Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-20 / 249. szám
2 íníÉPÜJSÁG 1989. október 20. Nem működhetnek pártok a munkahelyeken (Folytatás az 1. oldalról.) Az ellenzéki pártok képviselőinek nevében ROSZIK GÁBOR (Pest m„ 4. vk.) kifejtette, hogy valamennyi ellenzéki csoport a legmesszebbmenőkig elítéli a kérdéses nyilatkozatban foglaltakat. PÉ- TERFY RÉKA (Budapest, 58. vk.) szerint ez esetben nyilvánvaló a provokáció. Horváth István belügyminiszter röviden elmondotta: a bűncselekménynek van már gyanúsítottja, de még folytatni kell a vizsgálatot, a gyanú megalapozásához szükséges bizonyítékok előteremtésére. A nyomozás eredményéről a Belügyminisztérium részletes tájékoztatási ad. Az Országgyűlés ezután már a tárgy- sorozatnak megfelelően az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslatot tárgyalta Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter előterjesztésében. A tárca vezetője bevezetőjében hangoztatta, hogy az Alkotmánybíróság létrehozását a jogállami értékek vállalása, az államhatalmi ágak elválasztására épülő alkotmánymódosítás elvi alapon indokolja. A törvényjavaslatról szólva hangsúlyozta, hogy az a jogállam kialakulásához vezető közjogi reformfolyamat nélkülözhetetlen része. Mint mondta, a jogállam nemcsak az államhatalom gyakorlásának meghatározó jogi elveken nyugvó alkotmányos rendjét jelenti hanem azon intézmények létét és működését is, amelyek feladata az elfogadott normák megtartása és megtartatása. A javaslat úgynevezett előzetes és utólagos normakontrollra, az állampolgári alapjogok védelmére és az alkotmányértelmezésre terjeszti ki az Alkotmánybíróság hatáskörét. Fontos garancia, hogy az állampolgár az alkotmányban biztosított jogainak megsértése, alkotmányellenes jogszabály alkalmazása esetén panasz- szal fordulhat az Alkotmánybírósághoz. A törvényjavaslat ezt ahhoz a feltételhez köti, hogy az állampolgár előzetesen merítse ki az egyéb jogorvoslati lehetőségeket, mert az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti más bíróságok funkcióját. Az alkotmánybírósági eljárás jellemzően kérelemre indul, de egyes esetekben hivatalból is kezdeményezhető eljárás. Az alkotmánybírákat az Országgyűlés kétharmados többséggel választaná, a pártok parlamenti csoportjai által kijelölt tagokból álló bizottság javaslata alapján. Az alkománybírák kilenc évre kapnak megbízatást, s még egyszer újraválaszthatók. A 15 tagú testület elnökét és helyettesét a tagok maguk közül választják Pesti(s)ég Itt Esztergom keli! - állapíthatta meg a tudósító az Alkotmánybíróság székhelyének vitája során. Nagy csata dúlt a teremben a képviselők és a kormány - Kulcsár Kálmán miniszter között. A vidék nagykorúságának elismeréséről volt itt már szó. Az egy városú ország „lebontására” került sor, amikor a képviselők Esztergom érdekében sorra álltak fel és tették le voksu- kat a város mellett. Kulcsár Kálmán nem tehetett mást a vita után, mint kijelenteni:- A kérdés döntésre érett, kérem szavazzunk. A létrehozandó Alkotmánybíróság vidéken, Esztergomban fog működni. - H három évre, s e tisztségeket is újra betöltheti ugyanaz a személy. A javaslat szerint az Alkotmánybíróság megalapításakor - vagyis a mostani ülésszakon - az Országgyűlés a testületnek csak öt tagját választja meg. További ötöt a legközelebbi választásokat követően, az alakuló ülés után két hónapon belül. Újabb öt tagot pedig az Alkotmánybíróság felállítását - 1990. január 1-jét - követő öt éven belül választanak meg. E megoldás politikai célja, hogy a többpárti választások alapján összehívott Országgyűlés is érdemi lehetőséget kapjon e fontos intézmény kialakításában. Kulcsár Kálmán hangsúlyozta, hogy a kormányzat jelentős lépést tett előre legfontosabb