Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-19 / 248. szám
4'imÉPÜJSÁG 1989. október 19. Gyönkön kérdeztük Két nyelven a kétnyelvűről Interjú dr. Franz Igerilel- Három hetet töltött Magyarországon, még közelebbi meghatározásban Gyönkön. Látogatásáról beszámoltunk már lapunkban. Arról is szó esett, hogy ön egy müncheni kétnyelvű általános iskola igazgatója, valamint doktori disszertációjáról, melynek címe: Az öröm, mint fontos elem a nevelésben. Beszéljen a dolgozatáról!- A fogalom, hogy öröm, eltűnt a pedagógiából. Az 1970-es évek óta még a lexikonokban sem találni. A pedagógia reneszánszával az öröm új aspektusba került. Azt valamennyien tudjuk, hogy öröm nélkül az élet értelmetlen. Képletesen kifejezve, a nevelés az élet megsegítése, segítség a mostani és a későbbi élet bölcs alakításához. Megpróbáltam az örömöt pedagógiai gyakorlatban vizsgálni. Rájöttem, hogy az a pedagógus, aki ennek szükségességét nem érzi, a gyerekeket nem is tudja örömre nevelni.- Milyen speciális lehetőségeket kutatott?- Sporton, ünnepeken, kirándulásokon, a zenén, a pedagógiai szabadidőn keresztül vizsgáltam. Ezeken az alkalmakon is a gyermek érdekeit kell figyelembe vennfa pedagógusnak, és nem a sajátját. Az oktatást a gyerekekkel együtt kell tervezni és szervezni. Nem az iskolának tanulunk, hanem az életnek. Ez a könyvem, tanulmányom koncepciója is.- Milyen élményekkel távozik tőlünk?- Most voltam először Magyarországon. Nagyon sokszínű izgalmas programot készítettek nekem. Az első osztálytól a nyolcadikosokig szinte minden osztályban hospitálhattam. Megismerhettem a gimnáziumot is. Nagyon sok hasznosat tapasztaltam. Meggyőződésem, hogy tudunk egymástól tanulni.- A két ország kétnyelvű oktatásában Dr. Franz Igeri milyen eltérések vannak? Milyennek ítéli meg a magyarországi példát?- Itt a gyerekek állandóan, szinte frontálisan munkával foglalkoztatottak. Nálunk nyitottabb, szabadabb az oktatási módszer. Az óra ritmusát éppen ezért mi ott jobban fel tudjuk fokozni. A magyarországi nyelvi könyvek tartalmáról az a véleményem, hogy ezt szerintem nem lehet megtanítani. Az olvasmányok tartalma olyan, hogy az élettől távol esik. Ez a tananyag a modern nyelvoktatásnak nem felel meg. Megoldást jelenthet egy tantárgyi reform. Mindenképpen a tanulók érdekében kellene egy olyan változtatás, mely a régi rendszer hibáit elkerüli. decsi-ótós (Az interjút németre fordította: LÜCKL JÁNOS) Az oktatásügy önállóságának támogatására Független tanácsadó testület alakult Győr-Sopron megyében az oktatási intézmények szakmai önállóságának támogatására. Létrehívását a győri székhelyű megyei pedagógiai intézet kezdeményezte. A megye szellemi életének országosan elismert szaktekintélyeiből álló 16 tagú tanács segíteni kívánja az iskolák külső-belső demokratizálódási folyamatát, az önállóságukat gátló bürokratikus korlátok lebontását. Felkarolja és ösztönzi a pédagógusok újító szándékát, az oktatási intézmények megújulási törekvéseit. Szükség esetén vállalja az önálló úton járó iskolák és azok pedagógusainak érdekvédelmét. Legfontosabb törekvései közé tartozik az, hogy a gyermekközpontú iskola megteremtését célzó kezdeményezések ne kerüljenek zsákutcába, s kibontakozhasson a felkészült pedagógusok alkotó személyisége. Múzeumaink kincsei: 11. Székely népviselet A sorozatunkban bemutatott műtárgyak többsége a maga idején mindennapi használatra szolgált. A koruk és szép megmunkálásuk tette érdekessé valamennyit és az a tény, hogy sikerül képet adni egykor volt elődeink mindennapjairól. Soknemzetiségű megyénk lakosságának keserű körülmények közt nemrég jött részét alkotja a székelység. A megyei múzeum emeleti második kiállító- terméberrta népviseleti darabok egyik ékessége ez a var- rottas díszítésű, prémmel bélelt, ujjatlan székely bőrmellény. Fotó: KISPAL M. spwi Mentálhigiénés műhely A pszichológiai kultúra hete elé Környezetemben gyakran tapasztalom azokat a