Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-08 / 238. szám

1989. október 8. NÉPÚJSÁG 5 Tárlat Táj - képzőművészekkel Tárlatról általában kritikát szokás ír­ni. ATolna megyei képző- és iparművé­szek október elsején Szekszárdon, a Művészetek Házában megnyílt kiállítá­sáról ennél többet kell elmondanunk. Azt, hogy ez nemcsak tárlat, képző- művészeti esemény is a megye életé­ben éppúgy, mint a tizenegy kiállító művész életében: sikerült megtalálniuk a közös nevezőt egy olyan tájba éke­lődve - talán kicsit idegen testként, ha úgy tetszik, hisz ez a vidék nem arról hí­res, hogy megtartja, inkább arról, hogy világgá indítja a művészeit -, méghozzá a legaktuálisabb közös nevezőt, amely egyben összetartozásuk záloga is: a színvonalat. Talán ez okozza a különös jelensé­get, hogy a néző nem a kiemelkedő Szatmári Juhos László: Búcsú egyéni jelentkezéseket, hanem azok térben-időben szublimálódott összes­ségét éli át. Talán ez okozza, hogy mi­közben rakás hasított faként hever egy­máson a világ, mégis úgy érezzük: a tárlat szobrászati anyaga éppúgy, mint a kiállított grafikák valamilyen egysé­ges determináltság jegyében jelent­keznek. Művészeti csoportosulás jelleggel. Lássuk ezt a szobrászatban: Cyrans- ki Mária gipszreliefjeinek reális, mégis átszellemült szépsége (Alvó kisgyer­mek I—II), bronz Vénuszának szelíd pompája, archaizáló tűzzománcképei­nek műfajhatárokat túllépő szépségei kiválóan egészülnek ki Adorjáni Endre tragikus-tragikomikus drámaiságot sugalló fémplasztikáival (Szomj, Őriz­kedjetek, Karikás bohóc) és a térbe ki­lépés szándékát műfaji áttörésként magában hordozó plakettjeivel, Szat­mári Juhos László lírát-groteszket ele­gyítő játékos, illetve erotikus alkotásai­val (Talált Pegazus, Ló, Csikó, Fehér gyász), vagy a szépséget a bizarrériáig fokozó remekével (Kék szerelem). Sajnos a kiállításon részt vevő kerá­miaművészeknek nem sikerült cso­portba tömörülniük. Fusz György mo­numentális emberalakjai (Térdelő, Női figura I—II., Férfifigura) egyéni hangon, különös drámai erővel fejezik ki a tehe­tetlen ember kiszolgáltatottságát (Nagy kokszos). Kis Ildikó kerámia faábrázo­lásai, plasztikái felvillantják a játékos fantázia leleményességét. Ám nincs sem mondanivalóbeli, sem technikai igényben megnyilvánuló közös plat­formra történő utalás szándékaiban. A megyei tárlat festészeti anyagára a sokszínűség jellemző. Mözsi-Szabó István Vigyázó tornyok sorozata fegyel­mezett, a nem nagy méretek ellenére is monumentális előadásmódja nem új a szekszárdi tárlatlátogató számára. Bo­gyiszlói világa átéltebb, izgalmasabb (különösen a szándékosan Bruegelt idéző Bogyiszlói lakodalom). Staub Fe­renc szerényebb anyaggal jelentke­zett, melyen belül kiemelkedő Itatás cí­mű festménye. Molnár M. György laza kezelésű gouache városképei (Város­kép kapuval, Kőszeg VII., Gótika III., Ba­rokk épületmotívum) vibráló színfoltot képviselnek a kiállításon, én mégis in­Fusz György: Figurák kább dunántúli, szekszárdi tárgyú Vá­rosvég és Barokk városrész című olaj­képeit emelném ki. Ifj. Koffán Károly egyetlen olajképe (Cim nélkül) a tárlat egyik legszebb alkotása; melléje sora­koznak Baky Péter, Fekete Tamás sze­rint „átgondolt realista szürrealizmus” jegyében fogant olajkompozíciói (Piros keretben, A bohóc álma) - melyek kö­zül külön tanulmányt érdemelne A nagy halászat után. Schubert Péter grafikái (Vízió I—II., Elfelejtett plakát, Pillanat értéke) épp­úgy, mint Halász Károly Variációi (I—VII.) szupernaturalista, illetve nonfi­guratív villanásként jelzik a műfaj egyéb lehetőségeit, a leonardói érte­lemben vett rajztudás áhítatos tisztele­tét sugallják ifj. Koffán Károly ceruza­portréi, tanulmányai (Bartók, Két akt, Fej), Baky Péter