Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-23 / 225. szám
TOLNATAJ II. évfolyam, 36. szám 1989. szeptember 23. mmmaoammm Ahová a madár is gyalog jár Másfél kilométeres bekötőút vezet az 56-os elágazásától Szentgál-szőlőhegyre. Hogy mikor megy Szekszárdról busz arra, a Volánnál még a legilletékesebbek is csak hosszas menetrend-tanulmányozás után tudtak választ adni. Mindössze egy járat, kora reggel, a többi csak az elágazóig. A bekötőút szőlők között kanyarog, a házak festői fekvésű dombok ölelésében húzódnak meg, akár üdülőfalu is lehetne Szentgál. Lehetne, ha megfelelő infrastruktúrával rendelkezne. Ha lenne egészséges ivóvize és az elszórtan fekvő házakat összekötő szilárd burkolatú útja, a 152 ember lakta településnek. Mert amilyen kis hely Szentgál, amilyen kevés a ház, az úgy szét van szórva a dombhajlatokban. Betonút csak az új soron van és a Majorpusztára vezető út egy részén, a Rétaljára és a Temetőhegyre földesút vezet. Ha esős az idő, az agyagos út kocsival járhatatlan. Jó kis hely lenne, ha...- Jó kis hely lenne ez, mert itt van Szekszárd egy ugrásra - mondja a vegyesboltban a kenyérre várókat kiszolgáló Pál Sándorné. - Az üzlet polcain hasonlóan a többi kistelepülésen lévőkhöz, mindenféle árucikk, tejtől a cipőfűzőig tart a választék. A kenyér gyönyörű, friss, nemrég hozták. A boltvezető ismeri az igényeket, annyit rendel, amennyi elfogy. A pusztaiaknak ez az egyik találkozóhelyük, itt a tej, kenyér mellé információkat is kapnak. Akad aki több napra elutazva itt hagy üzenetet. A boltvezető szívesen elintézi. Most is nógatás nélkül sorolja a település gondjait a jelenlévők helyeslésétől kisérve.- Valamennyi kútban nitrátos a víz, nem lehet meginni, a napokban osztottam szét az embereknek a Köjál-vizsgálat eredményét. Most, egy ideje, a tanácsnak köszönhetően hoznak ki lajtos kocsiban ivóvizet, de azelőtt a kisgyermekeseknek még vízért is Zombára kellett menniük. A bolttal egybeépített kocsma zárva. A Köjál az itteni vízben a nitrát mellet kólibacilusokat is talált, így ezzel még mosogatni sem lehet, az italboltot becsukták. Némelyek szerint az áfész még örült is a Köjál-határozatnak, mert az üzlet úgyis ráfizetéses volt. Az emberek bánják is meg nem is az italbolt bezárását, hiszen sört, tömény szeszt a vegyesboltban is kapni, szőlője, bora meg van itt mindenkinek. Nem is ez hiányzik, hanem a hely, ahol esténként összejöttek beszélgetni.- Telefon sincs, csak a téeszmajorban, a7. is gyakran rossz - folytatja a hiányosságok sorolását Pálné. - ígérték ugyan, hogy állítanak egyet itt a központban, a bolt előtt, de ki tudja mikor lesz belőle valami. Az emberek bólogatnak, aztán mondják a legfájóbbat, hogy óvoda, iskola sincs helyben. Mióta 1973-ban nyugdíjba ment a szentgáli tanítónő, Monostori Gézáné, azóta az alsó tagozatosok is Zombára járnak. A szülők reggel hétkor felrakják a gyerekeket az iskolabuszra, délután ötkor leszedik. Az óvodásokra a nagyobbak vigyáznak, pedagógus, nevelő nem utazik a gyerekekkel. Ebbe még bele is törődnének, gond az iskolai szünetekben van, amikor nem jár a diákbusz. Ilyenkor nincs ki vigye, hozza az óvodásokat. Nyáron, amíg van szabadság, vagy van nagyszülő, aki elvállalja a kicsiket, addig nincs gond, de utána kezdődik a szaladgálás. Aki Szekszárdon dolgozik és reggel 6-7-re jár, az nemigen tudja a gyereket Zombára bevinni. • - Még szerencse, hogy a téeszsofőrök megér- tőek és szívességből elviszik az óvodásokat, ha ez nem volna, néhányan nagy bajban lennének - mondja az 56 éves háztartásbeli Sági Istvánná, akinek múlt héten nősült a fia és itt akar letelepedni.- Belátta a gyerek, hogy máshol többe kerülne élni! - mondja elégedetten az édesanyja... Ezt vallja a nemrég itt házat vásárolt Gyugelné Pál Ildikó, a boltvezető lánya is.- Itt vettünk házat mi is, mert Szekszárdon miből élnénk meg? A férjem a zombai téesznél gépkocsivezető, ötezret keres, én háromezerhétszáz forint gyedet kapok. Az egészségügyi szakközép- iskolában érettségiztem, a kórház szülészetén dolgoztam műtősnőként. Szerettem a szakmámat, de mikor férjhez mentem, nem tudtam vállalni azt a beosztást, hogy 12 órát dolgozzak egyhuzamban. A tejipari vállalathoz mentem laboránsnak. A fiatalasszony még másfél évig otthon lehet 18 hónapos kisfiával, de utána, ha visszamegy, kezdődnek a gondok. Ahhoz, hogy a reggeli műszakba beérjen, negyed ötkor kell indulnia otthonról, húsz perc alatt ér az elágazónál levő buszmegállóhoz. Ötre Szekszárdon van, hatkor kezdődik a műszak. Délután három mire hazaér. Hogy mi lesz akkor a pici fiú sorsa?