Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
1989. október 24. Képújság 3 Ófalu kontra Bátaapáti Vita a fürdőszobák körül Kinek jó ez? (Folytatás az 1. oldalról.) Mint megtudtuk, az adásban olyan nyilatkozat is elhangzott, amely sérti Bátaapáti lakóinak önérzetét. Kisvárdai Jó- zsefné, az ófalui Aranyvölgy presszó vezetője elmondta a kamerák előtt, hogy véleménye szerint a bátaapátiak csak az erőműtől várható pénzt lesik, és nem törődnek a környezeti ártalmakkal, az unokáik egészségével, nyilván azt remélik, hogy a paksiak még' fürdőszobát is csináltatnak nekik, ami talán most nincs is Bátaapátiban. Felkerestük a nyilatkozót, hogy megkérdezzük, mi indította az ominózus kijelentésekre. *- Nézze, a véleményemet elmondtam a tévéseknek is, és ezt nincs szándékomban megváltoztatni. Az a fürdőszobákra vonatkozó dolog talán erős volt egy kicsit, talán nem kellett volna a nagy nyilvánosság előtt ilyeneket mondanom. Magam is átjárok Bátaapátiba minden héten bort venni, vannak ott jó ismerőseim, nem akartam én megbántani senkit, de elragadott az indulat. Mégpedig azért, mert a bátaapátiak a mi bőrünkre alkudoznak PAV-val. Ök kapják az új utat, meg a fejlesztési pénzeket, de ha megépül ez az atomtemető, akkor az itt lesz a mi falunk határában és a mi egészségünk látja ká- rát..Mióta volt ez csernobili eset, nagyon félünk az atomtól. Százezer számra kellett kitelepíteni az embereket az otthonukból és még most is terjed a zóna. Mi nem akarunk úgy járni, mint ők. Mi nagyon szeretjük a falunkat, a fiatalok is itt maradnak, építkeznek, ha viszont megépült ez az atomtemető, akkor Ófalu el fog néptelenedni. A PAV azt hitte, hogy a nagy hatalmával mindent megtehet, amit csak akar. Hát mi szeretnénk, ha ez nem így lenne. Nekünk is ígértek sok mindent, de nincs semmi, amire az emberek any- nyira vágynának, hogy cserébe érdemes lenne az egészségünket vagy a falu jövőjét kockáztatni. Egyébként ezt a tévéadást a PAV fizette, nyilván ők válogatták össze úgy a felvételeket, hogy előnytelen színben tüntessék fel Ófalut. Rajtam kívül csak öregeket, meg omladozó házakat mutogattak, pedig készültek itt felvételek fiatalokról és a falu szebb részeiről is. Szóval kifejezetten Ófalu-ellenes ösz- szeállítás volt. * Természetesen kiváncsiak voltunk a bátaapáti véleményre is, ezért felkerestük Krachun Szilárdot a falu elöljáróját.- Milyenek voltak az adás utáni első reakciók?- Az emberek fel voltak háborodva. Sokan megkerestek és mondták, hogy csináljak valamit, de én lebeszéltem erről őket. Szerintem a hölgy a saját véleményét mondta el és ezzel végső soron magáról állított ki bizonyítványt. Az ilyen személyeskedő hangoknak nem lehet helye a két falu közti vitában, még akkor sem, ha a hulladéktemetővel kapcsolatos álláspontunk különböző. Sem az itteni, sem az ófalui embereknek nem lehet céljuk az ellenséges hangulat szítása. Éppen ezért nem is reagáltunk az elhangzottakra. Bátaapáti kétségtelenül valamivel szegényebb, rendezetlenebb község, mint Ófalu, de ez még nem ok arra, hogy lenézzenek bennünket vagy akadályozni próbálják a mi fejlesztési törekvéseinket. Az adás után első felindulásukban néhá- nyan végigjárták a falut, és összeszámolták, hogy hány házban van fürdőszoba, központi fűtés, autó és egyebek, de azt hiszem, ez nem tartozik a nyilvánosságra.