Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-13 / 216. szám
1989. szeptember 13. tíÉPÜJSÁG 3 Garay komplexus Mi van a diáklányával? (Folytatás az 1. oldalról) Pedig (az akkor még) KISZ Szekszárdi Városi Bizottságának első titkára, a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója, a városi tanács elnöke, és a megyei ifjúsági és sportosztály vezetője által aláírt, az ÁlSH-hoz beküldött pályázat nyert, a szolgáltató iroda kialakítására felhasználható 1 millió 375 ezer forint még a tavasszal meg is érkezett. Először az ifjúsági szervezethez, majd tőlük a volt Garay Szálló földszintjén diáktanya céljára ingyenesen helyet felajánló, a berendezést és működtetést vállaló vendéglátóipari vállalathoz. Átutalta az intézménytámogatására felajánlott 200 illetve 300 ezer forintqt a megyei valamint a városi tanács is. Ettől kezdve azonban ki türelmesen, ki aggodalmaskodva várt. Áprilisban volt ugyan egy egyeztető tárgyalás, de azóta csak telefonok és levelek jönnek-mennek. Az egyik (május 25-én keltezett) írás a városi ifjúsági titkári tanács állásfoglalását tartalmazza. A fiatalok ebben ellenvéleményüknek adnak hangot amiatt, hogy a szolgáltató iroda a vendéglátóipari vállalat keretein belül működjön, szerintük a városi tanács intézményeként kellene funkcionálnia. „... nem látják biztosítottnak az iroda önállóságát, mivel a két munkatárs aTol- na Megyei Vendéglátóipari vállalat egy osztályvezetőjének van alárendelve...” Kérik, hogy ha már az iroda a vállalat keretein belül marad, köttessék részletes szerződés arról, hogy az iroda munkatársai közvetlenül a vállalat igazgatójának vannak alárendelve (Vajon mi a különbség? - a szerk.) továbbá, hogy az irodát meghatározott időn belül - kb. 2 év - valamilyen egyesületi, társulási formában önálló intézményként kell átalakítani. A vendéglátóipari vállalat június 29-én kelt válaszában közli, hogy „A városi tanács intézményeként való működtetés esetén az iroda részére általunk felajánlott helyiséget a megállapodásban foglaltaknak megfelelően nem áll módunkban biztosítani. Mindezekre való tekintettel az iroda létrehozásával kapcsolatos feladatok végrehajtásának késedelméért sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget a továbbiakban vállalni nem áll módunkban... A nem vállalatunk hibájának felróható okokból (tervezési, kivitelezési) származó költségkihatásokkal az esetleges visszatérítési összeg nagyságrendjét csökkentjük... A vállalat mulasztásának felróható szerződésszegéstől elhatárolom magam” (Kovács Ferenc, igazgató). Persze, azért nem eszik ilyen forrón a kását, úgy hírlik lesz iroda a Garay komplexumban. Nem szeptembertől ugyan, hanem október elejétől, nem a földszinten, hanem egy ideiglenes helyiségben, az emeleten, eldugva, nem videóval, fénymásolóval, hanem anélkül. Garancia erre, hogy két leendő munkatársa (egyikük a KISZ volt városi első titkára), már június óta kapja a vállalattól a fizetését... És lesz majd szeszmentes klub is. Igaz, hogy az udvarban tankonyha épül hozzá, és délelőtt közétkeztetésre használják a presszót, de délután már a tanulóifjúság kulturált szórakozását szolgálja. A vállalatigazgató ígérete szerint a másod- osztályú kategória diákzsebhez mért, alacsony fekvésű áraival. A műszaki átadás valószínűleg átcsúszik a jövő évre, de hát mint hallottuk, a legolcsóbb kivitelezővel dolgoztattak, mert „annyit