Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-12 / 242. szám
4 ^ÜÉPLIJSÁG 1989. október 12. Százéves a Moulin Rouge A megalapításának 100. évfordulóján a Moulin Rouge. A népszerű Vörös Malom tánckara (Telefotó - MTI Külföldi Képszerkesztőség) írás közben (Lovak a templomban) A vénséges anyóka lelkesen magyaráz az arnstadti Liebfrauenkirchében. Pompás középkori faragványokat bámulunk; ide a mester egy hajdani bányász alakját véste, aki beállhatna Hófehérkéhez is törpének, akkora a szakálla, amott Szűz Mária áll időtlen fenségben. De mást is látunk, mert az anyóka csak beszél, beszél, csontos karja időnként a magasba lendül, mintha fel akarna repülni az oszlopfőre, ahol a bosszús középkori mester saját magát örökítette meg, felettébb furcsa pózban. Nyilván nem kapta meg a bérét, ezért fenekét mutatva néz ránk, nyelvét öltve. Igaza van, bár jogos bére visszatartásában semmi részünk. Az anyóka maga is kacag a középkori tréfán, majd arca hirtelen elkomorodik s azt mondja:- Tessék elképzelni, a háború alatt istállónak használták ezt a gyönyörű templomot. Borzadva hallgatjuk, bár jól tudjuk, háborúban minden lehetséges, s magunkban egy új adattal terheljük Hitler számláját. Az anyóka azonban zavartan mentegetőzik:- Nem most történt - mondja szemlesütve, mintha attól tartana, hogy elárulja életkorát. - Még a napóleoni háborúk alatt. Bólogatunk, a néni olyan öreg, hogy neki igazán kell tudnia. (A test üzenetei) A lélek erős, de gyenge a test. Egyre gyengébb. Az agysejtek anyagcseréje hibátlan, de a mélyből, „homlokodtól lefelé” titkos üzenetek érkeznek, buta nyilallás jelzi, a láb tétova mozdulata; mindez hozzád tartozik, de már mégsem te vagy, hanem a hűtlenke- dő test, ami szamárfület mutat a szellemnek, de vonszolnod kell, akár madzagot is köthetnél rá, hogy húzd magad után, hóban, szikrázó sivatagban, tavaszi latyakban, mert rád bízták, és sehol egy csomagmegőrző, ahol leadhatnád, csak annyi időre, míg eléred a várost, a következő évtizedet, így hát szüntelenül húzod ezt a buta rongycsomót, s már csak arra vársz, hogy titkon elásd valahol, hogy megszabadulj tőle. De ezt sem lehet, érkezésedkor részletesen följegyezték poggyászod, amit a határállomáson majd le kell adnod s el kell számolnod vele. Végül valahol leülsz az út porába, fejed a rongycsomóra hajtod s megpróbálsz aludni, sokáig, nagyon sokáig. (Recept) Tudós könyvben olvastam, kortársaim okulására Írom ide, talán megkímélik vele a jelent, a jövőt, esetleg önmagukat is. íme: „Tinta, melynek iráy- jegye eltűnik. Keményítő vizes oldatához erős jódoldatot adunk. A kapott sötétkék folyadékkal írott szöveg idővel teljesen eltűnik.” Jó módszer. A papír később újra felhasználható. (Évszakok Mecseknádasd határában) Vannak tájak, ahonnan az időbe látni; nem a múltba, hanem az időbe. De az évszak megválasztása is fontos. A nyár oktalan forróságában mindent jelene éltet, a pillanat kápráztató öröme, amire már tavasszal készült, csak nem merte még kimondani. Az ősz emlék és remény; az emlék kézzelfogható, a remény testetlen. Szerelmek árnya suhan át a liget hervadó bokrai közt, s kétes remény, ígérettel és derűs tettvággyal, ilyenkor szoktunk fogadkozni, hogy virágot viszünk anyánk sírjára, elolvassuk Spinoza etikáját s megírjuk azt a néhány oldalt, amit majd az idő falára fognak vésni. A tél a