Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-23 / 225. szám
A magyar kormány olyan reformprogramot kíván megvalósítani, amely két-há- rom év alatt kiépíti a fejlett országok jóléti társadalmának és piacgazdaságának alapintézményeit, sokasodnak a tulajdonformák, szabad teret kapnak a magánkezdeményezések, várhatóan a külföldi tőke az eddiginél nagyobb arányban vesz részt a magyar gazdaság fejlesztésében. Az exportteljesítmények növekedését nagyrészt a kis- és középüzemek adják. Ugrásszerűen gyarapszik az új vállalkozások száma: az év első felében több mint 1700 új cég, többségében kft. és részvénytársaság alakult. Már érezteti hatását a vegyesvállalati szabályok liberalizálása is. A magyar gazdaság iránti érdeklődés erősödését nagyon jól mutatja, hogy a BNV-n kiállító külföldi cégek Beszédében optimista képet festett gazdaságunkról a miniszterelnök-helyettes Harminckét ország és Tajvan összesen 1700 kiállítójának részvételével pénteken a kőbányai vásárvárosban megnyílt a 90. Budapesti Nemzetközi Vásár. Az ünnepélyes megnyitón Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. Hangsúlyozta: a mostani vásár egy olyan tükör, amely mutatja a magyar gazdaságban bekövetkezett változásokat. A BNV-n is látható a mind határozottabban körvonalazódó piac, a vállalkozószellem és a magánkezdeményezés megjelenése. száma megduplázódott a tavalyihoz képest. A magyar gazdálkodók közül is egyre többen kapcsolják egy-egy sikeres vállalkozás kezdetét a BNV-n történő bemutatkozáshoz. Reformjaink ma már visszafordithatat- lanok - mondotta a miniszterelnök-helyettes, majd bejelentette: olyan privatizációs törvényjavaslat készül, ami világossá teszi a tulajdoni viszonyokat. Az ünnepélyes megnyitó után a vásár vendégei körsétát tettek a BNV-n. A szombat-vasárnapi közönségnapok után hétfőtől csütörtökig szakmai rendezvényekre kerül sor és csak délután 2 órától nyitják meg a kapukat a nagyközönség számára. Péntektől a vasárnapi zárásig viszont már nem zavarják szakmai programok a kiállítás megtekintését.- áa - fotó: - rz Megnyílt az őszi BNV Ma: öt megye kongresszusi küldöttei tanácskoznak Szekszárdon Szekszárdon, az MSZMP Oktatási Igazgatóságán Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyei kongresszusi küldötteinek mai tanácskozásán olyan témák kerülnek napirendre, mint a demokratikus szocializmus tartalma, a párt társadalomképe, a párt arculata és alapszabálya. Foglalkoznak a gazdaságpolitikai elképzelésekkel, az elosztási szférát érintő kérdésekkel és az önkormányzatról alkotott elgondolásokkal. Szót váltanak a küldöttek a kongresszuson eldöntendő személyi kérdésekről is. Mindezt teszik azzal a szándékkal, hogy a pártkongresszusra szóló mondandójukat megfogalmazzák. A dél-dunántúli régió kongresszusi küldöttei határozták el ezt az összejövetelt, de a tanácskozás nyitott: Komárom, Győr-Sopron, Heves, Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, Pest, Szabolcs-Szatmár és Budapest több küldötte, a különböző platformok közül pedig az Összefogás és a Népi Demokratikus Alternatíva jelezte részvételi szándékát. Várhatóan Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Elnökségének tagja, Kovács Jenő, a KB titkára, a Politikai Intéző Bizottság tagja, és Vastagh Pál, a PIB tagja, Csongrád megyei első titkár is bekapcsolódik a tanácskozás munkájába. A küldöttek 9 órakor kezdik plenáris üléssel a munkát, majd öt szekcióban folytatódik a vita. Az ezt követő együttes ülésen alakítják ki közös törekvéseiket. (A szekciók vitatémáit lapunk második oldalán közöljük.) Fejpénz az NDK-nak? A kormányzati és belbiztonsági szervekkel szoros kapcsolatokat ápoló Bild- Zeitung című nagy példányszámú nyugatnémet lap ma utcára kerülő számában ismét foglalkozik azzal a pénzösz- szeggel, amelyet az NDK hatóságai állítólag a szabályos engedéllyel az NSZK-ba áttelepülő NDK-állampolgárokért kérnek Bonntól fejenként. A lap jól tájékozott bonni köröktől kapott értesülésekre hivatkozva azt jelentette, hogy ez az úgynevezett fejpénz - amit egyébként a Romániából áttelepülő németekért is kell fizetni - ebben az évben 7000 márka. Az NSZK idén összesen megközelítőleg 700 millió márkát fizet majd áttelepülőkért. Korábban hivatalosan már bejelentették, hogy január elsejétől augusztus 31- ig törvényesen 59 320 NDK-állampol- gár települt át. Moszkva cáfol Nem felelnek meg a valóságnak azok az állítások, melyek szerint Magyarország előzetesen tájékoztatta a Szovjetuniót, hogy lehetővé teszi az NDK állampolgárainak az NSZK-ba történő utazását, s hogy ezzel kapcsolatban „Moszkva részéről nem merült fel kifogás”. Ezt tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet a szovjet külügyminisztérium sajtó- központjában pénteken bocsátottak írásban az újságírók rendelkezésére. E nyilatkozatot azért tartották szükségesnek közzétenni, mert néhány amerikai lapban, egyebek között a The Washington Postban nemrég olyan kijelentések láttak napvilágot, amelyek Szűrös Mátyást, az