az imperialista körök mesterkedései sem téríthetik el a világforradalomtól a béketábort, csak megerősíthetik célkitűzéseikben, úgy ez a zord megszorítás is csak Fjodor Alekszejevics kommunista öntudatát erősítette és elvezette őt a „tulajdon forradalmához”. Néhány barátjával és harcostársával éppen új partizánakcióra akartak felkészülni (a rulettasztalon a vörösre tenni a fekete ellenében) midőn kifogyott a pénzük. Mást ez talán eltántorított volna a helyes irányvonaltól, de ők igazi bolsevikok voltak. A szükséges pénzt egy klerikális szervezet kasszájából (mozgalmi fedőnevén: „mackó") teremtették elő... De jaj, az elvakult hatalom lecsapott, és távollétükben elítélték őket. Az illegalitás nehéz évei következtek, melyeket Vijon Kagylosovics parancsnok szabadcsapatában töltött. A „kagylósok” alakulata jól megszervezett egység volt. Éjt nappalé téve tevékenykedtek az egyenlőbb vagyonelosztás érdekében. Hősünk öt évig harcolt soraikban, míg végül Thibault 'dAssigny püspök fehérgárdája foglyul ejtette. Halálos ítéletét már majdnem végrehajtották, amikor megérkezett a francia cár kegyelmet adó levele. Fjodor Alekszejevics újból Párizs felé vette útját. Itt a földalatti akciók újabb sorát hajtotta végre á rá jellemző kitartással és elszántsággal, de a feudális társadalom nem tűrte sokáig tevékenységét. Egy bagatell véletlen, valamiféle pap leszúrása miatt örökre száműzték Párizsból. Halálra nem merték ítélni, mivel féltek a francia haladó munkások általános sztrájkjától. Fjodor Alekszejevics tehát elhagyta ezt a bűnös várost. A nyugati irodalomtörténészek szerint ekkor írta utolsó versét is, aggodalmairól, mivel egész életében a világproletariátus sorsa aggasztotta. Egy korábbi műve is utal erre, az Aggasztottak Balladája, míg Nyugaton ismert utolsó alkotása a „Felaggasztását váró Vijon négy söre". De eme géniusz pályafutása nem tört derékba! Franciaországot elhagyva rövid ideig Svájcban tartózkodott, ahol eszmecserét folytatott az ott első száműzetését töltő Leninnel. Közös művet is adtak ki „Álmosítás és államosítás, avagy az egész nép harmonikus ópiumellátásának biztosítása a kommunizmusban” címmel. A megfáradt forradalmáron egyre inkább erőt vett a honvágy. Utolsó éveit tehát otthon, egy kis faluban töltötte, az általa annyira szeretett egyszerű falusi orosz emberek között. A falucska neve: Barguzin... (magyarul Faludi) Végső nyugalmát azonban itt sem kapta meg. Négyszáz nyugalmas év után revansis- ta-imperialista-soviniszta elemek bolygatják nyugalmát, összetévesztve őt az 1848-as magyar ellenforradalom egyik alakjával, bizonyos Alekszandr Petroviccsal. Mondjunk határozott nemet ezekre a jobboldali mesterkedésekre! El a kezekkel Bar- guzintól! Pjotr Muzsikovics Zenész (másként: Szele Tamás) Dombóvári Galéria A szépség féltője Mohácsi Regős Ferenc alkotásai között Két rajzát emelem ki Mohácsi Regös Ferencnek, melyeket a Dombóvári Galériában bemutat közönségének, de a többi is mellé kívánkozik. Az említett kettő a Táncpróba és a Bécs címeket viseli. Ezekkel találkozni a kiállítás meghívóján is. Mind a kettő bizonysága annak, amit Mohácsi Regős Ferencről már oly sokszor és sokan leírtak, föl-, illetve megjegyeztek. Azt tudniillik, hogy roppant határozott vonalvezetése mögött egy magas szintre fejlesztett, már-már rutinnak nevezhető rajzkészség húzódik. Lendület, erő, a mozgás tört részekre bontásával is megmarad a Táncpróba című rajzán. Egyszerű vázlatnak