Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
6 - TOLNATAJ 1989. november 18. Ikonok és papiruszok ihletésében Görög festő Magyarországon Görögországban, a Meteorák tövében Kalambaka városában, egy bazár kirakatában angol, francia, német, görög lapok között a Békés Megyei Népújság kivágatán akadt meg a szemem. Az újság, miként a többi lap is, egy görög festőművész, Nabil Shala kiállításáról tudósít. A bazárban a művésszel személyesen is találkoztam. S itt tudtam meg, hogy idei kiállító kőrútján ismét útba ejti Magyarországot. Ausztriai kiállításról október végén érkeznek képei Gyulára, az Erkel Ferenc Művelődési Házba, majd Békéscsabára. Innen Belgiumba, majd a franciaországi Vesaulba utaznak a képek. Száz ikon, ötven táblakép és ugyanennyi egyiptomi papiruszkép, s több görög stílusú váza - ez a kiállítás anyaga. Merthogy Nabil Shala igen sokoldalú művész. Sokféle stílusban, sokféle anyaggal dolgozik. Merít az antik ikonok és a klasszikus egyiptomi falfestészet hagyományaiból, felhasználja az európai szürrealizmus és a naív művészetek elemeit is. Mindezen hatásoktól megérintet- ten alakította ki sajátos, eredendően keleti indíttatású festői világát. Bravúrosan rajzol, számos akvarell és szénrajz tanúsítja e készségét. S mivel Görögországban is nehéz a művészetekből megélni, Nabil Shala krokizást (gyorsportré-ké- szítést) is vállal. Bazárjában, saját kiállítása mellett a szokásos turistakellékekkel, térképekkel, útikönyvekkel, képeslapokkal, helyi emléktárgyakkal is találkozhat a betérő. Nabil Shala apja egyiptomi, anyja görög, ő maga Egyiptomban született 1940- ben. Tanulmányait Kairóban végezte. Képzőművészdiplomáját a kairói Leonardo da Vinci művészeti főiskolán szerezte. Járt tanulmányúton Itáliában, Franciaországban, az NSZK-ban. Első kiállításait is külföldön, Olaszországban rendezte, 1970-ben, s ezután mutatkozott be görögországi kiállításokon. 1976 óta feleségével és gyermekeivel Kalamba- kába költözött. Itt az ősi bizánci kolostorok tövében kezdett el ikonokat festeni. Tanulmányozta a Meteora-vidék kolostorainak freskóit, ikonjait, másolta« képeket, majd önálló müvekkel is előállt. Különleges technikával, égetéssel, re- pesztéssel, zománcozással, aranyozással éri el képeinek régies hatását. S Nyugaton óriási sikert aratott ezekkel az anti- kizáló-modern ikonokkal. A papirúszké- pek készítésének technikáját Egyiptomból hozta magával. Sorra rendezi kiállításait Európa-szer- te, az NSZK-ban, Franciaországban, Belgiumban, Ausztriában. Az ikonok, a papiruszok üzleti vállalkozásának részei. A görög táj ihlette város- és tájképei, nagyalakos vásznai mutatják az igazi Nabil Shalát. Ezekből is hozott mostani, magyarországi kiállításaira. (kádár) A magyar bábtörténet- Kiállítás Kecskeméten Sok más művészeti ághoz hasonlóan a bábjáték is kultikus eredetű. Népszokásokból, maszkos, termékenységi és varázsjátékokból táplálkozott a hazai bábozás is. A ma is élő, rontást, betegséget elűző kiszekihor- dás, a busójárás, vagy a legismertebb, a bet- lehemes játék elevenen őrzi ezt a hagyományt Hogy milyen áttételekkel született meg, s szerzett később világhírt a hazai bábozás, arról ad nagyon látványos áttekintést A magyar bábtörténet című kiállítás a Kecskeméti Szó- rakaténusz Játékmúzeumban. A bemutatót a Magyar Színházi Intézet rendezte. Megtudjuk e fotókat írásos dokumentumokat rajzokat plakátokat bábterveket és szebbnél szebb bábokat felsorakoztató kiállításon, hogy már a 18. században járták az országot vándorbábosok, szórakoztatván felnőttet