Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-23 / 225. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. szeptember 23. Az Alpok legújabb alagútja Az Alpok legújabb alagútja. A nyáron felavatták a 7209 méter hosszú Monte Olimpi- no II. vasúti alagutat, Svájc és Olaszország között. Főként tehervonatok közlekednek majd itt. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) A Bismarck hullámsírja A világ sohasem látott egyszerre annyi épülő alagutat, mint napjainkban. Mi a hajtóereje ennek a nagy föllendülésnek? Elsősorban a közlekedés rohamos megnövekedése, amely - különösen nyáron - rajzó méhekhez tette hasonlóvá az emberiség jókora részét. Alig több mint száz évvel ezelőtt neves geológusok még azt állították, hogy például az Alpok alatt nem lehet alagutat fúrni. De a Párizs-Torino vonalon Modane (Francia- ország) és Bardonnecchia (Olaszország) helységek között már 1857-ben megkezdték az első vasúti alagút építését. És nem is mondhatjuk, hogy valami kőkorszakbeli módon! Például a robbanóanyagnak a lyukakat, ugyanúgy mint ma, sűrített levegővel hajtott fúrószerszámokkal készítették. A 12 230 méter hosszú alagút 1871 -re készült el. Az alagútépítés fejlődését jól mutatja a svájci Szent Gotthard-hágó alatt 1872- 1882 között épített vasúti alagút és az 1970- es években épült közúti alagút összehasonlítása. Az akkori vállalkozás nehézségét sejteti, hogy "az építkezés megkezdését tizennyolc évig tartó vita előzte meg. De bizonyára hozzá se kezdenek, ha előre tudják, hogy a tíz évig tartó építkezés 800 embernek - köztük a főmérnöknek - az életét követeli. A sérüléses balesetek száma is elképesztően nagy volt: évente több száz. A por, az elviselhetetlen hőség és az állandó vízbetörések miatt egy-egy munkás évente legfeljebb három-négy hónapot dolgozhatott. A kitermelt kőzetet szállító lovak és öszvérek közül is rendkívül sok elhullott. Száz évvel ezelőtt a munkások egy óra 20 perc alatt tudtak egy méterre befúrni az iránytáró homlokába. Ma ugyanez a munka 2-3 percig tart. Száz évvel ezelőtt egy munkacsoport egy nap alatt mintegy 10 köbméter sziklát tudott kitermelni, ma ehhez 15 perc is elegendő. Mi tette lehetővé a teljesítmény ilyen mértékű növekedését? Hiszen a robbanóanyag számára a lyukakat akkor is és ma is sűrített levegővel működtetett szerszámokkal fúrták, illetőleg fúrják, a sziklákat ma is a lyukakba helyezett robbanóanyaggal fejtik, tehát a munkamódszer lényege azóta sem változott. Bármilyen sok összetevője van is e teljesítménynövekedésnek, a kérdés magyarázata röviden az, hogy az építés sebessége nagyobb. A régi Gotthard-alagút építői - nagy teljesítményű fúró-, rakodó-, falazó-, stb. gépek hiányában - az alagút keresztmetszetét kisebb tárókra, vágatokra voltak kénytelenek bontani. Egyszerre általában csak 7-10 négyzetméternyi felületen haladhattak előre. Amikor egy-egy ilyen vágatszakasz elkészült, azt aládúcolták, s csak ezután fogtak hozzá a keresztmetszet bővítéséhez. Ez az elaprózás csökkentette az amúgy is kicsi teljesítményt. Az új alagút építői a teljes homlokfelületen - a csaknem 90 négyzetméter keresztmetszetű alagút- ban - egyszerre haladnak előre. Természetesen a gépesítés fejlődése, a lézeres iránykitűzés is rendkívül sok időt megtakarít a mai építőknek. A közlekedésnek pedig - minden járművet ideszámítva - hosszú órákat takarít meg egy-egy alagút. Nemrégiben a hírügynökségek világgá kürtölték a hírt: megtalálták a tengerfenéken a Bismarck nevű második világháborús német csatahajó roncsait. Érdemes visszapillantani, milyen volt ez az akkoriban oly híres csatahajó, és mi lett a sorsa. A Bismarckot a hamburgi Blohm és Voss cég építette; 1939. február 14-én bocsátották vízre a nagy német kikötővárosban, éppen annak a napnak az évfordulóján, amikor Nelson híres győzelmét aratta a St. Vincent-foknál vívott csatában. A német kormány állami ünnepségnek nyilvánította a ceremóniát. Hitler, Raeder, Keitel, Göring, Goebbels, Hess, Ribbentrop, Himmler, Bormann - mind ott voltak az emelvényen; beszédében Hitler kifejezte reményét, hogy a hajó legénysége Bismarck vasakaratának szellemében fog tevékenykedni. A hajó háromszáz méter hosszú, 36,6 méter széles volt. Nyolc darab 38 centiméteres ágyú és hat repülőgép hordására alkalmas. Az ágyútornyokon és az oldalakon 33 centi vastag, különlegesen edzett Wotan-pán- célzattal. Harmincötezer' tonnásnak jelentették be, hogy a londoni egyezmény kereteit ne lépje túl; de a Bismarck vizki- szorítása rakomány nélkül valójában 42 000 tonna volt, teljes rakománnyal együtt pedig több mint 50000 tonna. Ilyen hadihajót még nem látott a világ: a Bismarck az újjáéledő német haditengerészetet jelképezte, A német haditengerészet fő feladata az angolszász kereskedelmi hajók megtámadása és megsemmisítése volt. Ehhez természetesen le kellett győzni a kereskedelmi hajókra vigyázó hadihajókat. A német hadiflotta a tengeralattjárókkal együttműködve kezdetben nagy sikereket ért el az Atlanti-óceánon, támaszpontul használva mind a német, mind pedig a francia kikötőket. A Bismarck 1941. május 18-án futott ki a Prinz Eugen és még számos hajó kíséretében. Északra vette útját, Norvégia partjai előtt elhaladva feljutott a sarkvidékig, majd az Izland és Grönland közötti, úgynevezett Dánia-szoroson át érkezett az Atlanti-óceánra. Itt percek alatt elsüllyesztette a legnagyobb brit csatahajót, a Hood-ot, majd délre, később keletre kanyarodott a franciaországi Vizcayai- öböl irányába. Időközben jelentős brit flotta összpontosult, és megkezdődött minden idők egyik legnagyobb kalandja, a Bismarck üldözése és elsüllyesztése - mindössze nyolc nap alatt. Több mint négyezer brit és német tengerész vesztette életét a küzdelemben. Az angol ad- miralitásnak hatalmas erőket kellett mozgósítania, hogy ezt az egyetlen hadihajót a tenger fenekére küldje: nyolc csatahajót és csatacirkálót, két repülőgép-anya- hajót, több mint háromszáz támadó repülőgépet. A Bismarckra kilőtt majdnem 60 torpedóból mindössze három, legfeljebb négy talált célba. Végül a csatahajó kor- mányozhatatlan céltáblává vált. A Bismarck esetéből eszméltek rá a szakemberek, hogy a repülőgépek korában elavultak a csatahajók. Az utolsó csatahajót, az amerikai New Jerseyt 1972-ben szerelték le. Bepillantás a császár bunkerjába MaCUSÍrO kisváros fölé /\ japán Alpok több millió éves csúcsai között vezet az út; a két-háromezer méteres hegyek a földtörténeti őskorban még a tenger mélyen szunnyadtak, míg egy elemi erejű földkéregmozgás a magasba nem emelte őket. A legnagyobb japán fősziget, Honsu közepén - Tokiótól jó 200 kilométerre délnyugatra, a Japántengertől vagy 60 kilométerre - fekvő kisváros szélén, egy meredek hegyoldal tövében három barakkszerű földszintes épületsor húzódik. A bejárattól jobbra vezető folyosóról két kis szoba nyílik, ablakaiból fenyőfákkal borított hegyoldalra látni. Ez a látvány tárult volna Hirofiito japán császár elé, ha valaha is szüksége lett volna arra, hogy itt húzódjon meg a háború vérzivataros időszakában. A szobáktól néhány lépésnyire egy - kizárólag a császár számára épített - alagút vezet a sötétség birodalmába. A hegy mélyében 1944-ben három kilométeres alagútrendszer épült, a császári hadsereg főhadiszállása. 100 méterrel a földfelszín alatt alakították ki a császár óvóhelyét, ahol azonban Hi- rohito soha nem járt. A császári család tagjai sem. Az alagútrendszert teljesen nem fejezték be. 1947 óta állandó lakói vannak a barakkoknak, kivéve a két császári szobát. A föld alatti alagútrendszer munkahely: Japán 127 szeizmológiai állomása közül a legnagyobb. Ebbe a különös világba Mori Tosio, a földrengés-megfigyelő és -vizsgáló kutatóközpont igazgatója kalauzolta el a külföldi újságírókat. Ez a megfigyelőállomás a maga nemében a világon a legnagyobb és a legkorszerűbb; itt rendkívüli keménységű és szilárdságú a kőzet, állandó a hőmérséklet, a partokat ostromló tenger a messzi távolban morajlik, közúti forgalom nincs, így minimális a rezgési és a zajhatás. A barakkokban és az alagútrendszerben elhelyezett műszerek a rezgéseket egymillió- szőr erősebbekre tudják felnagyítani, érzékelhetővé és elemezhetővé téve minden jelzést, ami a föld mélyéből érkezik. Egy-egy százméteres, kifeszített szeizmográffal figyelik az észak-déli és a kelet-nyugati irányú mozgásokat. Egy függőleges alagútban is ilyen berendezést helyeztek el, a föld belsejéből feltörő erőkitörések észlelésére. Az olvasztott kvarccsö ezeknek a 100 méteres berendezéseknek a lelke, a legparányibb rezgésre is reagál, beleértve a föld tágulásából és zsugorodásából származókat is. Az egyik „teremben” - 30 centiméter vastag, 6 méter hosszú és 4 méter széles betonlap szélén - kis műszereket helyeztek el, s ha egér indulna feléjük a betonlapon, mutatóik azonnal kilengenének, „megérezve” a kis állat súlya alatt „nyögő" betonlap rezgését. A barakkokban is rengeteg a legkülönbözőbb vizsgáló-érzékelő-rögzítő berendezés, műszer, számítógép. A hangrezgésvizsgáló például azt is kimutatja, ha 5 kilométer távolságban elhalad egy dömper. A Macusiro megfigyelőállomásnak szomorú trófeái vannak. 1988. december 7-én jelezte az örményországi földrengést. Az itt észlelt földmozgások koordinátáit egybevetették hét másik japán földrengés-megfigyelő állomás adataival, s 20 perc alatt félautomatikus módszerrel meghatározták, hogy hol következett be az elemi csapás. A 4,5-esnél nagyobb magnitúdójú földrengést - történjen bárhol a világban - észlelni tudják. Az utóbbi évtizedekben bekövetkezett földmozgások adatait is elemzik. Ma még azonban nagy valószínűséggel nem tudják előre jelezni a várható jelentősebb földmozgásokat, amelyek - Japán esetében - körülbelül 6 évtizedenként ismétlődnek. Az 1923-ban pusztító kantói földrengéshez hasonló erejű földmozgásra azóta nem került sor a szigetországban, így a megfi- gyelöállomás igazgatója valószínűsíti, hogy néhány éven belül hasonlóval kell számolni Tokió térségében. Az igazgató elmondta, hogy nemcsak az elemi csapásokat rögzítik, hanem azt is, amikor az ember sújt le a földre. A tíz kilotonnásnál nagyobb erejű atomrobbantási kísérleteket is rögzítik a műszerek. Ezek rezgéskövetkezményei teljesen eltérnek az egyéb eredetű földmozgásokétól, így pontosan tudják, hogy az ember mikor tettes, és mikor vétlen áldozat. A Macusiro központot „forró drót” köti össze a világ összes hasonló intézményével. Az atomrobbantások teljes beszüntetéséről és az atomkísérletek ellenőrizhetőségéről tavasszal Kiotóban rendezett békekonferencián Japán azt javasolta, hogy hozzanak létre egy nemzetközi megfigyelő hálózatot, amelyhez tapasztalatait és műszereit rendelkezésre bocsátaná. A szigetország ilyen irányú felkészültségéről és lehetőségeiről a japán Alpokban, a helyszínen győződhettek meg a konferencia résztvevői. A javaslat azonban süket fülekre talált. Az atomnagyhatalmaknak, úgy látszik, ma még nem fűződik érdekük ahhoz, hogy a világ belelásson a nukleáris boszorkánykonyhákba. TROM ANDRÁS (Tokió) A napenergia hasznosítása Ausztriában Ausztriában továbbra is fokozódó népszerűségnek örvend a napenergia hasznosítása. 1988 végéig összesen már 331 ezer négyzetméternyi napkollektor-felület dolgozott szomszédainknál - ebből 53 ezer négyzetméternyit tavaly helyeztek üzembe. A berendezések 57 százaléka meleg víz készítésére, 43 százaléka pedig úszómedencék vizének melegítésére szolgál. Ausztriában jelenleg kereken húsz cég kínál eladásra napenergiát hasznosító berendezéseket, és ezeknek az üzemeknek több mint a fele maga is állítja elő termékeit. f Az Ausztriában működő napkollektorok éves hőhozama megfelel 109,3 gigawattórának. Ez ugyan az összes működő osztrák vízierömű teljesítményének csupán 0,5 százaléka, ámde ez is egyenértékű évi 28 700 tonna fűtőolaj megtakarításával. Ha a végső soron szintén napenergiát hasznosító hőszivattyúk teljesítményét is hozzászámítjuk, az éves megtakarítás már 180 ezer tonna fűtőolajra rúg. A napkollektorokkal és hőszivattyúkkal foglalkozó cégek éves forgalma, a tervezést és a szerelést is beleértve jelenleg mintegy 1 milliárd schilling. Ennek 15 százaléka esik a napkollektorokra. Figyelemre méltó a berendezések elterjedésének területi egyenlőtlensége: a szerelet össz-kollektorfelület 90 százaléka Felső-Ausztriára és Stájerországra esik. Ez nyilván összefüggésben van'azzal, hogy ezekben a tartományokban e környezetkímélő energiafajtát központi támogatásban részesítik, jóllehet a támogatás mértékét Felső-Ausztriában éppen nemrégiben csökkentették. Az adóreform viszont országszerte kedvezőtlenül hat e környezetkímélő technika fokozottabb elterjedésére, mivel a reform is lényegében kedvezménycsökkentő hatású. Amíg a napenergia nemrégiben is még csak a magas energiaárakkal összevetve volt vonzó, mára azonban mára napkollektorok hatásfoka is mintegy 50 százalékkal megnövekedett a fejlesztőmunka eredményeként. A napcellák költsége az utóbbi két évben a wattonkénti 120 schillingről 60 schillingre süllyedt. Ma a napberendezések úszómedencék vizének melegítéséhez például már gazdaságos megoldásnak számítanak, öt évnél rövidebb megtérülési idővel. A napberendezések gyártásában élenjáró két osztrák cég közül a jobbára a hazai piacra dolgozó felső-ausztriai MEA (Maschinen- und Energieanlagen GmbH) az olcsó energiaárak és a támogatáscsökkentések miatt az egyébként még ragyogó üzletmenet rosszabbodásától tart. A főként exportorientált másik cég, a tiro- li AST már jóval bizakodóbb. A húsz embert foglalkoztató vállalkozás termelésének 35-40 százaléka külföldre megy, elsősorban a napfényes Dél-Európába. A nyilvános uszodák mellett az AST szállodák, panziók, kempingek és menedékházak részére szállít berendezéseket. A cég üzletvezetője azonban élesen kikelt az „ener- gialobby” ellen, mivel az elektromos áramot termelő vállalatok, mihelyt az AST valamely nagyobb üzletéről értesülnek, azon nyomban leszállítják az elektromos áramért kért áraikat. Tódul a nép. London szivében, a Pica- dillyn, a Trocadero Center előtt mindig sorállás van. Aki bejut, az megtekintheti a Gui- ness világrekordereit. A kiállítás évek óta fogadja a látogatókat, de mindig alakítgatják. Bár az évente kiadott könyv, a Rekordok könyve roppant népszerű, azért mégis más látnivalót kínál a kiállítás. Például a videofilmek segítségével a látogató akár többször is megtekintheti mondjuk, ahogyan a hetvenöt esztendős Henri Lamothe nyolc és fél méter magasból hasast ugrik a harminc centiméteres gyermekmedencébe. A kétszáztizenhat kilogrammos Paul M. Kimel- man barátságosan mosolyog, majd elsötétül a kép, és mire ismétfeltűnik, már csak ötvenkilenc kilogrammot nyom.- Az anyagot éjszakánként rendezgetjük, így azután mindig bekerülnek az újabb rekordok - mondja Anna Nicholas a cég képviseletében. A legmegdönthetetle- nebbnek tűnő rekordokat is megkísérli valaki megdönteni - és néha sikerül is. Ha van egyáltalán túlszárnyalhatatlan teljesítmény, akkor az nem más, mint maga a Guiness Rekordok könyve. Csaknem 30 országban, 36 nyelven, ötvenhétmillió példányt adnak el belőle évente, ha egymásra tennénk őket, százhatvanhárom Mount Everest magasságú kupacot kapnánk. Kevesen tudják, hogyan kezdődött. Sir Hugh Beavert 1951 -ben egy vadászaton az a szégyen érte, hogy képtelen volt eltaláni egy lilit. A dolog nem hagyta nyugodni, s amikor a vadászat fáradalmait whiskyvel és Guiness sörrel öblögette egy közeli kocsmában, arra gondolt, hogy nyilván a világ leggyorsabb madara lehetett az, amelyik ilyen alávaló módon elszökött előle. S mivel elméletét szerette volna haladéktalanul megerősittetni, így haladéktalanul a Ross és Norris McWhirter ikerpár.tulajdonában lévő Facts and Figures (Tények és Adatok) sajtóügynökséghez fordult. A Fleet Stree- ten működő tekintélyes ügynökség hamarosan arról értesítette, hogy bizonyára téved, mert a gyorsasági rekordot a'vadliba tartja, óránként 108 kilométeres sebességgel. A testvérpár - kettejük közül Ross 1975-ben egy északír kommandóakcióban életét vesztette - továbbra is sok olyan megbízatást kapott, hogy kocsmai vitákat döntsön el. 1955-ben Sir Flugh úgy határozott, hogy könyvbe rendezi az eddigi adatokat. Az első élet semmilyen területén nem tudtak érvényesülni. így azután megpályázzák mondjuk a világ leggyorsabb krumplihámozójának megtisztelő címét. Van azután szenvedélyes uborkaszeletelő: a blackpooli Norman Johnson egy 30,48 centiméteres példányt 13 másodperc alatt 244 tökéletes szeletre vágott fel. Egy munkanélküli fiatalember 132 pénzérmét egyensúlyozott a könyökén, miközben ugyanazzal a kezével tíz másikat ragadott meg. A kérdésre, hogy minek, megvan a válasz is: mindkét mutatványból tévéműsor lett, nem csekély bevétellel. A rekord bejegyzéséhez mellesleg két tanú kell, az egyik lehetőleg a polgármester, a másik a Guiness Kiadó képviselője. Ez utóbbiak nincsenek olyan sokan, mint ahogyan azt az ember feltételezné: alig öt főállású szerkesztő próbál úrrá lenni a leendő rekordok özönén. Igaz, megbízottaik világszerte „előválogatnak”. Elutasították például azt a háziasszonyt aki fogkefével akart lemosni egy londoni emeletes buszt Az indok: ilyen jármű jobbára csak Angliában van. Viszont a svéd Karen Stevenson mutatványa nemzetközinek minősült: ő 30 perc alatt 2780 babot szúrt fel fogpiszkálóra. A rekordláz nem szűnik. Naponta levelek százai érkeznek rekordajánlatokkal vagy diadalmas bejelentésekkel. És küldeményekkel is. Például egy 1,5 centiméteres banán, amit valóban el is könyveltek a világ legkisebb banánjának. Bár a beküldő fiatalember nagyvonalúan hozzájárult hogy a rekord bejegyzése után a szerkesztők fogyasszák el egészséggel, ám erre a szigorú szabályok nem adnak lehetőséget így a rekorder gyümölcs ott barnállik egy nejonzacskóban - egészen amíg legyőzője, egy még kisebb banán be nem érkezik. SZÁSZI JÚLIA (MTI-PRESS) Legrekordok Rekordok könyvéből Nagy-Britannia 81 400 kocsmája kapott. Ráharapott a könyvkereskedelem is - egy londoni üzlet 10 példányt rendelt belőle. Még aznap újabb rendelést adott fel: 10 ezer példányt kért. A legmagasabb, a legalacsonyabb, a legkövérebb, a legsoványabb - egyszerű, primitív leg-nek tűnik ahhoz képest, amit ez egyes, néha ugyancsak rafinált versenyek ‘ győztesei produkálnak. És hogy mi ösztönzi azokat, akik résztvesznek ezekben a nem mindig nagyon nemesnek tűnő versengésekben? Sokan közülük olyanok, akik az