virtuózán megrajzolt „esszéi” (B. L emlékére, Színész, Élet­vonalak, a halódás lélektanát boncoló Ante Finem, az öregedéssel pörölő Miért, a villoni hangvételű Szonett) pe­dig a filozofáló-gondolkodó grafika magasságába emelkednek. Elismeréssel kell szólnunk a Tolna megyei képző- és iparművészek kiállí­tásáról - és felsorakoztatott értékeik alapján, úgy érezzük, joggal várhatjuk a színvonalában mindinkább és egyre egységesebben gazdagodó, bennün­ket is gazdagító folytatást. DOMOKOS ESZTER Fotó: GOTTVALD KÁROLY Balipap Ferenc: Ratkó József halálakor „Ahonnan indult volna, nem volt bivalyhús, se kenyér. Kés is csak egyetlenegy. Adott érte egy kraj­cárt. Fölült a madárra, s repültek. Félútról a madár visszaereszkedett, hátán egy félkarral meg a késsel.” (Ratkó József: Mese) * 1. Leült a fák alá a madártalan ég Rácsillagosult rács ez az este Elbárányozódva Magyarország Beomlik Istene, kidűl keresztje Hű ebed - bújik a halál eléd S Te megsimogatod, Jóska... -- 2. Utánad csikordulnak az Alföld-peremig csordult sívó homokszemek, ráfordul melledre, akár ha kés, a Tisza, körülsisegi hajadat a szél, folyik nyakadon végig a zene, hegedűkagylóba hűlt tenger a vér, csípődet törik, tilolják csűri erdők, koronáz májusi suttyó venyige, trappoló csikók hátáról a szíved egyre tátogóbb kutak felé kalapot, lábujjaid közt átbújik a gyik, kérdő arcod előtt almavirág-lobogókkal rohamoznak őszt a nyírségi gyerekek... becsapott szárnyú iskolaajtók kitépve írják tovább a szélbe verseidet, magadra vetett keresztként fekszel kiterítve és kitakarva országoson kocska Jóska sebhely a reményen, s a vidékre űr szikesedik könyvtárszobáktól virágszálkerítéses ágyásokig-------------------------------------­Dévától hamuhodik az Isten, hull e tájra, Dózsánkká kellene tüzesíteni téged..., a szántatlan föld belekondul a halálba... - gerinced most már védő vándorbotunk, lakható hontalanságod: feltámasztandó hazánk... 3. Kösd, markold a föld alatt Magyarnak ami még maradt ­Verssoraid - már madarak Szűcs László János versei Video nyomunkban járnak fáradt álmaink mint egy-egy megvalósulatlan kölönc ám a szabadszombat féknyomain ott ahol az elmúlás csak bort és sóletkonzervet fogyaszt hát csak ott vesszük brahiból hátunkra a földet közben meg háttérként videózunk A PAKLIKBÓL HIÁNYOZNAK AZ ÁSZOK ERRE Ml SZEMÜVEGET VÁLTUNK ÉS HORIZONTOT ­MERT A NAGY LEOSZTÁSKOR MÁR A KIRÁLY IS PARASZTNAK ÁLLT E FIGURÁK NÉLKÜLI SAKKTÁBLÁN Eltévedt A szerepjátszás pókhálóját Kalákában szőjük És a kiegyezés hordója Mellett Kétkedve olvasunk Egy eltévedt röpiratot Amit mások írtak meg Helyettünk. Teletext csapatösszevonást hajtunk végre nemzedékünk válóperi tárgyalásán A Pesti Vigadó és a Babits művelődési központ közös premierje A Babits 200000 forintja a produkcióban Kedden délelőtt sajtótájékoztatón hoz­ták a nyilvánosság tudomására a Babits Mihály megyei művelődési központban a Pesti Vigadó és a Babits művelődési köz­pont közös rendezésében bemutatásra kerülő Dario Niccodemi-darab, a Hajnal­ban - délben - este című vígjáték bemuta­tójával kapcsolatos információkat. A darab rendezője, Balázs Péter, az is­mert színművész elmondta, hogy az elő­adás értéke nem a sztoriban, inkább annak szinrevitelében és a darab gondolati-érzel­mi tartalmában rejlik. A cím nemcsak a reá­lis napszakokra utal, hanem egy tiszta ér­zés kialakulásának fázisaira is, hiszen ez a húszas években játszódó, enyhén szecesz- sziós olasz darab bűvös-bájos replikáival nem kacagtató komédia, nem szentimen­tális dráma, hanem olyan színpadi mű, amely a mai világunkban, melyben a sikert politikummal, trivialitással, pornóval „divat” elérni, a csendes többség ízlésének meg­felelően közelít az örök emberi