- Azért én mégis szeretném, ha elárulná az eredményt, legalább az ófaluiak is tájékozottabbak lesznek Bátaapáti- ról.- Elég, ha annyit mondok, hogy a házak kétharmadában van vezetékes viz és több mint felében készült már fürdőszoba. Egyébként még annyit szeretnék hozzátenni a történtekhez, hogy a tévések részéről sem volt etikus ezt az interjút bevágni a műsorba, hiszen - gondolom - volt nyersanyaguk bőven. Ez csak arra volt jó, hogy a két falut összeugrassza és ez senkinek nem használ.- árki Magánlégitársaság Négy magyar magánszemély és egy amerikai magyar, budapesti székhellyel létrehozta a Prop-Air Kft-t. A vállalkozást hosszas engedélyeztetési eljárás után két angol gyártmányú Shadow típusú „csodagéppel” megkezdték. A mindössze 165 kg súlyú, 64 lóerős, utánfutóban szállítható gépet a napokban mutatták be a szakembereknek a Mohács melletti Sátorhelyen. Itt azt is elmondták, hogy háromféle tevékenységre vállalkoznak: az ország egész területén végeznek mezőgazdasági munkákat, légi fotózást és repítetnek szakembereket határszemlére. Fotó: Gottvald Károly Andresev Ákos föpilóta és Elek Tivadar a felszállás előtt 120 méter után már a levegőben a gép Elek Tivadar egy Daciával húzta haza Angliából a 15 perc alatt utánfutóba rakható repülőt A műszerfal „belső körbe csak az kerülhet, aki megfelel „vak teszten” (vadász-alkohol-kár- tya-próba). Nem csoda, hogy vak vezetett világtalant. 23 éve vagyok az MSZMP tagja, 9 évig községi pb-titkárként dolgoztam. Személyes tapasztalaton alapuló meggyőződésem, hogy nem a párt kényszerítette rá akaratát a társadalomra, hanem az a pártvezetés diktatúrája volt, mely az apparátust és a centralizmus jegyében a párttagságot is egyszerű parancsvégrehajtóvá degradálta. A községi pártbizottságok szintjén - a kisebb rálátás miatt - nagyobb lehetőség volt arra, hogy saját karrierje érdekében szolga legyen az ember, vagy szolgáljon. Azokat szolgálja, akiknek a bizalma funkcióba helyezte: a települést és a lakosságot. Cselekményeiért mindenki maga tartozik felelősséggel, egyrészt környezetének, másrészt saját lelkiismeretének. Én 1966- ban érdekből léptem be a pártba, de nem számításból. Érdekből, mert úgy éreztem, hogy az MSZMP célja emberköz- pontúak, egy szebb, egy boldogabb jövőt Ígérnek. Olyan jövőt, melyért ezrek vállalták a börtönt és a halált is. És ezekért a célokért párttagként többet tudok tenni. Én nehezen, sok vívódással jutottam az MSZMP-tagságig. Akik vallásos nevelésben részesülnek, akiknek az apja az orosz fronton nyomorodott meg, akinek családja egy részét Németországba telepitették ki, másik része Szibériában pusztult el, aki gyermekként maga kétszer is átélte az áttelepítés kínjait, akinél a hétkrajcáros gondok mindennaposak voltak, aki egy nádfedeles tanyai viskóban és egy pékműhelynek már alkalmatlan szükséglakásban nőtt fel, és a villany- világítás előnyeit csak kollégista korában ismerte meg, az nagyra tudta értékelni, hogy a hatvanas években már nem éhezett, családjában elsőként elvégezte a nyolc általánost és középiskolában tanulhatott. Mi negyvenesek sokan jártuk végig ezt a göröngyös utat, és a változást, a