megért ez a pár hónap késés, hogy megmaradjon pár százezer forint”. Mi lesz, ha a kitűzött határidő be nem tartása miatt vissza kell téríteni a pályázaton nyert összeget? A vállalat válasza könnyed és tömör: Visszaadjuk. Valószínűleg ez lenne a legegyszerűbb - ha nem is a legerkölcsösebb - megoldás. Az eset kapcsán azonban több kérdés is felvetődik: Ha már a vállalat kezeli a fiatalok pénzét, miért úgy spórol vele, hogy épp őket károsítja meg? Egyáltalán miért hitte bárki is, hogy egy nyereségorientált gazdálkodóegységnek jobban megéri olcsó üdítőt, mint sört vagy röviditalt mérni? De ha a vendéglátó mégis önzetlenül segít, vigasztalja-e a kamaszokat, hogy a cég megtakarított nekik valamicskét, ha cserébe újabb fél évet kell várniuk a diáktanya megnyitására? CSER ILDIKÓ Mire büszkék Nagykónyiban?- Egymillió forintra vagyunk büszkék - mondja habozás nélkül Hegedűs Károlyné tanácselnök. - Azaz pontosabban arra, hogy ezt az összeget miként sikerült megszerezni és mire fordítjuk. Végrehajtó bizottságunk titkára, Hin- tenberger Károlyné nyerte az Egészségügyi Minisztérium pályázatát, melyet a szociális létesítmények célszerű működtetésével kapcsolatban hirdettek meg. Nálunk már korábban is volt idősek napközi otthona, itt, majdnem átel- lenben a tanáccsal. Hat bennlakó öregünk van, 25-30-an pedig időszakosan járnak be, kedvüktől, egészségi állapotuktól és bizonyos fokig az évszaktól függően. Az egymillióból beépítjük a tetőteret, így szépen gyarapszik majd az otthon befogadóképessége. Fényképünk a helyszínen készült. ( Fotó: K. M. Már-már mindennapossá váló, sajnos többnyire cseppet se jogtalan, kesergé- seink során könnyen megfeledkezünk arról, hogy történnek ebben az országban jó dolgok is. Idősek egymás közt A vőlegény osztrák, a menyasszony magyar Külföldi érdekeltségű kft. lett a dombóvári Csavargyár (Folytatás az 1. oldalról.) Katona László ügyvezető igazgató szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy az osztrák Pankl és Hofmann Kft. mindent elkövetett, hogy ők lehessenek az üzletben érdekeltek, mert köztudott, hogy sok volt a külföldi „jelentkező”. A Csavaripari Vállalat hét gyáregysége közül ugyanez az osztrák cég a Miskolc melletti ongai gyáregységben is érdekelt, a különbség csak annyi, hogy míg a dombóvárinál 50-50%-ban, az ongai gyáregységben 60%-ban tudhatják a hasznot magukénak. Edgar Kössler, az osztrák ügyvezető igazgató szívesen áll rendelkezésre, és amit elmond, igazán meglepő. Kössler úr ugyanis állítja, hogy az ügyintézés sokkal rugalmasabb, egyszerűbb volt, mint amit Ausztriában megszokott. „Egybeestek érdekeink - mondta -, hisz Pankl úr, a cégtulajdonos olyan információkat szerzett be, miszerint érdemes pénzt fektetni a magyar csavargyártásba, ugyanakkor a magyarok külföldi partnereket kerestek. Januárban kezdődtek meg a tárgyalások, áprilisban aláírtuk a szerződést, és júliusban már megtörtént a cégbírósági bejegyzés is. Ahhoz, hogy az európai piacon monopolhelyzetbe kerülhessünk, a minőség javítására van szükség, jelenleg a tapasztalatok értékelése folyik. Nagyon meg kell fontolni új technológia bevezetését, új gépsorok beállítását. A Csavaripari Vállalat szisztematikusan készült az átalakulásra, ezért a fizikai dolgozók bérét egységesen 50%-kal felemelték ez év január 1-jétől, s mindezt azért, hogy az átalakulás időszakában se essen vissza a termelés. Ugyanezt