tényéké, amikor minden önmagával azonos, a fagy kristályai valóságunkat tükrözik, s a múlt nem az elveszített utáni sóvárgás, a jövő sem hiú remény. Minden határozott formát kap, mint ez a táj s benne a szelíd kápolna, mely esdekelve hajlik a hegy védő békességéhez, s csak léte örömének él, mert tudja, hogy nagy idők tanúja, hat évszázada áll a Mecsek hajlatában, lő- résablakos tornyából kémlelve az időt, s milyen időt! Minden meghitt és otthonos, a tél csendje a karácsony tisztaságát árasztja s a megalapozott reménységet, mert szentül hiszi, hogy ezután jobb lesz. A múlt is ezt sugallja, az évszázadok oltalmában nem is lehet egyébre gondolni. S még a csillag is! - amint az éj végső tisztaságában boldogan ragyog az időtlenségben, s bizton vezeti azt, aki fénye után indul. Állok a merengő hóesésben, a remény és a csend fehérségében, miközben egy félig elfelejtett Apollinaire-sor lebeg a szelid szélben: Ombre des temps qui précede et poursuit l’avenir, - az idők árnyéka követi és megőrzi a jövőt. Itt, ebben az időtlen téli nyugalomban nem is lehet másként. Állok, botomra dőlve, a kápolna tövében s Apollinaire nyomában egy baranyai népdal sora száll, amivel Fülöp Lajos figyelmeztette tanítványait a magyar hangzás szépségére: Esett a hó s éngöm belepött... Akik az útról felnéznek ide, valószínűleg csak ennyit látnak. CSÁNYI LÁSZLÓ Székely Péter új kiállítása Gyűjteményes kiállítás nyílt a párizsi Odeon galériában a Franciaországban élő, világszerte ismert magyar szobrászművész, Székely Péter - Pierre Székely - legújabb alkotásaiból. A művész, akinek munkáiból a tervek szerint Pécsett nyílik állandó múzeum, s akinek a békét jelképező kőmadara Budapesten a Nagyvárad téren áll, ezúttal főként sárkányra emlékeztető figurákat állított ki.- Japánban dolgoztam többször is és ott ragadot meg az ázsiai népek sárkánytisztelete. Ezek a népek a sárkányban nem a fenyegető rosszat, hanem éppen ellenkezőleg, a legjobb tulajdonságok megtestesülését látják, barátságban élnek a sárkánnyal, amely számukra nemcsak a nyers erő, hanem a jóság megtestesülése is - mondotta a művész az MTI tudósítójának.- Mindig is élőlénynek tekintettem szobraimat. Szülőszoba-műtermemben kőből és képzeletből, testből és lélekből egységes emberi ősjelek születnek. Sem elvontak, sem formautánzatok - szobraim jelentőségteljesek. Ha semmiféle ismert formát sem idéznek, vagy ha elvont formáikkal állati vagy emberi formákat idéznek, mindannyiszor az embert jelentik: az emberi létezést. Ma is, mint már negyven esztendeje, szobraim ünnepük a kő és az élet nászát, az élő követ. A kiállítás iránt jelentős az érdeklődés. Bölcsőtől a koporsóig „Addig élem világomat” Leány- és iegényélet a régi falun A konfirmáció, bérmálás, az ismétlő iskola befejezése után mártöbbé-kevésbé nagylánynak és legénynek számított az addigi gyermek. Megváltoztak a jogai, kötelességei. Egyre nagyobb részt kellett vállalnia a munkából, de a szórakozási lehetőségei is bővültek. Ennek az időszaknak a legfontosabb feladata és célja a felnőttéletre való előkészület volt. A leány- és legényélet hosszát a férjhez- menetel illetve a nősülés helyileg ideálisnak tartott ideje szabta meg. A paraszti emlékezők életük legszebb, legtartalmasabb szakának tartják ezt az időt. A munkából derekasan kivették a részüket, mert a paraszti életben