is tekinthetnénk, ami még további ki- teljesedést követel. Itt azonban minden utána húzott vonal gyengíti a rajz és ezáltal a kompozíció értékét, egyensúlyát. Vonal és kompozíció. Két fogalom, mely a rajzolás lényegi meghatározója. Ennek tudatos művelője Mohácsi Regős Ferenc. Azt se higgyük, hogy pusztán formai játék ez részéről. Flosszabb időt töltve egy-egy rajza előtt, felfedezhetjük a tartalmi töltetet, azt a missziót, amit röviden úgy összegezhetünk: Mohácsi Regős Ferenc a szépség féltője. Ezt az ars poeticának is elfogadható magatartást szülővárosából, Mohácsról hozhatta magával. A feltételezést akár állítássá is fogalmazhatjuk, visszautalva a már említett rajzára, a Táncpróbára. A busók vérbő, lendületes szilajsága áttetszik e grafikán. Tovább fokozva az esztétikum iránti érzékenységét, aggódva figyeli az értékrendben bekövetkezett változásokat. Ezek mind silányabb megjelenési formáit. Mindent kapcsolna, minden eszközt megragadna, mellyel a képző- művészethez, vagy legalább az irányába fordíthatná, láncolhatná az emberek, különösen a fiatalok útkereső tekintetét. Új reneszánszi gondolatokra volna szükség, melyek új értékeket hordozva, ismét zászlajukra tűznék a szépségideáit, mi az emberek testi lelki világát egyszerre formálná. Emberek, tömeg! Újabb megállásra késztető rajz. A vonalakat íme felváltják a foltok. Apróbbak és nagyobbak. A rajz elemeinek tömörítése. Akár a másik véglet, vagy inkább ez is tanúság, a tehetség, tudás birtokosáról. Egy alig tízszer tíz centiméteres papírfelületen mindent elmond, ami a tömeg pszichikai jellemzője lehet. Ezeket a rajzokat murális munkái vázlataként hasznosítja. Mohácsi Regős Ferenc nem hallgatja el félszegen munkálkodásainak eredményeit, kiállításának sikereit. Tisztában van, pontosan tudja, mikor, milyen súlynak kell tekinteni egy-egy bemutatkozás győzelmét. Párizs, London, Tokió, Moszkva, Budapest tárlatai jelzik egy- egy megállóját. A dombóvári bemutatkozása továbblépéséhez kínál erőt, amikor küldetésének céljára tekint újra, meg újra. Ilyen állomások sorolásakor szólni kell a hires bécsi Graphische Sammlung Albertina lórajzgyűjteményéről, amelyben 1984 óta Mohácsi Regős Ferenc- rajzokat is őriznek. A Székely Bertalan- díjas festőművész - M. R. F. - 1943-ban végezte a Képzőművészeti Akadémiát Budapesten. Aki figyelemmel kísérte eddigi pályáját, a Magyar Televízió képernyőjén is találkozhatott Mohácsi Regős Ferenccel, aki 1963-ban a tv Művészinasok cimű vetélkedőjéhez készített forgatókönyvet. Ami rajzain tükröződik, lényében, magatartásában is megvan. Friss szellemmel indul, vállal mind több feladatot, teljesít felkérést a dombóvárihoz hasonló lehetőségek elfogadásával. Szavakkal is szól egy-egy tárlatának megnyitóján. Intelmeit mondja el a költészet és a muzsika, a vers és zene társaságában. Ezek segítségével vallja: „a kiállítás kapcsán, a képzőművészeti kultúra fontosságát, egyénre, társadalomra ható szerepét, személyiségformáló erejét kívánjuk új formában - a látvány és a gondolat együtthatásában - könnyen érthető módon elmondani. Célunk, a magyar képző- művészeti kultúra szolgálata, az alkotó művész egyéniségének megismerése tükrében. Szellemi stafétabotunkat felkínáljuk követésre! Reméljük, hasznos lesz és mozgalmunk terebélyesedni fog!” DECSI KISS JÁNOS A szekszárdi madrigálkórus sikere Spanyolországban Bokros Birman Dezső emlékezete A Szövosz megbízásából a KÓTA Külügyi Bizottságának