jobbat, és a többetakarás igénye vezetett az MSZMP-tagjai közé. Ma mindnyájan bűnösek vagyunk, kollektív felelősségre vonásunkat követelik. Politikai kulturáltságunk (kultúrálatlanságunk?) mai szintjén különbséget tudunk-e tenni bűnök és hibák között? Amikor az is erényesebb a dolgozó és hibát elkövetőnél, aki „tiszta lapját” semmittevésének köszönheti. Miközben „határtalanul” követeljük az emberi jogok és meggyőződések tiszteletben tartását, itt belül, mintha elfeledkeznénk arról. Kétségeim vannak afelől, hogy nagyjaink az ország érdekét tartják-e elsődlegesnek, vagy saját politikai karrierjüket védik, vagy kívánják megalapozni. Az ország sorsát-jövőjét eldöntendő kérdéseket a népi viták helyett a „kerékasztalra” pakolták. Nem lenne ott még egy széknek helye? Egy széknek, melyen a nép foglal helyet? Komoly félelmeim vannak és álmatlan éjszakáim, mert féltem gyermekeink jövőjét. Félek, hogy ismét elmulasztjuk a történelemcsinálás, a példaadás nagyszerű lehetőségét. Mert így a mai módszerekkel ez nem fog menni. Mert amíg azon vitatkozunk, hogy minek nevezzük a létrehozandó művet, (szocializmus, kapitalizmus vagy valami más) egyre távolabb kerülünk a békés megvalósítás lehetőségétől. Félnünk kell azoktól, akiknek hatalmuk megtartása érdekében semmi sem drága, még egy ország sem, és félnünk kell azoktól „az új erőktől” melyek a minden régi tagadásával és a rombolásban találják meg küldetésüket, azoktól, kik a demokráciát azért sajátítják ki, hogy zavartalanul mocskolódhassanak, a demokrácia álarcába bújjanak olyanok, akiktől közvetlen környezetük is fél és reszket. Bízom abban, hogy a pártok hamarosan túljutnak a létszámban gondolkodáson, és megtisztítják soraikat. Hiszek abban, hogy eljön az az idő, amikor nem jár előnyökkel MSZMP-, MDF-, FIDESZ- stb. tagnak, vagy párton kívülinek lenni, de hátránnyal sem. Szerintem az lesz az igazi demokrácia, amikor képesség és munka alapján ítélnek, és nem azon, hogy mekkora kokárdát hord valaki március 15-én, vagy kinek a jelvényét tűzi hajtókájára. Tanácselnök kollégáimmal beszélgetve gyakran szóba kerülnek a közeli választások, melyek bennünket is közvetlenül érintenek. Olyan kérdés is elhangzik, mi lesz ha elveszítjük „hatalmunkat”. Többségünk ezt soha nem tekintette hatalomnak, hanem szolgálatnak. Szolgálatnak, mely minden héten hétfőtől, vasárnapig tartotó készenlétet jelent és tekintélyét is csak a tisztességes és eredményes munka adja meg. Félő, hogy ez a nagy felelősséggel járó, sokoldalú felkészültséget igénylő és a majdani önkormányzatok fejlődése szempontjából meghatározó állás nem lesz túl vonzó. A funkcióra alkalmas személyek, ezért a „forgószékért” nem adják fel biztos egzisztenciájukat. Mert ma ebből a funkcióból tisztességgel visszavonulni - nincs farmunk?nincsenek kötvényeink - és váltani sem lehet. (Bukott vezetők, ejtőernyősök.) Ami pedig az anyagi megbecsülésünket illeti: egy, azállam- igazgatásban 30 éve vezetőként - vb-tit- kár, tanácselnök - elismerten dolgozó kollegám elmondja: községében az alapbér nagysága tekintetében a 47. helyen áll. A jövedelme ennél lényegesen hátrább sorolja. Az irányítása alatt álló általános iskola igazgatójának jelenleg 4500 Ft-tal magasabb a