a legfőbb értékmérő a munkabírás és a szorgalom volt. A gazdálkodó családoknál otthon, a szegényebbeknél a falubeli gazdagabb házaknál cselédeskedve vagy summás- és részes munkában tanultak bele a mezőgazdasági és a ház körüli tevékenységekbe. A lányok fontos szerepet játszottak a falu életében: a falu díszei, büszekségei voltak, ők járhattak a legcifrábban. Számos alkalom kínálkozott, hogy a felnőttek megfigyeljék és ellenőrizzék őket, hogy a hagyományoknak, elvárásoknak megfelelően viselkednek-e. A ház körül a nagylány feladata volt a kisebb testvéreiről való gondoskodás, segítés a főzés, a mosás, a takarítás munkájában, és kivette részét a mezei, kerti munkából éppúgy, mint a háziállatok ellátásából. A legények számára a mezei munka és a nagy állatokkal való bánásmód elsajátítása volt a legfontosabb teendő. Az ő feladatuk volt például a lólegeltetés a tavaszi, nyári munkák után éjszaka. Ez alkalom volt a közös beszélgetésekre, nó- tázásra is. Voltak szórakoztató munkaalkalmak is mindkét nembeli fiatalság számára, mint például a kuko'ricafosztás, a szüret, a lekvárfőzés, és legfőképpen a fonó. A lányok többnyire közösen bérelték a fonóházat, melyet a legények rendszeresen felkerestek. Itt a munka mellett mód volt a játékra, a legényekkel való ismerkedésre, az udvarlásra is. A leány- és legényélet jellegzetes vonása volt a bandákba való szerződés. A legények az úgynevezett legényavatás után váltak a legénybanda teljes jogú tagjává. A legénybandák kisebb falvakban korcsoportonként szerveződtek. Nagyobb falvakban, mezővárosokban, különösen ott, ahol nagyobb társadalmi, esetleg vallási különbségek voltak, külön bandákba szerveződtek például iparosok, nagygazdák, cselédek fiai. A legénybandák, melyeket legénycéheknek, legénykoszorúnak, legényegyesületnek is neveztek, a középkori iparoscéhek mintájára szerveződtek. A szervezet élén a legénybiró állt, akit meghatározott időre választottak. Mellé a rend fenntartására úgynevezett hadnagyokat választottak. Volt ahol a bor és a pénz kezelésére is voltak tisztségviselők a „bormester” illetve a „kulcsár”. A legénybandák egyik legfontosabb tevékenysége a táncmulatságok szervezése és lebonyolítása volt. A leánybandák nem mutattak ilyen erős szervezeti formákat, de a szerveződésüket itt is befolyásolhatta a vagyoni és vallási hovatartozás. Egy-egy leánybanda közösen bérelte a fonóházat, együtt sétáltak vasárnaponként az utcán, együtt mentbe el táncolni a kocsmába, bálba, játszóhelyre. Éberen őrködtek egymás erkölcsei felett. A leány- és legénybandák gyakran rivalizáltak egymással, sőt ellenségeskedtek is. A leánybandák tevékenysége összefüggött a nekik megfelelő társadalmi helyzetű legénybandákéval. Udvarlójuk, jövendőbelijük a legénybandák tagjaiból került ki. A hagyományos paraszti világban az ünnepi szokások legfőbb szervezői és résztvevői a mindenkori leányok és legények voltak. Sok népszokás csak az elhalás előtti időszakban került a kisebb gyermekekhez. A legények és felnőtt férfiak betlehemeztek, a lányok és legények kántáltak karácsonykor; a legények regölték össze a dunántúli falvakban a házbeli leányt a neki, vagy főként a családjának tetsző legénnyel; ők jártak vesszőzni aprószentek napján a lányos házakhoz, hogy a lányok frissek, egészségesek legyenek; húsvéthétfőn a legények jártak locsolni