fejcsóválá- sokat, felhúzott szemöldököket, gúnyos ajkbiggyesztéseket, lemondó kézlegyintéseket, amelyek a lelki kulturáltsággal, pszichológiával, mentálhigiénével kapcsolatos beszélgetéseket kísérik. Egy gyermekközösségben megkérdeztem a gyermekeket, hogy szerintük mivel foglalkozik a pszichológia. Magabiztosan vágták rá a válaszokat: „betegekkel... bűnözőkkel... rendőri ügyekkel... vigasztal... rábeszél... tanácsol.” A keresetlen válaszok mögött az a kép rajzolódott ki, ami a közvéleményben él, amit legtöbben még ma is őrzünk. Kinek baj az, hogy csak ennyit tudunk róla? Azt hiszem, hogy mindazoknak, akik nem azért nem élnek a saját énük, sorsuk fejlesztő eszköztárával, mert úgy döntöttek, hanem mert nem is ismerik azokat. Vagy ha hallanak róla, úgy hiszik, hogy az betegeknek, a „nem normálisoknak” való. Holott a pszichológiai kultúra az általános, emberi kultúra része; ismeretek, viselkedési készségek, emberközpontú beállítódások rendszere. Foka jól mérhető az önismerettel, az emberi kapcsolatok hátterével, s belső harmóniával, a sikeres vagy sikertelen választással, a jó vagy rossz döntéssel, az ideális vágyak és reális lehetőségek harmóniájával, vagy diszharmóniájával és ezek következményeivel. Társadalmi szinten bemérhető az alkoholizmus, drogfogyasztás, öngyilkosság, neurotikus zavarok arányszámaival. „Társadalmi hasznosításának” csak az egyik, és máig uralkodó módja az, hogy az emberről szóló tudást közvetlenül a pácienseknek, „eseteknek” adja át. A másik, mindinkább előtérbe kerülő irányzat az ún. konzultatív pszichológia. Ez az irányzat abból indul ki, hogy minden, emberrel kapcsolatban lévő munkakör végzője (orvos, pedagógus, népművelő, tanácsi ügyintéző, munkahelyi vezető, rendőr, ügyvéd stb.) munkája során nap, mint nap szembekerül emberi problémákkal, amelyekkel gyakran nem tud mit kezdeni. Ha a konzultatív pszichológiai szemléletét, tudás- és készséganyagát sikerülne tömegessé tenni, akkor emberközpon- túbb medicinát, hatékonyabb nevelő iskolát, kevesebb hibaszázalékkal dolgozó döntéshozókat, konstruktívabb értekezleteket, eredményesebb és humánusabb ügyintézést, a hétköznapi problémák iránt érzékenyebb és ennélfogva hasznosabb közművelődést nyernénk a társadalomnak. Bár a pszichológiai és mentálhigiénés módszerek nem csodaszerek, azonban tapasztalati tények bizonyítják, hogy az „emberi ügyek” szakszerű kezelésének megtanulásába fektetett energia sohasem vész el. Aki egyszer belekóstolt, annak szinte mindig megváltozik az a jellegzetes kívülálló viszonyulása, amely szerint el tudja mondani, hogy ki mindenki másnak lenne szüksége rá, és mindig meg tudja magyarázni, hogy ő maga miért nem szorul rá. Fontos lenne, ha az „emberi tényezők” fontosságát már szinte közhelyszerűen hangoztató gazdasági területen is felhasználásra kerülne a lélektan, és mind több helyen tapasztalnák meg azt, hogy a korszerű magatartástudomány közvetlen termelőerővé tehető a gyakorlatban. E módszerek egyik, közösségi mintapéldája a szervezetfejlesztés, amely hozzásegíthet egy közösséget, munkahelyet az alkotó emberek megbecsülésén, a munkahelyi demokrácia tényleges kiszélesítésén, a bürokrácia csökkentésén át a közösség (és társadalom) megújulásához, az eredményesebb munkavégzéshez. Hasonlóan fontos lenne a modern közösségfejlesztő módszerek felhasználása a klubokban, egyesületekben, a társadalmi szervezetekben, a lakossági öntevékenység és önigazgatás fórumain. Vagyis ott, ahol sorsdöntő jelentőségű, hogy miképpen tudunk szót érteni egymással, milyen mértékben sikerül a toleranciát, az egymás iránti megbecsülést, az együttműködést és összefogást elérni fenntartani és fokozni még akkor is, ha tudjuk, hogy e fejtetőn álló világ törvényei nem mindig kedveznek a felsorolt normák érvényesülésének. Legfontosabbnak azonban mégis - a jövő nemzedékét nevelő - iskola és pszichológia egymásratalálását tartom. Nehezen tudok elképzelni fontosabb - és