egyetértésével a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a hazai énekkari mozgalom képviseletében részt vegyen a spanyolországi Tolo- sában huszonegyedik alkalommal megrendezett nemzetközi kórusversenyen. Nagy hagyományai vannak itt a zenei eseményeknek. Idén különös jelentőséget adott a fesztiválnak, hogy augusztusban ünnepelték Felipe Goriti zeneszerző születésének 150. évfordulóját, ö a baszk zene terjesztésében, népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Tolosa messze van Szekszárdtól. A nagy távolság miatt még a legszerényebb feltételek mellett is tetemes anyagi áldozatot követelő út létrejöttéhez a fenntartó szervek, más intézmények, a tagok hozzájárulása mellett figyelemre méltó segítséget nyújtott a Soros-alapítvány is. A versenyben való eredményes helytállás érdekében rendkívül kemény és céltudatos munkát végzett az együttes Jobbágy Valér karnagy szakavatott irányításával. Öt kategóriában kívántak „rajthoz állni” a madrigalisták, ami azt jelentette, hogy 20 kórusművet kellett viszonylag igen rövid idő alatt elsajátítaniuk. A feladat teljesítéséhez növelni kellett a heti próbák számát, a próbaidőt és gyakran a szombatok és vasárnapok is részben, vagy egészben „áldozatul estek". Október 30-án hajnalban kelt útra az együttes és az esti órákban érkezett meg az észak-olaszországi Trentóba, ahol még aznap önálló koncertet adott. Másnap reggel továbbindult az Ikarus és - több mint 1100 km megtétele után - Franciaországban Carcassonnéban töltötte az éjszakát a kórus. A város kivételes épségben megmaradt középkori váráról híres és jó példája a műemlékvédelemnek, a muzeális értékű épületek korszerű funkcionális beépítésének. Car- cassonnéból ismét továbbhaladva, ösz- szesen mintegy 2300 km-t töltve az autó: buszban, november 1-jén érkeztek á szekszárdiak Tolosába. Ez a 30-40 ezer lakosú kisváros Spanyolország északi ■részén, baszk földön található. Tapasztalatok szerint az itteniek nagy gondot fordítanak a baszk nyelv és kulturális hagyományok megőrzésére, ápolására. Kitűnt ez abból is, hogy a madrigálkórusnak a különböző kategóriákban négy művet kellett baszk nyelven megszólaltatnia. A barátságos fogadtatás után a vendéglátók San Sebastian mellett, egy ifjúsági hotelban biztosítottak szállást. Az együttes innét utazott naponta Tolosába, a fellépés és étkezés színhelyére. Nem sokkal a megérkezés után a figyelmes kísérők átnyújtották a rendezvény prospektusát, amelyből kiderült, hogy ezúttal több, nemzetközi mércével mérve is kiváló énekkar jelent meg Tolo- sában. Közöttük több olyan (szovjet, finn, svéd stb.) együttes, akik korábban más nagy hírű, nehéz versenyekről (Arezzo, Debrecen) győztesként, helyezettként tértek haza. A madrigálkórus november 2-án lépett dobogóra polifon és folklór kategóriában. Nyolc ország tizennégy énekkara között - tetszéssel fogadott műsorát követően - a középmezőnyben végzett. November 3-án szünnap volt az együttes számára, amit a férfikar gyakorlásra, a hölgyek kirándulásra használtak fel San Sebastian környékén. November 4-én nehéz próbatétel várt a férfikarra. Az egynemű karok között három kategóriában kellett megmérkőzniük. Délben a gregorián művek bemutatására került sor egy tolosai templomban. A hely szelleme és a nagyszerű akusztikai körülmények ideális feltételeket teremtettek az egyházi zene stílushű interpretálásához. Délután a polifon, este pedig a baszk dal és folklór kategóriában