Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-08 / 238. szám
4 "tIÉPÜJSÁG 1989. október 8. „Komolyan is gondolom, amit mondok” Első osztályú jövedelemért első osztályú munkavégzés kötelező A Szigma a szekszárdi Augusz-házon A piacgazdaság olyan fogalom, amiről egyre többet beszélünk, eljövetelét azonban - s ez különösen igaz a termelővállalatokra - szorongva várjuk. A minőségre is áhítozunk, de többnyire csak fogyasztóként. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy termelőüzemeinkben nem több a jobb minőségre való törekvés puszta szólamnál. Néhány nappal ezelőtt a szekszárdi Szigma Építőipari Kisszövetkezet második félévi közgyűlésén jártam. Az ott hallottak bízvást illenének vezércikkbe írott malaszt gyanánt, de a televízió egyik „piacot építünk” jeligére készült műsorában is jól hangzanának. Csakhogy a Szigma közgyűlésén az elhangzottakat nem a nyilvánosságnak, a kirakatba szánták, még ha egy kíváncsi újságíró meg is hallgatta és nagy vonalakban le is jegyezte azokat. „Nincs szégyenkeznivalónk eredményeinket tekintve” - szögezte le a beszámoló elején az elnök, s ezzel a pozitívu- . mok emlegetése nagyjából be is fejeződött a köztudottan jól gazdálkodó és kiemelkedően jól fizető szövetkezet tagjai között. Az eredményes gazdálkodást ugyanis itt nem érzik különösebb erénynek, munkája elvégzéséért senkit nem illet dicséret, hanem csupán az elvégzett munkáért kifizetésre kerülő megfelelő bér. Annál több szó esett a megváltoztatásra, korrigálásra szoruló területekről, mindenekelőtt a minőségről. „Különbséget kell tenni a megrendelő által támasztott és a szövetkezet belső minőségi követelményszintje között. Óriási szerencsénk, hogy a két szint között ma még nincs egyenlőségjel...” - hangzott el. A megrendelő egyre kevesebb pénzéért, egyre több építőipari cég száll harcba, mi megrendelők mégis kicsit bátortalanok vagyunk - a megszokás hatalma! - igazán minőségi munkát követelni. A vállalatok, szövetkezetek pedig természetesen a könnyebb ellenállás felé haladva nem szívesen kontrollálják önmagukat. A Szigma dolgozói is raknak föl görbe falat, tesznek a helyére csálén ajtókat, burkolnak - hála a magyar építőanyag-gyártóknak is - eltérő színárnyalatú csempével. Ezekért a megrendelő — az ismert beidegződések miatt - többnyire nem szól. Ma még nem szól. De holnap már igen, s csak az a kivitelező maradhat talpon, aki a még meg sem lévő igényekhez alkalmazkodik - véli a Szigma elnöke. Ezért aztán előfordul, hogy ő maga dönti ki a görbe falat, szedeti ki a rosszul berakott ajtót, vereti le a csempét - kifizettetve persze a dolgozóval az okozott kárt. Ma, amikor a „megrendelő házhoz jön, könyörög, pénz, határidő, minőség nem számít” képlet gyakorlatilag megszűnt és a kivitelezőnek kell munkáért talpalnia, csak a gyorsan, olcsóbban, jó minőségben dolgozók maradhatnak porondon. A Szigma nem akar olcsón dolgozni, hiszen alapelvük a minél magasabb jövedelemre való törekvés. Ezt a „hátrányt” a versenyben pedig csak kiemelkedő minőséggel lehet lefaragni. „Első osztályú jövedelemért - mert itt minden dolgozó azt kap - első osztályú munkavégzés kötelező, nem érdekel bennünket a megrendelő esetleges alacsonyabb mércéje sem” - így az elnök. Megtudtam azt is, hogy nagy pénzeket húznak ki annak a dolgozónak a zsebéből, aki a sokadszor hangoztatott minőségi követelményeknek nem tesz eleget, sőt távoznia is kell a szövetkezettől. Manapság pedig nem könnyű munkahelyet találni... Az elhangzottakkal összefüggésben megkérdeztem Heiman János elnöktől, hogy nem érzi-e a szövetkezeti formában a szankciók alkalmazását nehéznek. Tudomásom szerint a készülő új szövetkezeti törvény munkaügyi szempontból még fokozottabban védeni fogja a szövetkezeti tagot, akit nem lehet csak úgy eltávolítani...