és gyereket Ugyanekkor született meg a művészi bábjáték is; Eszterházy Miklós udvari bábszínháza számára Haydn is írt kis operákat. Paprika Jancsi, Vitéz László évtizedeken keresztül népszerű figurája volt a vásári bábjátékoknak. Az előbbi az 1820-as években született, Vitéz László pedig Korngut Sándor vásározó csizmadia teremtménye volt Korngut fia az a Kemény Henrik, aki Amerikát is megpróbálta meghódítani bábmüvészetével, s aki 1912-ben megalapította a Columbia Magyar Mechanikai Bábszínházát s a Népligetben, a Mutatványos téren építette fel máig álló bábszínházát. Fia, ifi. Kemény Henrik (ma az Állami Bábszínház Jászai-díjas művésze) akkor vette át a népligeti színház vezetését amikor apja munkaszolgálatosként eltűnt a háborúban. A vándorbábjáték legkorábbi emlékei a Hincz család hagyatékából maradtak fenn. Négy nemzedékük őrizte a hagyományt. Ők a század elején a Városligetben nyitották meg az 1950-es évekig fennálló bábszínházukat. Századunk elejétől festők, írók, színházi szakemberek csatlakoztak a bábművészethez. Divéky József Brüsszelben, Blattner Géza Budapest után Párizsban alapított sok évtizedig fennálló marionett- és bábszínházát Blattner avantgarde színháza az 1937-es párizsi világkiállításon Az ember tragédiája előadásával aranyérmet nyert Itthon Rónai Dénes, Németh Antal (a Nemzeti Színház igazgatója) Jassik Álmos grafikus, Biai Fög- lein István, Pekáry István, A. Tóth Sándor festőművészek, valamint Balázs Béla, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Karinthy Frigyes kapcsolódott a bábszinjátszáshoz. A felszabadulás után megalakult Magyar Bábjátékos Szövetség és az Állami Bábszínház s az ország számos hivatásos és amatőr együttese meg a televízió bábműhelye virá- goztatta fel a műfajt. (kádár) Bartók; Fából faragott királyfi című táncjátéka az Auróra marionettegyüttes előadásában Mégsem hunyhat konok hitem lángja (Pákolitz István köszöntése) Pákolitz Istvánt azóta ismerem, hogy megjelentek első versei. Ez valamikor az 50-es évek elején volt, az irodalom ekkor már félárnyékban szorongott, a költő egyre keskenyebb ösvényre kényszerült, mert azt is magasabb parancs szabta meg, hogy mitől énekeljen. Ekkor szólalt meg Pákolitz István, egy Paks melletti tanyai iskolában, s oly ártatlan természetességgel írta verseit, hogy fel kellett figyelnünk rá. A körülötte élő világról énekelt arról, hogy lánya a nagy A betűt tanulja, az iskolában vizsgáznak a gyerekek, impresszionista képet rajzolt a szüretről, az aratásról. Jó volt olvasni verseit, melyek a szívében dobogó harmóniát visszhangozták, amit a nyugtalan és rémekkel tele világban is maga köré tudott varázsolni. A formai biztonság is feltűnt a pályakezdő versekben, mert a fiatal költő pontosan ismerte a szavak súlyát, a sorok rendjét, a vers titkát. Nem volt lobogó hajú forradalmár, meggondolatlan újító, a hagyományt nem fölös nyűgnek, hanem éltető erőnek tudta, mert mindig az Egészben rejlő egységet kereste, habár a résznek sorsa az enyészet, múlása is táplálja az egészet. Az Évgyűrűk című eposzra emlékeztető költeményében irta ezt, melyben ifjúságát idézte meg, gyerekkorának tájait, paksi, kalocsai környezetét. Nagyszabású vers, Csorba Győző Ocsúdó évek című költeménye mellett a helye, amit majd prózában is megír később. Ifjúságának emlékeiről vall ez a tíz fejezetből, 151 strófából álló költemény, melyben költői módszerét is felismerjük, a valóság tiszteletét, s a vers alapján akár ifjúságának térképét is megrajzolhatnánk. Valamennyi szereplő a maga egyszeri