folytatódott a verseny. Az igényesen ösz- szeállított és zeneileg szakszerűen megformált műsor őszinte elismerést aratott. Külön örömet jelentett, hogy a verseny vendége volt Farkas Ferenc Kossuth-dí- jas zeneszerző, aki féltő szeretettel drukkolt a szekszárdi csoportnak. November 4-én késő este hirdetett eredményt az angol, francia, bolgár, baszk és spanyol szaktekintélyekből álló 5 tagú zsűri. Csak azt közölték, hogy melyik együttesek kerültek dobogóra a másnapi gálára történő felkészülés miatt. Nagy volt a boldogság, mikor kiderült, hogy a férfikar mindhárom kategóriában helyezést ért el. A végleges és pontos eredményhirdetés 5-én a gálakoncerten volt. Ekkor vált ismertté, hogy a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus férfikara gregorián kategóriában a 174,5 pontot gyűjtő első helyezett finn együttes mögött mindössze 1,5 ponttal lemaradva II. díjat, polifon és folklór kategóriában a tallinni és moszkvai női karok mögött ugyancsak minimális pontkülönbséggel két III. díjat nyert. Az eredményes szerepléshez hozzájárult a tolmácsi feladatokat megelégedésre ellátó perui származású szekszárdi orvos, dr. Fluan Quispe is. A nemzetközi versenyről részletes tájékoztatót közölt az EL DIARIO VASCO cimű spanyol napilap. November 5-én a San Sebastianhoz közel fekvő Eibar nevű városba költözött a madrigálkórus, ahol a helyi egyetem diákszállójában kapott szállást, a menzán pedig étkezést. Itt este sikeres koncertet adott. A következő két napban lehetőség nyílt egy bilbaui és San Sebas- tian-i városnézésre és felejthetetlen élmény marad az Atlanti-óceán partján fekvő Bermeo halászfalu megtekintése is. November 8-án búcsút intettek a szekszárdiak Spanyolországnak és a délutáni órákban megérkeztek a Franciaországban lévő Bassussary nevű ezerlakosú helységbe. A rendkívül barátságos helybeliek az iskolában fogadták és látták vendégül a kórust. Baszk népviseletbe öltözött gyermektánccsoport szórakoztatta kedves műsorával a szekszárdiakat. A vendéglátók programról is gondoskodtak. Kirándulást tett a csoport Bialitzban. A tengerparti üdülőváros természeti szépségei az erős, szeles, rossz időben is lenyűgözőek voltak. Este a madrigálkórus hangversenyt adott a bassussary-i katolikus templomban, melyről a regionális francia újság fényképes előzetest jelentetett meg. Ebben bemutatták az együttest és karnagyát, valamint hírt adtak a tolosai nemzetközi versenyen elért eredményeiről. A Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus küldetésének eredményes teljesítése után november 11 -én érkezett haza Spanyolországból, ahol méltóképpen képviselte a magyar kóruskultúrát és Európa több országában is tovább öregbítette annak jó hirét. LEMLE ZOLTÁN Most lenne százéves. 1889. november 19-én született Újpesten, sokgyermekes proletárcsaládból. Felcseperedésének körülményeit Kassák Lajos és József Attila műveiből ismerheti meg a késői utód. Családja kőművesnek szánta, de miután ellenállhatatlanul vonzódott a művészethez, a Modern Iparművészeti Domborművállalathoz került inasnak, ahol meny- nyezetrozettákat és más lakásdíszítéseket készített az akkor viharosan fejlődő főváros bérpalotáiba. Itt sajátította el a mintázás fortélyait, a mesterség alapfogásait, majd az Iparművészeti Iskolában töltött két évet. 1910-ben önálló „dekoratív szobrászműhelyt” nyitott, de miután se pénze, se tapasztalata, se gyakorlati érzéke és kellő kapcsolata nem volt, egy év után tönkrement. A