Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-28 / 256. szám

1989. október 28.

TOLNATÁJ - 5

kus egyház, saját zsírjába fulladt, csak én tudtam meg mi az evangéliumi szegénység. A mennyei Atya tenyeréből ettem, ő táplált a nagy nélkülözésben, a kiközösítésben, de azért nem hajoltam meg, jártam a magam útját.

A kiközösített pap hónapos szobájának sarkában oltárt állított és misézett. Hajnaltól éjfélig, magának. Napi nyolc-tiz misét mondott. Közben leveleket írt a Vatikánnak. Nagy bűn volt, hűtlenséggel vádolták, letartóztatták. A börtönben egy újjal sem nyúltak hozzá, bár másokat megvertek. Magát jól megrúgták a papok, most rúgjon vissza - ajánlották neki.

Nem tette. Kikerülve magának misézett tovább.- Aki a keresztemmel találkozik, az velem találkozik, - idézte a Megváltót, amikor 1959-ben epozició sújtotta. Nem védekezett, némán hallgatott, ez volt az ő osztályrésze.

*

A szépen felújított templom padjában ősz hajú ember, fehér ingben tétova könnycseppet morzsol el.

*

Miért szenvedett Bíró atya 22 évig? Mert lelkiismerétére hallgatott, mert híven követte a számára kijelölt utat.- Boldogok akik üldözést szenvednek az igazságért - suttogja a biblia sorait.

Kis híján negyedszázadnak kellett eltelnie kiközösítésben ahhoz, hogy szóljanak:- Kérd a fölvételedet az egyházmegyei szolgálatba! Kérte, de azzal a kikötéssel, hogy naponta többször misézhessen. Diósberénybe került, majd később Re- gölybe. A hívők kérték, hívták, hozták.

Nem gondolta valaha, hogy megéri ezt a mai napot.- A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, mindent megtartottam, - idézi magának Szent Pál Timoteushoz intézett sorait.

*

Hiszek egy Istenben - zúgja a tömeg. A karzaton a kántor új énekbe kezd. Az aranykehely az oltár fölött a magasba emelkedik. R K0V^TS ÉVA

FOTÓ: GOTTWALD KÁROLY- Uram, irgalmazz! - éneklik a padban ülő fejkendős öregasszonyok.

Hiába jött le a szeretet a földre, nem értették meg. A kereszténység értetlensége égbekiáltó! - gondolja Bíró atya. - El volt zsirosodva a katoliBíró atya golgotája

Orgonazúgás. Csöndes áhítat. Virág- özön, köszöntő verset vétő gyerekek. Aranymise a regölyi római katolikus templomban. Tizenegy méltóságosan lépkedő pap mögött ünnepi palástban törékeny öregember. Bíró Lajos plébános jubileumi miséjét tartja. Számot ad ötven évről, Isten szolgálatára szentelt életéről.

*

Lajos fiam, tudnál-e értem többet tenni, mint mások? - kisdiák volt még, amikor az Úr ajkáról elhangzott a kérdés.- Lajos fiam, szeretsz-e engem jobban mint mások, tudnál-e értem nagyobb áldozatot hozni mint mások? Tudnád-e kivetni a hálót és lelkünk halásza lenni, tudnál-e az én papom lenni?

És az eszterági bognármester negyedikgyereke kezét összekulcsolva, áhítattal válaszolta.- Uram, add, hogy pásztor legyek és elmenjek az elveszett után, add, hogy ösz- sze tudjam kötözni a megroppant nádat, hogy lángra lobbantsam a pislogó mécsest.

És az ígéretet, amit kisdiákként tett, Bíró Lajos mindvégig betartotta, ötven év alatt sem vonta vissza, fél évszázadig végezte a megkezdett munkát.

*

Ahhoz, hogy a szemináriumba beiratkozhasson, előírásos ruhákat kellett venni. Két tehenet adtak el a szülei, hogy tehetséges fiuk tanulhasson. 1939. június 18-án szentelték pappá. A felszentelés után első állomása Beremend volt, fél év múlva Egerágra került káplánnak. Jó tapasztalatgyűjtés volt; keresztelést, temetést, hitoktatást, mindent ő végzett. Öreg volt a plébános, 78 éves, nem csinált mást, csak fölrakta a lábát az asztalra és szivarozott.- Öreg? - mosolyodik el magában, alig öt évvel volt Idősebb mint most ő.

*

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében- vet keresztet. Az ötvenéves aranymise hálaadás. Hogy meghallotta az Isten hívó szavát.

„Követni a mestert a Golgota csúcsáig”, - fiatal levitaként nem tudta még mit is jelent ez.

Nem gondolta, hogy az Úr utolsó szaváig bevasalja tőle, amit kisdiákként ígért neki.