valóságában lép elénk, a jóságos Rechner kanonok, Högye tanár úr, természetesen lányok is, a dundi Piri, Darvas Panni, s felidézi az első nyomtatásban megjelent vers örömét is, amit osztályfőnöke jókívánsága kísért: sic itur ad astra. De azért mégsem felhőtlen ez a világ. Hamar észreveszi, hogy árnyak settenkednek körülötte, s azt is tudja, „aki emlékezik, annak már tőrt vet a fondor halál, s az emlékből is szívja mérgeit”. A valóság kettőssége: a remény és beteljesületlenség kilátásta- lansága, a megcsalatottság fájdalma, amikor Az egri várban című vers vigasza is kétséges lesz, mert nem is olyan biztos, hogy „az is győz, aki belehal”. Van egy verse, amit nem találok a most megjelent Mandulavirág egyébként is fukar kezekkel mért gyűjteményében, de úgy gondolom, Pákolitz egész világának hű tükre. „Mégse” a címe, s arról szól - mert ez Paks szülötte a szekszárdi ünnepségen a vers szabályos történet -, hogy a kis család várja haza az anyukát. Mindent eldöntő, illúziótlan jelentőmondattal kezdődik: „Írtad, ne várjunk, nem jöhetsz.” Akár prózának is gondolhatnánk, ha nem ismernénk fel rögtön a jambusok vonatkattogású lüktetését, hogy utána a négyszer ismétlődő „mégis” dobogásán ringatózzék a vers. A kis család kitakarít, rendbe teszi a lakást, a vázába virág kerül, majd csodaváró hittel kivonulnak az állomásra. „Mégse jöttél” - kattan a vers utolsó sora, s külön leleményt látok abban, hogy ez a dísztelen sor földönjáró próza, bár állhatna jambusokból vagy egy szótaggal megtoldva szabályos adoni- szi sor is lehetne, de a keserű valósághoz csak ez a tömör, keményen kopogó tény- közlés illik, ezzel is jelképezve a csodavárás hiábavalóságát. Mert mindig közbejön valami, az esedékes csoda rendre elmarad, mialatt az áll „az illatként illanó idő”, amely felett, mint végső menedék, múlhatatlanul lebeg a remény, mint a fasizmus áldozatait gyászoló De pro- fundis záró soraiban: halált lehelve tántorog az élet, az emberség, ha volt még, semmivé lett, vagy fegyver öl meg, vagy a félelem; de mégse hunyhat konok hitem lángja, szabadulásom ünnepére várva szabad jövő, zengem énekem! A reményt átjárja a katolikus liturgia latin emléke, a csodálkozó áhítat, ami a megismerés és a megismerhetőség között tétovázik, mert miközben számolnia kell a kérlelhetetlen valósággal, megadóan mondja: s minden ami másképp is lehetne iszonyatot vetít a szemembe. (Nyugtalan) Közben látja mindennek a fonákját, humora is ebből táplálkozik. Mert Pákolitznak ■ 1 >-----------------------------humora is van, ami ritka jelenség líránkban, ajándékát nem is mindig becsüljük eléggé. Igaz, ez a humor fanyar, ugyanannak a valóságnak rejtett oldala, szomorúság éppúgy van benne, mint fölény, s arra figyelmeztet, hogy sok mindenen legjobb mosolyogni. Igazán csak gyerekverseiben oldódik fel ez a szorongás, a magáért való játékban, amikor mindent a szavak varázslatára bízhat s a gyerekeket is csak játszani tanítja. A képzelet jókedvűen viliódzik a mesebeli tájakon, ahol a valóság hitelesíti a mesét: a bibic dédöregapja a paksi vásárban vesz csizmát, Czompó Bözsi tolna-mö- zsi lakos, a rák hátrafelé megy Szekszárd- ra, Petánczki Alajos illetőségi helye pedig Csámpa. Teljes világ, s ez kapkodó korunkban kevés költőről mondható el. Nem hóditó típus, nem megtartó, aki az élet apró jelenségeit is a teljesség részének látja, s költészetének igazi titka a bensőségesség, a szeretet meghittsége. Tudja, hogy minden ember egyszeri csoda, s esendőségében is „az értelmes-győztes élet" hordozója. Ez is segíti abban, hogy