feladatának teljesítésében: az ország békés politikai átmenet felé vezetésében. A kormány jelenleg, s a jövőben is számit a társadalom bizalmára, mert e bizalom nélkül az átmenet még hátralévő, fontos feladatai nem oldhatók meg. A részletes vitában DR. NEMES TAMÁS (Komárom m., 6. vk.) azt a módosító indítványát terjesztette elő, hogy az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom legyen. Többen, így Márton János (országos lista), Sasvári József (Komárom m., 8. vk.), Karvalits Ferenc (Zala m., 1. vk.), Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.) Raffay Ernő (Csongrád m., 1. vk.), Szentágothai János (országos lista) támogatták azt a gondolatot, hogy Esztergom legyen az intézmény székhelye, és kérték, hogy most döntsön a parlament ez ügyben is. A vitát követő hosszas szavazás eredményeként mintegy negyven módosító javaslatot fogadtak el. Ezek közül az egyik értelmében amellett foglaltak állást, hogy az Alkotmánybíróság székhelye ne Budapest, hanem Esztergom legyen. Ezután a képviselők az Alkotmány- bíróságról szóló beterjesztett törvényjavaslat egészéről - a már elfogadott módosításokkal kiegészítve - döntöttek: az Országgyűlés a törvényjavaslatot - minősített többséggel - 320 egyetértő szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta. Az Országgyűlés mintegy 40 módosító javaslattal fogadta el az Alkotmánybíróságról szóló törvényt. Eszerint: Az Alkotmánybíróságnak - mint az alkotmányvédelem különleges eszközének - felállítását a jogállam megteremtése, az alkotmányos rend és alapjogok védelme, a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös egyensúlyának biztosítása indokolja. Feladatát akkor töltheti be, ha nem épül be a hagyományos igazságszolgáltatási szervezetbe, hanem önálló testületként, önálló költségvetéssel működik és tagjait az Országgyűlés választja. Az Alkotmánybíróság székhelye: Esztergom. A törvény meghatározza az Alkotmánybíróság hatáskörét, szervezetét és eljárását, bár ez utóbbiakra részletesen nem tér ki, mert ezek szabályozását a szintén törvényként megalkotandó alkotmánybírósági ügyrendre bízza. Az Alkotmánybíróság tagja olyan jogi végzettségű, büntetlen előéletű, 45. életévét betöltött magyar állampolgár lehet, akinek egyetemi tanári címe van, illetőleg az állam- és jogtudomány nagydoktora, vagy 20 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Az Alkotmánybíróság tagja nem lehet országgyűlési képviselő, tanácstag, más állami szervnél nem tölthet be tisztséget, érdekképviseleti szervnél vezető tisztséget, és nem lehet párt tagja. Az Alkotmánybíróság feladata egyebek között, hogy megsemmisíti az alkotmányellenes törvényeket és más jogszabályokat. Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti. Az Alkotmánybíróság határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló és a köztársasági elnök választásával foglalkozó törvényjavaslatokat Horváth István belügyminiszter együttesen terjesztette elő. A belügyminiszter expozéjában elsőként a képviselői választásokról szólva néhány általános jog-elvi kérdést említett, majd az új választójogi törvénytervezet főbb céljairól és konkrét intézményeiről szólt. A továbbiakban kitért azokra az előzetes vitákban elhangzott módosító javaslatokra, amelyek az egyéni választókerületek számának kisebb-nagyobb mértékű növelésére irányultak. Megemlítette, hogy a tervezetben javasolt 152 egyéni választókerület további növelését a kormány nem tudja támogatni. Ugyancsak az előzetes vitákra utalva emlékeztetett azokra a gyakran felvetődött nézetekre, hogy a tervezet nem biztosítja direkt módon egyes sajátos érdekű rétegek, vagy például a nemzetiségek képviseletét a parlamentben. A vitatott kérdések lezárásaként érintette, hogy