- Ezzel én nem értek egyet. Ugyanis meggyőződésem az, hogy munkaügyi szempontból nem kell különösképpen védeni az olyan tagokat, akik lelkiismeretesen, becsületesen elvégzik a rájuk bízott munkát. Mert ha azt elvégzik, akkor senki nem gondol arra, hogy ki kellene tenni őket a szövetkezetből. Ha pedig nem végzik el, akkor ne védje meg őket semmiféle jogszabály. Vegyük már tudomásul, hogy semmi munkával jól keresni, hosszú távon jól megélni nem lehet.- ri - ór Van aki kocsira gyűjt, más lakásra, Bien János utazásra. Pár éve, Ausztráliában járt, az idén Amerikában, két év múlva Finnországba készül, hiszen akkor ott lesz a veterán atléták világbajnoksága. A szekszárdi BHG főkönyvelője ugyanis ma is sportol. Ahogy elmondásából kitűnik, talán nem is annyira a sportoláson van a hangsúly, hanem inkább az egészséges életmódon és a sport által köthető barátságokon, utazásokon. Amerikai élményei közül is rögtön ezzel kezdi. Fáradhatatlanul barátkoznak- Meglepően kedvesek, nyíltak, előzékenyek voltak az amerikaiak és fáradhatatlanul barátkoztak - mondja a nyugati parton lévő Oregon állambeli százezer lakosú Eugene egyetemi város lakóiról a világbajnokságon részt vett, 25 fős magyar csapat Tolna megyei tagja.- Az első napokban azt hittük, hogy összetévesztenek bennünket valakivel, olyan lelkesen üdvözöltek az utcán ismeretlenek. De aztán rájöttünk, hogy itt ez a szokás, és egyáltalán nem tűnt mesterkéltnek a mosolyuk. Míg a város stadionjában a világ minden részéből érkezett veterán atléták mérték össze erejüket, addig a verseny- pályák melletti hirdetőtáblára a helybeliek cédulákat tűztek: „Várunk családokat! Kelet-európaiakat látunk vendégül!” Vadidegen emberek invitálták a versenyzőket amerikai partikra.- Még az sem riasztotta el őket a meghívásunktól; hogy megtudták, harmincán vagyunk - utal arra az egykori atléta, hogy az a magyar utazási iroda, amelyik a csapat utaztatását bonyolította - nem kevés pénzért - 5, azaz öt munkatársát küldte kísérőként az amerikai útra! Az élelmes utaztatók aztán minden sportolóknak szóló meghíváson részt vettek, a versenyeket kivéve...- Hogy milyen egy amerikai parti? Családfa-ismertetéssel kezdődik, hogy kinek Európa mely részéből származik a családja - meséli Bien János. - Voltunk olyan családnál, ahol a nagyszülők vándoroltak ki Csehszlovákiából, de jártunk megyénkből, Gyünkről kitelepülteknél is. Jellemző volt, hogy nem a nálunk megszokott 3-4 fős család fogadott bennünket, hanem némely helyen 10-15-en is, menyek, vők, unokák és természetesen a szomszédok is. Persze a tágas amerikai otthonokban ez nem jelentett különösebb problémát. A vendéglátás előrendelt hidegtálakból állt és a házigazda vagy szomszédja által a kertben grillezett húsokból. Meglepődve láttuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben azoknál a családoknál, ahol mi jártunk, szeszes italt nemigen fogyasztanak, inkáb gyümölcs- leveket és legfeljebb dobozos sört, de mindegyiket egy lapát jéggel. Földszintes városok nyolcféle müzli és különböző vegyes saláták. Ezt követik a felvágottak és a túrókeverékek, amihez három-négyféle kenyér és különböző péksütemények társulnak. Italként kinek-kinek ízlése szerint tea, vagy kávé. Önkiszolgáló módszferrel bárkinek rendelkezésére áll az elektromos kenyérpirító éppúgy, mint a különböző filteres teák, nescafék, hozzá automatából a forró víz, hogy ki-ki úgy készítse el, ahogyan szereti. Ezután, aki még