állandóan megújuljon s az öregség küszöbén is szolgáljon meglepetéssel. Mert közben mégiscsak múlnak az évek, s nemrég én is álmélkodással vegyes kétkedéssel hallottam, hogy Pákolitz István, akihez nagyon régóta meghitt barátság fűz, hetvenéves. Az ilyennel úgy van az ember, hogy hiszi is, nem is, s ez akkor is így van, ha a tényekkel felesleges vitatkozni. A költők életkorát meg végtére mégiscsak hiábavaló firtatni, én a nemzedéki ellentétekben is fenntartással hiszek, mert a jó mű kegyelme nem az életkortól függ, annak pedig, aki Pákolitz István új verseit olvassa, eszébe sem jut, hogy esztendeit számolja. Nem tudom, hogy most, öregedvén, új korszak kezdödött-e költészetében, mert ez az életmű kezdettől konok következetességgel épült versről versre. S épül ma is, biztosan és olyan határozottan, mint ahogy a természet dolgozik, s örömmel látjuk, hogy a közelítő télben is újra virágba borul Janus Pannonius mandulafácskája, melyhez drámájában így szól a pécsi költőelőd: „Len- gedezően ringasd a vers varázsát, minden virágod dalt teremjen...” Kedves Pákolitz Pista, kivánhatunk-e egyebet neked itt Szekszárdon, ahova oly sok szál fűz? Isten éltessen! CSÁNYI LÁSZLÓ Fotó: RITZEL ZOLTÁN (Elhangzott 1989. november 15-én, a szekszárdi megyei könyvtárban, a költőt köszöntő ünnepségen.) A határnál Pákolitz István két verse Gyökér Szeretet Szeretet Zúzmara csipkézte leveled Szeretet Szeretet Jégeső cifrázta friss virágkelyhedet Szeretet Szeretet Félérett gyümölcsöd letépték a felnőtt-gyerekek Szeretet Szeretet Talán még megmaradt sértetlen megmaradt szívünkből kihajtó újra is azért is kihajtó elpusztíthatatlan gyökered Szeretet Szeretet Veszteglő szobor fönn a parton: várok a harcsa, ponty-kapásra; elég időm van, hát kitartón lesem, kerül-e hal a szákba; van időm vissza- és előrefutni a tékozló magányban; gondolni múltra, jövendőre s hogy itt vagyon hazám határa. A túlsó parton is harcsára vagy pontyra vár a jugó horgász; egy-egy szó hullik a sodrásba, megértjük egymást, nem kell tolmács; ha összeakadna is horgunk, nem vak düh lesz ami szétvágja; legföllebb kölcsönösen morgunk, ügyelve az illemszabályra. Nem oly széles a Dráva ágya, hogy ne sóhajthatnék át rajta; a bánat nem úszik az árral, átevickél a túlsó partra; nemzetközi jogomat őrzi fövenybe rajzolt bíbic-lábnyom — Barátságos katona kéri a határsáv-igazolványom. Túl vagyok az oktalan, ádáz haraggal szőt érzékenységen; kitáguló létünk határát nem felsőbbrendűséggel mérem; de ha mindent megmagyaráznak, én meg csak hallgathatok bölcsen, bennem is kél a magyarázat, hogy az ürességet kitöltsem. Amiről soha nem beszélünk, valahol mégis van a mélyben; s ez nemcsak a mi nemzedékünk fölhorgadó keserűsége — Locsog a hab, sugdos a nyárfa, de ha már felnőtt-korba értem, nem tyúkpörös határvitákra pazarlóm el eszmélkedésem. Tudom, hogy visszafelé többé sose folyik a folyó habja; tudom, eltartana örökké, ha kik-ki a jussát vitatja; pirosceruza, meg a körző nem adhat elégtételt nékem: a határt csak úgy védem-örzöm, ha eltörölhetem egészen! Meg nem oszthat ósdi gyűlöíség, s nem akármi köt minket össze: az egy-akarat szép gyümölcsét termi, - ha nem is nóta-közben - de mégis, könnyebb a tevének, (satöbbi) semmint az, hogy én itt csak úgy a túlsó partra lépjek s lássam, a szomszéd mire végzi. Siet a folyó, hűs vízében az augusztus levelet ringat. Fut az idő, jó lenne végre rendezni közös dolgainkat. Ne legyen álom s megunt szólam, amire szólított a század; vállaltuk, hát váltsuk valóra, ne várjon az ükunokákra!