egyes megyék kifogásolják: csökken a képviselőik száma. Ennek igazságát ugyan elismerte, de úgy vélekedett, hogy egyes megyék korábban a lakosságuk száma által indokoltnál - más megyék hátrányára - több képviselőt választottak. Az arányosság és a szavazat egyenlőségének követelménye a javaslat szerint jobban érvényesül, s ez így igazságos. Ezután arról szólt, hogy a jelölés törvényes feltételeinek új alapokra helyezése és a pártok szerepének növekedése valószínűleg a jelöltek számának jelentős növekedését eredményezi, majd arról beszélt, hogy figyelemre méltónak ítélte a választási szervek megalakításáról, összetételéről és működésük nyilvánosságáról rendelkező új szabályokat is. így azt, hogy az országos és a területi választási bizottságok, valamint a szavazat- számláló bizottságok választott és megbízott tagokból állnak. A köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatos vitára utalva leszögezte: \ a köztársasági elnök mielőbbi megválasztása nem pártpolitikai, hanem a nemzet sorsát érintő - általános társadalmi érdek. Végül arról a roppant történelmi felelősségről szólt Horváth István, amely most a köz érdekében tevékenykedő, az ország jövőjének alakításában szerepet vállaló szervezetek és személyek minden döntését áthatja. Amikor az Országgyűlés elfogadja az új választójogi törvényt, történelmi tettet hajt végre - mondotta megteremti a demokratikus parlamenti kormányzás feltételeit, s új társadalom- irányítási modellt ad az elkövetkező generációk számára. DR. KERES2TI CSABA, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság előadója támogatta a kormány által beterjesztett tervezeteket. JAKAB RÓBERTNÉ (országos lista), a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára, az általános vita első felszólalója kijelentette: ha a nemzetiségiek nem kapnak kollektív képvisele-, tét, az egyenlő annak kimondásával, hogy társadalmunknak nem érdeke e kérdés érdemi rendezése, illetve azzal, hogy ennek jelentősége elhanyagolható. DR. KIRÁLY FERENC (Szolnok m„ 5. vk.) Tiszaföldvár körzeti orvosa szerint az előterjesztett törvényjavaslat „tele van olyan aknákkal, amelyek társadalmi, politikai életünkben előbb-utóbb robbanni fognak”. SÜDI BERTALAN (Bács-Kiskun m., 12. vk.) pártszervező, alapvetően egyetértve a törvényjavaslattal, egy ponton mindenképpen szükségesnek tartotta annak megváltoztatását. A jogszabálytervezet ugyanis - véleménye szerint - nincs tekintettel a választópolgárok millióinak érdekeire, elsősorban a pártok kívánságait veszi figyelembe. Ezért azt javasolta, hogy az egyéni választókerületek száma - a törvényjavaslatban foglaltakkal szemben - 300 legyen, s az országos lista alapján pedig 74 képviselői helyről dönthessenek a szavazók. PAPP ELEMÉR (Zala m„ 4. vk.) Zala- szentgrót körzeti főorvosa az átmeneti időszakra az egyéni választókerületek fenntartását, illetve a területi listás választások lehetőségének elhalasztását szorgalmazta. FILLÓ PÁL (Budapest, 18. vk.), az Athenaeum Nyomda korrektor főrevizora szorgalmazta továbbá, hogy a tervezetben egyértelműen fogalmazzák meg, a sorkatonák hol, milyen körülmények között szavazhatnak majd. SZÍ RÁKI ANDRÁS (Szolnok m„ 2. vk.), a Szolnoki Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat vezérigazgatója sokallotta a mandátumok számát, s kifogásolta az egyéni választókerületi, illetve a lajstro- mos mandátumok arányát. BARTALNÉ DR. BORSZÉKI ERZSÉBET (Nógrád m., 6. vk.) a balassagyarmati Városi Kórház osztályvezető főorvosa szerint a törvény megalkotása után rövid időn belül meg kell tartani a képviselőválasztásokat, hogy mielőbb létrejöjjön egy főfoglalkozású képviselőkből álló parlament. BALOGH LÁSZLÓ (Békés m„ 14. vk.), a békési Egyetértés Tsz elnöke