bírja, gyümölcsöt, dinnyét, ananászt nassolhatott. Mindezt négy dollárért és any- nyiszor ismételhették meg, ahányszor akarták. Változatosságként olykor tojás- rántottát, vagy amerikai palacsintát kaptak. A vacsora annyiban tért el ettől, hogy akkor a felvágottakon kívül hideg sültek is voltak. Mindehhez tegyük hozzá, hogy az egész konyhai személyzet mindössze két főből állt, akik a negyven-ötven venesetleg egyemeletes házak kívülről fabo- ritásúak, belül speciális szigetelőanyaggal és légkondicionálóval vannak ellátva. Kerítés sehol nincs. Az utcákon beton, karbantartott gyep. Kerékpárutak, kocogópályák hálózzák be az egész várost. A városközpontban lévő egyik futópálya például olyan egy-másfél méter széles, és barna színű, mert faháncszúzalékkal van feltöltve, és így élvezet rajta kocogni - hangzik a magyarázat, majd a helyszínen készült képeket láthatjuk. A nyugatamerikai város utcáit mintha vonalzóval húzták volna meg és praktikus módon az észak-déli utcák névvel, a kelet-nyugati utcák számmal ellátottak. így még az idegen is könnyen tájékozódik. Fékcsikorgást, tülkölést a városban nem hallani. A magyarok ámulva nézték, hogy a hatalmas Fordok és egyéb országúti cirkálók minden útkereszteződésnél megállnak, függetlenül attól, hogy elsőbbségük van vagy nincs. Ráadásul koccanásnál sem az öklüket rázzák, hanem csak mosolyogva elnézést kérnek. Félelmetes metropolisz- Rendetlenség, zaj, szeméthalmok, tömeg, nyomasztóan magas házak, - sorolja a kétnapos New York-i kirándulás tapasztalatait Bien János, mintegy ellenpontozva a nyugati kisváros idillikus képét. - Bennem még az esti Broadway is félelmet keltett. Érdekes módon részeg embert nem, drogost viszont annál többet láttunk, és kapualj alatt, nejlonzsákon alvó otthontalanokat. Flogy mindebből milyen tanulságot vonhatott le egy magyar?- Rájöttem, hogy az amerikaiak azért tartanak ott, ahol, mert náluk azon túl, hogy üzleti szemmel néznek mindent, mindenki teljes intenzitással végzi a munkáját. Ott a nyolc óra munka elejétől végig teljes hajtás, nincs öt perc lazítás sem. Amikor dolgoznak, akkor csak azzal törődnek, arra koncentrálnak, kikapcsolnak minden egyebet, mindenki igyekszik a tőle telhető maximális teljesítményt nyújtani. Igaz, hogy utána épp ilyen tökéletesen kikapcsolódnak, nincs második műszak, megélnek a főállásukból is. Ott az emberek szőlőkapálás helyet sportolnak, úsznak, teniszeznek, kocognak, te- kéznek, kriketteznek, mindegy, hogy mit csinálnak, a lényeg a mozgás, a kikapcsolódás. Ezért van aztán, hogy a hét minden napján a legjobb formájukat képesek nyújtani. F. KOVÁTS ÉVA Céltudatos étrend A magyarok az egyetemi városrész pavilonszerű kollégiumainak egyikében voltak elszállásolva és annak konyháján reggeliztek, vacsoráztak.- Anyagi szempontok miatt az ebédet kihagytuk. Egyébként is olyan bőséges reggelit kaptunk, hogy ez kalória szempontjából elég volt vacsoráig. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon céltudatos, egészséges összetételű az amerikai egyetemisták étrendje - mondja a szikár férfi, és sorolja a reggelire kínált ételkor! Éhgyomorra egy pohár juice, vagy szőlőlé, aztán jön előételként a hatA New York-i Kossuth-szobor annyira magyar, hogy akár nálunk is állhatna Amerikából jöttem Veterán atléták a stadionban, bal szélen Bien János, mellette egy finn, jobb szélen pedig egy spanyol sporttárs déget „kiszolgálták”. A veterán sportoló főkönyvelőnek ez is tetszett, de az ott kisvárosnak számító százezres Eugene városképe még inkább. Földszintes városok- Feltűnő volt a városképhez igazodó nagy rend, tisztaság. A földszintes, Vendéglátás egy partin