az emelést az inproduktiv dolgozók április 1-jétől szintén megkapták. Mindezt még állami vállalatként tették. Ma a dombóvári Patent Kft. termékei elsősorban belföldön versenyképesek, de már dolgozik egy osztrák szakértői csoport a gyárban, Az osztrák és a magyar ügyvezető igazgató a gépteremben „Meglepett ez a gyorsaság” - mondja Edgar Kössler úr akik a minőségi előrelépés lehetőségeit vizsgálják, úgy tűnik, egy-egy termék vonatkozásában a gyakorlati megvalósítás is megkezdődik a közeljövőben. Kössler úr szinte állandóan Magyarországon tartózkodik, ingázik Miskolc és Dombóvár, Budapest és természetesen Ausztria között. Vannak persze komolynak látszó gondjai is. Kommunikációs viszonyainkat katasztrofálisnak tartja, Dombóvárról Budapestre nemritkán 4 órát is várnia kell, míg telefonálni tud. Mivel rendkívül fontosnak tartja a fejlett kommunikációs technikát, így tervezik, hogy telefax-rendszert építenek ki. Reméli, hogy az a 10 milliárd márka, amit a Világbank adott kölcsön 10 évre az országnak a telefon- és hírközlőrendszer fejlesztésére, meghozza majd a kívánt eredményt. Nem titok, hogy ez a vállalkozás nem annyira tőkeerős, hogy azonnal megtörténhessen a sokat emlegetett termékszerkezeti átalakulás, de nem is ez volt a cél. A szándék az, hogy ezt a „műfajt” magasabb színvonalon, nagyobb szervezettséggel végezzék, és ezáltal hozzák a kft-t olyan helyzetbe, ami életképes és prespektivikus. A magyar félnek a termelésben kell bizonyítania, hogy megéri a kockázatot vállalni az osztrák cégnek is. MOLNÁR ISTVÁN Fotó: TILINGER A szabad akarat haszna Rekord született a bakonyi termelőszövetkezetben. Hektáronként hat és fél tonna búzát takarítottak be az idei nyáron. A szomszédok nem akartak hinni a hírnek, hiszen eddig mindössze négy tonna volt a legjobb eredmény. A helybéli gazdák csak mosolyogtak a hitetlenkedőkön, ők ugyanis biztosak voltak a sikerben. Semmi különöset, semmi megmagya- rázhatatlant nem cselekedtek. Egyszerűen a felére csökkentették a búza vetés- területét, csak azokban a földekbe került vetőmag, amelyek várhatóan jó termést adnak. Igaz, az időjárás is kegyes volt hozzájuk, hiszen az idén országos átlagban is a harmadik legjobb búzatermés volt. Csak alkalmazkodtak az adottságokhoz A bakonyi sikernek azonban az ésszerű gazdasági döntés az oka. Alkalmazkodtak a valós földrajzi adottságokhoz. Ez elméletben nem volna új, korábban is sokat hangoztattuk e követelményt. Még a határozatokból sem volt hiány, már az MSZMP XII. kongresszusán, 1980-ban is szerepelt az a.megfogalmazás, hogy a méretek, a mennyiség helyett az eredményt illesse az első hely. A meghirdetett elvek és a gyakorlat között azonban mindeddig nagy volt a szakadék. A bakonyi termelőszövetkezet is próbálkozott korábban a búza vetésterületének csökkentésével, mondván, a dombos, sekély termőrétegű földeken nem a legjövedelmezőbb ez a növény. A helyi, hatalmi szervek vezetői mindannyiszor rosz- szallóan csóválták a fejüket, a szövetkezet szakemberei pedig nem akarták „kikezdeni” a jóindulatukat. Maradt a búza és a gyengébb jövedelmezőség. Szót sem érdemelne az eset, ha helyi, elszigetelt jelenségről volna szó. A hirdetett önállóság és az informális beavatkozás azonban az egész magyar gazdaság napi gyakorlata volt, s a mezőgazdaságban egyebek özött torz termelési szerkezetet indukált. A terveket ugyan nem kellett