Hogy valóban követnie kell Krisztust aGetsemánei kerttől a Golgota csúcsáig. Mert ura, lelkiismeretén keresztül szólt hozzá, különös feladatokat bízott rá, bár az ifjú káplán nem akart mást tenni, mint részt venni a lelkek megváltásának munkájában.

Hirdetni, hogy nincs más mentsvár, mint az oltári szentség Krisztusa.

*

Fiók-Mindszenthy, igy hívták Mohácson, ahol 1946-tól volt két és fél évig pap.- A selyemgyár munkásai mellém álltak - emlékezik büszkén mert tartottam magam Deák Ferenc szavaihoz, hogy hazudni pedig nem szabad!

Amikor Pócspetriben elkezdődött a papper, Bíró atya a pálosok pesti sziklakolostorába bujdosott. Ott kapta a küldetést, amit prédikációiban hirdetett mindenfelé: Krisztus nélkül nincs béke, hit nélkül nem élhetünk.

így érte 1952-ben a mellőzés, a kiközösítés. Miért? „Mert az egyházmegyei hatóság nem értette meg az idők szavát” - mondta egyik paptársa az aranymisén.

Hiába közösítették ki, Bíró atya nem alkudott. Vagy küzdünk, vagy meghalunk, mondta és tette az egyházmegyei hatóságok elé írásait. Az Úr szava a legfélelmetesebb útra vezette. Ezért nem irta alá az eléje tett négypontos nyilatkozatot, ami felmentette volna. Inkább hordta a legnagyobb keresztet, a meg nem értés súlyos keresztjét.

Kegyelmi utat járt Bíró Lajos, hiszen nem szóval, hanem életével tett bizonyságot. 22 évig nem misézhetett, nem prédikálhatott, nem gyóntathatott és oldozott fel. Eretnek lett a katolikus pap, nem volt lakása, fizetése, becsülete.

Híradás az öregekről - Júlia-majorból

Van megoldás

Ketten - bezárva. Egyedül - bezárva. Ez a két riportcím idős, beteg házaspár nehéz megpróbáltatásainak két stációját jelezte a Tolnatájban: Tarr Elek és Tarr Elekné Szilágyi Vilma sorsát követtük bennük.

A legutóbbi tabló: Tarr Elek magányosan a családi házban, Vilma néni két súlyos műtét után combnyaktöréssel a pécsi klinikán...

Történt azóta valami: Tarr József, a három gyermek egyike felkereste szerkesztőségünket. Részben azért, hogy tisztázza, nem ő telefonált, amikor az első riport megjelent, részben pedig azért, hogy tudomásunkra hozza, van megoldás.

A két bottal is nehezen járó idős édesapa gondozására a három gyerek öt-ötszáz forintot ad össze havonta. Egyik szomszédasszony ennek fejében ellátja őt, főz neki. Vilma nénit, amikor kiegendik a kórházból, lánya veszi magához, míg felerősödik. Utána mindkettőjükre gondot visel a szomszédasz- szony.

Van tehát megoldás. Bár egy megoldás mindig egyedi.

De arra alkalmas, hogy ráirányítsa figyelmünket az elmagányosodó öregek sorsmegoldásának kutatására. Természetesen a cselekvőképes illetékesek lépésre bírására is gondolunk.

Hiszen a nyugalmas, békés öregség is emberi jog.

DOMOKOS ESZTER

TALLÓZÁS A

HASÁBJAIN

Dr. Habsburg Ottó neve az utóbbi néhány évben többször szerepelt a hazai sajtó hasábjain, mint a korábbi évtizedekben, emellett mindenhogyan több elismeréssel. A nagy múltú család fejéről a közelmúltban nem először írtunk lapunkban, amikor bölcs mérséklettel visz- szautasitotta a hazaiak egy részének óhaját, hogy jelöltesse magát köztársaságunk elnökének. Szívességéből már hosszabb ideje megkapjuk a negyedévenként megjelenő, kitűnően szerkesztett, PANEUROPA folyóirat számait. Addig is, amíg ez a sajtóorgánum magyar nyelven hozzáférhető lesz az olvasóknak, némi tallózással próbáljuk felkelteni az érdeklődést. A12. évfolyam 3. számában van rólunk szó, sőt, egyáltalán nem kevés. Ami egyébként alulírtban, aki a tallózásra vállalkozott, azt a véleményt kelti, hogy kis hazánkban, ahol most egymást érik az újnál újabb, nem mindig világszínvonalú sajtóorgánumok, talán a PANEUROPA-nak is érdemes lenne megjelennie - magyarul.

Már Bernd Posselt: „Az áttörés" című vezércikkében is összehasonlítást tesz a 70-es és 80-as évek nyugati államférfiai- nak véleménye és a Páneuropa-mozga- lom tényleges eredményei közt: „Azok a nyugati államférfiak - írja - akik Brezsnye- vet a béke fejedelmeként dicsőítették, most pirulhatnak mindannak olvastán, ami hibáiról és bűneiről a szovjet lapokban található.”