- A férjem szerencsére hétre megy dolgozni, előtte majd felteszi a gyereket a diákbuszra, délután meg érte megy. Hogy nyáron mit csinálunk? Addigra talán sikerül vennünk egy autót, meg talán édesanyám is besegít, ha tud. Amire volt pénz A falu doyenje - aki az itteniek véleménye szerint múltról és jelenről mindenttud -, Marsai József épp most ért haza Zombáról. Hízót nevel, azoknak a leadását intézte. Sietve jött, dél van, éhesek az állatok. Az elágazótól idáig, a kertaljáig két és fél kilométer az út, az öreg mégsem liheg.- Semmi ez nekem, annak idején a Donig mentem gyalog. Iparkodtam, a malackáknak kell ebédet adni - mondja, azzal szalad. A krumpli megfőzve, a répa lereszelve, kikészítve, csak vizet kell melegíteni és már öntheti a tápra, kukoricadarára. Józsi bácsi itt született, itt élt le 81 évet, bár a történelemnek a Kárpát-medencét végigsöprő viharai Szentgálpusztát és őt magát sem kerülték el. Mint mondja, kilencszer volt „bevonulva”, megjárta Erdélyt, a Felvidéket, a Kárpátalját, a Don-kanyart, hét évig volt hadifogoly, csak 51 -ben jöhetett haza. Lehet, éppen ott, a hosszan tartó háborúban tanulta meg az egykori szakaszvezető, hogy az embernek magának kell megpróbálnia alakítani a sorsát, nem bábuként kiszolgáltatva, tétlenül várni a dolgok jobbrafordulását. Marsai József szerint jobb most mint régen, amikor csak egy ötszáz holdas gazdaság volt Szentgálon és az itt élők csak Komlósi József földbirtokoshoz mehettek részes aratónak, mert a környéken más munkalehetőség nem volt. Ő is odajárt, a szerződés szerint minden tizenegyedik kereszt volt az aratóké.- Visszajött a részesmunka - mosolyodik el ősz bajusza alatt -, lehet a téesznél vállalni részes szüretelést, minden tizedik mázsa szőlő a szedőé. Nem látták idefelé jövet a szőlökerítés mellett a sok szatyrot meg a ruhát? Józsi bácsi pontosan emlékszik mindenre, húsz évig volt Szentgál tanácstagja. Ez idő alatt kijárta a zombai elágazótól bevezető aszfaltút megépítését, szervezte az itt élőket fedett buszmegálló építéséhez, gyűjtött ravatalozóra, elintézte, hogy a körzeti orvos hetente egyszer kijárjon Zombáról a pusztára rendelni.- Ha mentem a tanácsra, hogy ez, meg az kellene, mindig azt mondták, hogy nincs pénz, Józsi bácsi. De én kifogtam rajtuk, szerveztem társadalmi munkát, bontottunk hozzá anyagot. így készült a váróterem is, mert addig, ha egy eső volt, a szederfák alá húzódtak a buszra váró gyerekek, hogy ne ázzanak. Nálam minden írva van - veszi elő a régi füzetet -, hogy a húsz év alatt mi készült, ki, mit vállalt és mit teljesített abból. A kérdésre, hogy most mit szervez, csak legyint, hogy ő már semmit, pár éve már nem tanácstag, most a könyvtárosságról is le akar mondani.- Szólok a Marikának, az Elekesnének, hogy vigye el ezt a kétszáz kötetet - mutat az utcai szobában, a ruhásszekrény melletti felpolcolt könyvekre. Míg a kastélyban volt a fiókkönyvtár, addig jöttek az emberek és vitték az olvasnivalót, de aztán kellett a téesznek az a szoba. Azóta kevesen jönnek, messze lakunk a főutcától. Régebben vittem a házakhoz is az új könyveket, ajánlottam, de most már megöregedtem - cáfol rá fürge lépteire. Borral kínál bennünket, magának fröccsöt tölt, megszomjazott.- Ettem Zombán, a tanácsházán, a magaméból. Kis töpörtyűt, kenyérkét, paprikát, amit vittem magammal. Felesége literes üdítőt bont, a vendégeknek abból tölt, ő vizet iszik. Ide a kertaljára még a lajtos kocsi sem jár, mert nincs betonút, az agyagos földben elakadna az autó.