érzelmek­hez. Kizárólag a szerelemről szól - és nem a világháborúk, a munkanélküliség rémsé­geiről. Az október 12-én, csütörtökön este 7 órakor bemutatásra kerülő előadás Balázs Péter első egész estét betöltő színpadi ren­dezései díszleteket Fehér Miklós, a jelme­zeket Jánoskuti Márta tervezte. Anna és Mario szerepét a kétszemélyes darabban Eszenyi Enikő és Kaszás Attila alakítja, fia­tal, de már a tévéképernyőről, filmvászon­ról ismert színészházaspár, akik először partnerek színpadon is. A Babits művelődési központ az előadás költségeiből is részt vállalt, bevételéből is arányosan részesedik. Nem szponzorként, hanem társszervezőként járult hozzá a pro­dukció létrejöttéhez. A Pesti Vigadó szán­dékait ismertetve Csák István elmondotta, hogy a mintegy 550-600 000 forint előadá­si költségből 200 000 az, amit a Babits vál­lalt; természetes, hogy ezt szeretné a bevé­telből visszakapni. A helyzet azért sajátos, mert a Vigadónak nincsenek műhelyei, ezért mindent csinál­tatniuk kell, ez növeli a költségeket. Kama- raszinházi előadások esetében a befekte­tés megtérüléséhez minimum ötven elő­adást kell játszani, ezért összeadva a gá­zsit, díszletet, jelmezt, jogdíjat, rendezői ho­noráriumot és az egészet ötvennel elosztva kiszámították minden előadásra a nyere­ségrészt, amit még kiegészít a szórólapok reklámszövegeiből származó bevétel. A művelődési központ közel húsz előadás megszervezését is vállalta, de a bemutató után turnéra induló előadást akar a Vigadó, akár a Babits adja el, mindkét fél részese­dik. Több külföldi vendégjátékot is tervez­nek. Úgy vélte, hogy a 28 000 forintos előa­dásonként számított költség, melynek elle­nében két és fél órás, három felvonásos, egész estét betöltő produkciót nyújtanak, nem olyan nagy összeg, hogy az előadást egy nagyobb művelődési ház ne tudná megvenni. Érdekes volt Balázs Péter eszmefuttatá­sa a színészi képességek szerint kialakít­ható színházi struktúrával kapcsolatosan: ennek módját az alkalmi társulatok létrejöt­tében látja mind színészként, mind rende­zőként, ugyanis így csak akkor jön létre a produkció, ha mindenki szerencsésen ösz- szetalálkozik, aki a pályán ugyanazt, ugyanúgy, ugyanakkor akarja a darabtól. Véleménye szerint a szerződtetési rend­szer megváltoztatása erre nyújt alkalmat. A Babits művelődési központ szempont­jait Bonfig Ágnes igazgatóhelyettes ismer­tette: korántsem azért fogtak ebbe a vállal­kozásba, mert 200000 forint fölösleges befektetni való tőkéjük volt... Hanem azért, mert a művelődési otthonok teljes mérték­ben kiszolgáltatottak a színházaknak, ugyanis felszereltek színpadilag, de nem teljesen, tehát csak azt a produkciót tudják megvenni, amivel azok tájolnak, méghozzá előadásonként átlag 60000 forintért. A pesti színházak különben sem tájolnak amúgy igazán. A Vigadóval tavaly kezdő­dött az együttműködés, amit azért szeret­nének ilyen formában folytatni, mert Szek- szárd város igazi színházat akar, a produk­ciót a bemutatóhoz közeli időpontban kí­vánja látni, nem a következő szezonban, elöregedve. Abban reménykedve, hogy a színháziesemény-teremtés új minőség születéséhez járul hozzá. Ebben mi is reménykedünk. És abban is, hogy október 12-én, csütörtökön délelőtt 11 -kor a Babits művelődési központ szín­háztermében jelen lesznek mindazok az el­sősorban a Dunántúlról, de azon túl az or­szág minden vidékéről meghívott művelő- désiház-vezetők, akik révén az előadás or­szágszerte eljuthat a nézőkhöz. No meg abban is, hogy este hétkor igazi, izgalommal telt premierhangulat közepette valósul meg Szekszárdon a mindenkori szín­padi csoda: hogy egy előadás a nézők tekin­tetének kereszttüzében megszületik D. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents