Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-11 / 214. szám
1989. szeptember 11. Dunaföldvári szüreti nap Megkerült a bíró lánya (Folytatás az 1. oldalról.) sorozatában a Rákóczi utcai kirakodóvásár. A nap leglátványosabb eseménye a felvonulás volt, közel háromszáz szereplővel. A menet élén ostort pattogtató lovasok nyargaltak, majd a bíró ötös fogatában gyönyörködhettek az érdeklődők. Ebben az évben a baracsi és a solti lovak patkócsattogása verte fel a földvári utcák csöndjét, 6,9 kilométer hosszan, amerre a felvonulók haladtak. A népviseletbe öltözött táncosok között idén egy lengyel együttes gyermek-és felnőttcsoportja is fellépett a Földvár és a népművészeti egyesület közös műsorában, a vár- . .. , . . , , _ .... . dón A soltl Szikra Tsz otos fogatán erkezett a bíró: Tamasi László, a A Vármúzeum bíróné: Lukács Orsolya és leányuk: Varga Zsuzsanna ban Flajdu György fotókiállítása látható cabál zárta a dunaföldvári szüreti napot, október 1-jéig. Tombolasorsolás és ut- dkj Pónifogat zárta a menetet Akciókészségből, humanitásból jeles Rendőrök és vasutasok keresték a gyorsvonatból kizuhant négyéves kislányt ' A harmincéves NDK-s fiatalember augusztus 24-én érkezett Magyarországra, feleségével és három kiskorú gyermekével, azzal a szándékkal, hogy az NSZK-ba távoznak. A Sopron környéki próbálkozásuk nem járt eredménnyel, ugyanúgy, mint a jugoszláv határ átlépésének kísérlete sem. A múlt pénteken déli határunkon a határőrök vonatra ültették a családot, azzal, hogy utazzanak Budapestre. A mintegy 90-100 kilométeres sebességgel közlekedő gyorsvonatból Dombóvár és Döbrököz között, feltehetően egy menet közben kinyíló ajtón keresztül kizuhant a család legkisebb gyermeke, egy négyéves kislány. A kutatás este 21 óra körül két irányból kezdődött meg. A döbröközi állomásról a helyszínen pillanatok alatt megjelenő rendőrök, szemből pedig mozdonnyal érkező vasutasok keresték a gyermeket. A kislány a vasúti pályatest mellett egy bokorra zuhant, itt találtak rá. A mozdonnyal a dombóvári állomásra, majd a már ott várakozó mentővel a kórházba szállították a sérültet. A gyerekosztály ügyeletese dr.Ruppert főorvos tájékoztatása szerint a kislány darabos lábszárcsonttörést és kisebb zúzódá- sokat szenvedett csak, csodával határos, hogy egyáltalán túlélte ezt a zuhanást. Komplikáció nem várható, a sérült kislány feltehetően tíz nap múlva elhagyhatja a kórházat. Ám az eseményeknek ezzel még nem volt vége, úgy tűnik, hogy a rendőrök sokkal többet tettek, mint ami hivatali kötelességük volt. Mivel az NDK-s család sem pénzzel, sem szállással nem rendelkezett, őket a kapitányság épületébe vitték, ahol a másik két kisgyermeket lefektették, majd Kovács Zoltán és Gyi- mesi György főhadnagyok felkeresték a dombóvári áfész elnökét, akit nem kellett győzködni. Dr. Bodó János azonnal intézkedett és a család rendelkezésére bocsátottak ingyen egy szállodai szobát hétfőig, amit Klotz István a hotel szerződéses vezetője azzal „toldott meg”, hogy vállalta a család élelmezését is.- mi Háború hadsereg nélkül? (Folytatás az 1. oldalról) Mindenesetre tény, hogy az MSZMP pozíciói napról napra gyengülnek, részben az ellenzék megerősödése és az ország gazdasági helyzetének romlása, részben a párton belül feszülő ellentétek dilettáns kezelése miatt. Úgy vélem, hogy a még meglévő helyzeti energiát tovább csökkenti azon illúzióktól átfűtött várakozás, hogy az októberi pártkongresszus döntései valamiféle - tértől és időtől független - általános iránymutatást adnak a különböző szintű pártszervezetek számára a politikai küzdelem módszereit illetően. Ennek a várakozásnak alapvető oka az, hogy a tagság zöme és a hivatásos politikusok egy része nem képes különbséget tenni a párt stratégiai és taktikai feladatai között. Fia az elmúlt négy évtized visszatérő alaphibáit kritikusan megvizsgáljuk, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a felső és középszintű vezetés az aktuálpolitikai manővereket stratégiai feladattá léptette elő és azokat a demokratikus centralizmussal fémjelzett irányítási struktúrában uniformizáltan végre- hajttatta. Az említett atavisztikus módszerek politikai versenyhelyzetben már nem alkalmazhatók, ezért az adott körülményeknek megfelelő taktikai feladatokat, helyileg az érdekelt pártszervezeteknek kell kidolgozni és eredményesen megvalósítani. A felülről programozott működési rendhez szokott középirányitó szervek nagy része nehezen és lassan értékeli át saját szerepkarakterét, ezért funkció híján legtöbb helyen most is csak a színtelen és felelősség nélküli közvetítő feladatok teljesítésére vállalkozik. A társadalmi környezet robbanásszerű változásai és az időtényező felértékelődése ismételten arra kényszerítette a párt reformerőit, hogy hiteles stratégiai bázis nélkül oldjanak meg létfontosságú taktikai feladatokat. Ez a tudathasadásos állapot azért következhetett be, mert az elmúlt évtizedek pártstratégiája nem volt más, mint a hatalom teljességéből kiáramló, megalapozatlan jelszavak összessége. A kongresszus - jelen viszonyok között - optimálisan is „csak” három feladat megoldására vállalkozhat. Először: Felvázolhatja társadalmi-gazdasági és pártpolitikai programjának kontúrjait és fő irányait. Másodszor: Tisztázni tudja a pártvezetésen belüli hatalmi viszonyokat és az egyes platformok által képviselt nézetek iránt tanúsítható tolerancia kereteit. Harmadszor: Felépítheti (vagy lerombolhatja) a múltból a jelenbe és azon át a jövőbe vezető hidakat, ami esélyt teremthet a párt új legitimitásánk elismertetésére. A kongresszusi munka előkészítésének, majd a határozatok feldolgozásának hagyományos módszerei ma már nem követhetők, hiszen az említett cselekvéssor idealizmusát felváltotta a reális helyzetelemzésre való törekvés, miáltal a kongresszusi kampány kohéziós ereje nagyrészt elenyészett. Nem megalapozatlan az a félelem, hogy a koncepciók kidolgozására hivatott legfelsőbb pártképviseleti fórum tömegbázis hiányában nem tudja majd beindítani a reformelképzelések megvalósítását. Kedvezőtlen jelenség az is, hogy a pártvezetők többségéből - konzervatív „neveltetésük” miatt - hiányzik az empátiás készség, aminek révén felfoghatnák és érzelmileg értékelhetnék az „egyszerű párttagok” gondjait és szorongásait. A régi beidegződések ma is sok kárt okoznak, hiszen a tagság zöme - különböző okokból és indíttatásokból - elveszítette cselekvőkészségét, elégedetlenné és bizonytalanná vált. Nem sikerült - < még a legutóbbi időkben sem - megteremteni a személyes kapcsolatok erősítésének belső szervezeti, politikai feltételeit, ezáltal létrehozni azokat a személyes kötődéseket, amelyek alkalmasak a feszültségek oldására és a társadalmi aktivitás fokozására. Rendkívül fontos rövid távú feladatnak tartom ezért a párttagság „szétszéledésének" megakadályozását. Hangsúlyozni kell azt a tényt, hogy valamely szervezethez való tartozás legfőbb tartalmi eleme, az egyénnek az a meggyőződése, hogy munkájára a közösség igényt tart és ezért cserébe tiszteli személyiségét. Ennek a bensőséges, fogalmazhatnánk úgy, hogy klubszerű kötődésnek a hiánya észlelhető az alapszervezetek működésében és a párttagok egymás közötti kapcsolatában. A régi módszerek konzerválását segítette elő az apparátus azáltal, hogy a decentralizációra hivatkozva elmulasztotta megszervezni azokat a fórumokat és munkaformákat, amelyek lehetővé tették volna a tagság új módon történő adaptációját a szervezethez. Ezt a megállapítást látszik igazolni az a tény, hogy a munkahelyi pártszervezeteknek a formális működési rend által teremtett viszonylagos egysége is felbomlóban van. A tagság jelentős része - jó okkal - feleslegesnek érezvén önnön tevékenységét, kilép a támadások kereszttüzébe került szervezetből, mert a régi helyett, neki, konkrétan, újat senki nem ajánlott. A párt szervezetének alapbázisai hagyományosan a munkahelyek voltak. Úgy tűnik, hogy ezt a tényt csupán az ellenzék ismerte fel, mert a pártvezetés nagyon keveset tett annak érdekében, hogy kidolgozza a „kivonulás” taktikáját, és ezáltal elkerülje azt a veszélyt, hogy a régi formákat úgy számolja fel, hogy helyette nem alkot újakat. A megváltozott „működési terep" előkészítésének hiánya politikai küzdelem felerősödésének időszakában - tehát a legrosszabb periódusban - depolitizálta a tagság jelentős hányadát. A váltás - a dolgok természetéből fakadóan - individuális alapozású, ami arra int bennünket, hogy nem lehet „elspórolni” az egyes tagok meggyőzésére fordítandó időt és energiát. Az „alapozási munkák” elhagyása nélkül hiába fogalmazunk meg jövőbe látó programokat és terveket, ha hiányzik az alkotó személyiségek részvétele a megvalósítás folyamatából. Tudomásul kell vennünk, ha el- szalasztjuk a mában rejlő cselekvési lehetőségeinket, akkor a párt holnapra a hadsereg nélküli tábornokok vitaklubjává válhat. DR. DALLOS TIBOR Mi lesz a vízlépcső' sorsa? Rólunk, magyarokról van szó! (Folytatás az 1. oldalról.) A miniszterelnök-helyettes közölte, kiderült hogy a csehszlovák félnek nem eleve elhatározott szándéka ez a lépés, csak akkor hajtja végre a mederáttöltést, ha Magyarország végleg úgy határoz, hogy a vízlépcsőrendszer bősi részét nem építi meg, vagy jelentősen elhalasztja a munkálatokat. Azt is megemlítette Medgyessy Péter, hogy a magyar fél hangsúlyozta: a Duna- meder áttöltésével Cssehszlovákia egy sor nemzetközi megállapodást megsértene, köztük az 1947-es párizsi békeszerződéseket és az 1976-os csehszlovák-magyar határvíz-egyezményt. Eredményként könyvelte el, hogy sikerült megállapodni: szeptember 20-ig nemzetközi jogászok vizsgálják meg a kérdést. A magyar miniszterelnök-helyettes szerint további pozitívum az, hogy a csehszlovák és magyar tudósok folytatják a párbeszédet a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos problémákról. Utalt rá, hogy ez azért is fontos, mert a magyar tudósok szerint a várható környezeti károk miatt vagy nem szabadna megépíteni a víztározót, vagy további környezetvédelmi intézkedéseket kellene hozni. Medgyessy Péter közölte azt is, hogy a pozsonyi tárgyalásokon szó volt a mgyar állampolgárok számára szeptember 18-tól bevezetendő benzinutalvány-rendszerről is, amelynek hírére - mint mondta - joggal háborodott fel a magyar közvélemény. Ezzel kapcsolatban kijelentette: sikerült elérni, hogy a jövő héten a két ország megbízottai pénzügyi tárgyalásokat folytatnak. ígéretet kapott arra, hogy még ha a megbeszélések eredménytelenül zárulnának is, Csehszlovákia csak a magyar árszintig emeli a benzin árát. Megemlítette, hogy közvetve érintették a forint-korona árfolyam kérdését is. Magyarország nem tartja megfelelőnek a szocialista valuták kurzusáról szóló úgynevezett prágai megállapodást. Gondolkodik azon, nem kellene-e felmondania ezt az egyezményt, és korrekt, kétoldalú megállapodásokkal rögzíteni a valutaárfolyamokat - jegyezte meg. A pozsonyi tárgyalások légkörét Medgyessy Péter jónak nevezte, de célzott rá, hpgy az elmúlt hetek eseményei nem múltak el nyomtalanul, a megbeszéléseken is érezhető volt egyfajta feszültség. Ezzel ösz- szefüggésben annak a véleménynek adott hangot, hogy nem volna szabad a feszültséget élezni: akár megépítik a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszert, akár nem, Magyarországnak és Csehszlovákiának továbbra is egymás mellett kell élnie. „Aki ezt nem érti, nem érti meg földrajzi helyzetünket sem” - tette hozzá. A pozsonyi tárgyalások nem „a feszültség növelését" szolgálták, hiszen nem áll Magyarország érdekében, hogy a feszültség fokozódjon akár Csehszlovákiával, akár az NDK-val. A Medgyessy Péter vezette magyar kormányküldöttség a tárgyalások után szombat este hazautazott. Hazánk népesedését vizsgálva, azt látjuk, hogy fogyó, halódó nemzet lettünk! Az átlagéletkor az 1931-es szintre esett vissza. Hazánk lakossága évenként egy kisváros lélekszámával - 15-25 ezer fővel - csökken! Erre a szomorú tényre, már korábban és többen felhívták a figyelmet - kiváló genetikusaink, orvosaink, népességkutatóink, statisztikusaink és szociológusaink - jelölve az okokat és a megoldások módozatait. Csatlakozunk azok táborához, akik még hatékonyabb, felvilágosító munkával kí- vánjákgátjátvetni enneka nemzeti önpusztításnak. Erre a nemes, de nehéz - és nem csak az egészségügyre tartozó - munkára hívjuk mindazokat, akiknek nemzetünk léte, a „magyarnak születtem” igazsága jelent még valamit. Igaz, hogy jelen helyzetünkben még az is súlyosbító, hogy sem a hazában, sem a , környező országok magyarjait sem igen sikerült megtartani magyarnak az utóbbi néhány évtizedben. Egy generáció múlva előállhat, hogy néhány rhilliós nép leszünk s 100-150 év múlva kisebbség saját hazánkban! A nemzeti önpusztító „palettáról” a művi abortuszt, ennek radikális csökkentésére irányuló felvilágosító munkát, az ezt végzőkhöz való csatlakozást, tűzzük konkrét tevékenységünkzászlajára. Eltekintve attól, hogy ki-ki-milyen erkölcsiséggel ítéli meg a művi abortuszt, feltesszük a kérdést, hogy „Nem öngyilkosságot folytatunk-e nemzetünk ellen?” Úgy tűnik, hogy a legújabb abortusztörvény lehetővé teszi a fentieket „gyorsító” eljárásokat is. A jóléthez, a szaporodáshoz nemcsak terület kell, hanem szociális és gazdasági biztonság! A felelőtlen kapcsolatokból kialakult nemkívánt terhesség, valamint a szociális okokból nem vállalható terhességekből adódó művi abortuszok száma megdöbbentő e kis megyénkben is. Kilenc év alatt mintegy 18000!! 1986-tól az éves művi beavatkozások száma emelkedő tendenciát mutat, évi közel kétezres számmal! Az elmúlt időszakban is megvolt minden lehetőség, a szexuális felvilágosulásra, mely az óvodában kezdődik és folytatódik tovább, több más fórumokon is. Hogy ennek ellenére sokan tudatlanok maradtak, arról nem a felvilágosítók tehetnek. DE talán mégis! MÉG HANGOSABBAN ÉS NAGYOBB ELHIVATOTTSÁGGAL kell felhívni a figyelmet - a művi abortuszokban meglévő igen komoly veszélyekre, a felelőtlen szexuális kapcsolatokban lappangó AIDS- veszélyre - ajánlva a megelőzés többféle módozatait. Tudjuk, hogy a gyermekruházatok árai, a személyi jövedelemadó család- és gyermekellenes és azt is tudjuk, hogy a kis- és nagycsaládok tömegeit taszítja az inflációval együtt a paúperációban a szegénységbe. Kevés az a pénz is - bár számszerűségében. igen sok, mintegy 70 millió forint - amit a megyei tanács segélyezésre fordított az elmúlt nyolc évben. Feltettük a kérdést mi is kiváló genetikusunkkal együtt „Az élet értékét az emberre jutó anyagi javak hatá- rozzák-e meg? Az élet nem több-e ennél?” DE IGEN TÖBB! Tapasztalatból tudjuk és állítjuk, hogy a művi abortuszok növekedésével nem nőtt az életszínvonal, DE átértékelődtek erkölcsi normák!! Nőink, akik évszázadokig a családi tűzhely nemtői és az új élet hordozásakor áldott állapotúak, majd hazánk XIX. szd-i és század végi fejlődésének eredményeként másállapotúak lettek. Amikor felszabadultnak hittük és tudtuk az embert s jelszóban s legfőbb érték lett; nőink TERHESEK lettek, egyéb tekintetekben is!! A rossztól és a rossz beidegződésektől - szerény lehetőségeinkkel hozzájárulva - szeretnénk mi is megszabadítani nemzetünket az önpusztítás eme veszélyétől. E munkához keresünk és hívunk segítőket, csatlakozókat A faj fennmaradásának egyik alaptörvénye - a szociális és gazdasági biztonságon túl - a fajfenntartó. Ebben valóban legfőbb értéknem az ember kell hogy legyen MÉG HA CSAK EMBRIÓ ISI! Szekszárd, 1989. szeptember hó. MÜNNICH FERENC TÁRSASÁG TOLNA MEGYEI TAGOZATÁNAK INTÉZŐ BIZOTTSÁGA