egészség- és termékenységvarázsló és udvarló célzattal; pünkösdkor a legények szervezték a lovasversenyt; Szent Iván-napkor együtt ugrálták át a tüzet a párokat összeéneklö dalok kíséretében. Mindent összevetve a hagyományos, magyar paraszti életben a leány-és legényélet volt a kötöttségek, kötelezettségek ellenére is az eseményekben és élményekben leggazdagabb időszak. TÁTRAI ZSUZSANNA Templomba mennek a bujáki lányok (Nógrád megye) Régészeti leletek Egy 1400 évvel ezelőtti vulkánkitörésben elpusztult település maradványait fedezték fel amerikai régészek a salva- dori főváros közelében. A kiömlő láva elpusztította az ott élő embereket - és akárcsak a Vezúv híres kitörése, amely Pompejit temette el és őrizte meg évszázadok során szinte változatlan állapotban - megszilárdulván kitűnően konzerválta a városkát. A leletek jelentőségét mutatja, hogy Latin-Amerikában ez idáig a maja temlomokon és az azték emlékműveken kívül nem találtak még más, a népi építészet ilyen állapotban megmaradt ősi emlékét. Eredetileg 1976-ban raktárakat építő munkások fedezték fel a romokat, de az ország más részében dolgozó amerikai régészek akkor azt gondolták, hogy az 5 méter mélyen fekvő építmények valószínűleg a múlt században készültek. A későbbi elemzések azonban azt mutatták, hogy a települést időszámításunk után 600 évvel hozták létre. A feltárások sok meglepetéssel szolgáltak: kiderült, hogy a salvadoriak elődei lényegesen jobban éltek, mint azt eddig feltételezték a tudósok. A nem égetett téglából épített lakóhelyiségek még az esős évszakban sem engedték be a nedvességet, a tágas szobákat ajtók választották el. A kutatók találtak még kerti szerszámokat és edényeket, a házak mögötti karámokban pedig néhány kacsa tetemére bukkantak. A régészcsoport véleménye szerint az 1400 évvel ezelőtt épült házak lényegesen felülmúlják a mai Salvador mező- gazdasági vidékein lakók szegényparaszti kunyhóinak minőségét. Könyv Gina Lagorio: A Be szabad-e csapni magunkat életünk egyetlen előadásán? Igaz-e, hogy mindannyian egyedül vagyunk, még akkor is, ha együtt élünk valakivel? Hogyan tudjuk megteremteni magunk körül a szerepeket? Gina Lagorio könyve egy olyan asz- szonyról szól, akinek az egyedüllét jutott társul élete utolsó éveiben. S hogy mégse legyen annyira magányos, a legkézenfekvőbb megoldást választja: az állatok önzetlen szere- tetét. A macskás Tosca különös betegségei folytán kénytelen a nagyváros fojtó zajától menekülni s egy tengerparti kis üdülőhelyen vállal lakásMúzeumaink kincsei: Illyés Gyula portréja 8. A múzeumok - nem mindig könnyű - kötelessége nemcsak a letűnt korok értékeinek gyűjtése, hanem a maiak megőrzése is. A megyei tanács vásárolta meg és ajándékozta a simontornyai Vármúzeumnak Kárpáti Éva sajátos szépségű portréját a költőről, mely az itteni emlékszobában látható. Fényképezte: KISPÁL M. macskás Tosca sál járó gondnoki munkát. A helyiek által idegenként, betolakodóként kezelt asszony csak egy újságíró házaspárban talál barátokra. Ám a szezon elmúltával Tosca egyedül marad, magánnyal s félelemmel tölti napjait a rideg házban. Csak kis barátai a puha talpú, dörgölődző macskák, s az egyre szaporodó borospoharak veszik körül. Különös lélektani regényt vehet kezébe az olvasó. Egy öregedő, élete alkonyán egyedül vergődő asszony hiteles történetét.- csefkó -