kudarc Párizsba űzte továbbtanulni. A századelő művészi Mekkájának nyüzsgésében koldusmódon élt, mint nemzedékének nagyratörő tagjai; az új művészet megteremtésének lehetősége pótolta a mindennapi szűkös kenyeret. Az új művészet ekkor a szobrászat klasszikus hagyományaival szakítva, a látvány, a formák felszíne mögött a szerkezetek ösz- szefüggéseit kereste a festő Cézanne nyomán. Új, időtálló rendet akartak építeni, mely az életet is képes átformálni. Egy év múlva élményekkel megrakodva tért haza. Küzdött az új formáért. Tanulóévei az első világháború kitöréséig tartottak, de a háborús rettenet csak később, a húszas években nyert élménybeli művészi kifejezést műveiben. A II. világháború szorongatottsága ezt az alapélményt mélyítette el, így vált a huszadik századi ember sorsüldözöttségének felejthetetlen kifejezőjévé. Szobrai ezért szólnak a mához, bár sokszor az időtlenségbe révülnek kiszolgáltatott, tépett figurái. 1919-ben érkezett el művészete döntő fordulatához. Berlinbe, a baloldali magyar értelmiség legnagyobb emigránsközpontjába utazott. A város az első világháború után az expresszionizmus felfokozott, lázas művészeti atmoszférájában élt. 1922-ben jelent meg a bibliai Jóbról készített, szabad asszociációs litográfiái sorozata, mely a háború utáni évek kiábrándultságát tükrözi mindazzal a felszakadó indulattal, mely akkor az emberekben tombolt. Berlinben lelt fő témáira is, melyek haláláig inspirálták. Gondolkodásmódjának változásai, felfogása az emberi testről, a pszichikai tartalmakról alakították ki azt a szinte röntgenszerű éleslátást, mely portréit jellemezte. Lázas, szaggatott körvonalú figurái egy-egy lélekállapot hordozói, némi groteszk felhanggal, vagy iróniával élete vége felé mind több keserűséggel. (Négykézláb álló, Guggoló nő, Don Quijote.) A szokatlan, meglepő pózokról, testhelyzetekről, amelyek szobrainak egykori jellegzetességei, így ír: „1915- ben bevonultam. Itt találkoztam előszóra Négykézláb Emberrel, aki fut, állat módjára oson, ugrik, az őrjöngve gyilkoló emberrel. Négykézlábon állt a világ...” Ebben a groteszk formában látta meg a kiszolgáltatott élőlények védtelenségét, a létezés törékenységét. Ugyancsak a húszas években jelent meg művészetében munkáinak másik alaptípusa, a vaskosan reális, az anyaföld biztonságát jelképező, groteszk, tenyeres-talpas női figura (Guggoló nő 1921). Életműve legnagyobb részét a jellem legapróbb vonásait is lemeztelenítő, érzékeny mintázású portrék képezik (Jónap Andorné, Újvári Péter, Gáspár Endre, Búkor Béla, Szenes Zsuzsa, Bartók). A háborús rettegés, a belső feszültség a II. világháborút követő években művekké oldódott benne. Néhány évig sorjáztak szobrai, majd az ötvenes években megszakadtak. Szobrai hangulatukban, témáikkal szembenálltak a korral, amelynek politikai és társadalmi ellentmondásaira mélyen reagált. A Duna-völgyi népek kórusa című, ki mérete ellenére is monumentális és sajnos ma igazán időszerű szoborcsoportja a kor jelképe. Leleplezte a politikai frázisokat. Egy-egy törődött szlovák, magyar, román, szerb szegényembert ábrázolt benne, magába roskadva, tűnődő kiszolgáltatottsággal, minden egymásra utaló kapcsolat nélkül. A Meditáció öreges keserűségében saját magát mintázta meg az akkori idők mélyében rejlő egyéni tragédiák jelképeként, teljes elesettségben. Életének a véletlen vetett véget, 1965. január 24-én villamosbaleset áldozata lett. BRESTYÁNSZKY ILONA Bécs