bemutatni a felettes szerveknek, de azok képviselői járták a gazdaságokat, „tájékozódtak”, s intelmeik kimondatlanul is kötelező érvényűvé váltak. Az informális beavatkozást a hatalom intézményesítette, hiszen az első számú vezetői funkciót a felettes szervek bizalmából lehet betölteni, s e bizalomról szubjektiven döntöttek. A vezetők pedig többnyire ügyeltek is arra, hogy ne váljanak kegy- vesztetté, s kiváltképpen ne olyan „apróság” miatt, mint a gazdaság jövedelmező termelési szerkezetének kialakítása. Torz szerkezetre kényszerítve Ráadásul a közgazdasági szabályozás is torz szerkezetre ösztönözte a szövetkezeteket. A népgazdasági tervekben kimunkálták a célokat, s ez a gabona esetében tipikusan a mennyiségi szemléletre épült. Korábban is nyilvánvaló volt, hogy 15 millió tonna gabonát nem lehet csak a gabonatermelésre alkalmas területeken megtermelni. Ezért a felvásárlási árakat akkor úgy állapították meg, hogy az átlagosnál rosszabb földeken is megérjen a termés. Emlékezetes, hogy a búzatermelés jövedelmezősége meghaladta a harminc százalékot, minden más növényt megelőzött, következésképpen kiszorított a vetésszerkezetből. Ez a paradicsomi állapot nem tartott sokáig, a gabonafélék közül elsőként a kukoricánál romlott a jövedelmezőség. A gazdaságok igyekeztek reagálni, óvatosan, de csökkentették a vetésterületet. A mezőgazdasági kormányzat a piaci módszereket sutba dobva, a gazdaságok vezetőit személyesen ösztönözte a kukoricatermelés növelésére. Az úgynevezett kukoricaprémium azoknak az ágazati vezetőknek járt, akik hajlandóak voltak a mennyiségi szemlélet és saját jövedelmük uszályába kerülve, a termelés növelésére. Ez többnyire ellentétes volt az egész gazdaság érdekeivel, hiszen olyan földeken is kukoricát kellett termelni, amelyeken alacsonyabb a hozam, kisebb az elérhető jövedelem; következésképpen gazdagodik az egyén, károsodik a közösség. Számos szövetkezeti vezető elutasította e módszert, személyes prémiumáról is lemondva, nem volt hajlandó a mennyiség növelésére. Mások viszont nem voltak ennyire etikusak, éltek a kínált lehetőséggel, s végül e módszer több éven át a szabályozás részévé vált. Nem az áremelést választották Mostanáig persze kiderült, hogy egy ágazat valós és komplex érdekeltségét nem lehet figyelmen kívül hagyni, nem lehet személyes érdekeltséget kínáló módszerekkel helyettesíteni. A gabonatermelés jövedelmezősége összeomlott, a termelők munkabeszüntetéssel is nyoma- tékot adtak elégedetlenségüknek. A korábbi, de legalábbis a megélhetéshez szükséges jövedelmezőségért harcolnak. E törekvésük jogos, ám nem feltétlenül csak az áremelés lehet a hozzá vezető út. Ezt jól érzékelteti a bakonyi szövetkezet példája. A természeti adottságokhoz igazított vetésszerkezet változatlan fel- vásárlási árakon is jövedelmezővé tette a kalászos gabonák termelését. Búzából a korábbinak felét vetették, a jobb földeken jelentősen nőttek a hozamok, veszteségesből nyereséges lett a termelés. A maradóterületeken rozsot termeltek, ami igénytelenebb növény, kisebb ráfordítást követel, de végül is a búzához hasonló jövedelmezőséggel termelhető. A bakonyi gazdaságban tehát elegendő volt a szakismeretre, helyi tapasztalatokra alapuló döntések, önálló kezdeményezések „engedélyezése”. Ez nyilvánvalóan más ágazatokban és más gazdaságokban is hasonló eredményekkel párosulhatna. V. FARKAS JÓZSEF