Országgyűlés elnökét jelölték meg forrásként, s a Moszkvával folytatott előzetes konzultációról szóltak. (Folytatás a 2. oldalon.) Megkérdeztük:---------------------------------------------------------Igaz-e, hogy butikok lesznek a pártbizottság épületében? A kormány és az egyházak párbeszéde A kormány és az egyházak párbeszédének újabb állomásaként pénteken Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes, a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságának vezetője tizenhat magyarországi egyház és vallási közösség képviselőivel találkozott az Országházban. Mint ismeretes, Németh Miklós miniszterelnök az elmúlt napokban megbeszélést folytatott a Magyar Katolikus Püspöki Kar, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete, (Folytatás a 2. oldalon.) Az utóbbi napokban többen felfigyeltek arra, hogy serény munka folyik Szekszárdon a megyei pártbizottság Korzó Áruház felőli frontján. A hírek szerint butikosok nyitnak itt üzletet Igaz-e a hír? - ezt kérdeztük Szajki Lászlótól, az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága gazdálkodási szervezetének vezetőjétől. (Folytatás a 3. oldalon.) A lombikbébiprogram A gyermek. Hiánya boldogtalan házasságokhoz, megkeseredett kapcsolatokhoz vezet Nélküle soha nem tudhatjuk meg igazán, mi az aggódás, a féltés, a szeretet, a teljes családi boldogság. Csak kevesen képesek elhatározott szándékkal, gyermek nélkül házasságban élni. Gyermekünk lesz. Egy, vagy kettő, vagy még több. Az élet teljességét kívánjuk megélni a gyermekáldással. Várandós hónapjaink életünk legszebb periódusává válnak. Mintha minden nap ünnep volna - így várjuk a nagy eseményt. A születés pillanata. Az első simogató pillantások a harsogó- prüszkölő kis parányi lényre. Gyermekünkre. Hogy mindenkinek megadassák a gyermekáldás öröme, sokat tett ezért az utóbbi két évtizedben az orvostudomány. A magyar törekvések, lehetőségek országszerte ismertek már. A pécsi orvostudományi egyetem szülészeti klinikája az elsők között csatlakozott az úgynevezett lombikbébiprogramhoz. (Írásunk a Tolnatáj 4. oldalán olvasható.) Fegyverek magánkézben írásunk a Tolnatáj 4-5. oldalán olvasható. Tart már a szüreti vigalom Az Elnöki Tanács tárgyalta A menekültek jogállása, községszétválások A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken tájékoztatót hallgatott meg Mafia Vadzsiralongkorn koronaherceg, thaiföldi trónörökös augusztus 28-31. közötti, Jósé Eduardo dos Santos, az Angolai Népi Köztársaság é§. az MPLA- Munkapárt elnöke szeptember 7-8-ai és Carlos Andrés Pérez, a Venezuelai Köztársaság elnöke szeptember 8-9-ei, az Elnöki Tanács elnökének meghívására tett hivatalos látogatásairól és a lefolytatott tárgyalásokról. Az Elnöki Tanács egyetértve a tájékoztatóval, kifejezésre juttatta, hogy a magas szintű látogatások nagy jelentőségűek és hasznosak voltak, jól szolgálták a kölcsönös megismerést, hazánk sokirányú kapcsolatainak szélesítését és továbbfejlesztését. A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi Genfi Egyezményt és az ahhoz tartozó 1967. évi NevV York-i Jegyzőkönyvet kihirdető 1989. évi 15. tvr-ben foglaltak biztosítása érdekében az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott a menekültként elismert személyek jogállásáról. Eszerint a menekültként elismert személyt magyar állampolgárnak kell tekinteni a jogszabályban meghatározott eltérésekkel. A törvényerejű rendelet 1989. október 15-én lép hatályba. Az Elnöki Tanács határozatot hozott községegyesítések megszüntetéséről, a közös tanácsokból kiváló községekben községi tanács szervezéséről, valamint községi közös tanácsok létrehozásáról. A határozat végrehajtásáról az illetékes megyei tanács végrehajtó bizottsága gondoskodik. Az Elnöki Tanács a továbbiakban bírákat mentett fel és választott meg, valamint kegyelmi ügyekben döntött. Az Elnöki Tanács nem tűzte napirendjére a kormánynak a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló előterjesztését, mivel a testület tagjainak az előzetes tanulmányozásra nem volt módjuk. Igazán kár, hogy még mindig nem készült el az a sokszor megígért egyszerű szobor, amely Szekszárd főútjának két végén jelezné: a szőlő és a bor városába érkezett az idegen. Különösen mos, a szüreti napokon számtalan vendéget csalogathatna a városba, akiknek már tegnap is gazdag programot kínált a rendezvénysorozat. Bizonyára sokan megkóstolták volna a híres szekszárdi fehér-és vörösborokat a művelődési ház melletti borudvaron, bár vendég már a délutáni megnyitó után is szép számmal akadt. Csicsóka és vesebab Padlizsán, vesebab, diszpaprika, húsz és fél kilósra dagadt sütőtök, három méternél is magasabb csicsóka, szendvicsparadicsom, befőttek, savanyúságok, hatalmas rózsacsokrok, muskátlik között sétálhatott az, aki tegnap a Babits Mihály művelődési központ társalgójába tartott, hogy megnézze a szekszárdi és az őcsé- (Folytatás a 2. oldalon.) Ragoncsa István munka közben Fanfárok adták hírül az ökörsütés kezdetét