ugyanakkor rászorultabb - réteget mindezek befogadására, mint a pedagógustársadalmat. Mert megújulni tudó és demokratiks társadalom nem képzelhető el anélkül, hogy benne emberséges, alkotásra képes, harmonikus és szabad emberek nevelődjenek. Abban a reményben, hogy minél több ember számára tartogat önmagával kapcsolatos felfedezéseket, sejtet meg a későbbiekben kipróbálható, megvalósítható lehetőségeket várjuk mindazokat, akik e téma iránt érdeklődnek. A pszichológiai kultúra hete szekszárdi programjáról a novemberi Babits Kaptárban adunk tájékoztatást. DÉR MIKLÓSNÉ Gazdasszonyokat képeznek Szentlőrincen Ismét megkezdődött a gazdasszonyképzés hazánkban. A kísérleti jellegű oktatás megszervezését a szentlörinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola vállalta. A tanulók: huszonkét frissen érettségizett lány, akik az ország különböző mezőgazdasági szakközépiskoláiból kerültek a baranyai nagyközségbe. Az újszerű képzés lényege az életre nevelés, a szűkén vett háztartási teendők: sütés-főzés, szabás-varrás, lakásgondozás, ruhakarbantartás, gyermeknevelés, betegápolás, vendégfogadás stb. A gazdasszonyképzés részére speciális oktatási-tanulási körülményeket teremtettek a szentlörinci középiskolában. (MTI-fotó) In Jink (Gyönk) haben wir gefragt In zwei Sprachen über Zweisprachigkeit Interview mit dr. Franz Igerl- Sie haben drei Wochen in Ungarn verbracht, ganz genau in Jink (Gyönk). Über Ihren Besuch haben wir schon in unseren Zeitung berichtet. Auch darüber haben wir schon gesprochen, daß Sie Rektor in einer münchner Volksschule sind, und über Ihre Doktorarbeit: „Freude als notwendiges Element in der Erziehung”. Sprechen Sie mal über Ihre Dissertation.- Der Begriff Freude war aus der Pädagogik verschwunden.Seit den 70-er Jahren ist er nicht mehr in den pädagogischen Lexikas zu finden. Mit der Renaissance der Pädagogik bekommt die Freude einen neuen Aspekt. Das wissen wir ja alle, ohne Freude wäre das Leben sinnlos. Auf ein ganz einfache Formel gebracht ist Erziehung „Lebenshilfe”, Hilfe sein jetziges und zukünftiges Leben sinnvoll zu gestalten. Ich habe versucht die Freude in der pädagogischen Praxis umzusetzen. Nach meiner Meinung kann ein Pädagoge, der von der Wichtigkeit des Begriffs Freude nicht überzeugt ist, die Kinder nicht zur Freude bringen.- Wasfür spezielle Möglichkeiten haben Sie geforscht?- Unter anderem will ich Freude durch Sport, Fest und Feier, Ausflüge, den musischen Bereich, und durch einer pädagogischen Freiraum erreichen. Auch bei diesen Gelegenheiten muß man immer die Interessen der Kinder in Betracht nehmen, und nicht der Pädagoge seine eigene. Wir brauchen einen schülerorientierten Unterricht. Nicht für die Schule lernen wir, sondern für das Leben. Das ist eigentlich die Hauptkonzetion von meinem Buch, von meiner Arbeit.- Mit welchen Erfahrungen fahren Sie nach Hause?- Ich war zum erstenmal in Ungarn. Man hat für mich ein vielfarbiges, reizendes Programm zusammengestellt. Ich habe von den ersten bis zur achten Klasse die Möglichkeit zum Hospitieren gehabt. Ich habe auch das Gymnasium kennengelernt. Ich habe viel Nützliches erfahren. Ich bin überzeugt, daß wir von einander lernen können.- Wasfür Unterschiede gibt es im zweisprachigen Unterricht der beiden Länder? Wie beurteilen Sie die ungarische Lage?- Man beschäftigt sich im Unterricht mit den Kindern fast immer frontal. Bei uns ist der Unterricht offener, die Methoden sind vielseitiger. Eben deswegen können wir den Rythmus der Stunde besser steigern. Der Inhalt der ungarndeutschen Sprachbüc- her ist meiner Meinung nach für die Kinder viel zu kompliziert. Die Inhalte der Texte sind lebensfremd. Dieses Material ist für einen modernen Sprachunterricht schlecht geeignet. Die Lösung wäre eine Lehrplanreform. Allerdings müßten die Interessen der Schüler stärker berücksichtigt werden, damit die Fehler des alten Bildungssystems nicht wiederholt werden.