javasolta, hogy a módosítások megvitatására üljön össze a nemzeti kerekasztal, vagy ha ez megoldhatatlan, a mostani vitát a törvénytervezet első olvasatú vitájának tekintse a parlament. Párttörvény - patt? Majdnem megvontam a bizalmat a képviselőktől szerdán este, amikor elmaradt a párttörvény feletti szavazás. Gálád módon azt feltételeztem, hogy a képviselő urak és hölgyek megszöktek a szavazás elől, mivel , csak 291 -en maradtak a teremben. Régi beidegződések működtek bennem. A volt állampárt képviselői nem akartak színt vallani - esetleg ellenszavazni - és ezért vonultak illegalitásba (ez az illegalitás a kommunista mozgalom sajátja). A beidegződés szerencsére vereséget szenvedett - rosszindulatomért meg is róttam magam, és tegnap délelőtt jelentősen csökkentettem cigarettaadagomat. Persze józanabb fejjel gondolkodva az embernek el kell ismernie, hogy a képviselők sem gépek - egyébként a szavazógép is rakoncátlankodik néha -, így aztán estére elfáradnak, s kénytelenek idő előtt elhagyni a parlamentet. A tegnapi hosszadalmas és igen fontos szavazáson aztán bebizonyosodott, hogy ez a parlament a helyzet magaslatán van. A párttörvényt jelentős többséggel megszavazták. - hj MÁRK GYÖRGY (országos lista), a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára azt szorgalmazta, hogy a Magyarországon élő nemzetiségi kisebbségek is kapjanak önálló képviseleti lehetőséget a parlamentben. HORVÁTH JÁNOS (Fejér m„ 2. vk.) a Videoton televízió gyáregységének csoportvezetője a törvényjavaslatot azért javasolta elfogadni, mert véleménye szerint az elősegíti a többpártrendszerű parlament visszaállítását, a hatalmi ágak szétválasztását, a tulajdonviszonyok újrarendezését, és a jogállamiság megteremtését. VARGA JÁNOS (Tolna m., 6. vk.), az Iregszemcsei Egyetértés Tsz elnöke Tolna, Somogy és Baranya megye képviselőinek megbízásából kért szót. Javaslatukat tolmácsolva ő is indítványozta, hogy változtassanak a törvénytervezeten: legyen több egyéni választó körzet, és kevesebben kerülhessenek a központi listára. Az agrárszekció egyes tagjainak megbízásából pedig azt közölte az Országgyűléssel: támogatják a sarkalatos törvények elfogadását, de szükségesnek tartják, hogy azokat a problémákat is felvessék, amelyekkel nem értenek egyet. Véleménye szerint figyelembe lehet venni a vitában elhangzott kéréseket, és konszenzusra lehet jutni. ANTAL IMRE (Pest m„ 19. vk.), a Mezőgép érdi gyáregysége igazgatójának véleménye szerint az egyéni választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy több vidéki város ne kerülhessen egy választó- kerületbe. A képviselők sértődöttek, de... ... azért békejobbot nyújtanak az ellenzéknek. Ezt pedig drámai hangú hozzászólásában - a képviselők lelkes tapsa közepette - Csipkó Sándor tette meg. Következő mondatai sokunkat elgondolkodásra késztethetnek: „Tisztelt ellenzéki pártok! Az önök által nem legitim Országgyűlés adott jogot önöknek a legitimitáshoz.” A nap folyamán többször is sértődött hangon utasították vissza a Nemzeti Kerekasztal döntéseit. Mert úgy érzik a képviselők, hogy nem az ország, hanem a pártérdekek jelentek meg ezekben a sarkalatos törvényekben. Ez az elítélő hang kijár az MSZMP utódpártjának is. S most a képviselők lelkiismeretén múlik, hogy felülemelkedjenek sértődöttségükön... Az eddig elfogadott törvények azt bizonyítják, hogy igen. A későbbiekre is érdemes megfogadni Csipkó Sándor szavait. Ez a nemzet arra kárhoztatott, hogy önemésztő legyen? Ezt nem fogadhatjuk el, nem adhatunk helyet a gyűlölködésnek, a széthúzásnak... így legyen!