- Azzal a vízzel főzök, ami a kútban van, azt isz- szuk, nem lett még tőle semmi bajunk - jelenti ki Kati néni, aki nemigen hisz a vízvizsgálatok eredményében. Nem tudja elképzelni, hogy a kútjuk- nak, aminek jó volt a vize ötven évig, hogyan válhatott egyik napról a másikra rosszá. A téesz földjeire műtrágyát szóró szakmunkások bizonyára elmagyarázhatnak de minek? Máshol, az ország minden felében így mentek évekig a dolgok, csakhogy az ott élők még időben eszméltek, törpevízművet építettek. Meg aztán Szentgál mint elsorvasztandó helység szerepelt a mára már bebizonyosodottan hibás országos településfejlesztési koncepció szerint. Régi épületet felújítani, újat építeni itt nem lehetett, egészen a legutóbbi időkig. Az első fecske Mondják most, hogy a Takács gyerek megjus- solta a nagyanyja házát, építkezik, nézzük meg azt.- Építkezünk, mert sokba kerülne ennek a régi háznak a felújítása, rossz a tető, a konyhában szakad le a mennyezet - mutatja az édesanyjától ajándékba kapott portát a 27 éves Takács István a Szentgál utca négyben. A tornácos ház szobájában hangfalak, magnó, rádió, plakátok, poharak, palackok. Itt szoktak összejönni fiúk, lányok vagy húszán egy-egy névnapot, születésnapot, legénybúcsút megtartani. Az ifjú férjnek itt vannak a barátai, hiszen gyerekkorában minden nyarat a nagymamánál töltött, bár az ő szülei beköltöztek Szekszárdra, ott éltek. A magas fekete fiatalember egy éve ide nősült, azóta az anyósáéknál laknak. Ö maga gépbeállftó lakatos a Palota Bőrdíszműnél Szekszárdon, felesége a nyomdánál könyvkötő. Naponta járnak be a megyeszékhelyre dolgozni. Hogy miért nem ott építettek, miért vállalják inkább az ingázást, arra az ifjú férj válaszol.- Ezért a házért, bármilyen nagy telek is van hozzá - 900 négyszögöl, fele szőlővel, 15 méter hosszú pincével -, nem kaptam volna kétszázötvenezer forintnál többet. Azzal Szekszárdon nem sokra mentem volna. No meg szeretem is a földmunkát, nagyanyám szőlőjét is 15 éves koromtól én műveltem. Itt a telek ingyen volt. A régi disznóólát lebontottuk, abból 4 ezer tégla jött ki, no meg van 200 ezer forintunk. Kezdetnek ez elég, családi alapon fogunk építeni, nagy a rokonság, mindenki ígérte, hogy jön majd segíteni. A házat már kitűztük, egy hét múlva kezdünk alapozni, jövőre tető alá hozzuk. Ráérünk szép alaposan, a terv szerint megcsinálni mindent, van hol lakni addig is. Az ifjú Takács Istvánnak vannak elképzelései. Az udvari kerekeskutat lebontotta, hidroforaknát készített, a leendő ház innen kapja majd - az egyelőre nitrátos - vizet. István bízik a tanácselnökben, aki a falugyűlésen ígéretet tett a törpeviz- mű belátható időn belül való kiépítésére.- Higgye el, nem vándoroltak volna el innen any- nyian, ha lenne egészséges ivóvíz! Az a srác is Zombán épített - mutat a traktorral arra haladó fiatalemberre -, de nem szeret ott lenni, vissza akar jönni Szentgálra. Nincs eladó ház Dacára az út-, víz,- telefonhiánynak, az elöregedett villanyvezeték-hálózatnak, aminek következtében a Temetőhegyen néha áramkimaradás van, nincs lakatlan ház Szentgálon.- Mire halljuk, hogy eladó egy porta, már el is kelt - mondják a bolt előtt ácsorgó öregek. - Hamar megveszik a házakat, csak az a baj, hogy nem idevalósiak, hanem vidékiek.- Hogy mi ebben a baj? Hát az, hogy „eltanyásít- ják”. tudja, városiak veszik meg afféle hétvégi háznak. Aztán lejárnak olykor-olykor, minden héten nem érnek rá, így a portákon áll a gaz! Megnézhetik nyugodtan. Nekünk úgy tanították annak idején, hogy az udvarnak mindig rendben kell lennie, mert arról ítélik meg a gazdát. Ami igaz, az igaz. A „bennszülött” szentgáliak portája takaros rendben. Elhanyagolt házat, udvart nem látni. Azoknak az idős embereknek, akiknek a gyermekei nem élnek itt, mert a jobb lehetőségek reményében elköltöztek, azoknak is rendben a háza tája. A fiatalok hazajárnak, gondozzák az öregeket. A 66 éves nyugdíjas Borbély József is egyedül él a Rétalján. Felesége 20 éve meghalt, egyetlen fia Tolnán él.- Elnösült a fiam, aztán ott építettek a menyemmel. Ha úgy leszek, hozzájuk költözök - mondja a patyolattiszta ingben, munkásnadrágban boltba igyekvő egykori műtőssegéd. - Most még elvagyok, van egy kis szőlőm, két kis pászta, piros, fehér vegyesen, pár baromfim. Ide, a boltba háromszor jövök hetenként, hétfőn, pénteken veszek kenyeret. Jól vagyok, amíg birom magam, maradok. F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY Évek óta az első építkező ifjú Takács István