bére, hajanuáF 1 -jével végrehajtják a tervezett pedagógus-béremelést, a különbség meghaladja a havi 10 000 Ft-ot. Talán a fegyelem vagy a kötelező „szájzár” miatt van ez? A tanácsi munka, a tanácsnál dolgozni, az emberek hangulata, anyagi nehézségei, rossz közérzete miatt egyre nehezebb. Az egyéni gondokkal terhelt állampolgár türelmetlenebb, kevésbé megértő növekvő gondjaink iránt. Nő az irreális, a lehetőségeinkkel összhangban nem álló követelés, több évtizedes gondok azonnali megoldásának sürgetése, amikor a tanács az alapellátás követelményeinek is csak egyre nehezebben tud eleget tenni. Nemcsak tanácselnök, hanem 18 éve választókörzetem tanácstagja is vagyok. A választások módjától függetlenül, mint tanácstag is meg kívánom méretni munkámat. Nem mint MSZMP-tag, hanem mint tanácstag, szomszéd, barát és mint ember. Közvetlen környezetem „a lakva megismerés” minősítése nagyon fontos a számomra. Ha ezt a próbát elvesztem, nem vállalom egy nagyobb közösség vezetésével járó gondokat és felelősséget. Bízom abban, hogy az én korosztályom ismét megtalálja hitét, meggyőződését, mert ezek nélkül csak kenyeret keresni lehet, de alkotni, értelmes célokat elérni nem. Visszatérve a megyei tanácsra... Milyen legyen a megyei tanács? Olyan legyen, amelyik nem uralkodik, hanem szőlgál. Naponta igazolja, hogy a lakosságért van, a lakosság részére tölt be fontos funkciót. Amelyik erősíti és visszaadja az embereknek a közigazgatásba vetett hitét és bizalmát. Olyan „hivatal” legyen, melybe az emberek ismét levett kalappal lépnek, de nem félelemből, hanem az értük végzett szolgálat iránti tiszteletből. Nagydorog, 1989. október 2. DR. HEIDECKERT PÉTER Nagydorog Nagyközségi Közös Tanács elnöke Többször és többen szóvá tették már a Wosinsky Mór Múzeum előtti és körötti járda ügyét. Legutób Pintér Ferenc - Szekszárd, Mártírok tér 18. szám alatti lakos - kereste meg szerkesztőségünket „a kivitelezőnek címzett” panaszával. Sérelmezi, hogy legalább fél év eltelt azóta, mikor elkezdték itt a munkát, és alig történik valami, „napok, hetek telnek el, míg egy-két dolgozó valamit csinál”. Flotz Jánosné, a városgondnokság vezetője fogadott ebben az ügyben. Meghívta a beszélgetésre Inczédy László gmk-vezetőt is, a kivitelezőt. Elmondták, hogy a térburkolatot szakaszosan cseré: lik ki a múzeum előtt. A régi járdalapok szétfagytak, ezért kellett felszedni őket. A lehetséges új változatok közül azért választották ezt a típust, mert egyrészt olcsóbb a másfajta díszburkolatoknál, másrészt strapabíróbb. (Kibírja az időnként odatolató gépkocsikat is.) A járdalapok nagysága sajnos változó - egy tűréshatáron belül ingadozik - ezért pasz- szítgatni, igazgatni kell őket. Lassan halad a munka. Lassan azért is, mert mintát kell kirakni. Nem is fér hozzá két-három embernél több. De a „lézengés” igazi oka, hogy pillanatnyilag anyaghiánnyal küzd a gmk. Más a helyzet az épület melletti szakaszon. Itt, az anyaghiányon túl, még az is hátráltatja a munkavégzést, hogy nincs döntés: merre menjen a járda. Ajárt - kitaposott - úton vagy az eredeti nyomvonalon? Egy, II. világháborús emlékművet szeretnénk „valahova ide” elhelyezni, s amíg nincs meg a konkrét terv, értelmetlen a járdaépítés:- Wy A járda