Magától értetődően hosszú, fényképes riport foglalkozik a folyóiratban a „Páneurópa piknikkel”, a magyar-osztrák határon, melynek előkészítését szervezetük a Magyar Demokrata Fórummal közösen végezte. Walburga von Habsburg -magyar és Páneurópa lobogóval ékített egykori őrtoronyból olvasta fel németül és magyarul köszöntését az érkezőknek, akik ezen az egy napon több, mint 900-an voltak. Természetesen az NDK-ból... A 7. oldalon dr. Habsburg Ottó fejti ki véleményét a kelet-európai államokról, a legkevésbé hízelgőén érthető módon Romániáról. Érdekes emléket idéz de Gaulle tábornoktól, aki azt mondta neki: „Bonn nagy tévedése azt hinni, hogy a Berlinbe vezető utat vonalzóval lehet meghúzni, mert az Prágán és Varsón átvezet. ” Mint német és európai politikust természetesen a német egység megteremtése nagyon közelről érinti, de ez csak összeurópai egységen keresztül és nem valamiféle helyi szinten érhető el.

Hosszú képes tudósítás foglalkozik a nemrég lezajlott regensburgi páneurópai ifjúsági találkozóval, melyhez hasonlóra a közeljövőben Berlinben kerül sor. Előbbi alkalommal egyébként bemutatták Bokor Péternek az utolsó magyar király fiáról készült filmjét is. Magyar vonatkozást bőven tartalmaz az Európa Tanácson legújabban számunkra is biztosított tanácskozási jogról szóló írás.

Egészében véve a Páneurópa mozgalomról, az Egyesült Európával, vagy akár Európai Egyesült Államokról kapcsolatos elképzelésekről a hazai olvasó édeskeveset tud.

Nem utolsó sorban „hála” a saját sajtónknak és hírközlő szerveinknek. A megálmodót, Richard Coudenhove-Kalergi grófot sokszor éppúgy fantasztának tartották, mint az ügy továbbvivőjét és kifejlesztőjét, dr. Habsburg Ottót. Martin Posselt immár nyolcadik folytatásban közli adalékait Coudenhove-Kalergi életrajzához:' - aminek természetesen szintén jó lenne hazai megjelenési lehetőségettalálni. „Felzárkózni Európához” ugyanis nem csak szépen hangzó szavakkal kell, hanem tartalmas gondolatok megismerése és megértése révén is.

Martha Fata: Az utolsó esély című háromoldalas eszmefuttatása a magyarországi német ajkú kisebbség történetéről és jövőjéről szól. Utóbbit pesszimistábban értékelve, mint ahogyan azt itthon szoktuk.

Az írás érdekessége a lapunk által is átvett fénykép, mely Mayer segédpüspököt mutatja, aki nem sokkal püspökké szentelése után látogatásttetta müncheni Páneurópa Irodában és a képen a folyóirat két szerkesztőbizottsági tagja - Walburga von Habsburg és Bernd Posselt - között látható. Martha Fata cikke kissé túl nagyvonalúan siklik el ugyan a Volksbund ténykedése felett, de az 1945 után következő évtizedeket annál pontosabban elemzi. Ideértve az anyanyelvi ismeretek csökkenését is, nemcsak a kitelepítés okából, hanem legalább ugyanennyire: - félelemből.

Azt is megállapítja azonban, hogy a „magyar kormányzat részéről már évek óta nem gördítenek akadályt a német indentitás megőrzése elé. ” A jó szándék természetesen szép, de a nemzetiségi szervezet anyagi ereje kevés (persze, ha nem számítjuk a két német államtól és újabban talán Ausztriától kapott támogatást. O. I.) és „Sokkívánság bukik meg az illetékesek hivatatiansá- gán."

A szerző nagyon komoly fontosságot tulajdonit a Pécsett létrejött Lenau-háznak és az itteni terveknek. De „ha ezek az oktatással és kultúrélettel kapcsolatos tervek nem valósulhatnak meg rövidesen, úgy a magyarországi német kisebbségnek nem marad túlélési reménye.”

Ez is egy vélemény, melyet a tallózó visz- szaadni köteles, egyetérteni vele azonban nem feltétlenül.

Lapunk véges terjedelme nem engedi további érdekes és értékes cikkek elemzését.

igy a Baltikummal kapcsolatosat, a mozgalom ifjúsági utánpótlásának életéről beszámoló tudósításokat, vagy éppenséggel Erik von Kuehnelt Leddin terjedelmes tanulmányát, melyet a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus hasonlatosságainak szentelt.

ORDAS IVÁN