- hazafi MAYER BERTALAN (Vas m„ 5. vk.), a csepregi Győzelem Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke ugyancsak az egyéni választókerületek, a területi listán megszerezhető képviselői helyek, valamint az országos listás mandátumok arányát vitatta. Indítványozta: az arányt úgy változtassák meg, hogy 250 képviselőt egyéni választókerületben válasszanak meg, 124 mandátumot pedig a pártok kapjanak országos listán. Bár elegendő lenne a 250 egyéni választókerületben megválasztott képviselő is - tette hozzá. FEKETE JÁNOS (Békés m., 11. vk.), az MNB nyugalmazott első elnökhelyettese indítványozta, hogy a törvénytervezetet átdolgozásra adják vissza az előterjesztőnek. HORVÁTH FERENC (Somogy m., 10. vk.) csurgói körzeti föállatorvos véleménye szerint a beterjesztett javaslat előnyben részesíti a nagyvárosokat, csak a pártok érdekeit szolgálja, hatásaiban hosszabb távon nemzetellenes. DR. JUHÁR JÁNOS (Pest m„ 24. vk.) pomázi körzeti orvos a képviselők felelősségét és* a választókkal való szoros, állandó kapcsolat fontosságát hangsúlyozta. Kérte: azoknak a képviselőknek, akik nem kívánnak a jövőben főállásban részt venni a parlament munkájában, adják meg a tisztességes visszavonulás lehetőségét. KOLTAI IMRE (Pest m„ 28. vk.), a Cement- és Mészművek vezérigazgatója hangsúlyozta: a többpártrendszert deklaráló alkotmánymódosítással a parlament tudomásul vette, hogy a pártok a politikai érdekek kifejezői. A vita tanulságaként állapította meg, hogy helyes lett volna a parlamentet is bevonni a nemzeti kerékasztalnál folytatott tárgyalásokba. DR. SINKOVICS MÁTYÁS (Budapest, 2. vk.), a Fővárosi János Kórház-Rendelőintézet főigazgató főorvosa javasolta: az illetékes bizottságok a belügyminiszterrel, valamint a politikai egyeztető tárgyalásokon részt vevő szervezetek képviselőivel még most, a parlamenti ülésszak idején, de legkésőbb október végéig újból vitassák meg ezt a jó törvényalapot, lássák el a megfelelő kiegészítésekkel, s tegyék lehetővé, hogy mielőbb elfogadhassa az Országgyűlés. * Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatról csütörtök este befejeződött az általános és a részletes vita, s ezzel véget ért az Országgyűlés ülésszakának harmadik munkanapja. A törvényjavaslat vitájában felmerült indítványokat a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság a javaslattevőkkel, illetve a belügyminiszterrel még az esti órákban egyezteti. A törvényjavaslatról a mai munkanap kezdetén szavaznak a képviselők. Taposóaknák Várható volt, hogy rendkívül kimerítő vita lesz a választójogi törvény tárgyalása során. Király Ferenc képviselő egyértelműen kijelentette, hogy rengeteg taposóakna van elhelyezve ebben a törvénytervezetben. És ezek az aknák nem most, hanem később fognak robbanni. Szinte elfogadhatatlannak tartják a képviselők, hogy olyan képviselőválasztási rendszert vezessenek be, ami sérti a választópolgárok érdekeit. Ebben az átmeneti helyzetben a választópolgárok képtelenek lennének dönteni a különböző pártok között. Hiszen azok még embrionális állapotban vannak. Király Ferenc szerint az a kevés egyéni választókerületben induló képviselő reménytelenül akar majd megfelelni a választói óhajoknak. A területi listákon indulók pedig komolyabb megméretésen nem esnek át. Az országos listán indulók helyzetére pedig az ihaj-csuhaj kifejezést használta. Arra gyanakodnak a képviselők - mint a hozzászólásokból kiderült hogy a pártok egyszerűen a vezérkarukat akarják bejuttatni a parlamentbe, hogy azután őket az államkassza fizesse. Háromszázhetvennégy új minisztert fogunk választani, mondják, mivel a képviselők miniszteri fizetést kapnak majd. Erre mondaná azt az ember, hogy így mulat egy szegény ország. Csak a józanság azt mondatja mégis: a demokrácia időigényes és amiről nem szoktunk beszélni, költséges is. Egyébként az egypártrendszer (sajnos) még többe került. HAZAFI JÓZSEF